Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-21 / 119. szám

Napkelet • A KM ünnepi melléklete Sárga-fekete Balázs Attila reprodukciói Ennek a világnak az útjain már nem tudunk személyautóval közleked­ni, hanem csak a logika, a szellem jár­művein. Ezekből a régiókból való közvetítés pedig nem kizárólag a tudomány képviselőinek a dolga, hanem a művész, az alkotó ember fel­adata is.” TÁRIAT Szász János műveiből Négyzetek A fiatal festő-szobrász, aki­nek Érzeti absztrakciók cí­mű tárlatát május 30-ig még megtekinthetik az ér­deklődők a nyíregyházi Városi Galé­riában, 1964-ben született Tárpán. Középiskolába Nyíregyházán, a Zrí­nyi Ilona Gimnáziumba járt, ahol rajz­tanárával, Tőkey Péterrel Vizuális Stú­diót hoztak létre. Érettségi után Buda­pesten telepedett le. Bekapcsolódott a Pesti Műhely munkájába. 1990-ben megalapítója és szerkesztője az Ár­nyékkötők electrographic art című nemzetközi művészeti folyóiratnak. 1992-ben Párizsban, az Eiffel-torony- ban megrendezett Európai látkép című nagyszabású kiállításon sikeresen kép­viselte a magyar kortárs festészetet. A Struktúra konstruktív geometrikus művészeti irányzat művészeként nincs könnyű helyzetben. Ez a „vonal” ugyanis nem­csak a szocreál időszakában szorult háttérbe, hanem a mai posztmodem korban sem számít eléggé divatosnak. Szász János így vall önmagáról, világ­látásáról, törekvéseireől: „...az érzeti absztrakt világ, ami engem vonz és ér­dekel. Csodaszarvas a Magyarok kelet és nyugat között • Budapest (MTI-Press) — Van valami sors­szerű abban, hogy a csodaszarvas, amely a legenda szerint a magyarokat keletről nyu­gatra vezette, most messze nyugatról, az amerikai földrészről érkezett hozzánk. Mégpedig annak a kiállításnak az egyik fi­gyelemre méltó műtárgyaként, amely tárlat éppen a magyarság nemzettudatát, indenti- tását választotta témájául. Ám ez a hatvan centi magas, hét és fél kiló súlyú, rézötvözetből készült szarvas nem azonos a Hunor és Magor által ül­dözött csodaszarvassal, de hogy mégis helye van a Néprajzi Múzeum Magyarok Kelet és Nyugat között című kiállításán, ahhoz nem fér kétség. Lévén ez az első évezredből származó középázsiai, talán turkesztáni mitológiai állat mindenkép­pen beletartozik abba a kultúrkörbe, amelyben a népvándorláskori népek éltek. S nemcsak a magyarok, de sok különböző nép is vezető állatának, egy csodálatos szarvasnak a megjelenésével magyarázza az új lakóhely, az új haza megtalálását. Persze a Nemzeti legendák és jelképek alcímet viselő és szeptember végéig nyitva tartó kiállítás nem ragad le a csodaszarvas­legendánál. Noha tetemes részt szentel an­nak a folyamatnak, hogy miképpen vált az évszázadok során a szarvas a bécsi Képes Krónika, a 19. századi történelmi festők témájából cserkész-emblémává, díszítmény- nyé, hirdetménnyé. Felidézi a tárlat Árpád­házi szent királyaink legendává nemesülő alakját, amint azt a későbbi korok Ma­gyarországgal azonosították. A nemzeti ro­mantika korában lett szimbólum a magyar táj. E korszakra esik például az Alföld fel­fedezése a művészetek által (Petőfi, Izsó, Lotz). A falusi nép hagyományai, a népi kul­túra iránti fogékonyság a múlt században, e század elején teljesedett ki. Akkor, ami­kor már javában élt a köztudatban a kelet­nyugat problematika magyarságunkat il­letően. S mivel a népi kultúráról feltételez­ték az ősi gyökereket, ezért keresték benne a keleti, honfoglaláskori hagyományokat. Ezt vélték megtalálni például a cifraszűr­ben. S ezért is oly gyakori a szűr-ornamen­tika a századforduló körül megteremtett magyar díszítőstílusban, iparművészeti, építőművészeti, képzőművészeti alkotások­ban. Holott utóbb Győrffy István, a kiváló néprajzkutató — maga is egy karcagi szűr­szabó mester fia — bebizonyította, hogy a jellegzetes hímzett díszítés reformkori ere­detű. A Washingtonból kölcsönzött szarvas Ugyanígy teszi helyére a kiállítás a kopjafák vagy a turul legendáját, miközben jelentős teret ad a század- fordulón európai nagyváros­sá váló Budapest városké­pében megjelenő nemzeti jelképeknek — épületeken, szobrokban, utcanév válto­zásokban. Az ötven múze­umból származó műtárgyak­kal, képekkel, szobrokkal, fotókkal, iparművészeti és néprajzi tárgyakkal, texti­lekkel, ötvösremekekkel be­rendezett kiállítás meglehe­tősen szokatlan módon fog­lalkozik témánkkal. Hiszen sokan csak irodalmi szöve­gekben, vezércikkekben megfogalmazhatónak vélik a nemzettudat, a magyarság- tudat fogalmának kiejtését. Nem így dr. Hofer Tamás, a múzeum tudós főigazga­tója, a kiállítás rendezője. Szerinte ugyanis a nemzettudat bele van írva a hétköznapi élet számos megnyilvánulásába, a nemzeti irodalom, képzőművészet alkotásaiba — amit azonban csak ritkán vagy talán soha­sem illesztenek össze az emberek. A modern néprajztudomány, illetve a kulturális antropológia eszközeit felhasz­nálva ez a kiállítás éppen azt próbálja meg­mutatni a látogatónak, hogyanis függenek össze ezek a hétköznapi tárgyak, műalko­tások és történelmi legendák. És hogy mi­kor és hogyan alakultak ki e mondakörök, jelképsorozatok, milyen indíttatásra s ho­gyan változtak szinte generációról generá­cióra. Szent László harca a kunnal (az erdőfülei református templom freskójának másolata) BALIA LÁSZLÓ / Ábécé-sorrendben Már nem is lehetett tudni, kinek jutott az eszébe, a filozofikus természetű Szamár­nak-e, vagy a mindig jókedvű, mulatni vá­gyó Majomnak, de elég az hozzá, hogy a négylábúak közgyűlése kimondta: az idei Állatok Napját nagyszabású ünnepséggel teszik emlékezetessé, utána: bál reggelig. Meg is alakították a Rendezőséget, s úgy határoztak, hogy ide minden család, min­den faj egy-egy tagot delegál. Azután a Rendezőség a maga köréből megválasztotta a szűkebb körű Intéző Bi­zottságot is, s ennek elnöke természetesen az Oroszlán lett. Az előkészületek a legnagyobb rendben folytak, csak akkor állt be egy kis zavar, mikor ki akarták nyomtatni a plakátokat, és úgy döntöttek, hogy feltüntetik rajta a Rendezőség teljes névsorát. — Hát tessék, írom a neveket! — kész- ségeskedett az Intéző Bizottság ülésén e tes­tület titkára, a Farkas, és fel is ütötte a blokkját. — Diktáld, főnök! Az Oroszlán megköszörülte a torkát: — Hm, a névsor... Most persze úgy kellene kezdeni, hogy Oroszlán, Tigris... No de hát ugye, a sze­rénység...! Inkább megvárja, míg más ajánl­ja így­Itt kezdődött a baj. Mert mielőtt még bárki kinyitotta volna a száját, előállt a konokságáról és erőszakosságáról ismert, rebelis természetű Bivaly és bömbölni kez­dett: __ — írjuk ábácé-sorrendben! Persze, az ő neve B-vel kezdődik... De a javaslata ellen nem lehet szólni egy szót sem. így szokás. S a Farkas már írta is: — Agár, Antilop... De a Bivalynak ez nem tetszett: — Tiltakozom! Az Agárnak a K betű alatt a helye, mert Kutya. — Akkor is az E alatt — vágott vissza az érdekelt —, mert hivatalosan Eb. — Rendben van, az Agár menjen az E alá — tett igazságot az Oroszlán, és a Far­kas új lapot kezdett: — Szóval: Antilop, Bivaly, Bölény, Borz, Cickány... — Hát én kutya vagyok? — kiáltott közbe a Cibetmacska. A Farkas most már kissé idegesen vágta oda: — Hogy volna Kutya az, aki Macska? Épp ezért nem a K, hanem az M betű­nél fogsz szerepelni, vagy talán még hát­rább! — Azt már nem! Semmi közöm a Macs­kához! Más család vagyunk. Tessék össze­hasonlítani a tudományos nevünket: én Ci- vetictis civeta vagyok, őkelme pedig Felis catus. — Ebben van valami — így az Oroszlán, és közben arra gondolt: szép is volna, ha valakinek eszébe jutna a rokonság folytán őt is a macskákhoz sorolni. — A tudo­mány, az tudomány. Kezdd elölről, Farkas! — Jó. Szóval: Ántilop, Bivaly, Bölény, Borz, Cibetmacska, Cickány, Coboly... De a Cobolynak derogált a Cickány szomszédsága. — Én azt hiszem, nincs a Bivalynak igaza. Ez az egész ábécé-sorrend egy nagy marhaság — bocsánat. (És meghajolt a Marha felé.) Képzeljétek csak el: azzal kezdjük, hogy Antilop, amiből az Oroszlán hármat is befal tízóraira, azután jönnek mindenféle Macskák és Cickányok... — Kikérem magamnak, mondtam már, hogy nem Felis catus... — Jó, jó, nem is ellened van kifogásom, Cibetmacska, hanem itt van elöl ez a Cic­___________________________________ p> ■ I —UMI

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom