Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-14 / 138. szám

Tánclépés Németországtól Görögországig utaznak a Kodály Zoltán Általános Iskola diákjai. 2. oldal Horn-Pető találkozó Budapest (MTI) — Egy­órás megbeszélést folyta­tott Horn Gyula, az MSZP elnöke és Pető Iván, az SZDSZ elnöke hétfőn a szocialisták Köztársaság téri székházában. A találkozót követően Hóm Gyula elmondta az egybegyűlt újságíróknak, hogy az MSZP az eszme­cserén kompromisszumos áthidaló megoldási javasla­tot terjesztett elő garanciá­lis és más kérdésekben. Vé­leményt cseréltek emellett a kormányzati tisztségek és a tárcák elosztásáról is, ám ezzel kapcsolatosan konk­rét személyekről nem esett szó. A most tárgyalt témá­kat kedden megvitatja az MSZP és az SZDSZ poli­tikai tárgyalódelegációja. Az MSZP-nek, fűzte hozzá a szocialista politikus, ter­mészetesen van elképzelése személyi kérdésekben, de ez szintén a nagybizottsági tárgyalások témája lesz. A miniszterelnök-helyettesi poszttal összefüggésben Pető Iván hangsúlyozta: a lényeges nem magának az intézménynek a bevezetése, hanem az, hogy a kisebbik koalíciós partnernek lesz egy olyan embere, aki kép­viseli az egyeztetéseknél a pártot a miniszterelnök mellett. — Nyilvánvaló ugyan­akkor, hogy nem az SZDSZ megbízottja helyettesíti majd a kormányfőt — fűzte hozzá Pető. Azt állította... ...hétfőn Bejrútban, egy jordániai diplomata januári meggyilkolása ügyében tar­tott perben a vádlott, egy palesztin terrorista, hogy ő robbantotta föl a skóciai Lockerbie fölött 1988. de­cember 21-én az amerikai PanAm légitársaság 103-as járatát. (MTI) Mecsetet... ...építenek a kelet-ukrajnai donyecki muzulmánok szá­mára: az alapkövet a hét vé­gén helyezték el. (MTI) Csoj Gvan... ...észak-koreai vezérkari főnök Liu Hua-csinggel, a kínai Központi Katonai Bi­zottság alelnökével, a leg­nagyobb politikai befolyá­sú kínai tábornokkal tár­gyalt hétfőn Pekingben. Ünnepélyes... ...körülmények között fo­gadta hétfő délelőtt a Fehér Ház kertjében Bili Clinton amerikai elnök és felesége a Washingtonban állami lá­togatáson tartózkodó Akihi- to japán császárt és Micsiko császárnét. (MTI) Elítélte... ..Akasi Jaszusi, az ENSZ jugoszláviai különmegbí- zottja hétfőn Zágrábban a Brcko elleni vasárnapi tü­zérségi támadást, és egyben a lehető legnagyobb önmér­sékletre intette a Boszniá­ban szemben álló feleket. Európa választott Brüsszel (MTI) — Az elő­rejelzéseknek megfelelően a szocialista képviselői cso­port vezető pozíciójának megtartását, árnyalatnyi erősítését eredményezte a június 9-12-én lezajlott eu­rópai parlamenti választás — derült ki az Eurostat által hétfőn Brüsszelben közzé­tett első összesítésből. Eszerint az adatok azt mutatják, hogy a július 19- én összeülő, 567 tagú stras- bourgi parlamentben (ahol nem országonként, hanem szintén politikai pártonként csoportosulnak a képvise­lők) a szocialista honatyák alkothatják majd a legna­gyobb frakciót, várhatóan 200 taggal (a május 10-én feloszlott testületben 198 képviselőjük volt). Ugyanakkor a várakozá­soktól eltérően jelentősen visszaestek a keresztényde­mokrata pártok, amelyek Strasbourgban néppárti gyűjtőnév alatt alkotnak frakciót. Az előző parla­mentben 162 honatyával volt, és a mostani választá­sokat megelőző utolsó fel­mérések 185-190 parla­menti helyet jósoltak a szá­mukra, ehhez képest végez­tek 148 parlamenti hellyel. Megbízólevél a képviselőknek Húsbavágó bérvita hétfőn Nyíregyháza (KM - N. L.) — Szombati lapunkban megír­tuk: pénteken a felszámolás alatt álló húsipari vállalat dol­gozói kevésnek találták a má­jusi fizetésüket, ezért munka- beszüntetéssel próbáltak a munkaadóikra hatni. Hétfőn folytatása volt az ügynek. Ä hétfői munkásgyűlésen a munkáltatók hangsúlyozták, április 1-től új elszámolási rendszer van a cégnél, a dolgo­zók pénteken a 35-40 ezer fo­rintos bruttó fizetést tartották kevésnek. A kimutatások szerint má­jusban volt olyan munkanap, amelyiken túlóráztak, ugyan­akkor a 8 órás műszak elvárá­sait sem teljesítették. Lurkó Gáborné művezető, a dolgozók egyik szószólója fel­szólalásában elmondta, csak egy üzemrészben csökkent a termelés, a töbi üzemrész dol­gozói kevesebb létszámmal többet teljesítettek. Dr. Helmeczy László, a fel­számoló Hextra Kft. képvi­selője arról szólt, hogy a többi húsipari vállalat jelentős anya­gi támogatást kapott, a cég jó hírét, a dolgozók biztosnak tű­nő munkahelyét kár munka- beszüntetéssel, vagy sztrájk­kal veszélyeztetni. Ám vég­leges döntés kedden, újabb munkásgyűlésen várható. A strandok már nyitva... Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Az időjárás minden jó­szándéknak keresztbe tesz. Hiába nyitott ki május 28-án Nyíregyházán mindkét sóstói strand, a vendégek nem igazán döngetik a kapukat. A korábbi napok hűvös, borongós, sze­les, esővel tarkított júniusában szívesebben veszünk ma­gunkra még egy pulóvert, mint fürdőruhát. Pedig — mint Pék Jánostól, a Nyíregyházi Fürdő Kft. vezetőjétől megtudtuk — na­gyon szépen felkészültek a szezonra a strandokon: felújí­tották a parkokat, a büfék Az első strandolok a Sóstón Balázs Attila felvétele javarésze is kinyitott. Két új­donságot emelhetünk ki, az ötvenméteres úszómedence környékét új burkolattal látták el, s a nyugdíjasok kedvenc meleg vizű medencéjére ár­nyékoló berendezést szereltek, így már nem kell esernyőt is vinni a tűző nap ellen a strand­ra. A hidegstardon a tómeder teljesen telített, köszönhető ez egyrészt annak, hogy egész té­len töltötték, másrészt a csa­padékos tavasznak. így min­den remény megvan arra, hogyha száraz lenne a nyár, akkor is lesz elég víz a tóban, s meg tudják őrizni a jó vízmi­nőséget. A két strand délelőtt kilenctől este hétig tart nyitva. Folyamatosan nyitva lesz egész évben a Júlia fürdő, ahol hétfőn, szerdán és pénteken 6—9-ig várják a hajnali úszó­kat, egyébként naponta tíztől este nyolcig tartanak nyitva. Mindhárom fürdőben azonos a belépők ára: a felnőttek 90, a gyerekek, diákok, nyugdíjasok 60 forintért válthatnak jegyet. Nyíregyháza (KM) — Exkluzív interjút adott la­punknak Baja Ferenc, az MSZP tárgyalódelegációjá­nak tagja a koalíciós tár­gyalásokról. Az interjú a lap 9. oldalán olvasható. Nyíregyháza (KM) — : Szerdai számunkban VB- magazin címmel 16 oldalas színes ' melléklettel ked­veskedünk a fociszurkolók­nak. Amint arról már ko­rábban beszámoltunk, a pénteken kezdődő labdarú­gó-világbajnokság alkal­mából adjuk közzé összeál­lításunkat. Ebben többek között részletesen bemu­tatjuk a részt vevő csapa­tokat, közöljük a programot és a mérkőzések közvetítési rendjét. Nyíregyháza (KM - B. J.) — Május 8-án a választás első fordulójában eldőlt, hogy Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyé­ből nyolcán szereznek mandá­tumot a pártokra leadott sza­vazatok alapján. Nekik nyúj­tották át a képviselői mandátu­mot tegnap délután a megye­házán a területi választási bi­zottság ünnepi ülésén. Dr. Kozma István, a TVB el­nöke a választott testület mun­kájáról adott rövid áttekintést: harminchat határozatot hoz­tak, s egy területi listát utasí­tottak el, mert a határidő lejár­ta után nyújtották be. Dr. Czap Lajos megyei fő­jegyző a TVB mellett működő munkabizottság elnöke köszö­netét mondott a testület tag­jainak helytállásukért, gratu­lált a listán bejutott képvise­lőknek, s kérte: felelősségtel­jes munkájukat úgy végezzék, hogy tartsanak szoros kapcso­latot a megye lakosságával, és segítsék a megye fejlődését. Ezután dr. Kozma István át­adta a képviselői megbízóle­velet Csabai Lászlónénak (MSZP), Iványi Tamásnak Koalíció (SZDSZ), Juhász Ferencnek (MSZP), dr. Kávássy Sándor­nak (FKgP), Módi Lászlónak (Fidesz), dr. Szilágyiné Csá­szár Teréziának (KDNP), dr. Takács Péternek (MDF). Dr. Veres János (MSZP) később veszi át a megbízólevelét. Az egyéni választókerüle­tekben parlamentbe jutott tíz képviselővel és az országos listán mandátumot szerzett Gulyás Józseffel együtt 19 képviselője van Szabolcs- Szatmár-Bereg megyének. Megyénk listás képviselői a megbízólevél átadásán Elek Emil felvétele A határ... Nyári utazások előtti jó tanácsok külföldre indulók­nak: merre menjenek, mit vigyenek magukkal. 5. oldal Uborka van A kordonra futtatott uborka többet terem és könnyebb a növényvédelme is „földön futó” társánál. 7. oldal SZABOLCS-SZATMAR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Ll. évf., 138. sz. 1994. június 14.. kedd Ára: 17,90 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom