Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-10 / 214. szám
10 Napkelet • A KM hét végi melléklete 1994. SZEPTEMBER 10., SZOMBAT ÍRÓJEGYZET Az őszibarack Oláh János A nagymama már nemigen mozdul ki a szobájából. Kedves gyümölcsöskertjét se látta évek óta. Azért városi lakása szobájából is számon tart mindent, mi történik a kertben, mikor kéne kaszálni, permetezni, mikor melyik gyümölcsfa fordul termőre, s a családot próbálja rábírni, hogy a kert és a szobája közötti kapcsolatot valahogy működtesse, hogy ne kelljen beérnie csupán az elmélettel. Rendszeresen figyelmeztet a lenti tennivalókra, amelyeket természetesen mi rendszeresen elmulasztunk. A család, a munka, akad mentség mindig. Talán bocsánatos bűn, hogy mulasztásunkat — természetesen tapintatból — nem mindig merjük bevallani neki. Amíg csak permetezésről, kaszálásról, locsolásról van szó, azzal áltatjuk magunkat, hazugságunk nem végleges, majd holnap, majd holnapután pótoljuk, amit nem tettünk Balázs Attila felvétele meg tegnap. Aztán természetesen nem lesz az egészből semmi. A kert elvadul: a fű derékig ér, a gyümölcsöt megeszi a kukac. A nagymama azonban minderről semmit sem tud. Nyugodt, s ez minket is megnyugtat. Mindaddig, amíg a tavaszi permetezés, a nyáreleji kaszálás, locsolás után el nem jön a gyümölcsérés ideje. Mert a nagymamát annyira azért nem sikerült elaltatni, hogy ezt számon ne tartaná. Érik az őszibarack, le kéne érte menni. El is határozom, lemegyünk. A feleségem is azon a véleményen van, nem érdekes (kétezer forint az utazás), az a pár kiló — minden bizonnyal kukacos — őszibarack még a tizedébe se kerülne. Azért mégiscsak le kell mennünk, most aztán tényleg. Az indulás napja azonban folyton elhalasztódik, a nagymama egyre türelmetlenebb. Egy szép napon aztán a feleségem nagy kosár őszibarackkal tér haza a piacról. — Úgysem tudnánk lemenni — mondja szégyenkezve. — És a legszebbet vettem meg. — Mindenki jól jár — áltatom magam én is. — Időt és pénzt takarítottunk meg, a nagymama meg sokkal jobb barackot ehet, mint amilyen valaha is termett abban a kertben. Sietve és büszkén visszük a zsákmányt a nagymamához, de belül, mi tagadás, némi szorongással. A nagymama elégedetten vizsgálja a zsákmányt. — Meghoztátok végre — mondja. Kicsit válogat a kosárban. Puhább, érettebb szemet keres. Kiveszi, beleharap. — Nem mossa meg? — kérdezi a feleségem kicsit megütközve. — Ami a kertből van, az nem piszkos — mondja öntudatosan a nagymama. A világért sem ellenkeznénk vele. Sokáig forgatja a szájában a falatot, mintha nem akarna lemenni a torkán, és közben gyanakodva vizsgál bennünket. Aztán mégis lenyeli. A félig harapott barackot leteszi az asztalra. — Ez nem a kertből van — mondja, és nem néz ránk. — Egészen más az íze. Dombrovszky Ad ám Idén szeptember 6 és 11 között harmadszor rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Borfesztivált. Az első két nap szakmai programjait követően kerestük meg Zilai Zoltánt. A Magyar Szőlő- és Borkultúra Alapítvány ügyvezetőjétől azt kérdeztük: miért van szükség egy ilyen fesztiválra. — Két és fél évvel ezelőtt a közönségszervezők fejében született az ötlet, hogy kellene egy olyan eseményt rendezni, ahol a minőségi magyar borok és világhírű művészek találjanak társra, mutatkozzanak be együtt. A kettőből ötvözve egy olyan program születhet, amire biztosan örömmel eljönnek itthonról is, és az éppen itt tartózkodó külföldiek is. Később pedig eljuthatunk oda, hogy direkt ezért, erre a rendezvényre utaznak el hozzánk. Nyilván ahhoz sok idő kell, hogy legyenek szponzorok, híre keljen az eseménynek, jusson el az információ minél többekhez. □ Néha az az érzésem, hogy egyik fesztivál követi a másikat. Vajon ebbe a dömpingbe beil- leszkedik-e a borfesztivál? — Én nem gondolom azt, hogy fesztiváldömping volna. Inkább pontosan azt tartom fontosnak, hogy legyen sok rendezvény, kezdeményezés. Hiszen az emberek szeretnek ünnepelni, kikapcsolódni, egyre nagyobb az igényük a szórakozásra ebben a rohanó világban. A sok fesztiválkezdeményezésből nyílván a közönség fogja kiválasztani, hogy melyik maradjon talpon. Mi a borszakmai eseményeken kívül olyan kulturális programokat szerveztünk, amelyek igazán vonzók lehetnek. Szerdán a Rybin pravoszláv egyházi kórus, csütörtökön az English Concert, illetve Josep Henriquez gitárművész, pénteken pedig Demis Roussos lépett fel. □ Kell-e a magyar bornak most ilyen cégér? — Mindenképpen. Meg kell újulnia a magyar ágazatnak, a borkultúrának, és ennek egyik fontos eleme, hogy új arculata legyen. A minőségen mindenképpen javítani szükséges, de emellett tudni kell kommunikálni a piac irányában. Ehhez kellenek az ilyen programok. Ha arra gondolunk, hogy Mátyás király korában Európa egyik legnagyobb borexportőre volt Magyarország, akkor azt mondom: igenis hagyományos a magyar bor jó híre. A cári udvarba, a lengyel, a német fejedelemségekbe a középkorban rendszeresen szállítottak borosgazdáink. Tény, hogy az elmúlt negyven évben ez az arculat nagyon megromlott. Elszaladt mellettünk a borpiac, a borvilág. A magyar minőség meggyengült. □ Mi lehetett ennek az oka? — Minden ágazatnál ugyanez történt. Bor ós lgHHlig orkultura ■ .................... Egészségünkre! Nem volt igazán minőség-centrikusság. A termelők csak azt szolgálták ki, amit a piac diktált. Márpedig az igénytelen tömegárura volt kereslet. □ Egy igazi borász azonban nyilván ad a minőségre, ha máshogy nem, legalább a saját célú fogyasztása esetében... — Hát persze, de ez egy meghasonlott szituáció. Ahogy idősebb borászoktól hallom, ők saját gyönyörűségükre készítették a kiváló borokat, de nem tudták eladni! □ S mi maradt mára a régi jó hírből? — A jó hír sajnos megkopott. De vagyok azért annyira szakmai soviniszta, hogy mégis azt mondom: volt azért egykét olyan minőségi borunk, amelyik még ezekben az időkben is tartotta magát, s őrizte a magyar bor hírét. Ilyen termék maradt a tokaji bor. Nem véletlen, hogy most amolyan lokomotív-ter- mékképpen viheti a többi borunkat is a sikerre. □ Ez mit jelent? — Ha van egy befutott árucikk, aminek az uszályán a többi termék is bevihető a piacra, ami által bizalom ébreszthető a még ismeretlen termékek iránt is. Ezt a funkciót a tokaji bor be tudja tölteni, s a borszakma egyre tudatosabban épít is erre. — Fel lehet eleveníteni a borivó nemzet fogalmát? — Igen, úgy gondolom, fel lehet. Ennek már látszanak is a jelei. A hetvenes-nyolcvanas években 20-22 liter volt az egy főre jutó borfogyasztás. Ez kedvezően alakult azóta. Ebben része volt a keleti piacok bezá- rulásának, az azt követő túltermelési válságnak. Egy nagyon nyomott ár alakult ki. A termelők nagyon agresszíven próbálták a termékeiket a piacra vinni, s így a borfelesleg zömében a belföldi piacon vevőre is talált. Mára a fogyasztási érték 33-34 liter. — Vajon minden szempontból jó ez a magyar embernek? — A szakma sok pénzt költ a tudományos kísérletekre. A borivóknak talán nem kell bizonyítani, hogy étkezéshez fogyasztva, mértékkel, ez egy egészséges ital, javítja az ember közérzetét. Úgy tűnik, igazolt az, hogy az érrendszeri betegségekkel kapcsolatban a bor orvosságnak is nevezhető, s jó az emésztésre is. Napi 2-3 deci bornak teljesen egyértelműen csak kedvező hatása lehet. — Milyen sikere volt az itteni rendezvényeknek? — Tegnap volt a borárverés. 120-130 érdeklődő is volt. A 15 felkínált borból 12 gazdára lelt, s ezek közül is mindössze egy kelt el kikiáltási áron. A nyolc tokajiból hat tételt megvettek. Külön érdekességként említem, hogy egy 1895-ös 0,7 literes Villányi vörös kabinet bor, melynek kikiáltási ára 42000 Ft volt, végül 46 ezerért kelt el. — Kik vásároltak? Külföldiek? — Magyarok is. Nemcsak gyűjtők, hanem hazai vendéglátóipari és idegenforgalmi szakemberek. Egy ilyen árverésen megAz örök ifjú Tokaji Szőlő és bor a standon Nagy Gábor (ISB) felvételei vett 6-12 palack bor olyan különlegesség, ami csak azé a vendéglátóipari egységé, amivel az arculatát is alakíthatja. □ Meg is szokás inni az ilyen borokat? — A gyűjtők esetében nem jellemző, de azért lehet az ember életében egy olyan különös alkalmom, lehet olyan ünnep, amikor indokolt akár egy ilyen ínyenc bor elfogyasztása is. □ Elégedett-e a mostani fesztivállal? — Még nem járunk a végén, de azt elmondanám: szerettük volna, ha szőlősgazdák is megtisztelik az eseményt. A idén még nem jött össze több csoport, de jövőre bízom benne, hogy elfogadják a meghívásunkat. Talán ebben a cikkben is módom lehet rá, hogy felhívjam a figyelmüket. A hét hátralévő napjain a budapesti Vörösmarty téren lesz a fogyasztói kiállítás, és ha innen már lemaradtak, akkor mondom előre: jövőre is lesz Borfesztivál, pontosan szeptember 5. és 10. között. A bor ünnepének budapesti rendezvényei között szombatra és vasárnapra is maradt még jó néhány. A nagyközönség a Vörösmarty téren hallhatja a szüreti muzsikát, s itt rendeznek borkiállítást és vásárt. Húsz magyar borvidékről 40 kiállító vesz részt, s a kiállított termékek meg is kóstolhatok. Szeptember 10-én az Operaházban Marton Éva és vendégei lépnek fel egy nagyszabású gálán, vasárnap pedig a 100 tagú Budapesti Cigányzenekar ad koncertet. /•K
