Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-08 / 32. szám

1994. február 8„ kedd TUDOMÁNY, TECHNIKA Jelző macskák es műszerek Megvannak azok az építkezési módok, melyek a rengések pusztítását fékezni tudják Budapest (MTI) — Hatal­mas, bár a régóta jósolt nagy rengésnél jóval kisebb föld­rengés rázta meg nemrégi­ben Los Angelest. Erőssége a Richter-skálán 6,6 volt. — Mi -a Richter-skála, és mek­kora a különbség a két foko­zat között? Elsőként ezt kér­deztük Nemerkényi An­taltól. — A földrengéseket, kétfajta skálán szokták mérni. Az egyik, az ún. merkális-skála. Ez a századunk elején kidol­gozott tizenkét fokozatú skála,. amelyik a földrengések pusztí­tásának mértékét adja meg. Volt ennek egy hátránya: nem volt mögötte műszeres mérés. Ha nem lakott területet ért a földrengés, akkor ezt nem le­hetett használni. A 3Ó-as évek­ben — és nem véletlenül Kali­forniában — Charles Richter nevű tudós alkotta meg a ról a elnevezett Richter-skálát, amely már műszeres mérésen alapul: a földrengés kipattaná­sakor felszabaduló energiát méri. A Richter-skála, égy fel­felé nyitott skálát jelent. Eddig nagyjából 9-es volt a legna­gyobb fokozat, amit valaha észleltek. Az egyes fokozatok között mintegy harmincszoros a felszabadult energiatöbblet.- O Kaliforniában egyes tu­dósok szerint ■ várható nagy j-------------------------------------------­Az űrrepülőgépek... ... védőburkolatának anya­gát a texasi egyetem és a~ Nasa kutatói megpróbálják felhasználni különféle töré­seknél és torz fejlődésnél szükségessé váló csontpót­lásokra, a csontok összenö- vesztésére. E védőanyag szerkezete ugyanis hasonlít a csontokéra. Csontgyógyjtás... .. .antibiotikum-sőrétekkel. Texasi kutatók hatékony módszert dolgoztak ki egy veszélyes és fájdalmas, fertőzésokozta csontbetég- ség, az oszteomyelitis gyó­gyítására. Antibiotikumo­kat politejsavval kombinál­nak. A keverékből golyócs­kákat készítenek, és a meg­támadott csont belsejébe juttatják azokat. A golyócs­kákból folyamatosan — több héten át — megfelelő mennyiségű antibiotikum szabadul fel,, Világító...------ •,!«. ...daganatok. A müncheni urológiai klinika lézerla-. boratóriumának orvosai most egyes hólyag rákszű­réseknél levulinsáv-szár- mazékot fecskendeznek közvetlenül a hólyagba. Ez felhalmozódik a daganat- ázövetekben és ha ibolya­színű lézerfénnyel besugá­rozzák, a rákos sejtek vörös fényben világítani kezde­nek. így lényegében egy­szerű hólyagtükrözéssel még a legkisebb daganaf- : Sejt-csoportok is felderíthe­tők. Idegek... ...szilíciumból. A barcelo­nai nemzeti mikroelektro­nikai központ kutatói ma még fantasztikusnak tűnő célt tűztek maguk elé: olyan mikrochipi -kifejleszd tésén dolgoznak, ámely az emberi testbe ültetve fel­fogja és továbbítja az ideg­impulzusokat a különböző testrészek felé. földrengés állítólag 8,2-es erősségű lesz. Honnan tudják? —- Azt, hogy ez valóban 8,2- es fokozatú lesz, azért nehéz lenne megállapítani. De való­ban várható egy körülbelül 8- as Richter-erősségű földren­gés. Annak alapján várható ez. hogy a földrengések gyáko- riságában bizonyos időbeni visszatérés, periodicitás fi­gyelhető meg, □ A halálos áldozatok szá­ma néhány tucat volt. Ami igen sajnálatos, de mivel ma­gyarázható, hogy ez a szám ilyen erősségű földrengésnél nem több? \ — Kiemelték a tudósítások, hogy az áldozatok száma vi­szonylag azért volt kevés, mert a földrengés ünnepnap tört ki, és kevesen voltak, az utakon, az utcákban, a belvá­rosokban. És statisztikailag is bizonyítható, hogy egy ugyan­ilyen erősségű földrengés máshol — mondjuk Kínában — sokkal erősebb pusztítást végezne, mint a fejlett tech­nikájú Kaliforniában, és eset­leg több tíz- vagy százezer ember életét követelné. Kali­forniában megvannak azok az építkezési módok, amelyék a rengések pusztítását vala­mennyire fékezni tudják. O Ügy tudom, hogy Los An­gelesben egy nappal a földren­gés élő ti a házakból eltűnt az összes macska, tálán más élő­lények is. Ha az ember által készített technikai eszközök nem képesek előre jelezni égy esetleges földrengést, nincs-e valamilyen lehetőség arra, hogy rendszeresen megfigyel­jék az állatokat? — Az állatok sajátos visel­kedését gyakorlatilag az ókor óta ismerjük, Kínában például nagyon sokszor fel is használ­ták a földrengések előrejelzé­séhez. Kínában az állatokat egy bizonyos fokig szeizmoló- gusként tartják számon. Úgy tűnik, hogy a nyugati menta­litású ember jobban bízik a műszereiben, mint a macs­káiban. A műszerek nem jelezték előre-azokat a nagyon kis .rezgéseket, vagy sajátos hangokat, amiket az állatok észlelnek, ettől megvadulnak és 'elszabadulnak; emiatt nem volt e riasztás. Egyébként minden .földrengés más jellegű kissé. Nem lehet azt mondani,' hogy minden földrengés más jellegű kissé. Nem lehet azt mondani, hogy minden föl­drengés előtt ugyanazok az előjelek játszódnak le. Ha ez így lenne, nagyon megköny- nyítené az előrejelzés munká- ját. Sajnos sok esetben tapasz­talható, hogy szinte nincsenek előjelek, még a macskák sem rohannak ki, máskor pedig bi­zonyom előjel után elmarad a réhgés. És .éppen ez > az, ami Óvatosságra inti sok esetben a tudósokat, hiszen gondoljunk bele: egy-egy riasztáskor több százezer embert kell ki­lakoltatni, kimenekíteni, s ez iszonyú pénzeszközöket vesz igénybe. ; Persze hozzá kell tennem, ha.a tudósok a mostani rengés előtt például percre pontosan megmondták volna, mikor kö­vetkezik be a földrengés, ak­kor sem lett volna értelme an­nak; hogy az emberek köves­sék a macskák példáját, és ki­meneküljenek a városból. Hi­szen valószínűleg többen hal­tak volna meg a menekülők a többmilliós tömegben, mint ahányan a földrengés áldoza­taivá váltak. Más ahelyzet az­zal a bizonyos nagy rengéssel, amelyet már évtizedek óta vár­nak a tudósok. Ha kipattan, és . epicentruma lakott helyhez közel lesz, akkor a pusztítás sokkal nagyobb lesz! Bár ma már a házakat, a felhőkarcoló­kat is olyanra tervezik, hogy még ezt is kibírják. Az Ameri­kában hagyományos faházak­kal sincs baj, ezek sem omla­nak lakóik, fejéré. A legna­gyobb problémát a pár évtize­de épített házak jelentik, ame­lyek a nagy rengéskor valószí­nűleg kártyavárként omlanak majd“ össze. Sajnos, ennek a veszélyét-nem lehet kizárni. Hofegzsak a magasban Léghőmérsékletet mérő radarberendezést fejlesztettek ki Párizs (MTI-Press). — A Doppler-radar működési elve azon alapul, hogy a hang frek­venciája megváltozik a hang­érzékelő és a hangforrás egy­máshoz viszonyított mozgása következtében, így ezek a ra­darok a mozgó tárgyak helyze­tének, mozgási sebességének mérésére alkalmasak. Hasonló elven működik a Sodar Dopp­ler radar, amely a szél sebessé­gét, .és .irányát méri vízszintes és: függőleges irányban -egy- árátit, A francia Remtech cég nemrégiben kifejlesztette, és forgalomba hozta a Rass (Rá­dió Acoustic Sounding Sys­tem) nevű radarelven működő berendezését, amely a szél­mozgások hőmérsékletét hatá­rozza meg. A berendezés rádiürakusztikus hullámokkal dolgozik és a széláramlások levegőjének ^-hőmérsékletét méri. É hatékony berendezés a jövőben fölöslegessé teheti a hagyományos meteorológiai radioszondák és mérőhallonok alkalmazását. A Rass berendezés műkö­dése során egyesíti magában az akusztikai és az elektro­mágneses hullámokkal dolgo­zó mérőtechnika előnyeit. A földi telepítésű berendezések segítségével néhány ezer mé­ter magasságig be lehet mérni a hőmérsékleti különbségeket a légrétegekben és a széláram­lásokban. Ezek a hőmérsékle­ti különbségek az atmoszféra egyes helyein ún. hőlégzsáko­A sok célra hasznosítható Rass berendezés MTI-Press felvétel kát képeznek, amelyek be­fogják a földi eredetű szenny- anyagokat. E módszerrel tehát lokalizálni lehet az atmoszfé­rában előforduló halmozott szennyrégiókat is. Másrészről a Rass segítségével informá­ciókhoz juthatunk azokról a légköri viszonyokról, amelyek elősegítik a ködképződést. En­nek előrejelzése a légi forga­lom irányításban fontos a köz­lekedésbiztonság szempontjá­ból. Végezetül az atmoszférá­ban fellépő hőzsákok vagy hő­folyosók eltérő hőmérsékle­tüknél fogva zavarhatják a rá­dióhullámok terjedését, ezáltal nehézségeket okozhatnak a hírközlésben. Szakértők sze­rint á jövőben a Rass berende­zés mérési eredményeivel ha­tékonyan kiegészítheti a Li- dar-ok működését. Utóbbiak szintén radarelven működnek, de lézerhullámokkal mérik be a levegő szennyezési szekto­rait— Hogyan működik á Rass be­rendezés? Az adó rádióakusz- tiku.s hullámokat bocsát ki a légtér megcélzott irányába.. A markánsan eltérő hőmérsék­letű helyek visszaverik ezeket a pásztázó, hullámokat a, vevő- berendezéshez, ahol analizál­ják a visszavert Hullámokat. A megcélzott térségben a leve­gő hőmérsékleti különbségek módosítják a hang terjedési sebességét, és ezekből a sebes­ség-differenciákból következ­tetnek a széláramlás hőmér­sékletére. imbolygó pörgettyű az égbolton Budapest (MTI-Press) — Több öngyilkosság, erőszakos cselekedet, közlekedési bale­set, menstruációs zavarok —- és ki győzné: felsorolni, mi mindent ír a közhiedelem a bé-.. kés teiihoíd számlájára. Pedig tulajdonképpen; csak . egy do­log biztos: a Holdnak szerepe van az ár-apály kialakulásá­ban. És ez nemcsak, a tengerekre.- hanem a szárazföldekre is vonatkozik; amelyéket átr lagosan 26 centiméterrel emel meg naponta. Ezért egyesek szerint nem teljesen vétlen a földrengések létrejöttében sem. Párizsi kutatók viszont.most azzal a meglepő feltevéssel álltak elő, hogy Földünknek nem lenne Holdja, az élet sem fejlődhetett volna ki rajta. Ugyanis olyan .zord, szeszé­lyes,-erős és hirtelen klímává!­Rádiótelefon Ízelítő a jelenlegi kínálatból Westel-felvétel Nyíregyháza (KM)— Öt esztendeje a legtöbben csak filmekből ismerték azokat . a kisméretű készülékeket, amelyekkel . á Sivataghói éppúgy lehetett telefonálni, mint á robogó autóból. 1990-ben aztán, hazánkban is megjelentek a rádiótele­fonok, és az esztendő végé­ire elérték: ^kétezres szá­mot. Ma negyvenezer rádi­ótelefon-tulajdonos van az országban, s az igazi nagy fejlődés most következik. Ez év januártól megszűnt a Westel eddigi monopol- helyzete. Megjelent a pri­vatizált MATAV, s szární- tanlkeil több más rádiótele­fon-társaságra is, Ettől — mint a Westel minapi sajtó­tájékoztatóján hallottuk --- hamarosan kínálati piac várható, azaz; akinek rádió-. telefonra lesz szüksége, vá­logathat-is. A 450 MHz-es mellett már meg is jelentek a 9Ű0 MHz-en működő ké­szülékek, amelyek újabb le­hetőséget nyitottak meg. A rohamos fejlődést mu­tatja, hogy á rádiótelefo­nokra már telefax és szemé­lyi számítógép is csatlakoz­tatható, tehát; az üzletembe­reknek utazás közben sem kell nélkülözniük a már megszokott, legkorszerűbb segítőiket. Kísérleti jelleg­gel (egyelőre a Miskolc— Budapest Intercity járaton) nyilvános rádiótelefon-ál­lomást szereltek fel, amely kártyával használható. A Westel újabban olyan terü­leteken is fejleszt, ahol ta­lán még igény sem mutat­kozott. így igyekszik ki­szolgálni azokat is, akik 450 MHz-en nem telefonál­ni, hanem komputerek kö­zötti kapcsolatokat szeret­nének teremteni. "tózáspk uralnák bolygónkat, hogy lehetetlenné tette volna azt." A Mars, -tengelyé például az elmúlt évmilliók során pá-, lyasíkjához mérten 60 fokkal billegett, a Vénusz tengelye pedig megfordult (szinte fejre- állt) az idők folyamán. Ezért boíygószomszédunkellentétes irányban forog tengelye körül. mint Napúnk többi kísérője. ;Á Fold viszont viszonylag béké­sen rója Nap körüli pályáját: ­Angol illemkódex A rádiótelefon használatához London (MTÍ-Panoráma) — A britek nemigen tudják, mitévők iegyenek, ha rá­diótelefonjuk étteremben vagy üzleti tárgyaláson kezd el „csörögni”. Ezért bizony, szükségük van né­hány jó tanácsra az egyre divatosabb kellék nyilvá­. nos haszálatához, ha el akarják kerülni a gúnyos, becsmérlő megjegyzéseket, s azt- hogy köznevetség tár­gyává váljanak. Éppen emi­att a Celínetrádiótelefon társaság kézikönyvet jelen­tetett meg „Mobiltelefon­etikett a 90-es években” címmel. A Celínet szerint, amely 1,9 millió előfizetővel má- _sodik a brit rádiótelefon pi­acon, az érvényben lévő társadalmi szokások egy része —- mint például, hogy illik megköszönni, ha szí­vességet tesznek nekünk, vagy hogy nem döhány- zunk, amíg más eszik — az embertársaink iránti, tapin­tat jeléi. A • rádiótelefon Nagy-Britanniában azon­ban csak a 80-as évek köze­pétől terjedt el, így „a ké- .. szülékét használó, előfizető többé-kevé.sbé feltérképe­zetlen terüietetre téved” — j állapítja meg kézikönyvé­ben a cég. Norman [.aniont pénz- ; ügyminiszter 1992 máreiü­- sában a szolgáltatás igény- bevételének 200 font­ra rúgó. megadóztatásával ■megvívta tttóvédhárcát az ellen, amelyet a költségve­tési törvény beterjesztése­kor „a modem kor egyik : legnagyobb csapásaként” jellemzett. Válaszúba háló­zatfenntartó cégek és a fel­használók dühöngésére, amelyet bejelentésével ki­váltott, a miniszter csak annyit mondott: •’legalább csönd lesz az éttermekben és biztonság az utakon. A Celínet „sajnálatos és maradi lépésnek” minősí­tette Lamont akcióját, de az új kézikönyv tanúsága sze­rint a cég még műidig hiszi, hogy a mobiltelefonról al­kotott képet a helyére kell tenni. Tavaly a Celínet és a pi­acból legnagyobb darabot birtokló Vodafone Group összesen 560 ezer készülé­ket .értékesített, míg 1992- ben csak 167 ezret. Ahogy a verseny fokozódik, s egy­re inkább igaznak látszik a becslés, mely szerint 2000- ig 10 millió rádiótelefon lesz forgalomban az 58 mil­liós brit lakosság körében. Hogyan illik tehát hasz­nálni, a készüléket? A Cell- net ajánlása szerint étterem­be ne vigyük be magunk­kal, inkább hagyjuk a re­cepción, ahol a személyzet fogadja a hívásokat. Hogy színházban vagy koncerten készülékünk „csörgése” — ami a hangerőt tekintve bő­ven túltesz az ébresztős ka­rórák csipogásán — ne bosszantsa a többi nézőt, ta­nácsos a telefont készenléti üzemmódba kapcsolni és a hívásokat üzenetrögzítőre venni — tartja az új telefon- etikett! Néhány az ajánlások kö-. tízül magától értetődik, mint például, hogy főnökünk vagy ügyfelünk társaságá­ban a fogadóiroda hívását halasztassuk el. Nevetsé­gessé ‘tesszük magunkat a járókelők előtt akkor is, ha leállunk a járda közepén, hogy családi ügyeinket be­széljük meg. Az illemtan­könyv kiemeli, hogy mek­kora jelentősége van a hor­dozható telefonnak a höl­gyek biztonságérzete szem­pontjából, ha férjük kísére­te nélkül kénytelenek vál­lalni a nyílt utca veszélye-' it.

Next

/
Oldalképek
Tartalom