Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-24 / 226. szám
Napkelet • A KM HÉT VÉGI MELLÉKLETE TÁRLAT Eszközök és textíliák A szövés-fonás eszközei / úlius közepe óta különleges kiállítás darabjaiban gyönyörködhetnek a Sóstói Múzeumfaluba látogatók. Az időszaki tárlat A kender termesztésétől a népi textíliákig címet kapta, s ehhez illően a szövésfonás világából teszi közszemlére azokat a tárgyakat, eszközöket és kész produktumokat, melyek a ma emberének hétköznapjaiban jobbára vagy teljességgel ismeretlenek. Enteriőr — rokkával A kenderfeldolgozás és vászonkészítés az 1960-as évek elején szűnt meg, így e munkamenet egyes szakaszai már csak az idősebbek emlékezetében élnek elevenen. A kiállítás rendezője a múzeumfalu tárgyaira alapozva követi nyomon a kender útját a termesztéstől a kész vászonig. A folyamat megismertetését célzó, sokoldalú ismeretekkel megajándékozó bemutató — melyből lapunkban most csupán ízelítőt adunk — október 31-ig várja az érdeklődőket. Konyhai enteriőr Balázs Attila felvételei Nyitány a Vígszínházban Kádár Márta A Vígszínház épülete és játékstílusa egyaránt fogalom, idestova száz esztendeje. Annak idején, amikor a világhírű színházépítő Fellner és Helmer cég megépítette az akkor szegényes Lipót körútra a mai Szent István körútra a pazar neobarokk palotát, csodájára jártak. Most újból csodálni való a Vígszínház. Külső- és belső építészeti megoldásai híven követik az első tervezők elképzeléseit. Csupa fény, ragyogás, arany, bársony puhaság és ugyanakkor a legmodernebb színpad- technika egyesül benne. Lévén, hogy tizenhárom hónapos felújítás után birtokba vehetik a színészek és a közönség. Már önmagában az is különlegesség, hogy a tizenhárom hónapra tervezett munkákat pontosan annyi idő alatt be is fejezték. S az előirányzott kétmilliárd forintnyi keretet sem lépték túl. Vegyük szemre a színház külsejét! A sárga-fehér díszes épület ma is kiragyog környezetéből. Tetején vörösréz borítású kupola koronázza. S vörösréz a tető is. Mind- összesen négyezer négyzetméteres összefüggő tetőfelületet borít a mívesen kidolgozott rézlemez. Ilyen méretű és ilyen szépen megmunkált réztetőt nem is jegyez a szakirodalom. Egyedülállóan szépek a homlokzat ornamentikái is, ezeknek még a galambok elleni védelméről is gondoskodtak az építők. A második világháborúban bombatalálat érte a Vígszínházát. Romokban hevert a kupola, a nézőtér. 1952-re állították helyre, kívülről és belülről meglehetősen sok változtatással — szerencsére jóvátehetetlen nem volt köztük — a Magyar Néphadsereg Színházává nevezték ki a színházat. A hatvanas években nagyobb átalakítást élt meg a színházbelső, szocreál stílusban. Szerencsére ezek sem tették tönkre a bécsi szín- házépítő páros épületét. Most pedig az eredeti neobarokk formavilág gazdag díszítésű jegyei felhasználva, az eredeti ornamenseket elővarázsolva, továbbfolytatva vált teljessé a színházbelső. Ha az épület külsejére-belsejére a szépség, színpadtechnikájára a 21. századi korszerűség jellemző. Egyrészt minden irányban kibővült a színpad, oly módon, hogy építészetileg természetesen nem változtatHangulatos lépcsősor tak rajta. A főszínpad mérete azonos maradt a régivel. De, mivel már a hátsó színpad nincs lezárva, s a zsinórpadlás is kibővíti a teret fölfelé, meg kétoldalt is felszabadultak helyek — valójában jóval nagyobb színpadon játszhatnak ezentúl. Az emelőorsós előszínpad pedig — magyar szabadalom! — minden irányban szaggatottan és egységesen mozgatható, forgatható, süllyeszthető, kiemelhető! Anélkül, hogy technikai részletekbe bocsátkoznánk, mondjuk el, hogy ötszáz lámpa fénye tudja beragyogni a színpadot, hogy fényszabályzó rendszere minden technikai trükkre képes. Van egy stúdiószínpada is a Vígnek, külön próbateremmel, kamaraelőadások megrendezéséhez. Egy másik stúdió hang- és videofelvételek céljára szolgál. Megannyi kényelmi berendezés is kapcsolódik a színpadhoz, nézőtérhez. Elegáns színészöltözők, márvány és intarziaberakásos műkőpadlók, (Ausztráliából) aranyozott gipszornamentikájú mennyezet a közönségforgalmi helyeken, a színház előterében, ruhatárokban, a büfékben. Mind úgy kialakítva, hogy a színháztól független, önálló rendezvények, fogadások szintere is lehet bármelyik. Visszakerülnek a nagy színészek portréi a folyosók falaira, kialakítanak egy Ruttkai emléksarkot úgy, hogy a színház jelene mellett a közelmúltja, múltja is ott legyen. Amikor 1896. május 1-jén, a millenniumi ünnepségek első napján megnyitotta kapuit a Vígszínház, Jókai Mór A Barangók című színműve volt műsoron. (Igaz ez az előadás csúfosan megbukott, de a harmadnap színre került darab Bisson Az államtitkár úr megindította a Vígszínház sikertörténetét). Az új színház újfajta közönségnek, a gazdag polgárságnak játszott, fényűző külsőségekkel, a kor követelményei szerint. A polgári színház nagy neveket vonultatott fel. Az első évtizedekből említsük csak Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Góth Sándor, Kertész Ella nevét, az átmenetileg a Vígbe szerződött Jászai Marit, Csillag Terézt. Később itt szerzett példátlan népszerűséget Csortos Gyula, Som- lay Artúr. Aztán Tőkés Anna, Makay Margit, Gombaszögi Ella, Makláry Zoltán, Jávor Pál neve fémjelezte a Vígszínház színpadát. Vígszínházi színész volt Tolnay A megújult Vígszínház MTl-Press felvételek Klári, Dayka Margit, Lázár Mária, Mezey Mária, Somló István, Ráday Imre, Ajtay Andor. És akkor még nem is említettük az elmúlt negyven év Vígszínházi nagyságait, Várkonyi Zoltánt, Ruttkai Évát, Bulla Elmát, Latinovics Zoltánt, Darvas Ivánt és másokat. Napjaink megújult Vígszínháza október végén kezdi az évadot. Egy szöveg nélküli táncprodukcióval, a filmként is ismert A bál című előadással. NYÉKI KÁROLY: xDani két titokzatos élete Mindenki csak így szólította, Dani, a leg- surmóbb kölyöktől a meglett emberekig. Mindenkivel tegeződött. Legutóbb egy vagonrakó brigádban dolgozott, nem nagyon bírta a hajtást, de a többiek megtűrték és szerették, már csak azért is, hogy történeteivel szórakoztassa elnovásított agyú hallgatóit. Dani eredetileg ügyvéd volt. Még a háború elején kiszökött Franciaországba, állítólag a Sorbonne hallgatója is volt, de ezt soha sem tudtuk meg pontosan, amikor ez került szóba, Dani mindig másról kezdett beszélni... Milyen különös is az ember! Dani rendszerint a reggeli órákban félrészeg lett, délelőttre majdnem teljesen, de soha nem any- nyira, hogy erről a Sorbone-féle életéről többet mondjon. Lehetett benne valami, mert úgy beszélt franciául, mint mi összesen magyarul, esténként, amikor a Köpködőben dr. Borszékyvel, a lecsúszott volt főszolgabíróval söröztek, akár hiszik, akár nem, franciául társalogtak. Borszékyt is mindenki így szólította: Doktor úr! Kapott valami nyugdíjfélét, mert már a demokráciában sikerült bizonyos tróger beosztást szerezni az egyik Tüzép-telepen, egyedül élt, addig talán még boldogan is, amíg a nyugdíjból futotta. Aztán meg boldogtalanul, de az már nem számított. Daninak viszont nem volt nyugdíja, pedig elmúlt hatvankét éves, de képtelen volt elintézni, hogy a szükséges okmányokat beszerezze. Olyan barátja pedig nem volt, aki helyette ezt megtegye. így azután maradt minden a régiben. Meló után megállt a kályha mellett, várta a Doktor urat. Ha valaki fizetett egy féldecit, elfogadta, de csak velünk beszélt szívesen, meg a kis púpos szemetessel, akinek mostanában halt meg a felesége. Ne gondolják, hogy sajnáltatni akarok valakit — akár Danit, vagy magunkat —, de Dani olyan haver volt, hogy szeretnék mindenképpen valahogy emlékezni róla. Szóval, ott hagytam abba, hogy Dani kiszökött Franciaországba. Elég zavaros históriákat beszélt nekünk erről az időről, mondta, hogy találkozott egy ismerős zsidófiúval, — milyen kicsi a világ — az elvitte valami társaságba, de csak két magyar volt összesen, így maradt továbbra is idegennek. Itt ismerkedett meg a szép Anniéval, — mint a mesében — aki orvostanhallgató volt, de az ellenállási mozgalomban is dolgozott. Dani olyannyira belehabarodott a francia lányba, hogy a kedvéért beállt a makizárokhoz. Hogy valóban harcolt-e vagy sem, bizonyosat erről sem tudtunk meg. Egyszer a dokival ájulásig itta magát és franciául szavalt. Egy vén korhely újságíró fordította le nekünk, ha jól tudom még így: „Barátom, ha elestél, barátunk lép ki az árnyékből a helyedre.” Hittük is, meg nem is, hogy Dani Nyugaton mit csinált. Az bizonyos, hogy 46-ban hazajött és hozta magával a szép francia Anniét is. Dani itthon befejezte tanulmányait, amolyan „jó káder” lett, valami vállalatnál alkalmazták jogtanácsosnak, azután jött ’56 és befuccsolt a karrierje, pedig nem is csinált semmit. Ahogy vége lett a hőbörgésnek, Danit kirúgták a munkahelyéről, pedig mondom, ’56-ban nem csinált semmit. Közben a szép Anniéból orvos lett, az itteni kórházban volt évekig, de kurva lett, végül megszökött a műtőssel. Dani nem esett jobban kétségbe mint máskor, tartotta magát, elment egy gimnáziumba fizikát tanítani. (Hogy miért éppen fizikát, azt talán ő maga sem tudta.) Élt, csak az asszony miatt szégyellte magát. Akkor jött össze Emesével, aki a tantestület legfiatalabb és legcsinosabb tagja volt, történelem-szakos. Miután már Dani is független lett — törvényesen is elváltak — összeköltözött Emesével. Persze, ez egy ilyen kisvárosban nem megy könnyen, de túltették magukat az irigy emberek megbotránkozásán. Jól éltek, talán túlságosan is jól. Dani ekkor szokott rá a piára. Szinte észrevétlenül történt az egész. Igaz, Emese is ivott, mértékkel, majd mértéktelenül. Minek szaporítsam a szót, Dani a második fegyelmijét is megkapta, mert részegen tartotta az óráját, fogta magát és egy meggondolatlan pillanatában kilépett a gimnáziumból. Akkor került hozzánk a városba. Nem tudott elhelyezkedni, fizikai munkát akkor még nem fogadott el, hiszen büszke volt, amije volt azt eladogatta, abból tengette magát. Abban az időben még élt az anyja valahol, tőle kapott támogatást, de az öregasszony is meghalt, valami ház maradt, arra mindjárt akadt vevő, szóval Dani a negyvennyolcezer forintot, amit a házért kapott, két hét alatt elitta, úgy maradt, mint az ujjam. Nem volt hol lakni, egy fuvaros vette magához, azt mondják a lóistállóban adott egy sarkot Daninak, ezért kellett valami kevés munkát végezni.
