Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-19 / 117. szám

1994. május 19., csütörtök TÚL A MEGYÉN _ Az olaszországi Monte Cassino- ban lévő lengyel háborús temetőben tartottak megemlékezést annak alkalmából, hogy ötven éve e területen folytak a harcok Róma nácik alóli felszabadításáért. A háttérben az apátság látható, amelyet a bombapusztítás után rekonstruáltak AP-felvétel Kicsíptek a nemzeti parkokból Nálunk is megjelent a versenyképes termékeken a környezetbarát védjegy Budapest (ISB-HM) — A Környezetvédelmi és Terület­fejlesztési Minisztérium jo­gász munkatársa, Csepregi Ist­ván tájékoztatása szerint a tár­ca ez év február 15-ig 72 ezer hektár védett földterület kije­löléséhez járult hozzá. Ami annyit jelent, hogy a magyar- országi öt nemzeti park terüle­téből, és a tájvédelmi körze­tekből 72 ezer hektár került magántulajdonba. Február 15- ig, mert a minisztérium csak eddig az időpontig rendelke­zik hivatalos adatokkal. Azon­ban ezt követően, mind a mai napig még több ezer hektár védett földterület cserélhetett gazdát, hiszen az Alkotmány- bíróságnak a védett területek magánosításának tilalmáról kedden hozott határozata csak annak közlönyben való megje­lenésétől válik hatályossá. A környezetvédelmi tárca szerdai sajtótájékoztatójának eredeti témája annak a termék­minősítő rendszernek az is­mertetése volt, amelynek be­vezetése, működtetése és ko­ordinálása a minisztérium ál­tal létrehozott Környezetbarát Termék Közhasznú Társaság feladata lesz. Dr. Tarján Lászlóné poli­tikai államtitkár bejelentette, hogy a környezetbarát termé­ket tanúsító védjegy használati jogának megszerzéséért már pályázhatnak a hazai és a kül­földi gyártók, valamint a ke­reskedők. A hároméves előkészítő munka után létrejött termék­tanúsító rendszer célja, hogy a gyártók, és a kereskedők mi­nél több környezetbarát ter­mékét állítsanak elő, illetve forgalmazzanak, s ezzel is egészségesebbé tegyék min­dennapjainkat. A környezet­barátságot bizonyító, stilizált zöld fát ábrázoló címkét az lesz jogosult termékein feltün­tetni, akinek pályázatát erre megfelelőnek találta a Köz­hasznú Társaság. A pályázónak saját költsé­gére kell elvégeztetnie termé­ke vizsgálatát, 60 ezer forintot befizetnie eljárási díjként, ter­mészetesen azok után, hogy az általa gyártott cikkek előállítá­sánál, a felhasznált technoló­giánál és alapanyagoknál fi­gyelembe vette a megkövetelt, szigorú előírásokat. Mindezek teljesítése esetén a termékmi­nősítő rendszert kidolgozó környezetvédelmi tárca sajtó- tájékoztatón jelenlévő képvi­selői adó- és vámkedvezmény ígéretét említették. S mint el­mondták, az így csökkentett önköltség a fogyasztói árra is kedvezően hathat, ami pedig a piacon versenyképessé teheti a környezetbarát termékeket. Vagyis a fogyasztó a végső nyertes. Az eddig már kidolgozott minősítési követelményrend­szer a következő termékcso­portokra vonatkozik: hulla­dékpapírból és egyéb hulla­dékanyagból készült papíri­pari termékek, hajtógáz nélkü­li dezodor, hajlakk, borotva­hab és légfrissítő, valamint az­besztet nem tartalmazó fékbe­tét és kuplungbetét. Hatvanmillió kábítószeres Aknák Szarajevó (MTI) — Akna csapódott be szerda déle­lőtt az ENSZ-erők ellenőr­zése alatt álló szarajevói repülőtéren. Az ENSZ-békefenntar- tók szarajevói szóvivőjé­nek közlése szerint egye­lőre nem tudni, hogy a 82 milliméteres lövedéket a szerb vagy a muzulmán erők lőtték-e ki. Dacre Holloway őrnagy elmond­ta, hogy a lövedék nem okozott kárt, és nincsenek áldozatok sem. Moszkva (MTI) — Oroszor­szágban az elmúlt tíz év alatt megháromszorozódott a kábí­tószerrel kapcsolatos bűncse­lekmények száma, az elkob­zott kábítószer mennyisége pedig a harmincszorosára nőtt — írta szerdai számában a Nyezaviszimaja Gazeta című moszkvai lap. Az újság cikkében a kábí­tószer-fogyasztás és a kábító­szer-kereskedelem elleni nem­zetközi szövetség adatait is­mertette, — Gyakorlatilag a FÁK egész területe nagyon rövid időn belül a kábítószer-keres­kedelem új világközpontjává válhat, míg a közép-ázsiai ál­lamok „aranyháromszöggé” alakulhatnak a kábítószerter­melést tekintve — hang­súlyozta az újság. — Annak, hogy a FÁK- tagállamok gyorsan bekerül­nek a világ kábítószerkereske­delmébe, egyszerű okai van­nak: nemzetiségi konfliktusok a volt Szovjetunió területén, a menekültek hatalmas áradata, a társadalom erkölcsi alapel­veinek megrendülése és nem utolsó sorban az a tény, hogy Oroszországban nem törvény­telen a narkotikumok fogyasz­tása — mutatott rá a Nyezavi­szimaja Gazeta. Az állami egészségügyi in­tézményekben dolgozó or­vosok adatai szerint a volt Szovjetunió területén 6 millió nyilvántartott kábítószeres él. Az orvosok szövetsége úgy véli, hogy a valóságban tízszer ennyi, 60 millió kábítószer- függő van az egykori szovjet térség országaiban és többsé­gük a fiatalok közül kerül ki — idézte a moszkvai újságot az ITAR-TASZSZ. Biztosítás akár telefonon is köthető Budapest (ISB — D. Zs.) — Mára sikerült megszilárdítani a magyar biztosítási rendszert — jelentette ki Asztalos Lász­ló, az Állami Biztosításfelü­gyelet elnöke szerdán, amikor az elmúlt négy év eredményeit összegezte. Mintegy 50 milliárd forintot emésztett fel a több évig tartó munka, amelynek eredménye­ként a magyar biztosítási rend­szer ma eléri a nemzetközi kö­vetelmények alsó szintjét. A felügyelet elnöke áz Ózdi Ko­hászati Művekhez hasonlítot­ta a hazai biztosítási rendszer korábbi szerkezetét. Ahhoz, hogy előreléphessenek, a biz­tosítók kénytelenek voltak szűkíteni a kockázatot és emelni a díjaikat. Ennek ered­ményeként míg 1991-ben 196 százalékot tett ki a kárhányad, addig 1992-ben 155 és 1993- ban 74 százalékra csökkent a biztosítók által kifizetett kárté­rítés. A tartalékállomány ta­valy már meghaladta az éves bevételt, amely annyit jelent, hogy nőtt a lakosság biztonsá­ga. Áz idei évre már minimális nyereségre is számít a biztosí­tásfelügyelet, amely adóbevé­telt jelent az államkasszának. Asztalos László szerint 1997- ig még a felzárkózás szakaszá­ban lesznek a biztosítók, s ver­senyképes szolgáltatással a nemzetközi piacokra csak ezu­tán léphetnek ki. A határok ki­nyitásával tehát addig minden­képpen várni kellene a ha­zai biztosítóknak, illetve a kormányzatnak. 1997 után vi­szont nyugodtan fel lehet vál­lalniuk biztosítóinknak a meg­mérettetést külföldön. Attól kezdve akár telefonon is köt­hetnek biztosítást az emberek, határon kívül és belül. Az elnök tájékoztatta a saj­tó képviselőit a Gépjármű-fe­lelősségbiztosítási Bizottság legutóbbi ülésén elhangzottak­ról. A díjszint reális — szö­gezte le Ásztalos. Ennek elle­nére a bizottság rugalmasabb díjfizetési rendszer kialakítá­sát szorgalmazza, amely az emberek változó életmódjához jobban alkalmazkodik. így például javasolja, hogy az, aki megszerezte a bonusra való jogosultságot, 1 év helyett 3 évig tarthassa meg. Vagy: a kettős fizetés elkerülése végett szabályozni fogják, melyik fél fizesse a hónap második felé­ben eladott autók biztosítását. Tárgyalt a bizottság a féléves díj bevezetéséről is, amely fő­ként a segédmotorok tulajdo­nosainak jelentene könnyebb­séget. Ugyanakkor szigorítási javaslatok is szóba kerültek az ülésen. Például az ittas veze­tőkre kivethető birság feleme­léséről vagy a kötelező bizto­sítást nem fizetőkkel kapcso­latban. Ez utóbbiakat illetően még a büntető törvénykönyv módosítása is felmerült, bün­tethetőségük végett. A bizott­ság a vitát még nem zárta le a fenti kérdésekben, s következő ülésén visszatér rájuk. Az Állami Biztosításfelü­gyelet javasolja, hogy a bizto­sítóknál képződött 150 millió forintos kármegelőzési alapot a biztosítottak részvételével és javára használhassa fel. Véle­ményük szerint legcélszerűbb lenne baleset-megelőzésre for­dítani ezt az összeget. A hazánkban illegálisan mű­ködő osztrák biztosítókkal kapcsolatban az elnök közölte: a Legfelsőbb Bíróság jóvá­hagyta a Safe Invest nevű bró­kercég működési engedélyé­nek visszavonását. Ezzel per­sze, még nem oldódott meg az ügy, hiszen újabb, ugyanilyen módszerekkel működő oszt­rák, sőt svájci cégek is feltűn­tek a hazai biztosítási piacon... Ujratemették József Attilát Budapest (MTI) — József Attila hamvait — a csa­lád kérésének megfelelően, a nyilvánosság kizárásá­val — a Fiumei úti temető egykori Munkásmozgalmi Panteonjából kedden áthe­lyezték a 35. számú parcel­lába, édesanyja mellé. Szin­tén ebbe a sírba kerültek a költő testvérének, Jolánnak a földi maradványai is. Ladányi Jenő, a Fővárosi Temetkezési Intézet igaz­gatója az MTI-nek elmond­ta: a költő még élő Etel test­vérének gyermeke, az Ang­liában élő Makai Ádám kérte, hogy az MSZMP ál­tal 1959-ben — a család beleegyezése nélkül — a Munkásmozgalmi Panteon­ba áttemettetett költőt élet­társa — Szántó Judit — mellől helyezzék vissza édesanyja sírjába. Szántó Judit urnája továbbra is a régi sírhelyen maradt, míg József Aronné („A Mama”) sírjában József Attila és József Jolán mellett Makai Péter hamvait is elhelyez­ték. Az újratemetés költségét a család fizette, és ugyan­csak ők állították a carrarai márványból készült sírkö­vet. A család kérésére az exhumálás és az újrateme­tés teljes folyamatáról vide­ofelvétel készült. Ladá­nyi Jenő elmondta azt is, hogy a családtagok jelleg­zetes koponyaformája alap­ján egyértelműen azonosí­tották a költőt. A ruandai... ...lázadók kedden figyel­meztettek: ha ENSZ-béke- fenntartók kerülnek a kor­mánycsapatok és az ő ál­lásaik közé, a felkelők az ENSZ-erőket ellenségnek fogják tekinteni, és ennek megfelelően járnak el velük szemben. (Reuter) William Perry... ...amerikai védelmi minisz­ter szerint Eszak-Korea he­teken belül fegyvergyártás­ra alkalmas plutóniumra te­het szert a jongbjoni reak­torból kivont fűtőanyag új- radúsítával, hacsak a Nem­zetközi Atomenergia Ügy­nökség szakértői jelen­létükkel meg nem akadá­lyozzák a műveletet. (MTI) Az orosz... ...és a szerb ortodox egy­ház, valamint a horvátor­szági katolikus egyház ve­zetői azonnali békét sürget­tek Boszniában. Szerdán kiadott közös közlemé­nyükben úgy vélekedtek, hogy a polgárháború bűn minden vallás ellen. II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája, Pávle szerb ortodox pátriár­ka és Franjo Kuharic horvát katolikus bíboros kedden, a szarajevói repülőtéren írta alá a boszniai békét sürgető dokumentumot. (MTI) Pokolgép... ...robbant kedden az IBM multinacionális amerikai cég egyik athéni irodájá­ban. Senki sem sérült meg, de súlyos anyagi károk ke­letkeztek. A merényletet a „November 17” szélsősé­ges földalatti szervezet em­berei követték el. (MTI) Az amerikai... ...képviselőház százhat tag­ja kedden arra kérte Bili Clinton elnököt, hogy hosz- szabbítsa meg a kereskedel­mi gyakorlatban alkalma­zott legnagyobb kedvez­mény elvét Kína számára. (MTI) A kínai... ...külügyminisztérium szó­vivője üdvözölte szerdán az amerikai külügyminisztéri­um minap tett nyilatkoza­tát, amelyben az megerősí­tette, hogy Washington Kí­na részének tekinti Tibetet, és nem ismeri el az emig­ráns tibeti kormányt. (MTI) HIRDETÉS-4 ■ ts m m BALLAGÁSRA-, PÜNKÖSDRE az üzletében Tavaszi, nyári — blúzok 1750 Ft-tól — selyem kétrészesek 3200 Ft-tól — női nadrágok, shortok 1950 Ft-tól és még sok 131VATCTS meglepetés Belvárosi kínálat — kertvárosi árak. COlOtfiJTN Bőr-Szőrme Konfekció Szalon Nyíregyháza, Deák F. u. 19. Nyitva: H—P. 9.30—18.00-ig Szom. 9.00—12.00-ig. „Az üzletet semmiért... az üzletért mindent!" ♦90537/1H-19.II* ’ " —“ . I ÚJRA in A SZOLNOKI CSAPAT! M MILITARY, katonai ruházat, vadász-halász és munkaruhavásár, magas minőségű használatruha. vásár, sátrak, hálózsákok olcsó áron, nagy választékban. Vásár helye: Szakszervezetek Művelődési Háza Nyíregyháza, Bethlen u. 24. Ideje: 1994. május 19-20. •88448/1H-19.1T

Next

/
Oldalképek
Tartalom