Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-19 / 117. szám
HAZAI HOL-MI mmm 1994. május 19., csütörtök Ideiglenesen eltűnt «MWHMNtKHMW» Cservenyák Katalin M eggyőződésem: teljesen felesleges ismét megírnom, hogy több közhasznú munkás dolgozott az elmúlt napokban Nyíregyházán a Tüzér utca környékén. Képünkön is látszik: eltüntettek egy újabb illegális szemétlerakó helyet. A jobb sorsra érdemes füves, ligetes területen azonban a lom, mocsok eltakarítását nehezítette, hogy A szerző felvétele meg kellett küzdeni a nyugalmukban megzavart, menekülő patkányokkal is. A környéken lévő konténerek mellé — ne legyen hivatkozási alap, hogy nem elég — újabbakat tett ki. Ezzel együtt kár volna abban a reményben ringatnunk magunkat, hogy rövid időn belül ugyanitt nem alakul ki a korábbihoz hasonló állapot. Elég szomorú, hogy vannak olyan emberek, akiknek komfortérzetéhez hozzátartozik a piszok. A Megyei... ...Egészségbiztosítási Pénztár és a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság kihelyezett ügyfélszolgálatot tart május 19-én 10-től 14 óráig Csengerben, a polgármesteri hivatalban. (KM) A vásárosnaményi... ...művelődési ház Kertbarát Klubja május 20-án kirándulást szervez — szakmai tapasztalatszerzés céljából — Gyürébe és Aranyosapátiba, ahol fóliakertészetet, kiskerteket és gombatelepet tekintenek meg. (KM) Goldmark... ...hangverseny. A nyíregyházi református templomban május 22-én 18.30-tól bemutatkozó koncertet ad A Soros Alapítvány média szakkuratóriuma kétszázötvenezer forintos támogatást nyújt a Szabolcs-Szatmár-Bereg az Országos Rabbiképző Intézet Goldmark Kórusa. A hangversenyen közreműködik megyeszékhelyünk Református Egyházközségének az énekkara. (KM) Véradó... ...napot tartanak május 19- én 9-től 17 óráig a buji művelődési házban, 9-től 16 óráig pedig a záhonyi Tisza Szállóban. (KM) Klubok... ...tartanak összejöveteleket május 19-én a nyíregyházi városi művelődési központban. A nyugdíjasok 14, az Edda-rajongók 17, a fantasztikus szerepjátékok kedvelői pedig 18 órától kezdődően vehetnek részt a foglalkozásokon. (KM) megye természeti értékeit bemutató videofilm elkészítéséhez a Felső-Tisza Alapítvány Video Tiscia stúdiójának. A programvezető Duljánszky Tibor. Mozi KRÚDY MOZI: Szökésben. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Wayne világa 2. Előadások kezdete: 16 és 18 óra. Végzet. Előadás kezdete: 20 óra. MONTÁZS (ART) MOZI: Arizonai álmodozók. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. KABALÁS AUTÓSMOZI: Nyomul a 8. dimenzió. Előadás kezdete: 20 óra 30. Kiállítások A nyíregyházi Jósa András Múzeumban Minden embernek van valami titka címmel Krúdy Gyula életét és munkásságát bemutató kiállítás nyílt. Ugyancsak itt látható az Irodalom a képzőművészetben címmel időszaki tárlat is. A múzeum Széchenyi u. 1. szám alatti termeiben a Rendjelek, kitüntetések című tárlat tekinthető meg. A nyíregyházi Városi Galériában Érzeti absztrakciók címmel Szász János festményeiből nyílt tárlat. Megtekinthető — hétfő kivételével — május 31-éig. Ugyanitt: június 8-ig látogatható — naponta 10-től 18 óráig — az óriáshologramok bemutatója. A vásárosnaményi művelődési központban Baracsi- né Molnár Ibolya festményeit tekinthetik meg az érdeklődők. A mátészalkai Szatmári Múzeumban Rodolfó emlékkiállítás és Kelemen Tibor képeinek tárlata várja a látogatókat. Kanadai tejszövetkezetelc Összefogással nálunk még van esély magyar érdekeltségű tejiparra Nyíregyháza (KM - GB) — A közelmúltban megyénkben járt, a „Desjardins” nemzetközi fejlesztési társaság, közvetve pedig a kanadai kormány által megbízott két tisztségviselő, hogy többek között megvizsgálja milyen esélye van nálunk korszerű tejszövetkezetek kialakításának. A kanadaiakkal a Mezőgazdasági Termelők Szövetségének megyei irodájában találkoztunk. — A Desjardins nemzetközi társaság illetve mozgalom, amelyhez 140Ó hitel-, és takarékszövetkezet tartozik, s 54 milliárdos évi forgalmával Kanada legnagyobb takarékbankjának számít. — Avat be a számunkra még ismeretlen szervezet méreteibe Gaston Rioux úr, aki a nemzetközi szövetkezeti fejlesztési társaság elnöke, valamint a nemzetközi fejlesztési tevékenységben az előbbi mozgalmon keresztül résztvevő Kanadai Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetségét is képviseli. Késlekedő program — Kormányunk társaságunkon keresztül, közös fejlesztési programok kidolgozásával kívánja támogatni a struktúra- váltást végrehajtó közép-európai országok mezőgazdaságát, így Magyarországét is — kapcsolódik a beszélgetésbe Pierre Larocque a Desjardins programvezetője — Azért vettük fel két éve a kapcsolatot a Mezőgazdasági Termelők Szövetségével (MOSZ), hogy programot dolgozzuk ki, miként lehetne üzleti alapon működő tejszövetkezeteket létrehozni úgy, hogy a tejet előállító mezőgazdasági szövetkezetek részesei legyenek a feldolgozóiparnak. A tavalyi tárgyalások után késett a segély- programunk, a privatizáció viszont gyorsan haladt és már nem aktuális, amit akkor elképzeltünk. Áz élet tehát túlrohant a korábbi terveken. így, mint a kanadai szakemberek mondják, most át kell dolgozni — az ag- ráriumban kialakult valóságos helyzetnek megfelelően — a segélyprogramot. Úgy vélik, az lenne a kívánatos, hogy valamilyen módon mégis csak tulajdonosai legyenek a magyar termelők a privatizálódó tejiparnak. Egyelőre azonban csupán bizonytalan elképzeléseik vannak a program adaptációjára. Hangsúlyozzák, hogy szaktudást akarnak hozni, tapasztalatokat átadni és egyelőre szó nincs arról, hogy befektetési szándékaik lennének. Később talán? — mondják titokzatosan. Arról, hogy végül is milyen támogatásra gondolt a kanadai kormány a magyar mezőgazdaság számára, a következőket sorolják: Fölös kapacitás — Szakvéleményt fogunk letenni, milyen technológiai korszerűsítésekre, modernizációra van szükség. Miként lehet újra struktúráim a meglévő üzemeket. Szaktanácsadásunk kiterjed majd a vezetési és a piackutatási területekre. Ezt két módon gondoljuk. Egyrészt finanszíroznánk kanadai szakemberek itteni munkáját, másrészt magyar gazdászok kinti képzését. Most azonban újra kell gondolni mindent és meg kell várni a privatizáció végét. A kanadai segélyprogram célterülete Szabolcs-Szatmár- Bereg és Borsod-Aba új-Zemplén megyék. Ez, a Földművelésügyi Minisztériummal történt tárgyalásaik során dőlt el, ahol is alapvető igény volt, hogy a legelmaradottabb térségek termelői kapják a segítséget. De milyen tapasztalatokat szereztek a vendégek a megye legjobb tehenészeteiben és a tejfeldolgozóknál tett látogatásuk alkalmával? — A legnagyobb problémák egyike — mondja Larocque úr —, hogy a feldolgozó kapacitás túlméretezett, még akkor is, ha feltételezünk egy esetleges termelésnövekedést. Jelenleg 50 százaléka kihasználatlan. Reformokra volna szükség, bizonyos részlegeket be kellene zárni. A másik, hogy a termelőktől, elsősorban a kistermelőktől érkező tej minősége igen változó. Ugyancsak a feldolgozó üzemek gondja, hogy miután a tejiparban Magyarországon is egy erőteljes koncentráció megy végbe, csak égy igen agresszív üzletpolitikával van esély a fönnmaradásra. Ezért a különleges szolgáltatásokat kell erősíteni. A termelők pedig csak szervezett tonnában tudnak fellépni a monopol helyzetbe kerülő feldolgozóipari vállalatokkal szemben. Utolsó esély — A magyar szövetkezeti mozgalomra még egy sor munka vár, annak ellenére, hogy tapasztalataim szerint az önök szövetkezetei kiváló hozamokat érnek el, eredetilég jó felszereltségűek, s a szakmai tudás rendelkezésre áll — vélekedik Rioux úr — igen nagy gondjuk viszont, hogy nem csupán az élesedő piaci verseny megkívánta fejlesztésekre, de az eszközeik karbantartására sincs pénzük. Ilyen körülmények között a magyar tejipar számára igen nagy kihívást jelent a határok nélküli piacon kialakuló óriási verseny, amelyben csak az igazán jók maradnak fenn. Ahhoz, hogy magyar tőkével sikerüljön az észak-keleti országrészben megtermelt (és jelenleg még az országban benn lévő világcégek érdeklődési körén kívül eső) 100 millió liter tejet feldolgozni, a három szomszédos megye összefogására volna szükség. Csak így lenne remény versenyben maradni. Kérdezik a munkanélkülieket Nyíregyháza (KM - N. L.) — A legutóbbi megyei közgyűlésen is többen kérdezték: mi lett a sorsuk azoknak, akik kikerültek a regisztrált munka- nélküliek statisztikai állományából és nem részesülnek ellátásban. S hányán vannak ők ebben a hátrányos helyze-tű megyében? Többnyire ez volt a válasz: jövedelempótló támogatást kaphatnak a polgármesteri hivataloktól, de végső megoldás csak új munkahelyek teremtése lehet. Nos, a szóban forgó munkanélküliek sorsa felől az Országos Munkaügyi Központ is érdeklődik május második felében — tudtuk meg a megyei munkaügyi központban. Az országos központ úgynevezett nyomon követéses vizsgálatot folytat megyénkben is, a tavalyi felméréshez hasonlóan. A szakemberek arra kíváncsiak: mi a jelenlegi munkaerőpiaci státusuk azoknak, akik 1992. december 20-a és 1993. december 20-a között kikerültek a regisztráltak sorából és megszűnt a járadék- folyósításuk is. Megyénkben a múlt év végéig kis híján 30 ezren merítették ki az ellátásra való jogosultságukat (26 ezren a járadékot, majdnem 4 ezren a pályakezdősegélyt, 500 alapfokú végzettséggel rendelkező fiatal nem részesül ellátásban), s közülük tizenháromezer ember munkaerőpiaci státusa ismeretlen, mivel ők az utóbbi hónapokban nem álltak kapcsolatban a munkaügyi kirendeltségekkel. Az országos központ megyénkbe háromezer adatlapot, pontosabban kérdőívet küldött, illetve küld ki. A munkaügyi szakemberek azt kérik: minél többen töltsék ki az adatlapot és adják fel a válaszborítékban. A felmérés a munkanélküliek érdekeit is szolgálja. A válaszok összesítése után ugyanis konkrét intézkedéseket hozhatnak, vagy hoznak az illetékesek. Nyugdíjasok nemzetközi találkozója Jánkmajtis (KM - K. É.) — Nyugdíjas-találkozót tartanak május 21-én Jánkmajtison. Amint arról Szabó Zsigmond klubvezetőtől értesültünk, a Szeretet és Béke Nyugdíjasklub, valamint a jánkmaj- tisi önkormányzat szervezésében igencsak érdekes, látványos program ígérkezik. Nemcsak a megyéből, hanem ezúttal Kárpátaljáról, Beregszászból, Munkácsról, Csapról, de Szatmárnémetiből is várnak idős embereket. Ha minden igaz, a határon túli magyarok képviseletében összesen közel 180 főre számítanak. A szervezés azzal kezdődött, hogy minden klubnak kiküldték azt az értesítést, amelyen nemcsak a majdani programot ismertették, affelől is érdeklődtek, milyen produkcióval, milyen műsorral kívánnak a nyugdíjasklubok május 21-én a záhonyi művelődési házban szerepelni. A szervezők nagy örömére összesen 31 klub küldte el jelentkezését, s 1200 idős ember részvételére számítanak. A rendezvény kulturális részében magyamó- ta és népdal is jócskán elhangzik majd, e kategóriában 15 együttes jelezte részvételét. Versmondásra huszonhatan iratkoztak fel. A záhonyi rendezvény is bizonyítja, az idős emberek igénylik is, élvezik is a szórakoztató programokat, melyet nemcsak nézni, csinálni is szeretnek. Megnyitó Máriapócs (KM - K. J.) — 1991 és 94 között a belügyminiszter előterjesztésére 28 településnek adományoztak városi rangot. Közöttük van Máriapócs is, ahol május 19-én tizenöt órakor vándorkiállítást nyitnak meg. Westel 900-as mobil telefonrendszer teljes választékának forgalmazását kezdte meg Nyíregyháza belvárosában az Ofotért Balázs Attila felvétele ( Mindenféle