Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-22 / 224. szám
1994. szeptember 22., csütörtök MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Keiet'Magyarország 9 Új jogalkotási menetrend Budapest (ISB — D. Á.) — A kormány elképzelése szerint októberben kerül a parlament elé a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényjavaslat, novemberre tervezik a környezetvédelmi törvény elfogadását, decemberben pedig nagy terjedelmű módosítást ígérnek az államháztartásról szóló 1992-es törvényben. Az 1994. év második félévére vonatkozó törvényalkotási programjavaslatban a kormány szeptemberre ütemezte a pótköltségvetésről szóló törvényjavaslat elfogadását. Szándékaik szerint ugyancsak még ebben a hónapban sor kerül az önkormányzatokról szóló törvény módosítására, s a világkiállítással összefüggő egyes törvények hatályon kívül helyezésére. Októberben a médiatörvény vitája lesz valószínűleg a középpontban, de módosítani kívánják többek között a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt és a szövetkezetekről szóló törvényt is. Novemberben a családtámogatási rendszerről kívánnak törvényt alkotni, s talán megszületik az évek óta várt környezetvédelmi törvény is. Várhatóan ekkor fogadják el a privatizációról szóló törvény- javaslatot. Módosítani szándékoznak számos törvényen, így a gazdasági kamarákról szóló, a társadalombiztosítási önkormányzati igazgatásról szóló és az adózás rendjéről szóló törvényen. Decemberben meg kell születnie az 1995-ös költség- vetésnek. Izgalmasnak ígérkezik az államháztartási törvény módosítása, főleg azért, mert a novemberben benyújtandó módosítás nagy változásokat ígér. Ugyancsak módosítani akarják a köztisztviselők, illetve a közalkalmazottak jogállásáról, illetve a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992-es törvényeket. Összesen 43 határozathozatal szerepel a konkrét tervek között, de további 24 törvény- javaslatot kíván a kormány még az idén benyújtani a T. Ház elé. Ezek között szerepel például a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991-es törvény kis terjedelmű módosítása, illetve a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviseletének biztosításáról szóló törvényjavaslat. Kedden megkezdte munkáját az ENSZ negyvenhetedik közgyűlése. A világszervezet 184 tagállamának képviselői az ENSZ-nek a világ különböző, kritikus stabilitású területein betöltött szerepéről tárgyalnak AP-felvétel Erősíteni a munkás jelleget Pro Patria Nyíregyháza (KM) — Az idén ünnepli ötéves születésnapját a Pro Patria Hagyományőrző Szövetség. Az évfordulóról a szövetség nyíregyházi szervezete is megemlékezik. A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitója szeptember 23-án lesz 15 órától Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Könyvtár nagytermében. „Kik vagyunk?” címmel bemutatkoznak a kis hagyományőrzők, majd azt követően kiállítás mutatja be a szövetség életét. Városfelfedező játékkal folytatódik a program szeptember 24-én 9 órakor a nyíregyházi Kossuth térről indulva. A 16 órakor kezdődő születésnapi ünnepségnek a Sóstó-erdei Szabadidő Park ad otthont. Ezen a rendezvényen kitüntetéseket adnak át a legjobban dolgozó hagyományőrzőknek, a Szabolcs Vezér Törzs pedig felavatja új tagjait. Emlékezés Nyíregyháza (KM — M. E.) — Évek óta hagyomány már, hogy gróf Széchenyi István születésnapján, szeptember 21-én megemlékezést tartanak a nyíregyházi Széchenyi István Szakközépiskolában. Ilyenkor — a diákok örömére — tanítás nélküli munkanap van az intézményben, hagyomány az ünnepség, a művészeti szakközépiskola diákjainak vendégszereplése és a koszorúzás. így volt ez tegnap is. Az évfordulón adták át a Széchenyi-em- lékérmet is, amelyet Pan- kotai Ferenc tanár kapott. A közös ünnepség után szórakoztató programok várták a diákokat. Nyíregyháza (KM — BJ) — A Munkáspárt októberben esedékes kongresszusára, az önkormányzati választásokra készülődés jegyében tartott sajtótájékoztatót szerdán délután a Munkáspárt megyei és városi koordinációs bizottságaSzöllősiné Fitos Éva megyei elnök és Hosszú László, a párt városi elnöke az aktuális politikai témák között elmondták, hogy a Központi Bizottság egy új politikai nyilatkozat közreadását tartja szükségesnek, mert a kongresszus első fordulójában csak a parlamenti választás konkrét feladatait, célkitűzéseit határozták meg. Akkor úgy látta a párt, hogy a tőkés rendszerváltás folyamatai a parlamentbe kerüléssel lassíthatok, vagy megállíthaNyíregyháza (KM - NyZs) — Egy kis ország legnagyobb tőkéje a kutatás és az oktatás területén végzett befektetésekből származik — állította ár. Berényi Dénes akadémikus azon a tanácskozáson, amelyet a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Jurányi Lajos Egyesülete rendezett Nyíregyházán. A tudományos ismeretterjesztésben együttműködő intézmények, vállalatok, üzetók, mivel azonban azóta a folyamat lezajlott, a párt tudomásul veszi a megváltozott feltételeket. Most a legfontosabb teendő megújítani a párt munkamódszerét, a stílusát, erősíteni a párt munkás jellegét, nemzeti elkötelezettségét. A tagság túljutott a parlamenti választások sikertelensége által okozott krízisen, ezt jelzi, hogy újabb alapszervezetek alakultak Bujon, Paszabon, és alakulóban van a székelyi alapszervezet is. Az önkormányzati választásokon talán nagyobb az esélye a Munkáspártnak, mint a parlamenti választások idején volt. Elsősorban ott számítanak sikerre, ahol korábban 16-38 százalék közötti szavazatot nyertek el a Munkáspárt jelöltjei (Tiszadob, Geszteréd, mek valamint szponzorcégek vezetői áttekintették a tudomány és az oktatás kapcsolatát, gyakorlati eredményeit, keresték az együttműködés lehetőségeit. Az elmúlt évek egyre aktívabb TIT-munkáját jelzik a termelői szférában szervezett képzések, átképzések, új technológiák bevezetésekor a szakirodalom beszerzése, a vállalati menedzsment képzése, idegennyelvi oktatások. A tudományos ismeretterMint azt a főfelügyelőség megyei hivatalának illetékesétől megtudtuk, a fokozott ellenőrzést két héttel ezelőtt kezdték meg, két napig pedig kizárólag ezt vizsgálták a hivatal munkatársai. Bár az eredmények végleges összegzése még nem készült el, any- nyi már bizonyos, hogy a helyzet rendkívül súlyos. A legtöbb problémát az okozza, hogy a földmunkák során a vállalkozók takarékossági Paszab, Szamosbecs stb.) Úgy látják: azokat a polgár- mestereket, akik megfelelően végezték a tevékenységüket, nem kell feltétlenül leváltani és más párt embereivel kicserélni. Példának említették Bén György esetét, aki Tiszadobon 56 százalék szavazatot szerzett a képviselőválasztáson, mégsem indítják polgármesterjelöltnek, mert a jelenlegi MDF-es polgármester munkájával elégedett a település lakossága. Általános elvként pedig azt szeretnék, ha nem lenne pártcsatározások színhelye sem az önkormányzati választás, sem pedig az önkormányzati munka. Ahol nem lesz a pártnak saját jelöltje, ott a szocialisták és a szociáldemokraták jelöltjeit támogatják. jesztő munka támogatói körének bővítése azonban létkérdés, mivel a szellemi és tudományos szolgáltatásból, mint vállalkozásból származó bevételek nem fedezik a költségeket, a központi támogatás mértéke pedig elhanyagolható. Bár a jogelődök tevékenységét is beszámítva másfél évszázados támogatói kapcsolattal is rendelkezik a TIT, újabb szponzorokat szeretnének megnyerni munkájukhoz. okokból, illetve hanyagságból figyelmen kívül hagyják a tervezők előírásait, még az elemi munkavédelmi feltételekről sem gondoskodnak. A legtöbb helyen teljesen hiányoztak az ilyen esetben előírt dúcolások. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy 11 esetben azonnali hatállyal felfüggesztették a munkavégzést, hét fővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, két esetben pedig bűnvádi eljárást indítanak. A tudás a kis ország tőkéje Balesetek takarékosság miatt Pénz páncélban Nyíregyháza (KM - T. K.) — Posta-, benzinkút- és bankrablások tucatjai hívták fel a figyelmet arra: meg kell oldani a pénz, az ékszer, óra, értékpapír biztonságos továbbítását. Nemcsak településen belül, hanem az egész országban komoly igény mutatkozik a biztonságos értékszállításra. A Dunántúlon már a legtöbb nagyvárosban, a keleti országrészben Nyíregyházán vehetnek igénybe ilyen szolgáltatást az ügyfelek hamarosan. Amint azt dr. Csáscsu Ferenctől, a Vagyonvédelmi Rt. nyíregyházi irodavezetőjétől megtudtuk: repülőgéppel és helikopterrel szállítják a rájuk bízott értékeket. Fegyveres kísérő vigyázza majd a feladott küldeményt, és a célállomás repülőteréről páncélozott jármű viszi házhoz az értékes árut. Az őrzés-védés fontosságára már régen rájöttek a bankok, csakhogy egy szuperbiztonságos szállítási rendszer kiépítése igen költséges. Ezért nem minden cég engedheti meg magának ezt a luxust. Ám hogy nyugod- tabban aludjunk és kevesebb terrorcselekmény borzolja az állampolgárok idegeit, a fegyverrel és kutyával dolgozó, repülőgépes pénz- és értékszállítás régi, nyomasztó gondot oldhat meg. Az elképzelések... ...szerint valamennyi iskolafenntartónak részesülnie kell költségvetési támogatásban. A Művelődési Minisztérium ennek megfelelően tartja szükségesnek módosítani a közoktatási törvényt. (MTI) Az MSZP... ...és az SZDSZ kész az újabb tárgyalásokra az ön- kormányzati törvénycsomagról. Egyebek között ezt tartalmazza az MSZP és az SZDSZ frakcióvezetőinek tegnapi levele, amelyet az ellenzéki képviselőcsoportok vezetőinek küldtek meg. (MTI) A kormány... ...csütörtöki ülésén várhatóan döntést hoz az expo lemondásáról szóló törvény- javaslatról, amelyet számokkal alátámasztva néhány nap múlva benyújt a parlamentnek. Az expo elhagyásával 45 milliárd forint költségvetési kiadás takarítható meg. (MTI) Londoni... ...amerikai diplomáciai források szerint Gerry Adams, az észak-írországi Sinn Fein párt vezére a hét végén az Egyesült Államokba utazhat, miután az idén már másodszor beutazó vízumot kap egyenesen Clinton elnök utasítására. (MTI) A tripoli... ...hatóságok bevonták a líbiai forradalom második számú vezetőjének útlevelét. Abdusszalám Dzsallud „hét lakat alatti őrizetben” él — írta szerdán egy Londonban szerkesztett, több arab fővárosban egyidejűleg megjelenő napilap. (MTI) 5x5 kérdés 50 évről Közeleg a nap, amikor 50 éve lesz, hogy megjelent a Kelet-Magyarország elődje, a Magyar Nép. Ebből az alkalomból szerkesztőségünk közös visz- szapillantásra invitálja az olvasókat: öt alkalommal közlünk öt kérdést az ötven évről. Kérjük, hogy a jó választ aláhúzva a szelvényeket vágják ki és együtt az ötöt október 3-ig küldjék be szerkesztőségünk címére. (Kelet-Magyarország Szerkesztősége, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4400.) A borítékra kérjük ráírni: „5x5 kérdés 50 évről”. A jó megfejtést beküldők között — közjegyző jelenlétében — értékes díjakat sorsolunk ki. Az első díj: 20 ezer forint, a második díj: 10 ezer forint, a harmadik díj: 5 ezer forint. Ezenkívül éves és féléves előfizetési díjakat, értékes könyveket is kisorsolunk a megfejtők között. A sorsolás időpontjáról és helyéről később értesítjük Olvasóinkat. A beküldő neve: .................. címe: ..................................... A jubileumi totója IV. © Hány tájegységen jelenik meg a KisKelet? a 5 b 2 c 3 ® Milyen tájegységet képvisel a kisvárdai KisKelet? a Nyírségi b Szatmár - Tiszaháti c Felsőszabolcs- Rétközi és Beregi © Mióta indult az előfizetési példányok saját terjesztése? a 1990. november b 1993. október c 1994. július © Ki adja ki ma a Kelet- Magyarországot? a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. b Inform Stúdió Kft. c Rubitex Kiadó © Egy héten minimum hány oldallal jelenik meg a KM? a 86 b 96 c 100 ..............X .............................................. I Nyíregyháza (KM - O. K.) — Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben rendkívül elszaporodtak a földmunkák során a balesetek, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elrendelte az ilyen jellegű tevékenység fokozott ellenőrzését. Jellemző, hogy az országban az első fél év során ötven halálos munkahelyi baleset történt, és ebből tizenegy hozható összefüggésbe a földmunkákkal.