Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-22 / 224. szám
színes oldal 1994. szeptember 22., csütörtök Jármű A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közlekedési Felügyelet úgynevezett hatósági napot tart. Mikor, milyen céllal és milyen programmal? — kérdeztük Olasz Tamás osztályvezetőtől. — A biztonságos közlekedés jegyében szeptember 24-én, szombaton 8 és 12 óra között a felügyelet Nyíregyháza, Lujza utca 1. szám alatti bázisán, Mátészalkán, a Szatmár Jármű Kft., Kisvárdán pedig a Szabolcs Volán telepen a szakemberek a gépjárművek állapotát díjmentesen megvizsgálják, szintén ingyen környezetvédelmi méréseket végeznek rajtuk, valamint a járművek biztonságos és takarékos üzemeltetésével összefüggő tanácsokat adnak. Mátészalkán és Kisvárdán egy-egy műszereskocsi is rendelkezésre fog állni. Emberevők Hat emberrablásért és gyilkosságért bíróság elé állított dél-koreai bűnöző beismerte, hogy emberhúst fogyasztott — jelentette kedden az ITAR-TASZSZ hírügynökség. A modem kannibálok az ősrégi pogány hit által hajtva abban bíztak, hogy áldozatuk húsa bátorságot ad nekik és megvédi őket ellenségeiktől. Mindazonáltal az emberi hús és egyéb szervek fogyasztása nem nyújtott tartós védelmet az ellenségekkel szemben: a rendőrség hétfőn mind a hat emberevőt letartóztatta. A kihallgatásokon a bűnözők beismerték, hogy elraboltak és megöltek öt személyt. A rendőrség már legalább hét áldozat maradványait azonosította. Az egyik emberevő megpróbált kiszállni a bandából, ezért társai őt is felfalták. Szó-tár Coram populo A nép színe előtt, nyilvánosan. Annak kifejezése, hogy nem a színfalak mögött, hanem mindenki tudtával, szeme láttára történik valami. Horatius viszont arra figyelmeztet, hogy nem szabad mindent a nyüt színen — coram populo — bemutatni pl. egy színdarabban: Medea ne a színpadon mészárolja le gyermekeit. Enyhén borult időre, valamint időnként napsütésre lehet számítani. Eső nem várható. A legmagasabb hőmérséklet 20-22, a legalacsonyabb pedig 5-9 fok ; köréi valószínű. —........................ ............................. A Japánban nagy népszerűségnek örvendő sportág rajongói és művelői kedvükre kitombolhatják magukat: a szigetország fővárosában most rendezik meg a 2 hétig tartó Őszi Szumó Tornát Gügyögés London (MTI) — Valószínűleg világcsúcs született a „ki tud drágábbat telefonálni egyévesen” kategóriában a minap Londonban. A még csak gügyögő Joe Williams csaknem ezer fontos (170 ezer forintnak megfelelő összegű) számlát produkált. A fiúcskára a nagymama rendesen vigyázott, a telefonra azonban nem. A kis' Joe-nak megengedte, hogy felvegye a kagylót és belega- gyarásszon, azt azonban nem vette észre, hogy közben a parányi gyermeki kéz benyomta az egyik parányi gombot, amely beprogramozott számot kapcsolt, egyenesen a távoli St. Lucián élő dédszü- lőket. A gyermek kicsit elgügyö- részett felmenőivel, majd ugyancsak kicsit félretette a kagylót, amely azután 25 órán keresztül úgy is maradt. Nem nyert Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — A Nyíregyházi Rendőrkapitányság eljárást indított egy férfi ellen, aki azzal gyanúsítható, hogy szeptember 19-én 17 óra körül a megyeszékhelyen, a Kitty nevű italboltban — mivel nem nyert — a játékautomatát megrongálta. A Nyírbátori Rendőrkapitányság eljárást indított egy férfi ellen, aki azzal gyanúsítható, hogy szeptember 19-én 14.35 óra körül erősen ittasan Máriapócson egy italboltban poharakat tört össze, vendégeket fenyegetett, zaklatott. Ismeretlen tettes szeptember 16-19. között Kékese határában a Tisza-hídhoz vezető úton a Nyírbau Kft. sárga fényű, veszélyes helyet jelző (világító) készülékéből eltulajdonított két 12 voltos akkumulátort, a kár 8 ezer forint. Egy személygépkocsi vezetője a zuhogó esőben egy enyhe ívelésű kanyarban az út vonalvezetését nem tudta követni, áttért a menet irány szerinti bal oldalra, ahol egy MTZ-nek ütközött. Ezután az út jobb oldalán parkoló jármű- szerelvénynek ment. A karambolban ketten könnyű sérülést szenvedtek. A fiatalok kevesebbet bosszankodnak a saját hibáik, mint az idősebbek bölcs tanácsai miatt. .................................. Ügyfélszolgálatunk telefonszáma: (42) ilsiil Szűcs Róbert felvétele Nyíregyháza (KM - GY. Á.) Kristóf Attila a felnőttkor elején jár: huszonöt éves. Nagy álmait tekintve azonban lehetne kamasz is. De hát ne a tervekkel meg a jövővel kezdjük a portréjának megfestését. Álljon itt előbb a jelen! Munkahelyén az a feladata, hogy a Sóstó-Sóstóhegy körzetében működő kábeltévé-csatornán eljussaEgyiptomi munkás szüreteli az érett datolyát Kairó közelében. A betakarítás módszere igen elmaradott, évszázadok óta változatlan. Az igazi datolyaszüret szeptember végén lesz, most csak az érettebbjeit gyűjtik össze, hogy később kilóját hatvan USA-centért értékesítsék AP-felvételek-:: Telefon a kertek alatt — Ezentúl, Lajos, mi vigyázunk a szádra, ha az anyós vendégségünkben van Ferter János rajza Arclféci '{ffi > - , v ' -V Kristóf Attila videós nak a filmek a környék lakóihoz. Ezenkívül kezdő vállalkozóként üzlettársával együtt filmgyártást, video- műsor-készítést vállal. Eddigi legjelentősebb opusza az a felvételsor, amely a Magyar Televízióba, azon belül is az egyházi adások főszerkesztőségébe jutott. Kelet-magyarországi katolikus papok futballmérkőzését örökíti meg, amit Szatmárnémetiben élő kollégáikkal vívtak. Attila úgy döntött: a film mellett elkötelezi magát. Ezért végezte el a Magyar Amatőr Filmszövetség tanfolyamát, ezért jár a Nyíri Amatőr Filmklubba és ezért szervezi a film jövő év december huszonnyolcadikai századik születésnapján Nyíregyházán megrendezendő programsorozatot. Ennek része lesz egy kiállítás a mozgókép történetéről, valamint egy nikkel odeon felállítása a hagyományos karácsonyi forgatagban. Az odeon a mozi elődje. A nézőnek egy bódéba kell belépnie és pénz ellenében mozgó rajzfigurákat figyelhet egy nyíláson keresztül. Akad sürgősebb tennivalója is az ifjú videósnak: nyelvvizsgázni. Ugyanis ez a feltétele annak, hogy bármely filmművészeti főiskola rendező szakára jelentkezhessen, s elindulhasson kedvencei, Bunuel, Greeneway, valamint az angol free cinema és a francia új hullám alkotóinak nyomába. ev* ÜL 21 .-IV. 20. Jobb napja lesz, mint CT ^ amire számított, de rosszabb annál amit megérdemelne. A tegnapi erőfeszítéseknek elmarad ugyan a gyümölcse, de legalább békén hagyják. ____fl IV. 21.-V. 20. Nem árt folytatni az ön- Rnv vizsgálatot, biztosan talál még kivetnivalót viselkedésében. Amunkáját továbbra is kitűnően fogja végezni, de sokkal kevesebb önemésztéssel. , - V. 21.-VI. 21. Nem foglalkozott mos- 7V Jv tanában az anyagi helyzetével. Közeleg a hónap, meg a negyedév vége, ilyenkor egy kis számvetés nem ártana. Sok minden pótolható még, de minden már nem. ///rC VI. 22.-Vn. 22. At kellene egy rövid VNSc időre hangszerelnie magát. Legyen hozzáférhetőbb azok számára is, akik nem rendelkeznek nagy jártassággal az ön kezelésében. Nem kell ehhez több, csak nyitottság. ^ yn. 23.-vm. 23. rMp Ön, ha nincs más, IaHv akkor önmagát hajszolja. Nem is az eredmény érdekli már, hanem a ritmus, amelyben a dolgok bonyolódnak. Ezt az ütemet nem mindenki tudja követni.- VIII.24.-IX. 23. Iga- jZt? zítson magán kül- j8j sőleg is, belsőleg is, vagy igazodjon a körülményekhez. Ha erre képtelennek bizonyul, ahogy már többször megtörtént, zaklatott napjai lesznek. t . IX.24.-X.23.Vizs- /|\ ~ /|\ gálja meg alaposan ■W- ’W’ mi mennyit ér. Ha engednie kell, engedjen, már csak a béke fenntartása miatt is, ha ebben is akadályozva érzi magát, őrizze meg a hidegvérét. X. 24.-XI. 22. Tel- hetetlenséget fog nnC érezni, mind anyagiakban, mind a szerelemben. Egyik a másikkal sajnos nem helyettesíthető. Hiába fog jóllakni, attól szerelmi falánksága még nem múlik el. p . XI. 23.-XH. 21. Is- ^jLA. mét segítséget kap, ÄlX amelyet akármire használhatna, még arra is, hogy rossz szokásaitól megszabaduljon. A segítséget mégis karrierje egyengetéséhez fogj a felhasználni. xn. 22.-I. 20. Önnek sokkal több ötöt D lete van, mint amennyit felhasznál. Szerelemben, pénzszerzésben most különösen jó passzban van. Vegye észre viszont, hogy a szerelem költséges, és annyi pénz soha sincs. ^ p I. 21.-II. 20. Amit nem lehet egysze- rűen a szőnyeg alá seperni, arról jobb rögtön lerántani a leplet. Utánna még mindig lehet gondolkodni afelett, hogy mi legyen a felhalmozódott gondokkal. n.21 .-ül.20.Észre se vette, s ismét fut a csikó. A szerelemben ellenállhatatlan, anyagi dolgokban meg jobbnál jobb eredményeket ér el. Ha nem vigyáz, még elbízza magát. MA A latin Mauritius rövidüléséből. Jelentése: ' mór, szeMóric recsen. :— ......—,— Becézés: Mór, Móri, Móricka. Rokon név: Mór. Névnap: mint a Mórnál. További névnapok: Armida, Emerita, Mária, Marót, Mauricia, Ottó, Tamás, Zelinda, Zefla, Zöldike. Huszonöt éve, 1969. szeptember 22-én 1Q,Q I NagykaniI 969 zsan halt------------- meg Bősze Kálmán mérnök. Az 1930-as években került az Europen Gas Electric Co-hoz, majd az eredményes zalai olaj- fúrások után megalakuló Magyar-Amerikai Olajipari Rt. osztályvezetője lett. Nevéhez fűződött a ma is építészeti értéket képviselő bázakerettyei és lovászi mérnöki- és tisztviselői lakótelep, a nagykanizsai olaszbányászati lakótelep kiépítése, parkosítása. Harmincnégy éve, 1960. szeptember 22- én kiáltották ki a Mali Köztársaságot. A nyugat-afrikai terület a XIX. század végén került francia uralom alá; Szudán része lett. 1959-60-ban Szudán és Szenegál létrehozta a Mali Föderációt, amely 1960. júniusában kivívta a függetlenségét. A szövetség kettészakadása után a szudáni rész létrehozta a Mali Köztársaságot. 06.30 18.43 19.37 09.09 Folyónk jellemző napi adatai: a TISZA Tisza- becsnél -182 cm, árad, mederteltség 8%, vízhőfok 17,8 fok. Vásárosna- ménynál -156 cm, árad, 6%, 17,4 fok. Záhonynál -263 cm, apad, 6%, 18,0 fok. Dombrádná! 4 cm, apad, 20%, nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi -41 cm, árad, 5%, 15,8 fok. A KRASZNA Ágerdőnél 103%, árad, 17%, 15,2 fok. A TÚR Garbóknál -78 cm, árad, 8%, 16,5 fok. Megér egy mosolyt — Képzeld, a fölöttem I lakók éjjel háromig dá- ridóztak. — És te szó nélkül tűrted? — Akkor igen. De öt : óra után tízszer felhív- § ' tam őket és megköszöntem a műsort. ■ Hírügyeletes: CSELÉNYI GYÖRGY (42) 311-277 ............ 1 8 Kelet-Magyarorszag tűi 88 ÍíÍ4,,Í'Tt[C*í*