Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-06 / 285. szám
1993. december 6., hétfő HÁTTÉR Kelet-Magyarország ’ 3 Egyszer mindenki megöregszik A szociális otthonok egyik legfontosabb feladata az idős emberek lelki gondozása Szondi Erika Tiborszállás (KM) — A megyei közgyűlés elnökének vezetésével nyolctagú küldöttség járt a közelmúltban az Egyesült Államokban. A delegáció tagja volt Fehér Antal, a tiborszállási Módszertani Szociális Otthon igazgatója is. Útjuk céljáról és tapasztalatairól kérdeztük. — Elsődleges célunk az volt, hogy kapcsolatokat építsünk ki a más tájakon működő intézményekkel, s ebből a kapcsolatból haszna legyen megyénknek — mondta Fehér Antal. — Én magam — beosztásomból eredően — az idősek gondozására, az amerikai szociális otthonok működésére voltam kíváncsi. Követendő példa — Már jóval az indulás előtt elkészítettük ezt a programot,. és így két Los Angeles-i idősek otthonába kaptam meghívást. A látogatások érdekessége az volt, hogy hasonló nagyságú és férőhelyű intézeteket láttam, mint a mi tiborszállási otthonunk. Különösen megragadott az egyik otthon építészeti megoldása. Az idős emberek egy földszintes épületkomplexumban élnek, az épület alaprajza egy nyolcas számhoz hasonló, tehát kifelé védett és zárt, csodálatos belső üdvaraira még a nehezen mozgó idős embereknek is egyszerű a kijárás. Az egyik épületrészben helyezték el äz idős, de még önmagukról gondoskodni képes embereket, a másik részében azok laknak, akik valamilyen agyi, idegrendszeri leépülés miatt már nem élhetnek együtt társaikkal. A magyarországi gyakorlat szerint ezeket az embereket speciális otthonokba szállítják, ahol már szinte képtelen megszokni az új és idegen környezetet. Egy idős embernél egy ilyen nagyfokú környezetváltozás nagyon gyakran egyenlő a halállal. Ezért tartom követendőnek az amerikai példát, ahol nem szakad ki az ápolt eredeti környezetéből, s a körülötte lévő személyzet is ugyanaz marad. A megyében Győrteleken épül most új 160 férőhelyes szociális otthon, s ott már mi is megvalósíthatnánk ezt az amerikai példát. A szobák berendezése is követendő lehet számunkra. Természetesen bizonyos fokig ez anyagiak függvénye is. Az egész otthonban nem láttam szögletes asztalt, csak ívelt, lekerekített formájút. Lelki gondozás Magasabbra emelt lapjukhoz könnyen odafért a tolókocsiban ülő vagy a gerincbán- talmakban szenvedő idős ember is, anélkül, hogy az asztal szögleteiben megüthette volna magát. Ha körbe ülnek az emberek, akkor gyakrabban éreznek késztetést, hogy egymásra figyeljenek, beszélgessenek, egymás szemébe nézzenek. — Az amerikai szociális Fehér Antal otthonokban a legfontosabb hangsúlyt a rehabilitációra helyezik. Minden intézetben kondicionálótermet rendeztek be, és gyógytornászt alkalmaznak az idősek tomáztatá- sára. Nálunk Tiborszálláson is van már gyógytornász, foglalkozásain szívesen vesznek részt gondozottaink. Lényegesen magasabb az ápolási személyzet száma is az intézetekben. Míg nálunk egy- egy műszakban két, maximum három nővér végez ápolási munkát, addig Amerikában egyszerre hatan, nyolcán foglalkoznak ugyanennyi gondozott mellett az emberekkel. Szerencsére a szociális törvényben leírtak alapján nálunk is lesz lehetőség az ápolói létszám emelésére. A szociális otthonok legfontosabb feladata az idős emberek lelki gondozása. Nálunk ennek nagy részét is az ápoló személyzet végzi. Amerikában minden intézetnek vannak külső segítői, akik nap mint nap bejárnak térítés nélkül az intézetbe. Pedagógusok segítenek, hogy megakadályozzák az idős emberek agyi leépülését, egyházi személyek, papok gyógyítják a lelkeket, a szeretetszolgálatok képviselői ünnepségeket rendeznek, az iskolák tanulói pótolják a bentlakók unokáit és életet visznek az otthonok világába. Csodálatos az a szemlélet, amit a szociális gondozásról az amerikaiak vallanak: tudatosítani kell már egész fiatal korban a gyerekekkel, hogy egyszer ők is megöregszenek, nekik is segítségre lesz szükségük, és ezt csak akkor várhatják, ha most, fiatal korukban ők segítenek másokon. Beszámolt a kollégáknak — Ha az ember nem lép ki a kapun, akkor egy idő után úgy érzi: minden úgy jó, ahogy ő csinálja, és már igénye sem lesz a változtatásra. Ézek az intézménylátogatások és tapasztalatcserék lehetővé teszik, hogy tanuljunk mások példájából, s olyan kapcsolatokat teremtsünk, amikből a későbbiekben haszna lesz az intézetnek. A Los Angeles-i szociális otthon magyar származású igazgatója felajánlotta, hogy foglalkoztatási terveket küld nekünk, amelyekből ötleteket meríthetünk a még színvonalasabb munkavégzéshez. — Az út során egy hotel típusú otthonba is ellátogattunk, ahová akkor költöznek be az idős emberek, ha gyerekeik, vagy gondozóik üdülni mennek, vagy valamilyen ok miatt néhány hétig felügyelet nélkül kellene maradniuk. Tiborszálláson is kialakítottunk egy tíz férőhelyes panziót hasonló célokra, ennek a működtetéséhez is jó tapasztalatokat szereztem. — Az elmúlt héten Tarpán gyűltek össze a megyében működő szociális otthonok vezetői, és ezen az értekezleten beszámoltam kollégáimnak az amerikai útról, hozzáláttunk a különösebb anyagi kiadásokat nem igénylő, jól hasznosítható módszerek bevezetéséhez. Sokat tanultam az út során, és hálás vagyok a megyei közgyűlés elnökségének, hogy lehetővé tették számomra ezt a felejthetetlen tanulmányutat. Pillanatkép a tiborszállási otthonból A szerző felvételei--------------------Tárca— n Inézést kérek Aranka né- lL nitől, hogy nem tudom magambam őrizni a titkát. Egy igen keserű pillanatában avatott be az aprócska titokba. Nekem mondta el, az egykori szomszédjának, nem a nyilvánosságnak. Ezért szeretnék bocsánatot kérni tőle, hogy mégis ország-világ előtt kibeszélem. O talán szégyell- né, mint sok ember, aki pironkodva, személyes kudarcként éli meg a nehéz éveket, a mind több, főként idős embert fenyegő szegénységet. — Nem lennék én ilyen boldogtalan, ha élne a férjem. De három éve itthagyott, váratlanul ment el. Nehezen tudok beletörődni, pedig jól tudom, megváltás volt neki a halál. Igen-igen szenvedett, s amíg a templomban voltam, a fájdalom elől a halálba menekült. Abba nem tudok beletörődni, hogy saját kezével tett pontot az életére... Három év után sikerült annyi pénzt összekuporgatni a kevéske nyugdíjából, hogy állíttasson egy szerény síremléket. Meg is jelent álmában a férje, pedig már hónapok óta nem álmodott vele. Aranka néni annak tulajdonítja, hogy a megboldogult a sírkövet akarta megköszönni. Különben minek éppen azon az éjszakán jelent meg álmában, amikor azt szerény körülmények között felavatták. — Nagy boldogság ez nekem —folytatta csöndesen — Adósságomnak éreztem volna, ha legalább egy egyszerű síremléket nem tudok állíttatni. Bár sokat vitatkoztunk, veszekedtünk az utóbbi években, nehezen viselte már a sok éve tartó súlyos betegséget. Negyven évig éltünk együtt, most- már az is hiányzik, hogy nincs kivel veszekedni... De nem ez a titok, hogy Aranka néni megbékélt önmagával, és síremlékkel ajándékozta meg a férjét. Az eltávozott megkapta az őt megillető megemlékezést, de gondolni kell az élőkre is. A karácsony közeledtével egyre jobban aggasztotta, egy fillérje se maradt, nem tud ajándékot venni az unokájának. Sok álmatlan éjszakája ment rá, s azt mondja a férje segített... — Megint megjelent Azt mondta, ne búsuljak. O emlékszik rá, hogy valamennyi pénzt félretettem a takarékban a temetésemre. Vegyél a kamatából ajándékot az unokánknak. Én erre nem is gondoltam. Másnap bementem a bankba, kivettem a kétezer forint kamatot és megvettem az unokámnak az ajándékot. Annyira megörültem, hogy másnap oda is adtam neki a kis csizmát. Most van a nagy hideg, hadd tudja hordani. A ranka néni néhány héttel előrehozta a karácsonyt. Talán megbocsátják neki az égiek. O pedig nekem, hogy féltett titkát másokkal is megosztottam. De azóta se tudok szabadulni a gondolattól, ezt tőle persze nem mertem megkérdezni, vajon ő kitől kap majd ajándékot, amikor megszólal a karácsonyi csengő. Talán ez a nagyobb titok... Páll Géza Ajándék A kisüzemi gazdaságokban jól használható hároi oldalra billenthető 5 tonnás utánfutó prototípusa k< szül az Agrogép nyírteleki üzemében Elek Emil felvéte Kétszáz diófa Balogh Géza j j árom igaz barátom n van Pesten, illetve Budán. Az egyik katonacimbora, együtt üvöltöttük végig leszereléskor a Bethlen Gábor utcát, hogy „Mikor mentem Galícia felé, még a fák is sírtak...", a másik kettő viszont akár az apám is lehetne. De ettől mi még nagyon jó barátok vagyunk. Az egyik ügyvéd, a másik építészmérnök. Egy faluból származnak, s mikor haza, a Túr menti szülőfaluba visz az útjuk, rendszerint beugranak hozzám a szerkesztőségbe. A minap az ügyvéd volt a soron. Te, vettem kétszáz diófát! — ült le a maga csendes módján, s nézett rám, várva a hatást. Én tudtam, hogy előbb- utóbb megteszed, mondtam, s némi baráti csipkelődéssel így folytattam: hatvanon túl már nem minden ember tudja, hogy mit cselekszik. Cseppet sem vette zokon, hiszen tisztában volt vele, hogy csupán ugratom. De azt talán még ő sem igen tudta, hogy mikor a szülőföld erejére, s melegére gondolok, nekem már régóta ők ketten járnak a fejemben. Mikor kint ülünk a Túrparton, s nézzük a vizet, a fákat, az árnyakat, azon tűnődöm, mi hozza őket vissza hétről hétre, hónapról hónapra. Hiszen az építész negyven, az ügyvéd meg több mint ötven éve elkerült Istvándiból! Ráadásul neki rég meghalt már az apja, az anyja, már a legfiatalabb öccsét is eltemette. Az ő hűsége azonban rendületlen. Gyönyörű háza van Budán, lépten-nyomon ismerősbe ütközik, mégis a Túr mellett vett nemrég egy elhanyagolt telket. Elültetett egy sereg fenyőfát, a tavaszon pedig nekifogott a háznak. A ház már áll, most meg az a kétszáz diófa... A dió lassan nő, ki tudja mikor hoz termést. E fákat azonban nem is magának ültette a budai barátom. Hanem a gyermekeinek, az unokáinak. Akik már a Duna mellett születtek persze, de az apjuk azt akarja, hogy a Túr mellett is otthon legyenek. Ahol ő felnőtt, ahol megtanulta becsülni az ősök földjét. Azt a földet, 'amely visszavárja minden fiát. Kommentár Mikulás Szondi Erika t 7 alahogy én mindent V fordítva csinálok. Még a Mikulás-ügyet is. Amikor gyermekkoromban vártam a nagyputtonyost, aki szüleim kifordított bundájában és kucsmájában személyesen megjelent, kaján vigyorral nyugtáztam, ha felismertem egy-egy árulkodó ruhadarabról áz ál-Mikulást, és felvilágosult gyermekként vallottam: Mikulás nincs is, csak a szüleim bohóckodnak velem. Ma, felnőtt fejjel igenis hinni akarok a Mikulásban. Hinni, egy csoda öregapóban, aki egész évben azon fáradozik, hogy december 6- án örömöt szerezzen gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt. Hinni akarom, elolvassa levelemet és elhozza, amit kérek. Megvalósulatlan álmaimat, táltos paripán száguldozó vágyaimat. Kilép a mesék birodalmából, s egyszer csak eljön és teljesít mindent. Ma már nem babát vagy üveggolyót kérek, hanem csak egy apró csodát túlrealizálódott életünkbe, egy pillanatnyi, várakozással teli csöndet, egy pajkos szem- villanást, amivel tudatja velünk a jó Öreg, hogy amire ebben az esztendőben nem tellett, az talán majd megvalósul jövőre. Fedél kerül a hajléktalanok feje fölé, meleg ruhát, cipőt kapnak a didergők, kenyeret az éhes szájak, melegséget a fagyos lelkek. Puttonyában minden jóval bekopogtat a Mikulás az ablakon, szíve melegével felgyújtja az emberekben a szeretet szunnyadó szikráit, s az üres, rongyosra taposott cipőkig megtölti a lélek ajándékaival. S legalább egy estére elhiteti velünk, vannak még csodák. Tudom, érzem, itt járt közöttünk, s őt legalább biztosan várhatjuk jövőre is.
