Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-26 / 72. szám
Ä ‘Kekt-'Magyarffrszág hétvégi meüékfete Eletöröm a kerámiában Szatmár ihlette művészetét • Kertész Klára állandó kiállítása a mátészalkai múzeumban Mátészalka (KM) — A megye művészetkedvelői bizonyára emlékeznek rá, hogy a Budapesten élő és alkotó, de tiszakóródi születésű Kertész Klára keramikusművésznő életművének legjellegzetesebb darabjait, mintegy háromszáz alkotást szülőmegyéjének ajándékozta. Éveken át önálló kiállításon volt látható a nyíregyházi Jósa András Múzeumban, majd átrendezve nyílt meg az állandó tárlat a mátészalkai Szatmári Múzeumban Cservényük László értő, és a művésznő korszakait jól érzékeltető rendezésében. A 85. életévében járó Kertész Klára személyesen nem tudott részt venni a megnyitón, de meleg üdvözletét küldte annak a tájnak, a szatmári vidéknek lakóihoz, melyből egész munkássága mindig is eredeztetett és táplálkozott. Ezt a gondolatot fejtette ki megnyitóbeszédében dr. Lő- kös Zoltán, a Vasárnapi Hírek főszerkesztője is. Kiemelte: Kertész Klára kerámiafigurái a legnagyobb emberi érzést,'a szeretettel rokon életörömet sugározzák. Mindig ezt árasztotta műveivel maga körül, bekopogtatva a családi otthonokba, hiszen — amint köztudott — a kerámia az otthon művészete. A kispénzű ember is hozzájuthat, polcára helyezheKerámiafigurák mány és a mindig újat keresés kettőssége ölelkezik egymásba Kertész Klára figuráiban. Minden ízében ide nyúlik vissza, erre a tájra, ha nem is a maga konkrétságában, hanem élményanyagában, meghatározóan az egész életre. Egyetlen konkrét művét említhetjük: a néhány éve előkerült szenzációs rakamazi lelet, egy honfoglaláskori kislány hajfonatkorongjának motívumát domborította dísztányérra. Alkotásai szinte mindegyikén viszont szatmári gyermekkorának világa sejlik föl. Közöttük főként állatfigurái képeznek önálló nagy csoportot. Derűs és kedves fiatal állatok ezek, ahogyan maga is láthatta őket gyermekkorában a ház körül, gyermeki szemmel és lélekkel. Mindőjükben rejtezik valami emberi is:. Mondhatnánk: valamiféle átlényegült gazdasági udvar érzetét keltik, nem afféle „jajdeked- ves” kis nippekről van szó. Távol álljon ettől még az összehasonlítás is! Valameny- nyien önmaguk határain túl emberi érzelmeket és tulajdonságokat tükröznek. A hűség látszik a kutyaszemekben, a kecske mintha öntelt okossággal emelné a fejét, a csacsi kíváncsiskodva tekeri a nyakát, a kisboci jámbor egykedvűséggel tekintget... Ám ebben az állatseregletben föltűnik a türkiz színű víziló meg a kék zsiráf is. Ez is a gyermekkor, hiszen a meséskönyvek lapjairól lépnek elénk. Mert a gyermek- világ mesés emlékei élnek itt tovább minden gyermek legkedvesebb barátaiban, az állatokban. Kertész Klára egész életén át megőrzött valamit — nagyon sokat — a gyermekek tiszta lelkűidéből, derűjéből, és kerámiáiba lehelte át. Ez tükröződik ifjúsága lenge életképeiben, a táncoló lányokban, az almaszedő ifjú párban, de még az indákkal átfont, virágdíszes vázáinak tavaszi üdeségében is. Naiv báj jellemzi valameny- nyit. Művészetéről ő maga mondta: „Sokszor a túlon túl is elgépiesedett világunkban a természet szépségeit akartam visszahozni. Ezt a célt szolgálják figuráim, népművészetből szerzett motívumaim, edényeim formái”. A lányok szemén, ruhájuk díszein pedig megjelenik a móriczi kék ibolyaszín, amivel hajdan a művésznő szülőfaluját jellemezbe, ezt írva róla: „ibolyahalmos Tiszakóród”... Mindezt a szépséget hozza, lopja, cseni be szívünkbe, otthonunkba Kertész Klára az ősi érzékenység, készség, a művészi palléroz.ottság, tanultság együttes magas fokán, formai tökéllyel. Művészete talán otthonok ezreiben él, de megcsodálhatta kollekcióit több hazai tárlat közönsége éppúgy, mint Brüsszel, Moszkva, Helsinki, Róma kiállításlátogatói. S most a legszebb darabok, példányok a szülőföldet gazdagítják, ahonnan kibontakozott ez a művészet, s ahonnan kifejezőerejét nyerte. Ezért is hangoztatta végül Lőkös Zoltán azt a meggyőződését, hogy jó helyre került Kertész Klára életműve, s biztos benne: itt valóban befogadókra talál. Kertész Klára kiállításán ti, s nyomban derű költözik még a ridegebb panellakások falai közé is. Ez volt évtizedeken át Kertész Klára igazi missziója, amellyel nemcsak örömet szerzett, hanem szelíd-finoman ízlést is formált. Kifogyhatatlan ötletességgel és szellemességei tapogatta, formálta keze az agyagot, ezt az ősi masszát, amely talán elsőként szolgált évezredekkel ezelőtt, mikor az ember használati tárgyakat készített belőlük, s ujjai között fölbizsergett a művészi alkotói vágy is. Ez az ősi hagyoElek Emil felvételei Múzsák ha találkoznak Novák Béla Dénes: Költő mai éneke Béke van. Alusznak a szörnyek. Mindenki végzi mi dolga. Boron búsong a poéta, a betörők tervszerint betörnek. Vad harcokat—ágyúból öntötték— álmodik templom tornyában a harang. Húsvétra sarjad, zöldül az arcom, giling-galang, giling-galang. Még legutószor, önmaga ellen, lázítsd föl szívemet, Elet. Falevél-áldás kísér, ha Ősszel földemre hullok, hazatérek. Nagy Lajos Imre: Lány gömbön Harasztosi Pál felvétele Közbeszólás Olaj a vízen Dankó Mihály víz az élet bölcsője és hordozója. Túl a kiemelt tényeken, mely szerint, a föld kétharmadát víz borítja, vagy, hogy a testünk túlnyomó többségét ez a folyadék alkotja, számtalan formája kíséri végig utunkat. Pára a horizonton, har- matcsepp a hajnali fűszálon, dérré fagyott lehelet a bajuszon, tomboló trópusi eső, jéghegy a Déli-sarkon, mindenhol jelen van. Kincsünk, melytől, létünk függ, de mint annyi mindennel az életben, ezzel is pazarlóan bánik az ember. A napokban tartották a víz világnapját. A megyében is sok eseményen próbáltak a szakemberek rávilágítani az égető gondokra. Nehéz helyzetben vannak, mert hiába vigyáznak kis hazánk tavaira, folyóira, a külföldről érkező szennyeződésnek nem lehet a határon csak úgy megálljt parancsolni. Embertelen az a küzdelem, amit például a Szamos tisztaságáért kell vívni, s most felzárkózott mindehhez a Bodrog is. Szinte napi téma, az olajat szállító vezeték ukrajnai szakaszának a megfúrása. Az így talajba kerülő, s folyón érkező olajjal nekünk kell emberfeletti küzdelmet vívni. De ha pakura vagy a nyersolaj úszik a vízen, nem lehet számolgatni, cselekedni kell! Leírhatatlan az a pusztítás, a kár, amit az élővilágban, anyagiakban okoznak egyaránt. S bizony, nincs kinek benyújtani a számlát. Persze, mi magyarok is sokszor cselekszünk meggondolatlanul, évek óta re- gulázzuk a korábban terebélyes folyókat, a partot mosó hullámok elébe köveket görgetünk, duzzasztókkal, zsilipekkel tesszük próbára a víz erejét. Pedig ez az elem a kezdetektől fogva barátja és segítője az embernek: malmot hajt, áramot fejleszt, hajót szállít, öntözi a szomjas földeket, ennek ellenére mégis újabb és újabb erőszakot vet rajta. Mérgező anyagokkal szennyezi a talajt, a felhő cseppjeit savas füsttel sárgítja! Örök igazság viszont, hogy nem lehet büntetlenül kizsákmányolni a természetet, mert ott áll bosszút, ahol nem is várnánk. Például, a hosszú ideje tartó szárazság miatt a tavak, a holtágak eliszaposodnak, felveti őket a gaz, a kutak vize elapad. Szörnyű érzés, amikor cseppekkel mérik a kortyokat. Sorban állni kannákkal a lajtos kocsi előtt, s közben az óceánra gondolni...! f1 okszor halljuk, hogy a l) föld elsivatagosodik. Nos, egy furcsa képzettársítás alapján egyre több lesz a vízsivatag is. Szürkén hömpölygő tömeg nem ringat bölcsőt, nem ad otthont életnek. Legyen ezért figyelmeztető hang a patak csobogása, a folyó zúgása, a tenger morajlása. Talán még nem késő, gyermekeink, unokáink jövőjére gondolni! Eltűnt gyermekek AT apók óta nem tudok sza- 1 V badulni egy videoklipp hatása alól, melyben egy neves külföldi együttes tagjai az eltűnt gyerekről énekeltek. Félelmetes és szívet szo- rítóak voltak a zenét aláfestésként kísérő képsorok. Megszeppent arcú gyermeklányok, kábítószertől torz fiúk, erőszakos férfiak, s talán a legmegdöbbentőbb egy édesanya kétségbeesett rohanása, aki csecsemőjét elrabló autó után vetette magát. Az alkotás magában is elgondolkodtatott, de mikor néhány magyar tizenéves fiúnak és lánynak a fényképét bevágták, — akikre hónapok óta hiába várnak szeretteik — görcs került az ember torkába. Akár önként, akár erőszakkal indulnak neki ezek a serdülők az ismeretlennek, vagy ahogy közülük sokan gondolják: a „nagy kalandnak", biztos nem azt kapják, amit várnak, amit remélnek. Tudom, a legtöbbünkkel előfordult már, az élet olyan nehéz megpróbáltatást mért ránk, hogy szerettünk volna elmenekülni, elbujdosni. S hogy nem csak a modern kor problémája ez, igazolják azok a nép ajkán született mesék, melyekben a láthatatlanná válás kap főszerepet. Mégis, az elvágyók nagy része nem jut tovább a gondolatnál. Hogy miért? A pillanatnyi vagy tartósabb rossznál erősebb az a kötelék, mely ahhoz a kis közösséghez, családhoz köti, ahol él. A legveszélyesebb helyzetben a tapasztalatlan és védtelen gyerekek vannak, ők életkori sajátosságaik miatt is a legérzékenyebbek és hajlamosak a végletekre. S ha nincs meg a szeretet és a bizalom zsinórja, hamar vándorbothoz nyúlnak. Valljuk be, manapság az érzelmi elsivárosodás korát éljük. A társadalmi problémák lecsapódása, az anyagiak előteremtése, a munkanélküliség, a válások nem kedveznek a gyermeknevelésnek. Mit ad mégis aztán ez a tett? Szinte valahányszor a kiábrándulást, a korábbinál még rosszabb helyzetet. A segítők pedig, akik azonnal felajánlották támogatásukat, visszaélnek és a maguk javára kihasználják a mások szorultságát. A biztos otthont felváltja az utca, a prostitúció, az erőszak, a ki- látástalanság. Aztán már hiába a megbánás, az eljövetelkor felégetett hídon piár nehéz visszakapaszkodni. Nem könnyű az otthon maradiaknak sem. Hisz néhány kivételtől eltekintve, jön az egymásra mutogatás, az önmar cangolás: a „vajon hol hibáztuk el?’’. Sírás a fényképek, a régi ruhadarabok láttán, a rettegés, a rendőrségre járás, a reménytelenség, hogy minden elveszett... T7 agy mégsem?! Kell, V hogy legyen megoldás! Lehet, elég néhány jó szó vagy simogatás. Lényeg, az első lépések után nem szabad megtorpanni félúton! 1994. március 26. V *■
