Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-07 / 107. szám
SZÍNES OLDAL 1994. május 7., szombat Bábkészítők A Nyíregyházi Kölyökvár a közelmúltban pályázat útján támogatást nyert, újfajta „szakma” meghonosítását is tervezik. A témáról kérdeztük Bárdi Margitot, a Kölyökvár művészeti szakelőadóját. Elmondta: a Művészeti és Szabad Művelődési Alaptól kapott támogatással ma, május 7-én alapfokú báboktató tanfolyamot indítanak, ide még lehet jelentkezni. Vizsga után C kategóriás működési engedélyt kapnak a bábkészítést is tanuló hallgatók. Megfelelő jelentkezés és újabb támogatás esetén báb- és játékkészítő tanfolyamot indítanak a közeljövőben. Kábítószer A kolumbiai alkotmánybíróság csütörtöki döntése értelmében ezentúl nem büntetik az egyének kábítószerfogyasztását, amennyiben az adag bizonyos mennyiséget nem lép túl. Marihuánából napi 20 grammot, hasisból 5 grammot, LSD-ből 2 grammot vagy kokainból 1 grammot lehet büntetetlenül fogyasztani. Mint az AFP emlékeztetett, Kolumbiában eddig a kábítószer-fogyasztót első esetben 30 napig teijedő börtönbüntetéssel és a félhavi létminimumnak megfelelő pénzbírsággal sújthatták, a visszaesőket már 1 hónaptól 1 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhették. Yuppie A yuppie angol-amerikai mozaikszó. Mivel a vele megnevezett embertípus megjelent hazánkban is, értelmezzük a fogalmat. A szó tehát fiatal, feltörekvő, városi értelmiségit jelent. A yuppie-k—többnyire pénzügyi szakemberek — a középosztálybeli szülők gyermekei, akik a legjobb iskolák elvégzése után nagyon tudatosan azt a célt tűzték maguk elé, hogy felkapaszkodnak a társadalmi ranglétrán, miközben elég tőkét gyűjtenek az önálló vállalkozás beindításához. A yuppie — a megjelenésére, szellemi és testi kondíciójára kínosan ügyelő fiatalember — mindenben rendkívül igényes. Üzleti tárgyalást folytatnak Pápua Új Guineában, Mount Hagenben a társcégek nemzeti viseletbe öltözött igazgatói. Gázkűt építéséről folyik a megbeszélés, a beruházás munkalehetőséget és jobb életet biztosítana a környéken élőknek Eltűntek a Samarák Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Május 4-én reggelre ismeretlen tettesek Nyíregyházán, a Fazekas János térről, valamint a Törzs utcáról elloptak egy-egy Lada Samarát. A kár összesen egymillió 180 ezer forint. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság eljárást indított három férfi ellen, akik azzal gyanúsíthatok, hogy május 2-ára virradóra Nyíregyházán, a Simái úton behatoltak a Kismozdony nevű italboltba, ahonnan hatezer forint értéket eltulajdonítottak. Koponya Helsinki (MTI) — Ellopták a helsinki Zoológiái Múzeumból egy 60 millió éves emlős koponyájának felső részét — jelentette pénteken az AP a múzeum igazgatójára hivatkozva. A 90 centiméter hosszú történelem előtti emlős, a Be- malambda nanhohsiugensis csontvázát és koponyájának nagyobb részét érintetlenül hagyták a tolvajok — az igazgató szerint feltehetően iskolások — a plexi tárolóban. A 60 000 dollárra biztosított csontvázat a pekingi Természettudományi Múzeum adta kölcsön egy kiállítás cáljára. OlofBistrom múzeumigazgató szerint az ellopott koponyacsont ugyan felbecsülhetetlen értékű, de aligha lehet értékesíteni, mivel alig néhány hasonló van belőle a világon. Egy hét HÉTFŐ: — A politikai koncepciós perek anatómiájával ismerkedhetnek meg az olvasók az Elégtétel Pócspet- rinek című dokumentumkönyvben — hangzott el a most megjelent kötet — melynek szerzője Marik Sándor újságíró, lapunk főszerkesztőhelyettese — nyíregyházi sajtóbemutatóján. SZERDA: — Győr és Pécs után Nyíregyházán nyitotta meg harmadik vidéki regionális fiókját a CIB Hungária Bank Részvénytársaság, amely május elsején vette fel új nevét. CSÜTÖRTÖK: — A kevésbé ismert történelmi segédtudomány, a falerisztika volt a témája annak a konferenciának, amely két napig tartott a Jósa András Múzeumban, osztrák, román, svájci és magyar szakemberek részvételével. Divatba jött Japánban a vastag gumitalpú cipő és a sztrecsnadrág. A képen látható hölgy, Michiko Mizutani egyébként kereskedelmi tanácsadó egy nagyjapán cégnél / AP-felvételek Elég a pletykákból! Budapest (MTI) — Teljesoldalas hirdetést tett közzé pénteken egy brit lapban az amerikai álompár, Richard Gere és Cindy Crawford, ezzel akarván nyilvánosan is megcáfolni a válásukról szóló híreszteléseket. A The Times- ban megjelent 30 ezer dolláros hirdetés szövege így szól: ,Azért házasodtunk össze, mert szeretjük egymást és úgy határoztunk, együtt éljük le az életünket. Heteroszexuálisak és monogámok vagyunk, s vegyék egymás iránti elkötelezettségünket nagyon komolyan... A válásról szóló hírek teljesen alaptalanok”. A szívrabló színész és gyönyörű manöken felesége úgy nyilatkozott: az európai média nyers, a kérdésről teljes tudatlanságot eláruló és rágalmazó találgatásai vezették őket a hirdetés megjelentetéséhez. Mint elmondták, továbbra is támogatják az olyan „nehéz ügyeket” mint az AIDS-ku- tatás, a homoszexuálisok jogai, és gyermekeik is lesznek, amint ennek eljön az ideje. Harasztosi Pál felvétele Balsa (KM - BG) — A bal- sai kompok között egy csónak araszol a Tiszán. A ladikban pár keszeg, egy kisebb csuka, s egy hatalmas szál férfi, Darmos Ferenc, a híres bodrogközi halász. A túlparton, Kenézlőn lakik a családjával, de mint a kenézDarmos Ferenc halász lőiek, vissiek, zalkodiak nagy részét, majd minden szál az innenső oldalhoz köti, nem hiába tartozott ez a rész mindig, egészen a legutóbbi időkig Szabolcshoz. A mai zsákmány soványka, de nincs ez mindig így. Fogott ő már ötvenkilós harcsát, húszkilós pontyot, tízkilós süllőt is, szóval megél a Tiszából. Napra pontosan emlékezik arra, mikor lett belőle hivatásos halász. 1970. február 4- étől járja a legmagyarabb folyót, s egyetlen percig sem bánta, hogy ezt választotta. Pedig igen megbecsült pályát hagyott fel érte, afféle csapatvezető volt a földtani kutatóknál, az északi hegyekben térképészeti fúrásokat végeztek. Am a Tisza mellett nőtt fel, s húzta vissza mindig a szíve! Varsával, véghoroggal, tükörhálóval dolgozik a leggyakrabban, a ladikokat is maga készíti persze. Ha valaki elmondhatja magáról, hogy elégedett ember, hát ő igazán elmondhatja. Igaz, gyakran magas a vérnyomása, azt mondja, a tolvajok, meg a pézsmapockok okozzák mindezt, ám mikor haj- nalonta vízre száll, elfelejti minden nyűgét, baját. Állítja, a Tisza a legjobb orvos, a legjobb patika. eyj m. 21.-IV. 20 Ön- nek ma igazán (T használ a jó légkör, amibe került. Kissé ugyanis elesettnek érezte magát az utóbbi időben, de ennek most már úgy tűnik, vége. _____ IV. 21.-V. 20. Nem jjttr bántott meg esetleg valakit az utóbbi napokban, nem azért van lelki- ismeretfurdalása? Ezen viszont nagyon könnyen lehet segíteni, illetve változtatni. , , V. 21.—VI. 21. Nem /jh/fk ártana, ha kimenne A A végre a szabadba. Nem feltétlenül muszáj meszire elutaznia ahhoz, hogy jól érezze magát, elég ha csak a kertben tevékenykedik. _ VI. 22.-VH. 22. Igazságtalannak WNc érzi, ahogy bánnak önnel. Lehet, hogy csupán túlérzékeny hangulata űz tréfát önnel, de az is előfordulhat, hogy valóban oka van arra, hogy visszahúzódjon. ^ VII. 23,-Vm. 23. nÉEP Ha nem csinálna fvU örökösen saját magának problémákat, talán nem is érezné jól magát. Megpróbálhatná egyszer, milyen az, ha nem törődik semmivel. M VIH. 24.-IX. 23. A Xt lelkivilágának nem használ a folytonos töprengés. Legyen felszaba- dultabb, bátrabb, s meglátja, hogy ön mellé áll a szerencse. .. f . EX. 24.-X. 23. A /|\ " /j\ harag, de főleg a W w féltékenység nem jó tanácsadó. Ha állandóan gya- núsítgatja a párját, az előbb- utóbb okot keres arra, hogy önnek valóban igaza legyen. X. 24.-XI. 22. Aki kíváncsi, az hamar megöregszik. Ön ezt valószínűleg nem akarja, ezért nem ártana, ha változtatna a magatartásán, amíg nem késő. p. XI. 23.-XII. 21. Ne kötekedjen már me- X gint mindenkivel. Higgye el, másoknak sem jobb a helyzete, mint önnek. Próbáljon meg beletörődni abba, amin nem tud változtatni. Az ófelnémet Gisela női névből származik. A név GIZELLA utolsó---------------- mássalhangzójának megnyúlása a magyarban az - ella végű női nevek hatására történt, de az is lehetséges, hogy az osztrák Gisella forma átvétele. Eredete szerint két név egybeesése. 1. A germán Geisel szó származéka, jelentése: női túsz, női kezes, pontosabban olyan nemesi származású lány, aki idegen udvarban nevelkedik. 2. A Gisel-, Geisel- kezdetű germán női nevek önállósult rövidülése. Be- cézése: Ella. Ellácska, Elli(ke), Ellu(ci), El- lus(ka), Giza, Gizács- ka, Gizi(ke), Gizkó, Gizke, Gizus(ka), Zeli, Zelka, Zelke, Zella, Zell ácska,----Zell if kéj, Zellus(ka). r További névnapok: Ákos, Bendegúz, Balma, Domicián, Domi- tilla, germán, Gusztáv, Napóleon, Pál, Sza- niszló, Viktor Nyolcvan éve született Dezső Lóránt nap-----------fizikus, csil1914 lagász, egye------------- térni tanár. Az 1940-es években ő szervezte meg és vezette a kolozsvári magyar egyetem csillagászati obszervatóriumát, majd 1948-1958 között a budapesti szabadsághegyi csillagvizsgálóban dolgozott. 1958 és 1981 között az MTA Debreceni Napfizikai Obszervatóriumának igazgatója volt. 03.37 16.04 Folyóink jellemző adatai: a TISZA Tiszabecsnél -68 cm, apad, 21%, 10 fok; Vásárosnaménynál 44 cm, apad, 24%, 10 fok; Záhonynál -20 cm, apad, 28%, í3,3 fok; Dombrád- nál 190 cm, apad, 38%, a vízhőfok nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi 12 cm, apad, 11 % 13,2 fok. A TÚR Garbóknál -58 cm, apad, 11%, 13,8 fok. A KRASZNA Ágerdőnél 130 cm. apad 23%, 13,2 fok. Megér egy mosolyt Gyakorlaton: Lövészeten vannak a rendőrök. A parancsnok elkiáltja magát: — Tuuuuuuz! — Hol? — kérdi a próbaidős rendőr. Hírügyeletes: CSERVENYÁK KATALIN (42) 311-277 Visszapillantó j III «sI4C®in*4*j Zsákgyári capriccio xn. 22.-I. 20. Elégimjm* gé csendes, nyugodt, (Tn eseménytelen nap várható. Valamilyen kellemes meglepetés mégis kilátásban lehet, de inkább ne számítson rá, akkor nem éri csalódás. 1.21. -II. 20. T ártson lépést a korral, kü- üri/K lönösen a fiatalabb korosztállyal. Legyen irántuk megértőbb, hiszen ön is volt egyszer fiatal. Már elfelejtette? n. 21.-m. 20. Úgy érzi, most minden rendben van. Meg van elégedve saját magával is, és ez bizony nagy szó. Még a családtagjaival kellene megteremtenie a harmóniát, ehhez azonban kell egy kis idő.