Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-24 / 226. szám
1994• SZEPTEMBER 24., SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete 11 Esőisten sirat egy tavat Ha ez így megy tovább, egy-két éven belül eltűnhet a tó, elpusztul a páratlan élővilág Orémus Kálmán Esőfelhőket terelget a szél a vajai tó fölött. Beleborzongok a szokatlanul hűvös reggeli fuvallatba, ahogy elindulok a víztükör felé. Emlékezetem szerint már itt kellene lennie, de én még csak nádat látok és, bár egyre lejjebb ereszkedek a parton, csak száraz fövenyt tapos a lábam. Valami csörren a talpam alatt, szikkadt kagylók hevernek a homokban. Mellettük félig a földbe süllyedve rozzant csónakok hevernek. Aztán feltűnik néhány tócsa is, majd végre megpillantom a tavat. Pontosabban, azt a vízfelületet, ami a tóból megmaradt. Magányos horgász tűnik fel a parton, látszik, hogy most érkezett. Mint kiderül, Tejfel Dezső csaknem huszonöt éve jár ide rendszeresen halászni. — Ha ez így megy tovább, egy-két éven belül vége a tónak — mondja nekikeseredve. — Partról és stégről már egyáltalán nem lehet horgászni, csak csónakból. Emlékszem két és fél méteres vízre is, ma meg legfeljebb egy méter lehet a legmélyebb helyeken. Ilyen körülmények között még telepíteni sem tudunk. Nem csoda, ha alaposan megcsappant a forgalom. Tavaly még német és olasz horgászok is jöttek szép számmal, idén már alig. Pedig a parton szép kis üdülőtelep épült az elmúlt években, láttak benne fantáziát a vállalkozók. Volt, aki épp tavaly fogott bele a panzióépítésbe. Most meg egyre több az eladó telek. Pedig a tó pusztulásával nem csupán a horgászokat, a telektulajdonosokat éri kár, mert bár mesterséges képződmény, egy őstó helyén hozták létre. Ritka természeti értéket képviselnek az úszólápok, melyek viharok, nagyobb szelek idején vándorolnak a tó felszínén. Több rendkívül ritka növény és rovar is él itt, illetve környezetében. Az óriás csibor például a nemzetközi egyezmények listáján is szerepel, eszmei értéke ötvenezer forint. _/Vajaj>olgármestere, Tisza László egész paksamétányi levelet és jegyzőkönyvet vesz elő, amikor a tó helyzetéről érdeklődöm. írtak ők már a korábbi környezetvédelmi miniszternek is, most meg az utódjához fordultak. Ez utóbbi levélre még nem jött válasz, az előbbi pedig lényegében egyetért azzal, hogy a tavat védetté kell nyilvánítani. Ilyen volt... Csakhogy ennek szükségessége még 1975-ben felmerült, amit később, 1986- ban egy másik szakvélemény is alátámasztott. Sőt, a védetté nyilvánítás előkészítő munkái már hat évvel ezelőtt megkezdődtek. Az ügymenet gyorsaságára jellemző, hogy az önkormányzat a napokban kapott íevelet a természetvédelmi felügyeletet ellátó Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságától, mely szerint 1993- ban elindították a tó védetté nyilvánítási eljárását. De lesz-e mit védeni, mire megszületik a döntés? Hiszen a tó a huszonnegyedik órában van. Az önkormányzat és a természetvédők szerint kutakat kellene fúrni, hogy a felszín alatti vizekből feltölthessék a tavat. Ezt azonban a tó kezelője, a Felső- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság nem támogatja. Az igazgatóság készített egy szakvéleményt, mely szerint ez a megoldás több mint tizenkétmillió forintba kerülne mai árakon, nem is beszélve a fenntartás, illetve üzemeltetés költségeiről. Szakemberei azzal bíztatják az aggódó telek- tulajdonosokat, hogy ez az aszály nem tarthat sokáig és egy csapadékosabb évben magától is feltöltődik a meder. Ez azonban aligha nyugtatja meg azokat, akik e természeti kincs jövője miatt aggódnak. Az igazgatóság arra is hivatkozik, hogy óvnunk kell a felszín alatti készleteket, mert ez az egyetlen ívóvíztartalékunk. .ilyen lett Amikor ezt megemlítem, a polgármester előkeres egy, a SZAVICSAV által készített kimutatást, melyből kiderül, hogy tavaly a három településen mintegy 250 ezer köbméter volt a víztermelés, ám ebből 51 ezer köbméter ment el a hálózati mosásokra és a szolgálati veszteségre. Mint mondja, ha ennek a víznek csupán a felét engednék vissza a tóba, már legalább ötven centiméterrel emelkedne annak szintje. — Összefogtunk ebben az ügyben a két szomszédos község, Őr és Kántor- jánosi önkormányzatával, de a kútfúráshoz szükséges pénzt még így sem tudjuk előteremteni — panaszolja Tisza László. — A megoldást pedig mindenki tőlünk várja. Mi még arra is hajlandók vagyunk, hogy felvegyünk ötszázezer forint hitelt, ami egy kisebb kút elkészítéséhez talán elég is lenne. Csak az a kérdés, hogy ez javít-e valamit a helyzeten. Visszamegyek a tóhoz. Az szép üdülősor kihalt, életnek szinte semmi nyoma. Csak két megszállott horgász evezget csöndesen az elárvult vizen. Aztán elered az eső. Esőisten sirat egy tavat. Sokat, nagyon sokat kellene sírnia, hogy a könnyek megváltsák a tó életét. Harasztosi Pál és a szerző felvételei A KM VENDÉGE Lusta hajnali kettőkor kél Balogh Géza Nagy Istvánt talán senki, Lustát viszont a fél megye ismeri. Pedig egy és ugyanazon személyről van szó. Alig van jellegzetesebb alakja Nyíregyházának, de nemcsak itt, hanem Vállajtól Tisza- dobig, Balkánytól Vasmegyerig mindenütt osztatlan népszerűségnek örvend. Ha majd kétméteres, több mint százhúsz kilós, loboncos alakja feltűnik az utcán, nyomban körbeveszik a cimborák, s ha éppen nem lohol, kezdetét veszi az órák hosszat tartó diskurzus. Nagy Istvánnak, azaz hát Lustának ugyanis nemcsak a testsúlya lenyűgöző, hanem a beszédkészsége is. Egyik percben még a horgászélményeit ecseteli, a másikban a zenészkorszakáról mesél, a harmadikban a taxisélet szépségeiről beszél, a negyedikben meg az újságkihordók keserveit taglalja. Bent, a szerkesztőségi szobában beszélgetünk, s szívest örömest elfogad egy kávét. Reggel fél kilenc körül járhat, s álmos még egy kicsit. De azért nem annyira, hogy a fejében őrzött több száz darab aktuális viccből el ne süssön egy tucatnyit, s miután látja, hogy fetreng a röhögéstől a fél szerkesztőség, azt mondja mosolyogva: — Ha jól akartok szórakozni, akkor holnap a vendégeim lehettek. — Hol, s mikor találkozunk — kapunk az alkalmon. — A bújtosi szabadidő csarnok mellett. Úgy fél három körül. — Az jó lesz..., akkorra mi is végzünk bent az írással. — Miért, ti éjjel is irtok? — néz nagyot. — Dehogy éjjel! Hát délután fél háromról van szó, vagy nem...!? Persze hogy nem. Hajnali fél háromról! Lusta ugyanis csak napközben taxizik, pirkadatkor újságkihordó. A mi újságunkat, a Kelet-Magyarországot hordja szét a tiszalöki könyök falvaiba. Hajnali kettőkor kél, fél háromkor bepakolja a bordó Ladát most vette néhány hete. Egyébként pontosan tíz éve taxizik, előtte bárzenészként kereste a kenyeret. A feledhetetlen Marssó Jani „bátyó” ze- nekekarában dobolt, s fél állásban taxizott. Majd amikor a taxi lett a fő állása, akkor a szabad idejét lakodalmas zenészként töltötte. Most ugye meg újságkihordó haj- nalonta. lapokat, s irány Vasvári, Tiszalök, Tiszadob, Tiszaeszlár. Úgy öt óra tájban ér haza. Otthon egy órácskára még visszabújik az ágyba, hogy aztán hétkor már teljes díszben legyen újból. A 67-es Viking taxi az övé, a Nagy István Balázs Attila felvétele — Hogy bírod már több mint húsz éve ezt az iszonyatos hajtást? — kérdezzük a sokadik sztori után, mire elmosolyodik szelíden. — Hát..., bírom. Nekem a legnagyobb büntetés lenne egy szűk iroda. Tudjátok ti milyen csodálatosak a hajnalok? Amikor még senki sem jár az utakon, amikor fácánok, nyulak nézelődnek az árokparton, s őzek, szarvasok legelésznek a vetésekben. A múltkor elütöttem egy kis rókát, alig volt nagyobb egy macskánál. A szívem akart meghasadni érte. — Hogyan kaptad te ezt a furcsa becenevet? . — Rászolgáltam én erre — kacag. — Imádtam a dobot, a zenét, a mulatságokat, de amikor pakolni kellett a szerszámokat, igyekeztem világgá bujdosni. Ekkor, gimnazista koromban ragasztották rám e nevet. Van egy negyedik szerelme is, ez a legtartósabb talán, hiszen több mint harminc éve tart, még pedig a horgászat. Pontosabb nem is elsősorban a horgászat, hanem a Tisza. Annak alsó, felső, középső szakasza, holtágai, mo- rotvái, ligeterdői..., szóval mindegy, csak a Tisza legyen. De a barátok nélkül oda sem megy. Hál istennek... vannak szép számmal.
