Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-21 / 67. szám
16 Keiet-Magyarország SPORT 1994. március 21., hétfő Várdai hetes NB III: Idegenben nem ment-T~"] Kisvárda-De- recske 7-0 ^ (4-0). Kisvárda,--------3 700 néző, V.: Szemán. Kisvárda: Szőr (Czene) — Czap, Takács, Lipták (Szombati), Oláh Z. (Vedres), Popovics, Dudás, Seres, Oláh L., Lelt, Béres. Edző: Komáromi György. A hazaiak Lelt révén a 13. percben vezetéshez jutottak, majd három perc múlva egy védőkről lepattanó labdát Dudás rúgott a hosszú sarokba. A 18. percben Seress kapásból lőtt a halóba. A 29. percben ismét Seres góljának örülhettek a hazaiak (4-0). A jó iramú első félidő után kiengedett a Kisvárda, csak az utolsó 20 percben rukkolt ki igazán jó játékkal, ami gólokban is megmutatkozott. A 64. percben Lelt szerzett ismét gólt. A 70. percben megfogyatkozott a szabolcsi gárda, utánrúgásért kiállították Oláh Lászlót. A Kisvárda tíz játékossal is fölényben játszott, a 77. percben Czap fejelt a hálóba, végül a 89. percben Béres beállította a végeredményt (7-0). Borsodi Volán-NagyA bajnokság állása kalló 2-0 (0-0). Miskolc, 500 néző, v.: Németh. Nagykálló: Pók — Kígyó- si, Horváth, Igyártó, Migo- vics, Boda, Kaszab, Balázs, Szűcs, Vágó, Heczel (Tóth). Edző: Eszenyi Dénes. Végig többet támadtak a hazaiak és megérdemelten nyertek. Gólszerzők: Zója, Bodnár. Mátészalka-Ózd 1-1 (1-1). Mátészalka, 800 néző, v.: Szabó. Mátészalka: Nagy — Simák, Gubányi, Kocsán, Márián, Biró, Csák, Oláh, Szelihov, Szender, Baran. Edző: Vojtkó István. A középmezőny rangadóján a vendégek szerezték meg a vezetést a 14. percben Igó révén, melyre Szelihov a 24. pecben válaszolt. Az újjászervezett fiatal hazai csapat nem illetődön: meg a rutinos vendégekkel szemben. Helyzetei alapján nyerhetett volna. További eredmények: Stop-MVFC-Rakamaz 2-1 (2-0) Szerencs-Hajdú- szoboszló 3-0 (2-0). Tisza- füred-Edelény 4—0. Püs- pökladány-Olefin 0-0. Nyírbátor szabadnapos volt. 1. Kisvárda 16 10 4 2 46-12 24 2. Stop-MVFC 16 9 4 3 27-15 22 3. Rakamaz 16 8 4 4 32-18 20 4. P.Iadány 16 9 2 5 29-21 20 5. Tiszafüred 15 7 5 3 24-15 19 6. Szerencs 16 7 4 5 29-20 18 7. Ózd 16 6 6 4 21-16 18 8. B. Volán 16 7 3 6 24-21 17 9. Mátészalka 16 6 4 6 24-17 16 10. Nyírbátor 15 6 4 5 22-17 16 11. Edelény 16 5 5 6 17-27 15 12. Nagykálló 16 5 3 8 13-28 13 13. Olefin 16 3 6 7 16-25 12 14. H.szoboszló 16 - 4 12 12-41 4 15. Derecske* 16 1 2 13 11-54 2 * kettő büntetőpont levonva! Tudósítóink voltak: Fábi- Szilvási István, Vránszki án László, Kakuk István, Péter. Ügyeletes munka- Kiss Pál, Kovács Béla, társaink: Dankó Mihály, Krasznai Béla, Radványi Horányi Zsuzsa és Nyéki Ferenc, Rebák András, Zsolt. Sxabolcs-Szatmár-Bareg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Esik Sándor, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Baraksó Erzsébet (kultúra), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u 5. Tel.: (60) 356-814, Mátészalka,^Kölcsey u. 2. Tel./Fax: (44) 310-651 Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánné. Reklám és hirdetés: Petró István. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Nyomda: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Rónahír Észak-alföldi Posta Hírlapkereskedelmi Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen, postafiók 270. Telefon: (52) 347-988/21,22 mellék. Ügyvezető igazgató Kuthy Antal. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 378 forint, az áruspéldányok ára 17,90 forint, pénteken a TV Plusszal 19,80 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Pitács mesterhármasa Gödöllőn is nyerni tudott a Tiszavasvári Alkaloida Gödöllő (Mészáros László) — Nehéz feladat várt a Ti- --------3 szavasvári Alkaloidára Gödöllőn, sérülés miatt nem léphetett pályára Szkunc, Riskó és Havelant, a hazaiak pedig pontszerzésre készültek. Gödöllő-Tiszavasvári Alkaloida 1-3 (1-2). Gödöllő, 1000 néző, v.: Tompos (Her- bály, Koch). Gödöllő: Elbert — Dvorszki, Kutter, Balogh, Szász, Ivanovics, Simon, Kroner, Szamosi, Grezsák, Krasz- nojszkij. Edző: Ambrózi István. Alkaloida: Varga — Sin- ka, Széki, Rása, Hegedűs, Ku- rilcov, Fecsku, Zubanics, Bo- hács, Pitács, Szurkos. Edző: Kiss Miklós. Csere: Sinka helyett Balázsi (50. perc), Kutter h. Török (75.), Bohács h. Szarka (77.). Sárga lap: Szamosi (42.), Kurilcov (67.). Nagy iramban kezdtek a csapatok, az első percekben mindkét kapusnak bravúrra volt szüksége, hogy mentse hálóját. Bizonytalankodott a Vasvári védelem, a 18. percben a hazaiak Krasznojszkij révén vezetéshez jutottak (1-0). A Gödöllőieknek több gólszerzési lehetőségük is volt, az ekkor még lyukas Vasvári védelem mellett. Az első félóra után azonban rendezte védősorát a vendég együttes, ezzel átvették az irányítást és a 36. percben egyenlítettek is. Fecsku gurí- tását Pitács helyezte a jobb sarokba (1-1). A gól után lendületbe maradt a Tiszavasvári, a 40. percben megszerezték a vezetést. Bohács szögletét Pitács felhőfejessel juttatta a gödöllőiek kapujába. Az első félidő hosz- szabbításában egy elkerülhető szabálytalanság révén 1 Leshez jutottak a hazaiak, de Krasznojszkij lövését Varga nagy bravúrral hárította. A hazaiak nagy akarással támadtak és főleg a beívelt szögletrúgásaik teremtettek veszélyes helyzeteket. A vendégek minden kontra akciója veszélyesnek bizonyult, így a 70. percben is, amikor egy ellentámadás végén Szurkos kitűnő labdát adott Pitácsnak, aki 15 méterről óriási gólt lőtt (1-3). Mesterhármas! A gól után, A bajnokság állása: 1. Diósgyőri FC 17 2. Kiskőrösi Stadler FC 18 3. III.ker.TVE 18 4. Szarvasi Vasas 18 5. Tiszavasvári Alkaloida 18 6. Kábái FC 17 7. Tiszakécskei FC 17 8. FC Hatvan 17 9. Balmazújváros 18 10. Hajdúnánási FC 18 11. Nyíregyházi FC 17 12. Gödöllői LC 18 13. Kazincbarcikai SC 17 14. Eger SE 18 15. Szeged FC 18 16. REAC 18 amely szinte sokkolta a hazaikat a vendégek felszabadultan, szemre is tetszetősen játszottak. Ambrózi István: A kihagyott 1 Lesünk döntő volt a mérkőzésen. Elemi hibákból kaptunk gólokat, azonban el kell ismernem, hogy a vendégek győzelme megérdemelt volt. Kiss Miklós: Védőim hiánya miatt át kellett szervezni az egész csapatot, ami az első 30 percben zavart okozott védekezésünkben. Ahogy rendeződtek a sorok, magabiztos jó játékot nyújtott a csapat. Győzelmünkhöz nem fért kétség. További eredmények: Kiskőrösi Stadler FC-FC Eger 1-1 (0-1), Hajdúnánás-Balmazúj- város 2-2 (0-1), Szarvasi Vasas-REAC 0-0, III. kér. TVE-Szeged FC 0-0. 10 5 2 27-13 25 873 32-20 23 873 26-17 23 86 4 19-19 22 7 7 4 27-20 21 7 7 3 22-18 21 9 2 6 26-22 20 836 22-21 19 6 6 6 23-23 1 8 657 24-23 17 728 21-16 16 5 2 11 22-30 12 368 19-27 12 3 6 9 22-34 12 2 7 9 12-26 11 2 6 10 17-32 10 Linz felé tartva félúton ,»1 Budapest (MTI) — Szerdán ismét pá- lyára lép labdarúgó --------3 válogatottunk. Ezúttal idegenben, mégpedig Linzben az osztrákok vendégeként. Verebes József szövetségi kapitány kiszemeltjei vasárnap délután találkoztak a Népstadionban, majd innen Győrbe utaztak. A meghívott kerettagok közül hiányzott két kispesti, Bánfi és Pisont, ők sérülés miatt mondták le szereplésüket. A győri Ivanics és a szombathelyi Jagodics került helyükre. A vasárnapi programban edzés, fürdőzés és gyúrás szerepelt, hétfőre két győri foglalkozást iktattak be, keddre pedig egyet. A válogatottak a keddi ebéd után indulnak az osztrák elleni találkozóra, Linzbe, ahol a megérkezést követően rögtön a pályára vezényli játékosait a kapitány. Úgy járt, mint Donadoni Új fiúk bemutatkozása az ungváriak elleni mérkőzésen Nyíregyháza (KM) — Olaszországban túrázik az NB Il-es ligaválogatott. A csapat szombaton az olaszok 21 éven aluli válogatottjával mérkőztek és egy 11-es góllal kikaptak. A mieink csapatában végigjátszotta a mérkőzést a két nyíregyházi. Bagoly és Barna. Miattuk halasztották el a hétvégi fordulót, de az NYFC nem maradt játék nélkül. Szombaton délután az ukrán ligában szereplő ungváriakat fogadták. A szeles időben játszott találkozón a nyíregyháziak a következő összeállításban léptek pályára: Bíró—Szatke, Drob- ni, Papp, Kertész (Kalinicsen- ko), Major, Kovács (Bessenyei), Erdei, Szemán, Balac- kij, Szvisztun. A sokkal több helyzetet kidolgozó hazaiak az első félidőben Szvisztun révén jutottak előnyhöz. A második játékrészben Bessenyei ravasz szabadrúgását az ungvári cserekapus már csak a gólvonalon túlra tudta segíteni. Amint az összeállításból is kitűnik, két próbajátékosa is volt a nyíregyháziaknak. Mindketten a Origana Kijev csapatából érkeztek. Esetleges szerződtetésükről hamarosan döntenek. A második félidőből alig ment el valami, amikor majd» nem tragédia történt. Egy akció végén Vaszjutyih, az ungváriak kapusa ütközött Balac- kijjal. A kapus mozdulatlanul feküdt a földön, mire gyúró és orvos érkezett. Utólag kiderült, hogy a játékos nyelve hátracsúszott, amit végül az ungváriak orvosa húzott a helyére. A percekig tartó eszméletlenség után a kapuvédő magához tért, ám a biztonság kedvéért kórházba szállították, ahonnan vasárnap haza engedték. ETO-ötös t Nyíregyháza ^T" (KM) —Ahét- X ő esti Cse---------* pel-Vasas találkozó kivételével teljes fordulót bonyolítottak le a labdarúgó NB I-ben. A legnagyobb meglepetést a Győr 5-Les győzelme jelentette a Kispest ellen. Eredmények: ETO FC Győr-Kispest 5-1 (2-0), DVSC- BVSC 1-1 (0-1), PMSC- Siófok 1-0 (1-0), Vác-Békéscsaba 1-2 (0-0), FTC- Sopron 1-0 (1-0), Parmalat FC-Hal- adás 1-1 (0-0), ÚTE-MTK 2-1 (0-1). Az álláf 1. Békés. 18 12 3 3 42-14 27 2. FTC 18 11 4 3 33-16 26 3. Vác 18 10 S 3 38-20 25 4. Kispest 18 9 4 5 39-26 22 5. Győr 18 9 4 5 34-21 22 6. Csepel 17 9 4 4 24-27 22 7. DVSC 18 8 4 6 25-22 20 8. ÚTÉ 18 7 5 6 25-21 19 9. Parm. 18 5 6 7 21-29 16 10. Siófok 18 4 6 8 19-29 14 11. PMSC 18 4 6 8 17-27 14 12. Sopron 18 4 5 9 22-32 13 13. MTK 18 4 5 9 22-37 13 14. Vasas 17 4 4 9 22-27 12 15. BVSC 18 3 6 9 20-38 12 16. Haladás 18 2 5 11 16-33 9 A rendőrség... ...két torinói focidrukkert vád alá helyezett robbanószerkezet birtoklásáért. A házilag barkácsolt kis bombákkal az Arsenal elleni UEFA Kupa-találkozón komoly sérüléseket okozhattak volna, ameny- nyiben felhasználják azokat a Torino stadionjának lelátóján. (Reuter) Elkeseredett... ...és a gyenge eredmények miatt dühös Juventus-szur- kolók mintegy 50 fős csoportja záptojásokkal várta az edzésre érkező zebracsíkos játékosokat. (AP) Egy kínai... ...szállodalánc 500 ezer dollárt hajlandó áldozni arra, hogy Kínába csalogasson hármat a világ legjobb labdarúgó klubcsapatai közül. így májusban és júniusban az olasz AC Milan és a Sampdoria, valamint a brazil Vasco de Gama por- tyázik Kínában. (UPI) Franck Sauzee... ..., az olasz labdarúgó első osztályban szereplő Ata- lanta francia nemzetiségű középpályása a klub engedélyével hazautazott. A csapat szóvivője elárulta, hogy családi okok miatt kérte távozását. (AP) Az orosz... ...labdarúgó-válogatott szerdán Írország ellen lép pályára világbajnoki előkészületi mérkőzésen. Ignatyev szövetségi kapitány számára jó hír: a Benfica csatára, Jurán is hajlandó a nemzeti tizenegy színeiben pályára lépni. (Reuter) Itt még vetődött a később bajba jutott ungvári kapus Harasztosi Pál felvétele i