Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-31 / 306. szám
1993. december 31. A feladatok elől nem lehet kitérni Válaszol: a hatvanesztendős Sára Sándor, harminc rövidfilm és számos játékfilm operatőre Józsa Ágnes Sára Sándor nemrég töltötte be hatvanadik életévét. Túrán született, 1967-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr tanszakán. Azóta mintegy harminc rövidfilm és számos játékfilm operatőre, ezenkívül számos rövid- illetve játékfilmet készített önállóan is. A hatvanas évek elejétől kezdve együtt dolgozott az új magyar filmművészet fiatal generációjának képviselőivel. Gaál Istvánnal forgatta a Sodrásbant, Szabó Istvánnal az Apát, Kardos Ferenccel és Rózsa János a Gyermekbetegségeket, Kosa Ferenccel a Tízezer napot. Kosával később több mint tíz évig dolgozott együtt. 1968-ban készítette első játékfilmjét, amelynek operatőri munkáján kívül maga írta a forgatókönyvét is (Földobott kő, 1969-ben a Magyar Játékfilmszemle fődíját, s a magyar filmkritkusok rendezéséért járó az évi díját kapta). Sára Sándor a magyar filmművészet egyik legeredetibb egyénisége. Legújabb játékfilmjét, a Vigyazokat 1993 novemberétől vetítik a mozik. ö Életművén végigtekintve legelőször is az fogalmazódik meg a szemlélőben, hogy milyen kegyetlenek, milyen keserűek az általa választott témák, s ugyanakkor feldolgozásuk a szép képek által milyen gyönyörű... — Azt gondolom, alkat kérdése, hogy ki hogyan fogalmaz. Én — robosztus külsőm ellenére — lírai beállítottságú vagyok. S talán az is hozzájárul ehhez, hogy operatőrként kezdtem, s mindent a kép oldaláról gondoltam végig, így a rendet a legapróbb részletekben is. S azt hiszem, a szépség is ehhez a rendhez tartozik. □ Ellentmondást érzek, mert témái, a cigányok, a tanyán élők, a bukovinai székelyek kálváriája, a második magyar hadsereg elvérzése a Donnál, a magyar nők Gulagon az élet legkegyetlenebb oldaláról a legkegyetlenebb történéseiről szólnak... — Öntudatlanul talán azt az ellenpontot kívánom érzékeltetni, hogy minden nehézség ellenére a dolgokat másképpen kéne csinálni, másképpen kéne élni. Mindig igyekeztem azt tenni, amire lehetőségem volt, mint operatőr, rendező, dokumentumfilmes, vagy mint játékfilmes. Emlékszem, szerettem volna elkészíteni játékfilmen a mádéfalvi veszedelem történetét. Akkor azt mondták, ilyen drága filmre nincs pénz. No, akkor sem estem kétségbe. Elkezdtem dokumentumfilmeket forgatni a témáról. □ De dokumentumfilmjei is szép képekkel hitelesítettek. Miért fontos, hogy egy kép szép legyen? — Úgy gondolom, mindenki fogékony a kép iránt. De ezt az érzéket is fejleszteni kell. Bennem valami naívság élt, hogy hátha a képekkel sugalmazok valamit. S az a szándék is vezetett, hogy bemutassuk a Kárpát-medencét, ezt a gyöSára Sándor nyörű természeti és táji egységet. Azt hiszem, még nem jutott eszébe senkinek, hogy ilyen szempontból elemezze munkáimat, de ha megteszi rájön, hogy filmjeimben az Alföld, a Dunántúl, Erdély, s Felvidék, minden benne van. □ Az ön által forgatott filmek témáira nem lehet azt mondani, hogy az akkori hivatalos politika sugallta őket, távol estek az akkori elvárásoktól... — Hát, nem örültek nekik. De engem fiatal koromban megragadtak a népi írók munkái, a Puszták népe, a Tardi helyzet, a Cifra nyomorúság. Amikor dokumentumfilmek készítéséhez fogtam, azokat a témákat választottam, amelyek másokat nem foglalkoztattak, de amelyeket mégis magaménak éreztem, amelyekben otthon voltam. Az otthonosságot úgy értem, hogy a vidéket jobban ismerem, mint a várost, noha tizennyolc éves korom óta Budapesten élek... De talán az is befolyásolt, hogy elég korán, ifjú éveimben átkerültem a másik oldalra. Mivel apám falusi jegyző volt, 1948 után internálták. Én meg osztályidegen lettem. Ennek én nagyon sokat köszönhettem. Egy csomó fertőzés elkerült és egy szemszögből, alulról tudtam figyelni a társadalmi mozgásokat, az eseményeket. □ Sosem volt „magányos farkas", voltak, akikkel együtt tudott gondolkodni is. Szind- bád esetében például számomra a rendező Huszárik és az operatőr le- és elválaszthatatlan. Mit jelentettek, mit jelentenek a barátok? — Az 1961 körül alakult Balázs Béla Stúdióban nagyon igényes csapat jött össze: Gaál István, Szabó István, Kardos Ferenc, Rózsa János, Kosa Ferenc... és mi mindig nagyon szigorú kritikusai voltunk egymásnak. Bíráltuk egymás ötleteit, aztán a forgatókönyveket. De ennek ellenére volt bennünk annyi tolerancia, hogy megpróbáltunk a másik szemével is látni. Ami meg a Szindbádot illeti: Huszárik Zolival egy gimnáziumba jártunk Aszódon. Ő ugyan két vagy három évvel idősebb volt, fölöttem járt, de közösek voltak a tanáraink, köztük a rajztanárunk, a nagyszerű Szé- ner Mihály, s közös volt a táj. Közös volt a szemléletünk is. Aztán Zoli a főiskolára került, de egy év után, mint kulák származásút, kipenderítették, s csak 1957-ben jöhetett vissza. Én akkor már negyedéves voltam. Addig is, és azután is mi nagyon sokat voltunk együtt. Úgy is, hogy napokon keresztül, mert ott aludtunk el, ahol éppen álmosak lettünk. Jártuk a várost, és beszélgettünk és csodálatos emberekkel ismerkedtünk, Kondor Bélával, Komissal, Gyarmathy Ti- hamérral. Hogy a Szindbád olyan lett, amilyen abban évek vannak. Nem csupán az a fél év, amikor forgattuk. Cl Változnak az emberek, változnak az idők, talán azok még jobban. Mindig tudott maga mellé barátokat állítani... — Nagyon jó barátságban vagyunk Gaál Istvánnal, annak ellenére, hogy mostanában ritkábban találkozunk — főleg, filmet csinálunk ritkán. De szoros kapcsolat fűz és fűzött Kosa Ferenchez. Jó néhány filmet készítettünk együtt. S Csoóri Sándorhoz is, aki mint író, gondolkodó, több filmünkben is jelen volt... □ Örülök, hogy ezt a két utóbbi nevet említette. Mindketten elkötelezettek, s úgy tűnik, ellentétes irányban. — Azt gondolom, hogy mindhárman azonos módon vagyunk elkötelezettek. Elég, ha filmekre utalok, a sajátjaimat nem mondom, de Kosa Ferencét mondhatnám a Tízezer napot, folytatva a Hószakadással, meg a Mérkőzéssel, és ott vannak Csoóri verses- és esszékötetei meg tanulmányai. Ez az igazi elkötelezettség. Az, hogy ebben a megbolydult politikai életben kiket kik hova sorolnak, az nem érdekes. Cl Alkotóművész, és tavasz óta a Duna Tévé első embere. Hogy érzi magát? — Fáradt vagyok. Egy új tévécsatornát kell kitalálni és működtetni, megvédeni, pénzt szerezni. Mindegyik egyem- beres feladat lenne külön- külön, de így együtt? Sok. Egy új televízióadás elindításához évek kellenek, a Duna tévé pedig előzmények nélküli. Most már hál’ Istennek egyre többen nézik, és azt hiszem, kedvelik is, mégha néha szegényes, meg talán egysíkú is. Ha majd egy kicsit „önjáró” lesz, akkor majd újból filmet forgathatok én is. Van egy filmtervem, a forgatókönyv Do- mahidy Miklós színdarabjából készül... □ Gondolta volna valaha, hogy egyszer tévécsatornát fog irányítani? — Adódnak néha feladatok, amelyek elől az ember nem tud kitérni. Például nem gondoltam arra, hogy tíz éven keresztül csak dokumentumfilmet rendezek. Csak egyszerűen nem tudtam kitérni. Elkezdtem a II. magyar hadsereg történetét, és az egyik téma hozta a másikat, és úgy éreztem, hogy amíg nem járok a végére, addig nem lehet félreállni. Olyan iskolába jártam, ahol megtanultam, van feladat, van kötelesség, van elvégezni való munka. Persze, hogy az emberből végül is mi lesz, sok mindenen múlik. Én 1952-ben jelentkeztem a főiskolára. Akkor nem vettek fel. Dolgoztam hát egy évig a földmérő és talajjavító irodánál. Ott nem mondtam el az előzményeket, csak azt, hogy apám pályamunkás. Nem hazudtam. Akkor az volt. így mindjárt káder lettem. Nem is értették, hogy kitűnő bizonyítvánnyal miért nem tanulok tovább. Akkor beiskoláztak Sopronba az er- dőmémökire. Az utolsó pillanatban azonban jelentkeztem a színművészetire is. Mind a két helyre felvettek. A színművészetit választottam. Ha nem így történik, akkor elkerülök Sopronba, s ’56 után az egész évfolyammal nyugatra. Ez a kísértés egyébként anélkül is megvolt, mert benne voltam a főiskola forradalmi bizottságában, több diáktársammal és tanárommal. Közülük sokan meglódultak akkor. Én is azon a ponton voltam, megyek. De aztán egy éjszaka gondolkodtam, s döntöttem. Nekem itt a helyem. Tulajdonképpen fölméri az ember, mit jelent pár millió embernek, akik az országhatáron kívül élnek és mégiscsak ezt a nyelvet beszélik, ehhez a kultúrához tartoznak. Ha úgy tetszik, most ez a feladatom. Bortnyik Bortnyik Sándor: Önarckép (1918-19) Térkompozíció (1924) Két múzeum fogott össze, hogy eddig kevéssé ismert oldaláról mutassa be születésének centenáriumán Bortnyik Sándor — grafikus és könyvművész — munkásságát. A Magyar Nemzeti Galéria és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös kiállítása a Károlyi Palotában több mint kétszáz művet, rajzot, linómetszetet, nyomtatványt, reklámgrafikát, könyv- művészeti munkát, fotót sorakoztat fel. Bortnyik műveit tizenhat múzeum és több magángyűjtő kölcsönöse. Ima a békéért Csonkaréti Károly A z egyházi év nem esik egybe a polgári esztendővel, mert néhány héttel korábban, az Adventtel kezdődik. Ezért az egyházi liturgiában az év utolsó napja mindössze Szent Szilveszter pápa napja. Az már az egyház rugalmasságát jelenti, hogy december 31-én mindenütt megtartják az évvégi hálaadást, így alkalmazkodva a civil és befejező napjához. Annál inkább jeles ünnepe az egyháznak január 1-je, amelyet a magyar nép Kiskarácsony napjának is nevezett még nem is olyan régen. Mert ez a nap, karácsony nyolcada még a betlehemi csoda, Isten emberré válásának az örömét hirdeti. Az evangélium is ebben a gondolatkörben beszél a pásztorokról, akik a Szent Éjszakán véve az angyal üzenetét „...így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk, ami történt, amit az Úr tudtunkra adott. Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Azután, hogy látták őket, azt is elbeszélték, amit nekik e gyermek felől mondtak. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében gyakran elgondolkodott rajtuk...” Karácsony nyolcadán, amikor az Istengyermek születése után „eltelt a nyolc nap, és körülmetélték, (ezen minden, életének nyolcadik, napját elért zsidó gyermeknek át kellett esnie), a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna" —fejeződik be az Újév napi evangélium. Karácsonnyal, a kisded születésével kapcsolatban az utóbbi évtizedek figyelme az egyházon belül is az Édesanya, az Isten Anyja, Mária felé fordult. Mert Szűz Mária anyasága is fájdalmas és ugyanakkor dicsőséges anyaság volt. Ezért a II. Vatikáni zsinat óta január 1-je, a polgári újév napja Mária Istenanyaságának az ünnepe, hogy az ő égi pártfogása alatt kezdődhessen az esztendő, mégpedig Jézus nevében, aki ekkor, Kiskarácsonykor kapta nevét. Újév ünnepét a legutóbbi időkben II. János Pál pápa még figyelemreméltóbbá tette a hívek számára: elrendelte, hogy ezen a napon szerte a földkerekségen mindenkinek, papoknak és híveiknek, a világbékéért kell imádkozniuk. Amire talán sohasem volt annyira szükség, mint ma. Kiss Benedek: Amíg átfordul a naptár lapja Szemed rámvirrad, s lassan szétárad bennem a reggel. Szeretem, mikor lekattintod fejem fölött a holdat, s útjára indítod a Napot szerelmeddel. Borongás ilyenkor a lélek odva, csupa nyirok, latyak, harmat. Szeretem, ha felragyog fölöttem haláltól eloldó nagyhatalmad. Meddig még, meddig ez a kegyelem, ez a szentség? Nélküled-órákon nélküled-karaván az egész álló nap, nagy egyedülség. Törmelék-idő termelődik a homály piszkos lepedéke alatt nélküled estig, mikor a csillagok hínárja közt a hold ladikja megfeneklik. Az hoz meg újra, a hold ladikja csillagok hínárján fönnakadva. Villanyfény szitál szép homlokodra, s átfordul susogva a naptár lapja. A Kfiet-Maßyarorszaß ujem melleKjete | o Újévi szántás XVIII. századi kínai fametszet
