Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)

1994-09-22 / 224. szám

1994. szeptember 22., csütörtök A FŐSZERKESZTŐ POSTÁJA Újabb menet az „F"-ért Szakmai aggályok és nem tények — válaszolja cikkünkre a jegyző Szövegkörnyezetéből kiraga­dott megállapításokra szokták mondani: a hír alapvetően igaz, de ... így minősíteném a Kelet- Magyarország szeptember 5-i számában megjelent Sokadik menet az F-ért című cikk írójá­nak (aki nem a lap munkatár­sa) teljesítményét, mely a nyír­egyházi közgyűlésről számolt be. A hír sajnos tényként kö­zöl szakmai aggályokat, és az önkormányzat felelősségét fél- reérthetően nyitott kérdésként kezeli ez ügyben. Röviden az előzményekről. 1993 decemberében nyilván­valóvá vált, hogy az eleve ga­ranciális hiányosságokkal élet­be lépet KJT 1994. január 1- jei bérrendszerének bevezeté­se meghaladja a központi költ­ségvetés teherbíró képességét. 1993. december 19-én meg­születtek a KJT és végrehajtási rendeletét módosító szigorító rendelkezések. A módosítás egyértelműsítette azt is, hogy a kiemelkedő munkateljesít­mény elismerésére szolgáló lehetséges F-kategóriás átso­rolásokat csak a fenntartó előzetes hozzájárulásával le­het végrehajtani. Ez azt jelen­tette, hogy a központi költség- vetés lemondott a méltányos- sági átsorolások finanszírozá­sáról, ezáltal az 1992. óta tö­megesen — a KJT ígéretében bízva — elvégzett átsorolások, mint fedezetlen kötelezettség­vállalások jelentek meg. Az önkormányzatnak, mint fenn­tartónak semmilyen esélye nem volt 1993. december 19. Tűzijáték Tisztelt Szerkesztőség! A stadionban megrende­zett tűzijátékkal kapcsolat­ban szeretnék egy észrevé­telt tenni. A szeptember 13-ai keddi Kelet-Magyar- országban a Nyírségi Ősz főszervezője többek között arról is tájékoztatta a lap olvasóit, hogy néhányan a teherbejáratot betörve pró­báltak bejutni a stadionba. Idézem: „Biztosan soknak tartották, az egyébként a nap összes rendezvényére érvényes 50 forintos belé­pőt.” En a családommal es­te 8 óra után érkeztem a stadionhoz, kifejezetten a tűzijáték megtekintésére. Kértem 3 felnőtt és 1 diák­jegyet, mire a fiatalember közölte, hogy nincs diák­jegy. Megvettem a 4 fel­nőtt jegyet, darabonként 100 forintért. Kis idővel később azt tapasztaltuk, hogy már jegy nélkül is be­engedték az embereket a stadion területére... M. A. Nyíregyháza Kárpótolták Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel tudatom, hogy az önök segítségét kérve a kárpótlásomat megkaptam. Nagyon szépen megkö­szönöm, hogy segítettek, aggódásomat megértették. Már több ízben is eljártak ügyemben, azért merész­kedtem önökhöz bizalom­mal fordulni. Még egyszer köszönöm az önök közbenjárását. Ma­radok továbbra is hűséges olvasójuk. Mudri Sándor Kemecse és 31. között döntési helyzetet teremteni, hiszen költségveté­se 1994. évi tervezéséhez hi­ányzott a költségvetési tör­vény, ugyanakkor az állam- háztartási törvény szabályai sem tették lehetővé az ún. szentesítő döntést. Az állam- háztartási törvény szerint az in­tézmény költségvetési kereté­nek túllépésére csak a fenntar­tóval történő előzetes egyez­tetés és a forráslehetőségek elemzése függvényében kerül­het sor. Nyilvánvaló, hogy a KJT alapján korábban elvég­zett átsorolások szempontjá­ból az irányadó gazdálkodási szabály betartása lehetetlenné vált. Végül 1993. december 28- án született meg a költségve­tési törvény, melynek tartal­mát a tényleges finanszírozás menetét csak 1994. januárban ismerhették meg az önkor­mányzatok. A munkáltatónak a KJT módosító szabályai szerint — és nem utasítás alapján — 1993. december 31-ig felül kellett vizsgálni a korábbi be­sorolásokat. Fenti okok miatt a fedezetlenség orvoslására jogi lehetősége nem volt, ezért ke­rült sor a besorolások vissza­vonására és a munkajogi pe­rekre. Valójában a munkálta­tói intézkedések maguk is okozatai nem pedig okai a je­lenlegi helyzetnek. Ilyen kö­rülmények között — a cikk ál­lításával szemben — kizárt, hogy bármely önkormányzat jogszerűen meg tudta volna lépni 1993. december 31-e előtt a bérrendezés megfelelő A rendszerváltás negyedik évében a politikusok és a tá­bornokok rehabilitálása után megszületett a XLV. sz. tör­vény, amely ’94. szeptember 1. után lépett hatályba. Né­hány nap múlva a 113/994. sz. Korm. rendelet, amely a tv. végrehajtását szabályozza. A tv. 10. paragrafusában előírt egyösszegű térítést ír elő azok részére, akiktől az 1949. január 1. előtt megállapított já­radékot politikai okokból megvonták. A bonyodalmak ebből a politikai okból fakad­nak, mert több önkormányzat igazolást kér, bizonyítandó a politikai okot. Ezt senki sem tudja bizonyí­tani, mert nem volt olyan osto­Bosszankodik nagyapám, újra becsaptak, választás előtt olyan szépen ígérték, hogy segítenek anyagilag. Választás után már Horn Gyula azt mondta a tv-ben, bárcsak hol­nap lenne a kezemben a ve­zetés, csinálnám, hogy köny- nyebb legyen az élet — no és mit csinálnak? Azt a keveset is elveszik? Nagy a szorítás, a kormány bejelenti legyünk türelemmel, ezt el kell fogad­ni, meg kell érteni.' Választás előtt is tudták a gazdasági helyzetet és mégis ígérték a felemelésünket, hogy fognak segíteni a polgárságon. A koalíciós kormány az ellen­zékben mindig a létminimum alatt élőkről beszélt, a kis­előkészítését, és ezen az igaz­gatók gyorsasága, igyekezete sem segíthetett. Hasonlóan félreérthető elem a cikkben annak állítása, hogy a költségvetési törvény később biztosította a fedezetet csak meg kellett volna igényelni. Ha erre lehetőséget ad a tör­vény, örömmel elkerültük vol­na a munkaügyi pereket. Saj­nos a törvény szó szerinti szö­vege csak a kötelezően járó il- letménykülönbözetet veszi fi­gyelembe, és a központi költ­ségvetés ennek is csajt kéthar­madát finanszírozta. Arról sem informált a cikkíró, hogy a központi hozzájárulás 50 százalékát is az önkormány­zatnak kellett megelőlegezni melyhez 178 millió forint saját erő biztosítása mellett további 108 millió forint középlejáratú hitelfelvételre kényszerült. A törvényes feltételek alapján csak 1994. februárban kerül­hetett sor az érdekegyeztetés­re, és a méltányossági átso­rolások fedezeteként az önkor­mányzat csak 124 millió forin­tot tud biztosítani. A cikkben hivatkozott fenntartói hozzájá­rulás iránti kérelemre tehát ez­zel a döntéssel születhetett jogszerű válasz. Mivel az át­sorolható pedagógusok 86,4 százaléka került a lehetséges F-kategóriába ehhez az ösz- szeghez további 200 millió fo­rint még hiányzik. Különösebb esélyegyenlő­sége az önkormányzatnak a KJT módosítás előkészítése­kor sem volt. Mivel a KJT vég­rehajtása központilag finan­ba az eljáró hatóság, hogy ezt le is írja, csak azt közölte, nem jár, csak a 100 százalék és a vak hadirokkantaknak. A va­koknak is csak azért maradt meg, mert különben koldulási engedélyt kellett volna kiadni akkor, amikor a 3 millió kol­dus országából szocializmust építő ország lettünk. Nem is kell bizonyítani sen­kinek, hiszen a végrehajtási utasítás ötödik paragrafusa bizonyítja, hogy mindenkitől politikai okból vonták meg az­zal, hogy meghatározza azt, mi nem minősül politikai ok­nak. Ezek: a hadirokkant tel­jes gyógyulása, ha a törvény- sértő módon vették gondozás­ba, a hadiözvegy házasságkö­nyugdíjasokról, munkanél­küliekről. Hogy sajnált ben­nünket. Ma meg megszűnt minden, elfelejtették... Megér­tésre, türelemre intenek. Könnyű annak mondani, akinek a zsebe tele van, ne­hézséget, nélkülözést nem érez. Milyen szakemberek azok, akik nem látják, a tömeg létminimum alatti életét? Mit ér a nélkülöző tömegnek, kik ülnek a tv-ben és rádióban, ilyenekre szórják a pénzün­ket? Még jobban nyomorí­tanak, hogy egyeseknek jól menjen.­A kisnyugdíjasokat azért becsüljék meg, mert sokat dol­goztak, építettük az országot 40 év alatt, akkor is a vezető szírozandó feladat az önkor­mányzat nem gondolhatott érdekütközésre, sőt a költség- vetési törvénytervezet isme­retében a teljes bérkülönbö- zetre tartott igényt. A köz­ponti felelősség áthárítása később az egyeztetésre sem érdemesített önkormányzato­kat súlyos anyagi helyzetbe hozta. A történtek alapján a KJT- vel a jogalkotás tehát előbb megázott, azután vett köpö­nyeget a módosításokkal. A le nem fedezett problémák meg­oldása a jogalkalmazásra há­rult. A KJT és joggyakorlata mentén viszont olyan helyzet állt elő, hogy az önkormányzat működésének garanciális tör­vényei nem érvényesülhetnek, és az önkormányzat gazdálko­dási felelősségének törvényi szintű szabályai ütköznek a munkajogi törvényekkel. Sajnos ebben a folyamatban az intézményvezető nem tanú, hanem alperes, de tény, hogy szívesebben tanúskodnának az ügy érdekében. Végül tény az is, hogy az intézmény fizetés- képtelensége esetén a marasz­taló ítéletek végrehajtásának következő lépcsőfoka az ön- kormányzat, a város kasszája. A kényszerhelyzet megoldása foglalkoztatja az önkormány­zatot, bár ennek hatásán el­sősorban a KJT jogalkotójá­nak kellett volna elgondolkod­ni és ez a nyitott kérdés va­lójában. Kondomé dr. Kán Elvira aljegyző tése, ha a hadiárva nagykorú lett. Azt bizonyítani kell, hitelt érdemlően, hogy volt e jára­dék a kérelmezőnek. Ezt az utasítás 15. paragrafusa 3. bek. alapján a jegyző előtt tanúkkal is lehet igazolni. A jegyző hi­vatalból kérheti a nyugdíj- folyósító szervtől is az utasítás 5. paragrafus 4. bek. alapján. Ezeket olvasva nem értem, miért kell bonyolítani az egyszerűt, miért kell kétségek között tartani a még élő öreg és beteg hadigondozottakat? Talán kevesebbnek kell fizetni néhány hónap múlva? Dr. Sasvári Gyula, a HONSZ megyei elnöke urak jól éltek, a pénzünket el­herdálták, de a szintet tudták tartani. Felszedték a sok pénzt külföldről. így jól élt a nép, a munkahelyeket is fenn tudták tartani. Kis kamattal kölcsö­nöket vehettek fel stb. Köl­csönt már külföld nem adott, minden összeomlott. Szegény magyar nép. Ezért préselnek, nyúznak, mert a kölcsön kamatait nekünk kell kifizetni, nem a vezetőknek. Azért szoroznak, osztanak, nyugtatnak, mert újabb köl­csönt akarnak felvenni. Kinek a nyakába sózzák megint a ter­het? Horváth I. Nyíregyháza A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.­.......................................................................................................................... Bonyolítják az egyszerűt A hadirokkantak régi problémája tovább vajúdik Megértésre türelemre intenek A kisnyugdíjast meg kell becsülni, mert sokat dolgozott Drogveszélyekről pontosabban Tisztelt Bodnár István! 1994. augusztus 23-i, a Ke- let-Magyarország Néző­pont rovatában megjelent írásának néhány megállapí­tásával, illetve azok alapve­tésével kapcsolatos állás­pontomat írom meg Önnek. A drogok, a kábítószere­zés vonatkozásában a ma­gyar közvélemény meglepő tájékozatlanságot és félre- informáltságot áml el. En­nek okai közül ki kell emel­ni a sajtó, a média felelős­ségét, hiszen az esetek több­ségében hiedelmeket, elő­ítéleteket, félinformációkat közöl, szenzációkat kap föl, miközben a tájékoztatás leg­elemibb etikai elveit sem tartja be. Megdöbbenten ta­pasztaltam, hogy írásával Ón is beállt ebbe a sorba. Félreértések elkerülése végett: nem a véleményével vitatkozom, hiszen az szent és sérthetetlen (bár meg­felelő információk és odafi­gyelés esetén akár azt is re­videálhatná). Az alapvetés, a konklúziók kiindulópont­ja, ami számomra elfogad­hatatlan. Menjünk tehát sorban, mi az, amit kifogásolok. 1. Konrád György, egyi­ke a két meg nem nevezett jeles írónak (vajon miért kell inkognitóban maradni­uk?) nem azokról írt, akik „kis adagokban szívnak fü­vet, vagy „szúrják föl ma­gukat” (vajh’ honnan ez az idétlen kifejezés?), hanem kizárólag a kenderszívókról (akik valóban füvet szív­nak). A kemény drogosok­ról, s így a kábítószert intra­vénásán fogyasztókról egy szót sem írt. Azokat azon­ban, akik orvosilag gyakor­latilag ártalmatlannak nyil­vánított hallucinogén sze­reket (pl. marihuána) fo­gyasztanak, legalább olyan elbánásra tartja jogosult­nak, miként a rákkeltő ciga­rettát szívókat, vagy a nagy magyar átok alkohol fo­gyasztóit. Magyarán: ha nem viszik el rendőrkor­donnal körülzárt otthoná­ból, megbilincselve, fotó­sok vakuvillogtatása és a tévé kameráinak kereszttü­zében X. Y.-t, mert meg­ivott egy üveg sört és elszí­vott három cigarettát, akkor Z.-vel se lehessen ugyanezt megcsinálni, mert marihuá­nát szívott. A marihuána or­vosilag igazolt egészségká­rosító hatása ugyanis az előző kettőnél jóval kisebb, a társadalmi veszélyt pedig szintén nem a kenderfo­gyasztó jelenti. Arról vi­szont, hogy pl. a hivatalos engedéllyel szintetikus ká­bítószert gyártó, s azt nagy tételben forgalmazó kft. szakembereit elítélték vol­na, vagy földerítették vol­na, hogy ki áll a magyaror­szági heroin- és kokain­csempészet (figyelem! ezek kemény drogok! ezekre va­lóban véglegesen és végze­tesen rá lehet szokni!) hát­terében, nos, erről nem nagyon ír a magyar sajtó. Lényeges hangsúlyeltoló­dás van tehát az üldözendő és az üldözhető bűnökkel szembeni fellépés ereje kö­zött, mintha rendőrségünk az érdemi cselekvés helyett a látványos demonstrációt helyezné előtérbe. 2. Páskándi Géza (a má­sikjeles) valóban érzéklete­sen ír a kábítószer veszé­lyeiről (különös tekintettel a magyarság különleges, a világ összes népei közül kiemelkedő feladataira, mintegy küldetésére), az enyhe és a kemény drogok egymást vonzó tulajdon­ságáról, a társadalmi ve­szélyről, sőt, eljut egészen bizonyos egyedek felesle­gességéig, a társadalmilag haszontalan, kiüresedett lé­tezés problémaköréig. Igen lenyűgöző, s meglehetősen végiggondolatlan, vagy ha úgy tetszik, túlgondolt írás. Alapvető hibája ugyanaz, mint az Öné: kijelentéseit sem tudományos, sem az általa kifejtett „nép-bölcse­leti” alapon nem lehet hitelt érdemlően bizonyítani; ma­gyarán előítéleteken, rossz információkon alapulnak. A szigorú fellépést forszí­rozó kijelentései pedig már- már egy túlhaladott társada­lomkép elemeire emlékez­tetnek, ahol is mindenek fölött álló bölcsek hivatot­tak dönteni arról, hogy mi a ,jó” és mi a „rossz” ne­künk. Akadtak néhányan az előző parlamentben, akik szívesen eljátszották ezen bölcsek szerepét — ma már nem sokat látni belőlük a padsorokban. 3. A bizonyítékként fel­sorolt nevek — nos, az va­lóban elgondolkodtató, ho­va vezet bizonyos dolgok túlzásba vitele. Túlságosan egyszerű lenne persze azzal példálózni, hogy a nagyevő is belehalhat az epekőbe, vagy az izgulós a gyomor­fekélybe, netán az alkoho­lista a piába, a bagós a rák­ba — egyik se sokkal szebb halál a herointúllövésnél (merthogy ezt lövik, és nem szúrják). Azt is tudni kell(ene) azonban, hogy ezek az esetek mikor, hol, milyen társadalmi környe­zetben játszódtak le. Illene elgondolkodni, mi motivál­hatta ezeket a sorsokat — hiszen „a jól fésült úrifiú, aki nem tud mit kezdeni magával, ezért magával rántja a gonosz kerítő”: ez a sztori ma már Hollywood­ban sem eladható. Ezek az emberek (és sok hasonló sorsú, akik osztoztak vég­zetükben is) egy meglehe­tősen ambivalens érzéseket keltő Amerikában nőttek fel, amely szabadságról pa­polt, majd elküldte őket Vietnamba ölni és meghal­ni. Lehet, hogy nem is volt olyan jó amerikai fiatalnak lenni, ahogyan mi azt gon­dolnánk. Hogy a mai Ma­gyarországot egyesek miért nem tekintik mennyország­nak, annak megválaszolása jóval alaposabb szocioló­giai felkészültséget és isme­reteket feltételezne. Min­denesetre erősen rímel ide Kosztolányi (egy eddig nem említett jeles) egyik kis szösszenete: „Ne csodál­kozz / a kokainistán / Gon­dolkozz el / az okain is tán / S megérted.” 4. Az előbbi kis versike lehetne az utolsó, valóban elgondolkodtató kijelentés- re-felvetésre adható válasz mottója is. Ugyanis való­ban az okokat kell meglel­nünk, valóban a háttérben kell kutakodni, ha kell, már gyermekkorban, — és így már megint a környezetnél lyukadhatunk ki. Tisztelettel: Nagy Attila Nyíregyháza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom