Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-14 / 138. szám
1994. június 14., kedd HAZAI HOMHI A kuka fenekén D. Bojté Gizella G ondolom, nagyon sok családban téma a politika, legalábbis abbéli vonatkozásában, amely a zsebünket érinti. Bármennyire is szeretnénk kivonni magunkat a dolgok menetéből, mikor a bevásároláskor a pénztárnál fizetni kell, mikor a díjbeszedő kopogtat a számláival, igen csakfelkapjuk a fejünket, hogyan is állunk a forintjainkkal. Nem jól, az tény. Különösen, hogy pénzünk egyre kevesebbet ér. A napokban értékelték le a forintot, és ki tudja, a pénzügyi szakembereink mikor követnek el hasonló lépést. De országunk helyzetét ismerve, valószínű nemsokára. A várható tizenöt százalékos inflációt is beígérték. Azt mondják, a stabilitást viszont csak úgy érhetjük el, ha majd az emberek bérét nem fogják azonnal az infláció mértékéhez hozzáigazítani. Nem kívánok bonyolult közgazdasági következtetéseket levonni, nem is nagyon értek hozzá, a legtöbb ember azonban igyekszik takarékosan élni. De menynyi terhet vagyunk képesek még elviselni? Egy ismerősöm mondta, a szemétre a megmaradt ételt külön becsomagolva dobja ki, hogy ne keveredjen össze a sok mocskos hulladékkal. Észre vette ugyanis, hogy néhány koldus rendszeresen onnan étkezik. Hát így állunk a nagy „politikával", miközben jó néhányon a kuka fenekén keresgélik a mindennapi betevő kenyerüket. Pszichológiai... ...tanácsadás lesz június 14- én, 18 órától és 15-én 16.30-tól Nyíregyházán a Váci Mihály Városi Művelődési Házban Nyíregyházán. (KM) Véradást tartanak... ...június 14-én, délelőtt több cégnél Nyíregyházán: patyolat, almatároló, vízügyi igazgatóság. Délután kettő órától a vásárosna- ményi üveggyár dolgozói adnak vért. (KM) Agroexpo '94... ...kiállítás lesz június 14-17. között Szatmárnémetiben. A nemzetközi mezőgazdasági kiállításon és vásáron román, magyar, ukrán, szlovák vállalkozók mutatkoznak be. Bővebb felvilágosítást a (42) 343022-es telefonszámon lehet kérni. (KM) Fogadónapot... ...szerveznek június 15-én 9-16 óra között a megyei hadkiegészítő parancsnokságon, Nyíregyházán. Az érdeklődők Zákány László ezredestől kaphatnak tájékoztatást. (KM) Kacagó kabaré... ...lesz június 16-án 19 órától Nyíregyházán, a Váci Mihály Városi Művelődési Központban. A szórakoztató rendezvényen közreműködik: Csala Zsuzsa, Lorán Lenke, és Poór Péter. Paszabi... ...szőttesbemutató és vásár lesz június 16-án a 21. Számú Általános Iskolában Nyíregyházán. A rendezők felállítanak egy szövőgépet is, ahol egy menyecske szövögetne, miközben egy hangulatkeltő együttes ba- zseválna közbe, közbe. A jövőben egy falusi hagyományteremtő tábort is szeretnének szervezni, ahol a gyerekek megismerhetnék a vidéki emberek életét. (KM) Molnár Antal nyugalmazott főiskolai docens Sárospatakon átvette Aranydiplomáját, Budapesten pedig ünnepélyes keretek között megkapta a magyar közoktatásért végzett lelkiismeretes és eredményes tevékenységéért az Eötvös József emlékérem arany fokozatát. Mozi KRÚDY MOZI: Tombstone — A halott város. Előadások kezdete: 16, 18, 20 óra. BÉKE MOZI: Szellem a gépben. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. MONTÁZS (ART) MOZI: Benny és Joan. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. KABALÁS AUTÓSMOZI: Robotzsaru. Előadás kezdete: 21 óra. Kiállítások A nyíregyházi tanárképző főiskola kerengőjében a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rajztanárok kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. Az 1994-es Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep anyagából összeállított kiállítást augusztus 30-ig tekinthetik meg a tárlatlátogatók a Városi Galériában. Szepesi Béla grafikusművész alkotásaiból rendezett kiállítás június 24-ig látható a Szarvas utcai KPVDSZ Művelődési Házban. A nyírbátori minorita templomban Prokop Péter festőművész kiállítása július elsejéig tekinthető meg. A vásárosnaményi művelődési központban Bara- csiné Molnár Ibolya festményeit tekinthetik meg az érdeklődők. Ugyanitt a kiállító teremben Pálfy István művei láthatók június 20- áig. A mátészalkai Szatmári Múzeumban Rodolfó emlékkiállítás és Kelemen Tibor képeinek tárlata várja a látogatókat. Tánclépés és hangszerszóló Németországtól Görögországig utaznak a Kodály Zoltán Általános Iskola diákjai A tagozatos hangversenyen a legkisebbek pünkösdö- lőt mutattak be Amatőr felvétel M. Magyar László ___ * Nyíregyháza (KM) — Nemigen unatkoztak a tanév utolsó napjaiban a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola diákjai. Egyrészt — minden suliban — a tanórákon igyekeztek a nebulók a jobb jegy érdekében bizonyítani tudásukat, másrészt a tagozatos hangversenyeken mutathatták be a legkiemelkedőbb hangszeres növendékek ügyességüket, a zene iránti szeretetüket. Hagyomány már az iskola életében, hogy minden évben megrendezik évfolyamonként az osztályhangversenyeket. A legjobban szereplő tanulók a tagozatos hangversenyen is felléphetnek, amelyet az idén a napokban tartottak meg az intézmény dísztermében. Keresztmetszet — A tagozatos hangverseny tulajdonképpen összefoglalása az egész tanévnek — magyarázza Alexa László, az iskola igazgatója. — A legjobb hangszeresek mutatkoznak be a legkisebbektől a legnagyobba- kig, valamint az összes énekkar is szerepel. A közel kétórás koncert alatt a szülők és a zenebarátok keresztmetszetet kaphatnak az itt folyó munkáról. A rendezvény iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy két egymást követő napon rendezzük meg a tagozatos hangversenyt, kis műsorváltoztatással. Ilyenkor szoktuk megköszönni az ének-zene szakos pedagógusok és a zeneiskolai tanárok egész éves munkáját. Úgy gondolom, ezzel tovább erősíthetjük az általános iskola és a zeneiskola közötti jó kapcsolatot. — Új színfoltként az idén a tagozatos hangversenyen a legkisebbek bemutathatták néptánctudásukat is. Iskolánkban egy évvel ezelőtt kezdtük el az órarendbe iktatva a néptánc oktatását, hiszen a zene, a népdal és a néptánc szoros kapcsolatban áll egymással. A Nyírség táncegyüttes tagja, Kiss Ilona tanította az elsősöket, illetve a másodikosokat. A táncok megtanulásában sokat segít, hogy ezek a gyermekek zenetagozatosak. Díjak és nyertesek A tagozatos koncert még nem jelenti a tanév befejzését, ugyanis az évadzáró hangverseny június 18-án 19 órától lesz az iskolában. Ennek a rendezvénynek az ünnepélyességét díjátadások is emelik. Ekkor adják át a tanév legjobb hangszeres tanulójának azt a vándordíját, amelyet a nyíregyházi zeneiskola egykori zongoratanárnője, Rábai Júlia alapított. Ugyancsak ezen a hangversenyen nyújtják át a Nemzetközi Kodály Társaság által meghirdetett hangszalagos kórusverseny két első díját, amelyet a gyermekkórus kategóriában a Cantemus nyert, a leánykarok kategóriájában pedig a Pro Musica. A Japánban székelő nemzetközi zenei szervezet díját és ajándékát Itzés Mihálytól, a Nemzetközi Kodály Társaság alelnö- kétől vehetik át a kórusok. Irány a fesztivál — Az énekkari tagok számára a nyár nem jelenti a gondtalan szórakozás időszakát, hiszen több turné is lesz az elkövetkező hónapokban — folytatja Alexa László. — Németországból érkezett meghívás a Cantemus kórus számára, Szabó Dénes karnagy vezetésével június 23-tól július 1-ig lesznek úton a fiatalok. Németországban főleg egyházi rendezvényeken, miséken énekel majd a Cantemus, azonban önálló koncertre is lesz lehetőség. Az arezzoi nemzetközi kórusverseny az egyik legismertebb és legnagyobb zenei fesztivál a világon. Augusztus 23- tól itt szerepel a Cantemus és a Banchieri énekegyüttes. A terveink szerint lemezfelvételt készít majd szeptemberben a Cantemus és a Pro Musica. Egy görögországi kirándulás is szerepel tanulóink programjában, ugyanis tavasszal az I. Alternatív Kamarakórus Fesztiválon a kamarakórus első díjként külföldi utazást nyert. Kultúra foltos köntösben, balettruhában Bodnár István Nyíregyháza (KM) — Nyíregyháza egyik legrégibb kulturális tevékenységet folytató intézménye a Bethlen Gábor utcán található szak- szervezeti épületben volt. Az épületet valaha a kisgazdák építették, aztán sok minden talált itt helyet. így itt volt a város első balettiskolája és művészmozija is. A rendszerváltozás óta errefelé is sok minden megváltozott. A moziból billiárdterem lett, és más változás is történt. A legszomorúbb az, hogy az épület állapota leromlott, csoda, hogy egyáltalán folyik még benne kulturális tevékenység. Az itt működő művelődési házra az idén újabb csapás vár, a szakszervezet, amelyik korábban támogatni is tudta, ezentúl bérleti díjat is kér. Mik az elgondolásaik ebben a sanyarú helyzetben? — tettük fel a kérdést Cseh Sándornak, a ház igazgatójának. — Még eredményesebb bevételt hozó tevékenységet kell folytatnunk, még ügyesebben kell gazdálkodnuk. A hét millió költségvetésünkből 2,4 millió a támogatás, a többit nekünk kell előteremteni. Ha nem, akkor fel kell számolni magunkat. □ Mit terveznek? — A jól menő balettiskola mellé már korábban megszerveztünk egy testformáló, kondicionáló torna foglalkozást, amelyik nyáron is működik. Ez nagyon népszerű, és a hölgyek számára gyümölcsöző is. Már szervezzük a javítóvizsgára készülő középiskolás tanulók korrepetálását. Június végén fafaragótábort indítunk Baktalórántházán, ahol a kezdők felkészült mesterektől leshetik el ennek a szép munkának a fogásait. Júliusban pedig kórustábort rendezünk Hajdúszoboszlón. De angol, német nyelvtanfolyamot és intenzív szabó-varró tanfolyamot is indítunk. Ősszel pedig szakmunkástanuló heteket szervezünk. □ Marad-e valami a szak- szervezetekkel közösen kialakított programokból? — Természetesen, ezekre szükség is van. Regionális érdekvédelmi tevékenységet végzünk, munkanélküliek képzésével, felkészítő, átképző tanfolyamokkal segítünk a rászorulókon. Munkanélküliek klubja is működik nálunk. □ Csúnya, lestrapált az épületük... — Valóban nagyon ráférne kívül-belül egy renoválás. De erre semmi pénzünk sem marad. Remélhetőleg előbb- utóbb valakinek eszébe jut a rendbehozatala. A Re-flex modern táncstúdió évadzáró gálaműsorát a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban tartotta meg Balázs Attila felvétele Fesztivál Budapest (KM) —Nemzetközi gyermektáncfeszti- vált rendeznek június 25- én, szombaton Budapesten a Magyar Honvédség Művelődési Házban, ahol fellép a nemzetközi hírű nyíregyházi Primavera tánccsoport is. Előadásuk címe: Kishattyúk. Sürgős esetekben Nyíregyházán a Szent István út 16. szám alatt látják el a betegeket. A megyeszékhelyen a hét minden napján a Főnix gyógyszertár tart ügyeletet (Vay Á. krt, 12-14.) este 20 órától reggel 8 óráig. | ^indenfél^^™™| ............. ............u