Kelet-Magyarország, 1994. augusztus (54. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-27 / 202. szám
Az éppen hivatalban lévő pénzügy- miniszter mindenkor legfontosabb feladata az államháztartás egyensúlyban tartása. A mostani nyomasztóan deficites időszakban meg is születtek a szintén eléggé nyomasztó kilátásokkal fenyegető intézkedéstervezetek. A miniszterelnök vagyonadó közjátékára a saját pártbéli és koalíciós szakértők csak merő udvariasságból nem mondták, hogy egyrészt dilettáns, másrészt demagóg. Én tisztelettel adóznék egy kiegyensúlyozott, és pártérdekektől a lehetőségekhez képest függetlenített adórendszer kidolgozójának, de már egy olyan országvezetésnek is, amely ellen tud állni a kísértésnek, hogy az adózók egyik rétegét szembefordítsa a másikkal. Annak pedig még a kalapomat is megemelném, amelyik végre nem azt nézné, honnan lehet még egy kis pénzt adó formájában beszerezni, hanem hagyná a vállalkozókat kibontakozni. Még akkorái, ha a munkavállalók népes szavazó serege irigységgel tekintene a közülük kiemelkedő vállalkozói vénával megáldott emberekre. Mert akárhogy is nézzük, nézik, holnap tőlük kapnak kenyeret, és, fájdalom, nem akkorát, mint amilyen nekik jut. Ésik Sándor AKTUÁLIS INTERJÚNK MAGÁNYÉ LEMÉ NY Tisztelettel adóznék Gazsó Ferenc Harasztosi Pál felvétele nem hoz annyi bevételt az államkasszának, mint amennyi közép és alsóbb réteghez tartozó fiatalt kiszoríthat. Azaz a tandíjnak a társadalmi kára több lehet, mint az anyagi haszna. Egy bölcs felsőoktatási törvény- módosításra van szükség. □ Bizonyára alaposan meg kell majd fontolni a törvény finanszírozással kapcsolatos fejezetének sorsát is, mely úgy tűnik, a lakosság pénzére számít. — Ezért kell alsó- és középfokon is az előbb említett veszéllyel szembenézni, ugyanis nincs garantált állami finanszírozás a közoktatásban, ennélfogva nem lehet azt tudni, hogy az állam jövőre, meg azután mit köteles finanszírozni. Tűrhetetlen feszültségek keletkeznének, ha az iskolához a tehetősség révén lehetne hozzájutni. Egy modern társadalomban „a tudás révén érvényesülni” modellje a szokásos. A tehetősség beépülése a rendszerbe atombombaként robbantaná azt fel. Törvénynek kellene garantálnia, hogy a közoktatás igénybe vétele ingyenes. Mi szegény ország vagyunk, tehát az ingyenesség olyan „nyugatias”, teljeskörű szintjét, melybe például a tankönyvek is beletartoznak, nem tudjuk realizálni. De azt nem hiszem, hogy épp most jött volna el az ideje a közoktatás piacosításának. □ Az elmúlt tanév konfliktusosán fejeződött be, nem hinném, hogy a szünetben úgy isten igazából kipihenték volna a pedagógusok a vitákat, a bérrel kapcsolatos hercehurcát. Az az országos tapasztalat, hogy jogerő van, pénz nincs. Milyen klímájú tanévkezdést — forró őszt.., telet.., netalántán tavaszt — jósol? — A bérrendszer koncepcionálisan elhibázott, ellenmotivációt váltott ki. Például az én mukahelyemen is kiürülés tapasztalható, az oktatók 48 százaléka elhagyta az intézményt, már szinte csak docensek maradtak, tarthatatlanná vált az utánpótlás helyzete, de hasonló a kép máshol is. A bevezetett anyagi fedezet nélküli bérrendszerrel nagyon nagy feszültség keletkezett az iskolákban, a formális besorolás felborzolta a magyar oktatási rendszert, rengeteg bizonytalanság, pénzügyi megszorítás terheli az iskolákat. Az új kulturális kormányzatnak minél hamarabb át kellene vizsgálni a bérrendszert és elő kellene állnia egy teljesítmény szerinti bérezéssel helyet adva benfle a helyi béralku intézményének. Ráadásul időről időre felröppen, hogy túlfoglalkoztatás és pazarlás van az ágazatban, ami a pedagógusok számára a legegyszerűbben úgy értelmezhető, hogy hamarosan itt is megjelenik a tömeges munkanélküliség. Az ettől való félelem további nyugtalanságot kelt. Jóindulatú, de feszültséggel terhes légkörben kezdődik a tanév. Van bizalom a stabilizáló fordulat iránt, de ennek a fennmaradásához az új kormány konkrét, ha nem is problémamegoldó, de legalább enyhítő lépései szükségesek. Szó sincs illúziókról — ha a földhöz ragadott várakozásokból valami is teljesül, már nyugodtabb lesz az iskolák légköre. Hunyja be a szemét néhány percre, Kedves Olvasó, dűljön hátra nyugodtan, és számoljon. Képzelje azt, hogy Ön a pénzűgy- miniszter. Vajon mi által tudná leggyorsabban és legnagyobb összeggel növelni a költségvetés bevételét? A vagyonos vállalkozó, és nem vállalkozó réteg jövedelmének immár 44 százaléka az Apeh-hez vándorol, ez nem járható út. Maradnak az ingatlanai, és más a vagyonhoz sorolható értékek. Ha sikerülne átvinni a vagyonadó — vagy a vagyonnövekmény-adó — tervezetét, és a behajtás is sikeres volna, tisztességes summával gyarapodna az államkincstár. Ám meg se közelítené azt a mértéket, amit a minimális áfa tízről tizenkettőre emelése hoz. Nyissa ki a szemét, Kedves Olvasó, és felejtse el, hogy egy pillanatra megérintette az az országos gond, mellyel államférfiaink küzdenek. Nézzünk vissza inkább együtt a félmúltba, ahonnan sikerült átmentenem az előbbi eszmefuttatás előképét. Amikor még szabott ára volt a tejnek, a kenyérnek, és az autónak... Akkor elhangzott egy javaslat: fizessenek a gazdagok, emeljük meg jelentős mértékben az autó árát. Ugyan — kommentálta egy hozzáértő pénzügyér — ha a kenyér árát tíz fillérrel megemeljük, tízszer annyi jön be, mintha az autóét emelnénk száz százalékkal. Nincs senki, akinek az iskolához, mint oktatási intézményhez ne lenne valamilyen értelemben köze. Előbb diákként érik az élmények, majd sajátos szemszögből, szülőként szemléli egy kicsit kívülről, egy kicsit belülről a tudás fellegvárát, avagy közoktatási dolgozóként éli meg a mindennapok kudarcait és sikereit. Vagy egyszemély- ben oktatáskutatóként, oktatóként — közigazgatási gyakorlatot is szerezvén — több évtizedes sokoldalú tapasztalattal a háta mögött vesz részt az oktatásügyben, mint Gazsó Ferenc szociológus, a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem professzora, a szakma neves személyisége. A hét elején Nyíregyházán járt a megyei tanévelőkészítő értekezlet egyik előadójaként. Nemigen van augusztus végén aktuálisabb téma, mint az oktatásügy. És nem csak a szokásos, nyilvánvaló okok miatt... □ Két törvény is van, melynek módosítása a hatalomra aspiráló pártok programjában is felmerült: a közoktatási és a felső- oktatási törvényekről van szó. Az előkészítő munkák már el is kezdődtek. Mi az indoka a változtatási igényeknek, mi lehet a társadalom jogos követelménye az iskolákkal kapcsolatos magas szintű szabályozással szemben? — Nagyon fontos ebben a szakaszban, hogy milyen kérdésekkel kell szembenézni és milyen szakmai és politikai konszenzus kialakulására lenne szükség ahhoz, hogy stabil, időt álló, tervezhető, hosszú ideig változatlan keretei legyenek az oktatásnak. Hiszen a közoktatás nem működhet szakmai szempontból kiegyensúlyozottan akkor, ha a kormány- váltások törvénymódosításokkal kapcsolódnak egybe. A korrekció eredményeképpen olyan törvénynek kellene megszületnie, mely elválik a politika „hullámveréseitől”. A törvényi szabályozás társadalompolitikai megfontolásokat is tartalmazó eszköz. Elég sok területen lehet, kell új szabályozásra számítani. □ A mai magyar társadalom nagy mértékű általános differenciálódáson megy keresztül: miközben egyik oldalon egyes csoportok elhúznak fölfelé, mások leszakadnak. Az oktatás egyik eszköze az esély- egyenlőségnek. Lehetne vagy lesz is — Ön ezt hogyan látja? — Az, hogy hozzáférhető-e az iskola az állampolgár számára, ma nagy kérdés, hiszen valóban határozottan érvényesülnek a társadalmi polarizáció tendenciái: egyik oldalon nő a vagyon, a tulajdon, felhalmozódnak az anyagi és kulturális eszközök, a másik oldalon az elszegényedés, lecsúszási folyamat tanúi lehetünk. Az oktatás úgy is működtethető, hogy az alsóbb társadalmi rétegek is hozzá tudjanak jutni a szellemi tőkejavakhoz, ahhoz a tudáshoz, mellyel a munkaerőpiacon illetve a hatalmi szférában érvényesülni lehet. Ennek megvalósulásához rendkívül komoly társadalmi érdekek fűződnek. Érdekharc is x tapasztalható, hiszen az előnyös helyzetű társadalmi csoportoknak az az érdeke, hogy monopolizálják az oktatáson keresztül megszerezhető szellemi javakat, vagyis, hogy a szellemi tőkét is, annak birtoklását egyre inkább meghatározó csoportok kizárólagos tulajdonává tegyék — ez egyébként a polgári társadalmak általános szociológiai törvényszerűsége. □ Vajon ez jó nekünk? Es mi lesz a nép egyszerű fiával-lányával? — A gondolatsort nyilván itt lehet foly** A tudással a munkaerőpiacon és a hatalmi szférában érvényesülni lehet, jj tatni, mert ugyanakkor az alsóbb néprétegek társadalmi emelkedésének csak egyetlenegy lehetséges eszköze van: a kultúra elsajátítása, a tudástőke megszerzése, mert anyagi tőkére nem tudnak szert tenni. A magyar társadalomban minden bizonnyal elviselhetetlenné válna, hogyha az anyagi-jövedelmi differenciálódás nagymérvű kulturális differenciálódással társulna, azaz ha a jó képzettséget adó iskolákba csak a tehetős családok gyerekei juthatnának be. Ez a veszély egyébként fennáll. □ Ezzel összefüggésben milyen következményei lehetnek a tandíjrendszer életbelépésének? — A felsőoktatási tandíjrendszer bevezetése véleményem szerint katasztrofális helyzetet teremtene az alsóbb rétegek számára, nem is látom bevezethetőnek sem az idén, sem később. Egyetlen számadatot hadd említsek, ugyanis egy felkérésre áttekintettem a témát: az országban a felsőoktatásban résztvevőknek legfeljebb egy- harmada tandíj-fizetőképes, a többiek hitelre szorulnának, de a hitel visszafizetéTűrhetetlen feszültséget okozna, ha az iskolához a tehetősség révén lehetne hozzájutni, yy sének az ő esetükben nincs garanciája, személyes fedezete. Ennek az oka, hogy a kikerülők egyre nagyobb számban nem tudnak saját szakterületükön elhelyezkedni, és előáll az a nyugaton már ismert helyzet, hogy nyitott ugyan a felsőoktatás, de nincs garantált értékesülése a diplomának. Az állami fedezeti forrásra pedig nemigen lehet appellálni. Bonyolult problematika, melyet azért kell átgondolni, mert IUúziómentes, jóindulatú, de konfliktusos légkörben kezdődik az idei tanév. yy Szőke Judit Az oktatásügy bombái
