Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-05 / 30. szám

A KM vendége A tiszti főorvos A XXV. Magyar Filmszemle Szondi Erika A főorvos szóhoz az em­berek nagy többségének képzeletében őszülő halán­ték és élete derekán járó em­ber képe kapcsolódik. A fe­hérgyarmati tisztiorvosi hi­vatalban azonban egy fiatal, határozott fellépésű agilis embert találunk, dr. Szántó István személyében. Szántó doktor 1986- ban végzett a debreceni orvostudo­mányi egye­tem általános orvosi karán. Diplomájával kezében a tomyospálcai születésű fia- t a 1 e m b e r mindenkép­pen saját me­gyéjében akarta pályá­ját elkezdeni. így került a fe­hérgyarmati kórház szülé­szet-nőgyógyászati osztá­lyára. — Ez a szakterület von­zott a legjobban — kezdi a beszélgetést Szántó István, hiszen egy ember születése számomra a legnagyobb csoda. Segíteni egy anyának gyermek világra jövetelénél, az orvosi hivatás legszebb pillanatai közé tartozik. — Munkám során végig­járhattam a kórház csaknem minden osztályát. Éppen se­bészeti gyakorlatomat töl­töttem, amikor feletteseim Tiszabecsre küldtek, mivel a falu átmenetileg körzeti or­vos nélkül maradt Az ere­detileg két hétre tervezett helyettesítésből végül há­rom év lett. Nagyon meg­szerettem a tiszabecsi em­bereket, s ők is hamar elfo­gadtak engem. Azt hiszem tudták, nemcsak egészségü­gyi problémáikkal, hanem bármilyen más gondjukkal is felkereshetnek. Valószí­nűleg ezért is választottak meg polgármesterüknek. Szerettem ezt a munkát, hiszen egy kis település sokrétű gondjain át kereszt­metszeti képet kaphattam a szatmári emberek napi éle­téről. . Amikor 1991-ben szerve­ződött az Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, megpályáztam ezt az állást Fehérgyarma­ton. Az általános orvostan szakvizsga mellé még meg­szereztem a tisztiorvosi vizsgát is, ami e tisztség be­töltéséhez szükséges. Negy­venkilenc település köz­egészségügyi-járványügyi, egészségnevelési feladata tartozik hozzám, s ez azzal jár, hogy állandó kapcsola­tot kell tartanom a telepü­lések orvosaival, polgár- mesteri hivatalaival. Mun­kám legfontosabb részének a prevenciót és az egész­ségnevelést tartom. Felvilá­gosító előadásokkal járom a településeket, ahol az AIDS- ről, a kábítószerről, a do­hányzás és alkohol károsító hatásairól beszélgetünk. Ezek a találkozók egyben, úgynevezett kihelyezett fo­gadóórák is. — Most érzem igazán mi­lyen hasznos volt, hogy az egyetem elvégzésének ideje alatt végig mentőztem, ké­sőbb pedig mind a kórházi. mind a család orvosi munká­ba belekóstoltam. A jogi, gazdasági szervezési felada­tok elsajátítása érdekében pedig beiratkoztam az Ox­fordi Open Management- képző iskolába. Kicsit sűrű lesz számomra ez a tavasz, hiszen csaknem egybeesik a záróvizsgám és a régóta ter­vezett angol nyelvvizsgám időpontja. Az a vélemé­nyem, hogy az embernek so­hasem sza­bad abba­hagynia a tanulást. Ezért egy másik jelle­gű képzés során párhu- zamosan végzem Debrecen­ben, ráépí­tett szak­vizsgaként a pszichotera- peuta szakot is. Dr. Szántó István az el­nöke a fehérgyarmati reha­bilitációs bizottságnak. — Köztudott, hogy Szat­máriban az országos átlag­hoz viszonyítva igen magas a leszázalékot emberek szá­ma. Nap mint nap tapasz­talom, a nehéz fizikai mun­kában megrokkant emberek koruknál lényegesebben idősebbnek tűnnek, idő előtt elkopnak, megöregszenek. Ennek a folyamatnak oka­ival a WHO Eurohealth Szervezete — melynek me­gyei összekötője vagyok — is kiemelten foglalkozik. A jobb gazdasági körülmé­nyek, az egészséges életmód tudnának csak változtatni ezen a szomorú tényen. A fi­atalok figyelmét szeretném erre felhívni. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a sport egészségmegőrző szerepét. Nagyon örültem amikor megválasztottak a FVSE kézilabda-szakosztály társa­dalmi elnökévé, mert re­mélem e tisztségemen ke­resztül hatni tudok rájuk. Szeretném a sport támoga­tására megnyerni Fehér- gyarmat és térségének vál­lalkozóit. — Tisztiorvosként célom az egészségügyi alapellátás magasabb szintre emelése, a lakosság színvonalasabb egészségügyi kiszolgálása. Ennek érdekében remélem vállalkozó és háziorvos kol­légáim mind emberi, mind szakmai téren mindent megtesznek. A műszere­zettség nagyrészt a polgár- mesteri hivatalok pénztár­cájának függvénye, de tu­dom, ők felismerték az egészségmegőrzés fontos­ságát, és segítik a betegel­látás hatékonyabbá tételét. Ha az élet bármely te­rületét nézzük mindenben az anyagi feltételek határozzák meg a fejlődés lehetséges irányát és szintjét. Meg­győződésem, hogy a fejlő­dés záloga a vállalkozások számának növekedése, a vállalkozói szféra kiszéle­sedése. Az egészségügytől a mezőgazdaságig, az okta­tástól az iparig mindenben érezhetjük ennek jótékony hatását. Saját szakterülete­men is örömmel tapaszta­lom, hogy egyre több kol­légám lesz vállalkozó orvos. Támogatom őket céljaik elérésében, és szurkolok si­kerüknek. Hamar Péter « Ha valaki venné a j fáradságot, s elő­szedné az év film- — >■ plublicisztikai írá­sait, interjúit szakmabeliekkel, akkor döntően arról olvashat­na, micsoda anyagi kényszer­helyzetjött létre Magyarorszá­gon, amelyben nem jut pénz a filmgyártásra, felszámolódik a háttéripar, és így tovább. Ezzel szemben itt állnak a tények. Ma kezdődik a XXV. Magyar Filmszemle, és az előzetes jelekből a jámbor érdeklődő egészen másfajta következ­tetéseket vél kiolvashatónak. Amikor 1965-ben a magyar mustrát életre hívták, azzal a szándékkal tették, hogy az előző év teljes termését együtt bocsássák a nézők és a szak­mai elé, s nem titkoltan a kül­földi kritikusok számára is le­hetőséget kívántak biztosítani a teljes áttekintéséhez. Hosszú időn keresztül néhány, moziba is eljutó dokumentumfilm ki­vételével csak a nagyjáték- filmek képezték a szemle mű­sorát, ez átlagban évi 20 al­kotást jelentett. Ez a szám nem csökkent az utóbbi időben a krokodilkönnyekkel telesírt újságcikkek ellenére sem. Ellenkezőleg! 1993-ban olyan mozgóképáradat zúdult a szemle szervezőire, hogy a korábbi gyakorlattal ellentét­ben külön kellett választani a dokumentum- és a játékfilm kategóriát. A nagyságrend ér­zékeltetésére álljon itt két számadat (a hivatalosan ki­adott filmjegyzék alapján): a benevezett játékfilmek száma 44, a dokumentumfilmeké 53. Úgy hírlik, hogy a XXV. szemle ezt is felülmúlja, mennyiségben mindenképp, ami pedig a minőséget illeti, talán nem illetlen azt mondani, a tavalyit túlszárnyalni nem nagy kunszt. Ügy hírlik, mondom, úgy hírlik, mert a XXV. Magyar Filmszemle szervezőbizottsá­ga lapunkat semmiféle hát­téranyaggal nem tisztelte meg. Az is hírlik, hogy 200 külföldi kritikust hívtak meg a rendez­vényre, de a vidéki lapokat — úgy tűnik — kifelejtették. Bu- dapest-Magyarország ismét önmagára figyel s önmagát ünnepli. Pedig érdemes lenne odafigyelni a magyar fart pour fart filmművészetnek ar­ra a közönségre is, amelyet a vidéki lapok képviselnek, s amely — talán nem is titokza­tos okok miatt — az istennek sem akar magyar filmet nézni. Érzékeltetésül néhány száma­dat 1992-ből (a filmévköny 1993 alapján): a Könyörtelen idők (Sára Sándor) februártól december végéig 7380 fizető nézőt vonzott, a Kék Duna ke­ringő (Jancsó Miklós) 9 hónap alatt 5754-et, a közelmúltban valahol fesztiváldíjat nyert Ár­nyék a havon (Janisch Attila) 10 hónap alatt kereken 3000- et. A félreértés elkerülése vé­gett ezek országos adatok! Nemcsak a megnövekedett filmmennyiség, nemcsak a meghívottak számának gyara­podása, hanem az ismételt helyszínváltozás is jelzi, lehet azért komoly pénzeket össze- kalapozni az egyre kevesebb embert érdeklő magyar film számára: visszatérvén a körúti mozikból, a helyszín ismét a Budapest Kongresszusi Köz­pont. A jelenség egyébként is­mert máshonnan is. Elég, ha a magyar futball ügyére gondo­lunk. 1965-től 1976-ig a szem­léknek Pécs adott otthont. 1970-ig minden évben sor került a rendezvényre, aztán évek maradtak ki, de az első tízet a dunántúli városban ren­dezték. 1979-ben Budapest lett a házigazda, ettől kezdve 1983-ig felváltva a két város fogadta a filmes vendégeket, s ahogy az lenni szokott, a fő­város végérvényesen lenyúlta a filmszemlét. Külsőségeiben így kétségkívül gazdagabbá vált a találkozó, ám színvonala évről évre csökkent. Ez azon­ban nem a szervezők bűne, a magyar film elég hosszú ideje mélyrepülésben van. Az utób­bi évtizedből ami igazán emlé­kezetes maradt, ez nem any- nyira filmélmény, mint inkább '% néhány botrányszagú eset, pél­dául az egykori filmfőigazgató i kifütyülése a Pátria Teremben (mellesleg: ma ugyanő, bár J más címmel a legfontosabb ember a szakmában) vagy j Szabó Ildikó drasztikus fellé­pése a magyar filmkritikusok ellenében. Örök vita volt a korábbi ) szemlék során, verseny lé- gyen-e vagy pusztán sereg­szemle. Osztott díjat szakmai és társadalmi zsűri, néha mindkettő, volt közönségdíj, akadtak évek, amikor elhagy­ták a díjakat, legutóbb már kü­lön minősítették a játék- és a dokumentumfilm mezőnyét, \ de ez az állandó változtatás nem vált előnyére a magyar ! filmszemléknek. Mert hogy viszonyul például a Pesti Mű­sor díja értékben a külföldi kritikusokéhoz, akik minden évben odaítélik a magukét? Vagy hogyan a szemlezsűri elismerése a magyar filmkri­tikusokéhoz, akik évről évre a szemlét közvetlenül megelő­zően hozzák nyilvánosságra döntésüket? Egyébként köny- nyebb díjakat alapítani, mint azokra érdemes filmet alkotni. Könyvespolcunk erők szerető ölelésében Teremtő Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — „Lé­nyünknek há­rom rétege van. Az első a tér-idő világához kötött énünk tudata, amelyre érvényes a múlt, jelen, s a jövő egyirányú, lassú és halálos ■ folyamata. A másik a pszi­chénk szintje, amely — mint az álom példája mutatja — bármikor fölcserélheti a jelent a múlttal, az okot az okozattal, s az összemosódó idő érzetét is saját ütemének megfelelően gyorsíthatja vagy lassíthatja. A harmadik a halhatatlan ÉN- ünk, amely nem ismeri az időt. Idő és halál rokon fogalmak. Az Örökkévaló nem tud az időről.” Varázslatos birodalomba kalauzolja az olvasót ottho­nosan mozgó, rutinos veze­tőként Müller Péter: Lomb és gyökér című, az Édesvíz Ki­adónál nemrégiben megjelent kötetében. A szerzőt már meg­ismerhették az élet és halál dolgai iránt érdeklődők a Kí­gyó és Kereszt című kötete alapján. Most továbbviszi az ott felvetett gondolatsort, s mélyre ás az emberi tetteket meghatározó lélek világában. Mint írja egy helyütt: a hu­szadik század fizikája azzal a döbbenetes felismeréssel lepte meg a világot, hogy a mole­kuláknál kisebb, szubatomi világokban a termodinamika második törvé­nye, az entrópia nem érvényes! Mint mondják: kvantumszin­ten a múlt, a je­len és a jövő fo­galmai már nem alkalmaz­hatók. így meg­történhet az is, hogy az okozat előbb jön létre, mint az oka, s az is, hogy ami ott egyidejűleg történt, azt csak a mi tudatunk bontja föl múltra, jelenre, s jövőre, mivel ebben a sorrend­ben érzékeljük. Tehát az idő a mi korlátozott tudatunkban je­lentkezett. A fizika és a lélek­tan összekapcsolódását elemzi a szerző az idő viszonylagos voltában. Az élet értelméről, megú­julásról és múlandóságról, az ember szerepéről szól a tudo­mány és a művészet egész története. Müller Péter ezt a kérdést sok oldalról boncol­gatja hallatlanul izgalmas kö­tetében. Mintha egyetemi elő­adáson szoronganánk a pad­sorokban, mi, az életben cset- lő-botló, a he­lyünket akár könyökléssel is kereső, gyakran kudarcot valló, de a botlások után újra meg újra talpra álló olvasók. S a mindannyiunk­ban élő kéte­lyekre adott el­fogadható, le­hetséges vála­szokból csodá­latos, szilárd alapokon nyug­vó épületet emel a szerző. Meggyőződése: ha valaki a teremtő ősvilággal, a kvantumszinttel kapcsolat­ban áll, naponta képes testileg, lelkileg, érzelmileg megújulni. Akárhány esztendős, örökké fiatal marad. Életének kiélt szerepeit könnyedén dobja el, s azonnal újakat teremt helyet­tük. Aggkorában is készen áll az újjászületésre. Ez a hosszú élet titka, s minden gyógyulá­sé. Aki kapcsolatba kerül az anyagvilágot létrehozó szub­atomi valóság kvantumszint­jével, vallásától, eszméitől függetlenül hívő ember. S a szerző fontosnak tartja: csak aí illető intelligenciájától, s önismeretének mélységétől függ, mennyire tudja fölesz­mélni és szavakban megfogal­mazni azt az egész lényével átérzett tényt, hogy ő az élettel áll kapcsolatban, s nem a ha­lállal; a lélekkel, s nem a mú­landó testtel; az örökkévaló­sággal, s nem a múlandóság­gal. Megsemmisülés nincs, csak örök átváltozás — fejti ki az író. Nézeteit, hosszú évek gyötrődése során kikristályo­sodott meggyőződését nem az egyedül üdvözítő útként tálal­ja, hanem bepillantást enged lelkének legrejtettebb zugaiba is. Ő is ugyanúgy elkövette a gyarló ember hibáit, mint bár­ki más, de kilépett szűkre sza­bott egyéni léte korlátái közül, s filozófiai síkról közelítette meg az ember földi pályafu­tását. Lebilincselően izgalmas szellemi utazás részese lehet az olvasó. (Müllerr Péter: Lomb és gyökér, Édesvíz Kiadó, Bu­dapest, 1983.) Két új filmet vetítenek február 10- étől a mozikban. „Martin Scorsese legszenvedélyesebb filmje” szlo­gennel harangozták be Az ártat­lanság kora című filmet, amelynek főszereplői Daniel Day-Lewís Michelle Pfeiffer és Winona Ryder (jobboldali kép) Mrs. Doubtfire (Apa csak egy van) címmel Robin Williams és Sally Field főszereplésével láthatunk egy lebilincselő filmet Intercom felvételek 14 A -Magyarország hétvégi meííéhíete 1394. február 5.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom