Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-22 / 68. szám
KIADÓI PÉLDÁNY Kiállítás Élettel teli alkotások a négy őselem, a föld, a tűz, a levegő, a víz felhasználásával. 12. oldal Gondok Az idei esztendőben először kénytelen hitelt felvenni a nagycserkeszi önkormányzat. 2. oldal Kiskert Napkoron már mindenki maga metszi az almását. Az idén nehezebben halad a munka a szokásosnál. 7. oldal Megkerülhet a „kis herceg" Párizs (MTI) — Lehet, hogy végre megoldódik Antoine de Saint-Exupéry, a világhírű francia író eltűnésének rejtélye? A Le Figaro című lap hétfői számában közölt beszámoló talán fényt deríthet a „Kis herceg” szerzőjének sorsára. Saint-Exupéry — aki a II. világháború idején repülősként szolgált —1944 július 31-én felderítő útra indult gépével a korzikai Bastia repülőteréről, de az útról soha nem tért vissza. Sokak szerint gépe a tengerbe zuhant: ennek kiderítésére néhány tisztelője — a francia haditengerészet közreműködésével — évek óta kutatásokat folytat a touloni öbölben, s az elmúlt év végén sikerült is itt egy repülőroncs nyomaira bukkanniuk. A Le Figaro szerint az öböl közelében lévő település, Carqueiranne egyik lakosa 1944. július 31-én valóban látta egy gép tengerbe zuhanását, sőt a hullámok később egy holttestet sodortak partra, amelyet azonosítás nélkül temettek el. Azt egyelőre nem tudni, hogy a holttest valóban Saint-Exupéry volt-e; de unokaöccse, André de Fon- scolombe a lapnak elmondta, hogy az igazság kiderítése végett hajlandó az összehasonlító genetikai vizsgálatra. Ha ez azonosságot mutat, akkor a párizsi Panthéonban, a Saint-Exupéry emlékét megörökítő tábla alatt végre ott nyugodhatnak majd az író földi maradványai is. Willy... ...Claes belga külügyminiszter megítélése szerint a Cseh Köztársaság már most eleget tesz az Európai Unióba való integrálódás ösz- szes politikai feltételének. (MTI) Hoszokava... ...Morihiro japán miniszterelnök hétfőn befejezte háromnapos kínai látogatását. (MTI) A Hezbollah... ...gerillái hétfőn megöltek két izraeli katonát a déllibanoni megszállt határövezetben. (MTI) Martonvásárra... ...és Székesfehérvárra látogatott Maha Chakri Si- rindhorn thai királyi hercegnő, aki Göncz Árpád köztársasági elnök tavaly februári thaiföldi látogatását viszonozta. (MTI) A magyar... ...gazdaság viszonylagos helyzete 1994-ben kedvezőtlenebb, mint a rendszer- változás fordulóján volt. (MTI) ... FTf] í I fi » Faxüzenet a bányába Pécs (MTI) — Azonnali hatállyal felmondott há- romszázharmincnégy vasasbányai alkalmazottjának az üzemet bérlő Antracit Kft. miután nem kapta meg a kért munkahelymegtartó, illetve munkahelyteremtő állami támogatást, amely nékül képtelen folytatni vállalkozását. A döntést a hétfői munkásgyűlésen egy faxüzenetről olvasták fel a bányászoknak, mert a kft. ügyvezető igazgatója ígérete ellenére nem jelent meg Vasason, pedig a gyűlést éppen azért hívták össze hétfőre, hogy a kft. pályázatát elutasító Munkaerőpiaci Bizottság pénteki üléséről személyesen Va- jay György ügyvezető igazgatótól tájékozódhassanak. A cég osztrák állampolgárságú tulajdonosa azonban még a hétfőre ígért februári bérük helyett is csak egy üzenetet küldött nekik, amelyben közölte, hogy járandóságukat a kormányzat folyósítja majd. Ä vasasi munkásgyűlésen Göndöcs István, a Mecseki Bányavagyon Hasznosító Részvénytársaság igazgatója bejelentette, hogy az rt. átmenetileg egy hónapra szerződteti azokat a vasasi bányászokat, akiknek január elején jogelődje, a Mecseki Szénbányák Vállalat mondott fel, de nem részesültek az elbocsátottakat megillető ellátásban vagy járadékban. Víz nélkül nincs élet A Víz Világnapjának rendezvénysorozata megyénkben • A nyertesek hajókáznak A Hidroinvest Kft. építette perkedpusztai vízmű 476 lakos egészséges ivóvízBalázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — Bár a Víz Világnapja ma van, már tegnap is számos rendezvény központi témája volt a víz, amely nélkül nincs élet a Földön. Délelőtt Nyíregyházán az Etel közi óvodában ünnepélyes keretek között került sor vízgazdálkodási ajándékok átadására. Hadd tanulják meg már a csöppségek, hogy nagy kincs a tiszta ivóvíz! Délután a Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközép- iskola adott otthont a Magyar Hidrológiai Társaság területi szervezete által rendezett ünnepi előadóülésnek. Bevezetőjében Fazekas László, az MHT megyei szervezetének elnöke elmondta, rajzpályázatot hirdettek, melyre több mint 300 diákalkotás érkezett be. A legjobbak hajókiránduláson vesznek majd vészt júliusban. Bodnár Gáspár, a Felső-Ti- sza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese az 1993-as decemberi árvízről beszélt, amely az utóbbi száz év második legnagyobb áradása volt. Főként a Tisza és a Túr mentén volt veszély- helyzet. Jellemző, hogy a vízszint az 1970-es árvízhez viszonyítva a Tiszán Tiszabecs- nél 74, Tivadarnál mindössze 7, míg Vásárosnaménynál 32 Nyíregyháza (KM) — Bereg- darócon, a Rákóczi u. 8. sz. alatt lopott gépkocsikat rejtegetnek — jutott a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rend- őr-főkapitáhyság tudomására. Az említett címen lefoglaltak három BMW-t, amelyek összértéke mintegy 20 millió forint. Az ügy nyomán őrizetbe ellátását oldja meg centiméterrel maradt el. Bár a lakosságnak kárt nem okozott a magyar szakaszon (annál többet Kárpátalján), a védmű- vekben mintegy 150 millió forintra tehető a pusztítás. Dr. Balogh Árpád, a Felső- Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója a vízvédelemmel kapcsolatban elmondta, hogy igen nagy jelentősége van az ukrán és a román szakemberekkel a jól összehangolt együttműködésvettek egy orvosnőt és hozzátartozóját. Mindketten ukrán állampolgárokat. Megállapították, a járművek idén februárban Budapestről tűntek el. Az eddigi adatok szerint a férfi a gépkocsik ellopásával, a doktornő pedig orgazdasággal gyanúsítható. Az elsődleges kihallgatáson nek. Mindkét ország területi szintű vezető szakembereivel jó a kapcsolat, ám a román kormányzattal nehezebb az együttműködés. A Kárpátalján gyakran megfúrt olajvezetékekkel kapcsolatban megtudtuk: mintegy 100 kilométeres szakaszon beszüntetik a csővezetékben történő szállítást éppen a keletkezett, elsősorban környezetvédelmi károk miatt. Antal József, a Fetivizig területi üzemvezetője a szafelmerült: az autók eltulajdonításában részt vett egy másik ukrán férfi, zalaegerszegi lakos is, akit a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság fogott el. Tekintettel arra, hogy a BMW-ket a fővárosból vitték el, az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja a nyomozást. mosi pakuraszennyezésről beszélt. Ma több településen tartanak rendezvényeket a megye- székhelyen kívülis. így például Mátészalkán, Fehérgyarmaton, Nagydoboson, Nagy-, ecseden, Porcsalmán, Vasá- rosnaményban, Kisvárdán, Ti- szabercelen. Balkány-Perked- pusztán pedig átadják a vízmüvet. A Balkányhoz tartozó tanyák közül Abapuszta vízellátása is megoldott. Pályaudvar j Nyíregyháza (KM) Re-1 ; mélhetően 1996-ra a tér- j ségben betöltött szerepéhez ; méltó pályaudvarrá alakul j ; át a nyíregyházi vasútállo- ! ; más. A hosszas, látszólag j ! eseménytelennek tűnő idő- j szak után hétfőn megkez- 1 dődött a megelőző engedé- j lyezési eljárás. g| Lopott BMW-k Beregdarócon Nemzetközi tárlat nyílt hétfőn a franciaországi Merignac városában, ahol Kanada és egy afrikai ország kiállítási tárgyainak társaságában bemutatják hazánk egyetlen óvodaműzeuma, a nyíregyházi óvodatörténeti gyűjtemény anyagát is. A múzeum ritka és értékes darabjai a gyermekeknek készült magyar öltözékek, népviseletek Harasztosi Pál felvétele SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA t u. évf., 68, sz. ) 1994,március 22.. kedd Ara: 17.90 Ft w * fit .* r*. t * & k ■ i ? r*. I * 1 *x*f I Iffl: f jf *jy-jí *