Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-26 / 48. szám
1994. fémár 26, Ä ‘Jjeíet-Magyawrszág hétvégi miíékfett Ebből a fiúból nagy ember lesz... Emlékkiállítás Benczúr Gyula rajzaiból tíz meglepetéssel a jubileumi tárlatra Kassa mellett Muraközi Ágota Nyíregyháza — Benczúr Vilmosné Laszgallner Paulina egyik, unokahúgának szóló levelében így emlékezik vissza fia születésére: „Gyula fiam 1844. január 28-án, kedden reggel született saját házunkban (a nyíregyházi volt városháza épülete), a patika melletti nagyszobában... Éppen harangoztak, a körülöttem levők tréfásan mondották: Ebből a fiúból nagy ember lesz... Én mosolyogva feleltem: Adja Isten...” És valóban, a kis gyermek tehetsége igen korán és különös formában megnyilatkozott: ha nem ügyeltek rá, a szobák falát, sőt a padlóját is telerajzolgatta. Ötéves korában már felismerhető arcképeket tudott rajzolni családtagjairól. Édesanyja kegyelettel őrizte azt az ezüst rubelt, amelyet 49-ben kapott a házuknál beszállásolt cserkesz tiszttől, aki azzal szórakozott, hogy a gyermeket a térdére ültette, s úgy rajzoltatta. A nyíregyházi Jósa András Múzeumban rendezett emlék- kiállítás Benczúr Gyula rajzművészetét mutatja be: először kerül közönség elé az az 52 ceruzarajz együttesen, amelyet Benczúr Gyuláné 1921-ben adományozott a városnak. Egész sorozatot láthatunk a gyermekkori (1856— 1858) próbálkozásokból: mozgalmas jeleneteket, csataképeket. Ezek elárulják a komponálás iránti hajlamát, érdeklődési körét. Az elemi iskolában Stadler Antal felügyelete mellett rendszeres rajzoktatásban részesült. Ekkor a család már évtizede Kassán élt, apja Benczúr Vilmos ott vállalt hivatalt a Biztosító Társulatnál, miután 1846-ban felhagyott a Nyíregyházán folytatott gyógyszerészkedéssel. Fiát, Gyulát mérnöki pályára szánta, aki előbb a kassai katolikus gimnáziumba, majd a reáliskolába járt. Itt Franz Geyling (volt akadémiai festő) képezte tovább a szabadkézi rajzban. Tanárai javaslatára szülei a Klim- Éov/cs-testvérek jó nevű ma- gánrajziskolájába is beíratták. Kiváló gimnáziumi tanárának Schwab Erasmusnak a hatására rendkívüli módon megszerette a történelmet. Későbbi nagy történelmi képeinek érzelmi gyökerei nyúlnak ide vissza kora ifjúságába. Hasznos útmutatót jelentett számára Anton Ziegler népszerű munkája a História Memorabilien (1840), Geiger Nepomuk János illusztrációival. A romantikus fennkölt stílusban megfogalmazott képek érthető módon hatottak az ifjú Benczúrra, megmozgatva fantáziáját. Ezeken tanulja a csoportok komponálási módját, a mozgások és mozdulatok összekapcsolásának rendjét, az elő- közép- és háttér képpé szervezését. Innen vezet útja majd a müncheni akadémián a 17. századi németalföldi festészet elmélyült tanulmányozásához. Tenyérnyi képecskéken örökítette meg közvetlen környezetét: családtagjait, a nagyatyai házat Kassán, ligetes részeket, öreg utcákat. Az ösztönös komponáló készségnek és a tanult rendezői elvnek ötvöződése e rajzoknak külön bájt kölcsönöz. Némelyiken évszám, magyarázó szöveg, az aláírása olvasható, a bontakozó alkotói öntudat jeleként. Egyik kép jobb sarkába saját magát is odarajzolta, mint a fűben ülve vázlatot készít a szülői házról. Klimkovics Ferenc az arcképfestés rejtelmeibe vezette be, néhány közülük fennmaradt kassai magántulajdonban. Naivitás és józan megfigyelés keveredik e képeken. Kiállításunkon egy közös arcképtanulmány (Klimkovics Bélával) utal erre az időszakra. A tanítvány vázlatán az arányok még pontatlanok, de az orr, a szemek rajza eleven, karaktert kifejező. Klimkovics Béla főként életképeket festett, kinek Vázlat a Patrona Hunga- iae című képhez Reprodukciók hatására Benczúr is sorozatban kezdte komponálni a hasonló jeleneteket. Gyermek- és ifjúkora a szép fekvésű városban, romantikus környezetben szeretetteljes családi légkörben telt el. Rajztehetségét korán felismerték, a család nem gördített akadályt útjába: így a megfelelő időben, a megfelelő tanárok segíthették tovább pályáján. Festészetéből sugárzó életörömnek, harmóniának egyik eredőjét méltán kereshetjük érzelmekben, szellemi impulzusokban gazdag ifjúkorban. 1861-ben készült Önarcképe, összefoglalása mindannak a stúdiumnak, amelyet addig folytatott: biztos rajztudás, könnyed, természetes vonal- vezetés, s ezen túl hamvas őszinteség kifejezése jellemzi, amely megsejteti velünk a későbbi nagy művész lélekábrázoló képességét. Ekkor már a Müncheni Képzőművészeti Akadémia reményteljes növendéke, ki hamarosan magára vonta a híres mester Piloty figyelmét is. A kiállítás záró darabjai, a nagy kompozícióhoz készített vázlatok, részlettanulmányok. Az álló, lépő, kart emelő alakok, aktok a mozgás irányvonalát jelzik, a kéz-, ujj-, redő- tanulmányok a mesterség, a képszerkesztés részleteibe engednek bepillantást. Nyomon követhetjük a kompozícióváltozatokat: miként kereste a hangsúlyokat egy-egy téma ' megfogalmazása közben? Hogyan tisztult meg a vázlatok során a fölöslegtől, s hogyan nyerte el végleges formáját az olajkép? (Vajk meg- keresztelése, 1875, Kun László halála 1880, Charon ladikja, Budavár visszavétele, 1896, Millenniumi hódolat, 1900-1906, Nyúlás Madonna, 1910). A látogatót ebben az összehasonlításban segíti a múzeum állandó kiállítása is Benczúr Gyula olajfestményeivel. S végül a tárlat meglepetése az a 10 darabos új Benczúr-szerzemény, amelyet nyíregyházi magángyűjtőtől sikerült megvásárolnunk éppen a jubileumi tárlatra. Múzsák, ha találkoznak Hans Gustav Edőcs: A csikós ebédje Harasztosi Pál reprodukciója Böröndy Lajos Semmit sem tudunk Mindent tudunk, ülünk némán, beszédesebb a csönd közöttünk. Akár a súlyos, nagy kövek a folyómeder kiszáradt alján. Csak lélegzésünket hallani. Sejtjük, helyrehozhatatlan minden. Elrontottunk mindent, amit el lehet rontani. Jövőnk és múltunk egyremegy. Mint valamikor a szirmokat: szeret, nem szeret, szeret számlálgatjuk a perceket. S konokul szívjuk cigarettánkat és kezünk néha megremeg. Közbeszólás _______________ A vesztes győzelme Szőke Judit rz eep smile!—vágta hát- A ba szigorúan a kampányfőnök az elnökjelölteket. Na, nem igaziból, csak képletesen szólva, mert tudták azt ők maguktól is, hogy mosolyogni kell, mert az a magabiztosságot, a kiegyensúlyozottságot, a gyeplő kézben tartásának hatását kelti a választókban. S a nyugalmat a voksolók mindig megfelelő hálával, adott esetben nyomatékos szavazatokkal honorálják. Nincs aktuálisabb helyzet a jelenleginél felidézni a nem is oly régi Bush-Clinton választási küzdelmet, annak is a végjátékát. Jó tudom, Amerikában ez is egyfajtája a show-nak, s nemigen van még a világon egy olyan állam, melynek politikai küzdelmeit a műholdaknak, s a hírtelevíziózásnak köszönhetően a nappali- és hálószobákban vég nélkül egyenes adásban közvetítve figyelemmel lehet követni. Azt is tudom, hogy a politikai piac működését is náluk lehet és érdemes a legmélyrehatóbban tanulmányozni. Mindig csodálatot ébresztett bennem, ahogyan a profi szakemberek az árut felépítik, azaz a személyiséget, annak arculatát úgy karakté ri- zálják, hogy az illető senkivel ne legyen összetéveszthető, s a lehető legszebb színben tündököljön. S arról is gondoskodnak, hogy a szerepéből egy óvatlan pillanatban se essen ki, a közvélemény manipulációja a legtökéletesebb legyen (a fogalomtól nem szabad megijedni, nem csak rosszalló jelentése létezik). A választási kampány a klasz- szikus demokráciákban mára már több, mint esemény — szabályosan intézménnyé vált. Annyiszor visszapergetem magamban azt a mozzanatot, amikor a végső eredményt kihirdették, s Bush, a vesztes, elnyúzottan, fáradtan szembenézett az egész kerek világgal a kamerákon keresztül. Hívei a vereség ellenére üdvrivalgással fogadták, talán vigasztaló szándékkal. Bár erre nemigen volt szüksége. Az arca jókedvű, mosolygós, talán meg is könnyebbült. S — láthatóan nyílt szívvel, őszintén — valódi gentleman módjára elsőként gratulált Clintonnak. Ráadásul még nem is tűnt képmutatónak. Mert gondolatainkon, érzéseinken kifejeződésén csak egy bizonyos határig tudunk úrrá lenni. A test nyelve kimeríthetetlen és rejtőzetlen. A politikus kinyújtott kezébe, ahogy a másik felé mozdul, bensője is beleíródik. Lehet mohó vagy szorongó, félúton elakadó. A kéz elmondja, ütött-e... A gerinc is lehet sokféleképpen egyenes. A politikai érintkezési viszonyok során többször valószerűtlen, hogy verbálisán igazat mondanak, hogy a szereplők feltárják legfőbb lényegüket. Úgyhogy annak, aki ezt meg akarja ismerni, máshol kell keresni a hiteles tudósítót. Bush már soha többé nem emlegette jellemhibáit, téves helyzetmegítélését, a közügyekben való járatlanságát — ámbátor ezt annakelőtte sűrűn megtette. Mint ahogy kíméletlenül megkapta ő is a magáét. De hát az közben egy kicsit természetes is, hiszen a választás napjáig, de csak addig és nem tovább, mindezeknek megvan a maga funkciója. Az „anyázásnak”, a lesből támadásnak külön koreográfiája, hovatovább terve, témafelelősei vannak mindkét oldalon. Lehet a másikra egy bizonyos határig kígyót-békát kiabálni, gyilkos trükköket alkalmazni. Ha jól emlékszem, ők azonban egy percig sem viselkedtek ellenségként, pusztán ellenfelekként kezelték egymást. Jó, jó, ilyetén formában a lehető legkeményebben. A tét körüli izgalom hevében négy évente egyszer talán meg is engedhető a ronda viselkedés. Mert a fociban sem a cselek, a furfan- gok, a taktika, a bíró háta mögötti sípcsonton rúgás a lényeg, hanem a gól. Ki emlékszik később a szép, sportszerű játékra, vagy a sárga lapokra! Am az eredményekre annál inkább. Melyek ráadásul meghatározó jelentőségűek nemcsak egy csapat, hanem akár egy egész sportág elismertségére. Hát még ha nem játékról, hanem egy ország fejlődéséről, sőt egy világhatalom irányítójának döntő eseményéről van szó! Mivel a képzelet szabad, eljátszadoztam a gondolattal, hogyan viselkedtek volna, helyesebben hogyan fognak viselkedni a mi közszereplőink. Lehet, hogy fantáziám szegényes, avagy rosszul következtetek, de már most látszik, hogy néhány uktól, sajnos, távol áll az efféle nyugati módi. Mert bizony van különbség a közélet demokratikus kultúrájában! S ezek közül a legfőbb, hogy ott tudják, hol a határ, meddig lehet és szabad felrúgni a választási etikettet. A vesztesnek sem kell feltétlenül megszégyenülnie, lehorgasztott fejjel levonulnia a terepről, s egy életre száműzettetnie. Lehet mosolyogva befejezni a versenyfutást. Rendben van, nem láthattuk, hogy Bush esetleg otthon a feleségével kettesben egy kicsit elpityeregte vagy leitta magát bánatában, vagy káromkodott egyet, de ugyanígy arról sem szólnak azóta sem a híradások, sőt még a bulvárlapok sem, hogy eszébe jutott volna bármilyen módszerrel revansot venni. Félretette a becsvágyát. Tiszteli a másikat. Egyszóval, nagyon várom a választást. Már csak a szereplők viselkedésének tanulmányozása végett is. Meg a médiatörvényt, mert anélkül hiába lesznek több módszerrel, objektíve kimért egyenlőségek, mást sem fogunk látni, mint most: hogyan lehet vágásokkal, hírsorrenddel, valakik által fontosnak ítélt, első ránézésre ártalmatlan semmi hírekkel és álhírekkel, elharapott mondatokkal a közönséget észrevétlenül befolyásolni. Bush is bedobott mindent, hogy nyerjen, és mégis vesztett. De azt is éppoly elegánsan és méltósággal tette. Ahogy tavaszodik, erről talán nem kellene megfeledkezni.
