Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-05 / 262. szám
Napkelet • A KM jubileumi melléklete 1994. NOVEMBER, 5., SZOMBAT Fél évszázad a megye szolgálatában LáC2ay Magdolna 1944. november 8-án megjelent Nyíregyházán egy újság, a Magyar Nép, amelynek célja az volt, hogy a béke emlékét és új fogadtatását juttassa olvasói emlékezetébe. Ennek most ötven éve. Több, mint egy em- beröltőnyi idő; az akkori nyomdászok már majd’mind megtették utolsó útjukat a sírkert felé. Vannak, akiket másfelé sodort az élet. Vajon elégedettek voltak-e ők és az olvasók a lappal, milyen utakra kénysze- rített ez a fél évszázad? A Magyar Nép s majd utódja, a Néplap, később a Kelet-Ma1950 julius 29.: a Néplap villamrovata gyarország is a vidék lapjának tartotta magát, és sohasem vállalta a vidéki jelzőt. Hogy mi a kettő között a különbség, arra egyetlen indoklást mondanék. A haza bölcseként ismert Deák Ferenc úgy fogalmazta meg a ma is mindenki által elfogadott sajtótörvényét: Hazudni nem szabad! Egy szűkebb közösségnek ezt nem is lehet. Az emberek ismerik egymást, és a valótlanságokkal csak riasztani lehet, nem megnyerni őket. Akkor itt nem érvényes, vagy módosításra szorul a fenti útmutató? Az utóbbi lehetőség kínálkozik. Szigorúbban véve, hazudni nem lehet, mert kitudódik, de tárgyilagosnak lenni kötelesség, ami nagyon nehéz, mert el kell kerülni a személyeskedést, az egyéni hiúságok kiszolgálását, és a közérdeket pártfogolni akárkitől is származik kimondása. Kerülni a szenzációt, egyrészt, mert ötleteket ad a rossz példa követésére, másrészt, ha nem bizonyul igaznak, a lap tekintélye csorbul. A tárgyilagossághoz pedig nemcsak jól informált újságírónak kell lenni, hanem ismerni azt a felelősséget, amit Kossuth, Eötvös fogalmazott meg az első hazai lapok megjelenésekor úgy más1953 november 15.: A Nyíri pajkos indulása fél évszázada. Csakhogy az utóbbi ötven évben ezt alig lehetett megtartani. Az ötvenes évek Néplapját olvasva szomorúan látjuk, hogy az, amit a mai fiatalok szatírákból ismernek, véres valóság volt. 1950. július 11-én jelent meg a következő című riport: Tanultak a jégverésből a tiszabüdi kulákok. Hiába olvastam el, nem tudom, hogy ők mit tanultak, de hogy én mit, azt igen. Meg kellett félemlíteni az embereket, ez volt az utasítás. Vannak jók és rosszak, és a rosszakat be kell mutatni. Egy másik írásból az derül ki, hogy az általános iskola igazgatója részt vesz az aratásban. Történetesen tudom, hogy pár évvel később elhagyta a falut, mert kiutálták volt tanítványai, mivel kétszínűsége, gyávasága és rosszindulata a feljelentgetései révén közismertek voltak. így hát mégiscsak jó krónikása a kornak ez a lap, csak meg kell tanulni olvasni. A korabeliek ott voltak a határban, ők tudták, hogy a jég nem a kulákoknak mondottaktól jött, és a híressé tett igazgató sem lett népszerűbb. Az újságíró azonban maga is részese volt a korra jellemző munkaversenynek. Aki figyelmesen olvassa ezeket az időket, rájön, hogy mikor billen át a hivatalos stílus szomorú szatírába. A Villám című rovatban faliújságra illő megrovások, határidők szerepelnek, mintegy kiterjesztve a megyére ezt az amúgy kötelező magatartást és szokást. A megdöbbentő az, hogy szinte csak ilyen esetekben van valóban a helyi viszonyokról szó, egyébként tele az újság olyanokkal, hogy nem félünk a háborús gyújtogatók- tól, mert velünk van Sztálin. Nem csodálkozhatunk azon, hogy elterjedt az a nézet: a sorok között kell olvasni. Azt, hogy a sajtó hatalom lehet a hozzáértők kezében, rég ismert volt már, amit az 1950-es évek politikai vezetői úgy értelmeztek: az ő hatalmuk eszköze. Nem csoda ez, hiszen mint hivatalos lap, a fenntartójának tartozott elszámolni. így történhet, hogy a mindenkori politikai viszonyok helyi megjelenését is megfigyelhetjük. 1951 szenzációja a Grősz-per, amelynek főpróbája Pócspetriben volt. Igazolást hozott a hatalom számára a püspök elleni per. Burgonyaszedők 1953 elején még a munka versenyhez csatlakoznak a Tiszalöki Erőmű dolgozói (azóta közismert, hogy rabokat foglalkoztattak itt, önkéntességről aligha lehet szó), és rövidesen olvasható nemcsak Sztálin halála, hanem az is, hogy a dolgozók elítélik Berija árulását. Az ennek hatását mutató , júniusi határozatról sem közvetlenek az információk, de 1953 nyarán megváltozik a lap. Külsejét díszítik Hammel József fényképei. Addig szinte elvétve jelentek meg fotók. Megnyílik az Állami Aruház, hogy a dolgozó nők csinosan, divatosan járjanak. Olvasható a rádió műsora, a menetrend változása. Tanácsokat adnak asszonyoknak gyógyszerhasználathoz, divatos öltözködéshez, külön rovata lett a gyerekeknek és legfőképpen a humornak. A november 15-én induló Nyíri Pajkos tréfákat, karikatúrákat mutat be, már nem a kulákokról. Igaz vannak, akik arról tesznek bizonyságot, hogy nem akarnak kilépni a tszcs-ből, de ennél fontosabb, hogy az ígérgetések, politikai szólamok helyett valóban a helyiekhez szól az újság. Westsik Vilmos tanácsolja a másodvetést, Horváth Sándor a kurucok első győzelmének évfordulóját idézi. Marad a politikának is bőven hely, de már kishírek is jelennek meg, mint időszerű külpolitikai válaszok, vagy mint a jószomszédság híradója. Ettől kezdve a politikai hatalomnak csökken a direkt hatása, a Néplap igyekszik címéhez illően azokról írni, akik olvassák. A politikai-történelmi váltás 1956-ban újból kibillenti erről az ösvényről a szerkesztőket. Az 1956. október 29-én megje1956 október 29.: Kossuth-címeres fejléc lenő Szabolcs-Szatmár Népe című új lapban a mai olvasó semmi kivetnivalót, félrevezetőt nem talál. Az előző évek után szinte érthető a váltás, és alig észrevehető, amikor november 16-án olvassuk. A külső még alig változik, de már nem a Munkástanács lapja, hanem az új párt elnökségéé. Egy héttel később olvasható Kádár beszéde, amiben még érződik, hogy kezdetben ő is Nagy Imre mellett állt. A megye életének változásáról azonban majd csak 1957-től kapunk igazi híreket. Elég sokféle cikk jelenik meg a mezőgazRégen így készültek az ólomoldalak daságról. Évek múlva aztán beérik a vetés, megalakulnak a termelőszövetkezetek. Nincsenek nagy nyilatkozatok, mint az 50- es években, de arról se sok az információ, hogy milyen nehézségekkel járt az agitáció. Visszafogottság, és egyre több az ismeretterjesztést szolgáló, már a riport határát átlépő írás. Különösen fontos kiemelni, hogy a megyében élő nagy tudású mezőgazdászok Teichmann Vilmos, Westsik Vilmos és a többiek milyen szívesen írnak, nyilatkoznak, adnak tanácsot. Most- már követhető, hogy a burgonya és majd az alma hogyan terjed, kik szorgalmazzák és miért. Az újság visszatér az 1953-ban már egyszer megmutatkozó sokszínűséghez, és műfajilag sokrétű, jó minőségű saját, és nem a távirati iroda által adott anyagok jelennek meg. Ez nagyjából 25-30 éve kezdődött. Nemcsak a politikai helyzet változott, hanem a szerkesztőség is. Az indulásnál még kezdők ekkorra a derékhadba értek, és gyakornokként, kezdőként jelentkeztek azok, akik a következő időszakot, amelyet Kádár nevével szokás megadni, majd a lapnál jelentkező rendszerváltást a privatizációt végigélték, dolgozták. Az 1960-as évek közepétől már a mindennapokban érződött az új gazdasági mechanizmus, ami a Kelet-Magyarország munkatársai számára úgy jelentkezett, hogy szinte folyamatosan volt mit felavatni, átadni, alapkövet letenni. Épült a város és környék, megkapta régvárt fejlesztésének első beruházásait, és örömmámor járhatta át az olvasók szívét is. Az újságírók nem ömlengtek, de mélyről jövő bizakodással és egyben tárgyilagossággal írtak az almatárolótól a Jósavárosig, Tiszavasváritól Garbókig minden újdonságról. Ez azonban az újságnak csak az első két lapja volt. A közélet ettől kezdve nemcsak a politika, hanem kultúra, sport, jogi tanácsadás, félreértések, hibás döntések korrekciója is volt. Az állam és a párt egyensúlya néha ingadozott, és az újságírónak nehéz lett tárgyilagosnak lennie. Egy-egy ügy kapcsán talán nem, de összességében vizsgálva kiderül, hogy döntően meg tudták tartani azt a mértéket, amit a kollektíva saját etikája diktált. Most már úgy vetődött fel a kérdés, lehet-e független az újságíró? A tárgyilagosság kötelezővé vált, de így csak a hír szentsége miatt. Az újságíró, ha véleményt mond, azt megteheti, de nem hírközlésben, riportban, vitában, szóval magánvéleményként. No és egy újság, lehet-e független, ha egy párt vagy egy hivatal lapja? Az 1970-es évek végétől, még- inkább 1985-től ez a kérdés egyre élesedett, és e kérdésben a fenntartók elmentek a tűrésig, a Kelet-Magyarország újságíróinak zöme pedig a tűréshatárig. írtak visz- szásságokról, és helyt adtak ellentétes nézeteknek. Most kezdi tollpróbálgatásait a harmadik nemzedék, nekik marad, hogy megtartsák a tárgyilagosság és a függetlenség igényét, miközben együtt lélegeztetik a lapot az olvasókkal. Nem lesz könnyű de a múlt és a név kötelez.
