Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-11 / 290. szám
10 A %ekt-9fagyaror$zág Hétvégi meííéfíete 1993. december 11. Jó szelet, vizsgázók! Adorján Csaba Még időben szólok, hogy másfél nap múlva indul a regatta, nehogy bevond a vitorlákat, most a vészes hetek végén. Készítsd fel a teknőt az útra! Próbáld feltölteni minél hasznosabb dolgokkal, ugyanis a kikötőkben ezt díjazzák a megnyerő külső mellett. Persze az sem mindegy, hogy hívják a vitorlást. Van, akinek már a kezdet is nehézséget okoz, nem tud elvergődni a starthelyre, így Te, ha már itt vagy, félig nyertesnek mondhatod magad. Verseny közben sok gondod lehet. Zátonyra futhatsz bármelyik kikötőben. Ha nem vagy biztos a tudásodban, vigyél magaddal révkalauzt, sokak szerint átsegíthet a bonyolult akadályokon. Ne csodálkozz, ha valaki dagadó vitorlákkal elsuhan melletted: a hátszél nem fúj mindenkinek egyformán. Legendák keringenek vérengző kikötőkapitányokról. Bánj ezekkel a történetekkel óvatosan. A legtöbbjüknek nincs alapja, de sosem lehet tudni. Ha túl sokszor hibázol egy behajózásnál, visszakerülsz az indításhoz, és onnan legalább egy évig tart, mire idejutsz ismét. De ugye Te ezt már tudod. A célba ért versenyzőket jutalom várja: erkölcsi elismerés, mindenki eldöntheti mit kezd vele és anyagiak szigorúan érdemek szerint. Nehogy elfelejtsd: az év utolsó tíz napján hajózási tilalom lesz a jegesedés miatt. Persze a legtöbben már rutinos versenyzők vagyunk, így minden esélyünk megvan rá, hogy versenyzárás után jövőre ismét együtt legyünk a következő kategóriában, itt a Nagy Állóvízen. A minitrópuson Boros Krisztina „Itt jártunk a boldogság kertjében és magunkkal vittük a növények szeretetét” — olvasható az egyik legszebb általános iskolások által írt bejegyzés abban a vendégkönyvben, melyiket mintegy hat éve minden látogatóba érkező, a botanikával, a növények világával ismerkedni vágyó csoport elé tesznek a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző főiskola agro-botanikus kertjének munkatársai. A másfél évtizede megkezdett áldozatos munka eredményeként a sóstói parkerdőben lévő 4,5 hektáros terület mára valóban csodálatos fü- vészkertté lett. Megtalálható itt a mérsékelt égöv növényfajtáiból közel 700 ezer, növényrendszertani, növényföldrajzi egységekben. Egy óra alatt bejárhatjuk Közép-Európa vízparti csa- litosait, nyíres égeresein bükkös-tölgyeseit, át az alacsony hegyvidékek erdeit és elidőzhetünk kedvünkre a csodálatos illatú fenyvesben. Megismerkedhetünk itt mamutfenyővel, az igazi sziklakerttel, és az őslápok olyan növényritkaságaival, mint a zászpa vagy a zerge- boglárka. A növényvilág valóságos csodái fogadják itt a látogatót. A trópusok olyan, ma már ott is különlegességnek számító növényé, a cikász mellett látható itt orchidea, vanília, papaya. Van itt eredeti akácia, dinnye és banánfa. Most érik a citrom, a narancs, a kávé, a gránátalma és a babér. A babér a hozzá fűződő mendemondák egyike szerint varázslatos erejénél fogva szerencsét hoz tulajdonosára. Tovább gyönyörködve a mediterrán vidék növényeiben, felfedezzük az eukaliptuszok csoportját, a vasfákat, a da- turákat és a fehér virágát épp most bontakoztató gyapotcserjét. A trópusok növényei közül rövidesen kivirágzik az eukáliszi liliom. Itt láthatjuk a hársfák és a filodendronok számos, szebbnél szebb fajtáját is. Elérkezve a brazil területek növényvilágát bemutató üvegházba, szemünkbe tűnik a szarvasagancspáfrány érdekes alakja, a pipavirág és az eredeti jázminok csodálatos gyűjteménye, me-. lyek virágát teaízesítőként és parfümalapanyagként használják. Itt ejti bámulatba a látogatót a mimóza, mely érintésünkre félve húzza össze apró leveleit. A növényvilágot bemutató üvegházak további bővítése mellett a botanikus kert szakemberei tervezik egy terrárium és egy akvárium megépítését is, melyhez azonban elmaradhatatlan lenne az érdeklődő közönség anyagi támogatása. Szabad idő felsőfokon Túri Edit T j ogyan tölti egy főisko- 11 lás a szabad idejét? — Ez vizsgaidőszak előtt éppen aktuális kérdés. Van-e egyáltalán szabad idő? Az értelemező szótár szerint az az időtartam, amellyel valaki a kötelező elfoglaltságon kívül, (utána) rendelkezik. A főiskolás szabad idejében felkészül, olvas, tanul. A kiadott feladat fölé hajolva nap mint nap a könyvtárban ül. Szeme a betűket eszi, papírja a tintát issza. Tőle telhetőén a legjobban felkészülve megy be órára megírni a dolgozatait, előadni kiselőadásait. A nap végén szusszan egyet és másnap kezdi újra élőiről. Talán hétvégén megenged magának annyit, hogy beülve egy moziba kikapcsolódjon, netán egy óriási nagyot aludjon. A főiskolás szabad idejében szórakozik, bulizik, hajnalig beszélget a társaival. Megvitatja az élet nagy problémáit, a társadalom hibáit, a személyes gondjait, a legutóbb látott film mondanivalóját. Hajnaltájban beszélgetés után valami lel- kiismeretfurdalás-féleséget érez, hogy ma még „kötelező elfoglaltsága" nem volt, mert egész nap a szabad idejét töltötte. Ez az érzés nem sokáig tart, mert rájön, hogy aludni még nem aludt (ez nem fért bele a szabad idejébe) és lefekszik aludni. I smét szerkesztőségünk vendége volt a Bessenyei György Tanárképző Főiskola hallgatóinak egy csoportja: a tavalyi kapcsolatfelvétel után most a másodéves művelődésszervező szakosok közül ismerkedtek tizenöten az újságírás alapjaival ebben a tanulmányi félévben. Kevés volt az idő. de talán arra elegendő, hogy belekóstoljanak a szerkesztőségi munkába, későbbi írásokban kamatozó kapcsolatok épüljenek. Itt most a hallgatók hat írását, mintegy vizsgamunkáját közöljük. Stúdió-hallgatóink voltak: Adorján Csaba, Boros Krisztina, Csatári Emese, Cserhalmi Mónika, Dankó László, Derecskéi Edina, Hegedűs Erzsébet, Horváth István, Mester Magdolna, Mészáros Edit, Pókász Endre, Sápi Anikó, Sebők Krisztina, Tóth Gyula, Túri Edit. Galagonyák dalcsokorral Hegedűs Erzsébet Földszinti kollégiumi szoba. Szűk, de lakályos. Kellemes zene szól. A lányok mosolyognak, vidámak és szépek. A Ki mit tud révén megismert Galagonya együttes tagjai, nyolc lány. Őket kérdezem. □ Ez egy főiskolás hallgatókból álló együttes? — Igen is meg nem is — kezdi a megbízott szóvivő, Gabi. — A vezetőnk Juhász Erika az ének tanszéken népdal éneklést tanít, de levelezőn népzene szakos hallgató is. Szintén a tanszéken tanít Bugán Ágnes, ő történelem-ének szakon végzett itt. Van egy negyedévesünk, Bárdost Ildikó, népzene szakon, Szabó Ildikó elsős magyar-ének szakon. A mag Vajda Éva, Kovács Mónika, Somlai Gabi, másodéves népzenészek. ÉJ Régebben alakultatok, vagy kifejezetten a Ki mit tud kapcsán? — Az ötlet már régen lappangott, de a hajtóerő a Ki mit tud volt. □ Kié volt az ötlet? Heves mutogatások Gabira. — Tulajdonképpen többen gondoltunk a dologra, egyszerre egymástól függetlenül álltunk elő az ötlettel, a vezetőnk Erika és a mutogatós felélénkül — én is. □ Számítottatok ilyen eredményre, a Művelődési Minisztérium díjára? — Az igazság az — szól közbe Éva —, hogy a helyi elődöntőn itt Nyíregyházán igazán nem is akartunk, nem is számítottunk továbbjutásra. Aztán persze mindenkit elkapott a láz. A középdöntőbe való bejutás volt igazán nagy öröm. De ilyen eredményre tényleg nem számítottunk. □ Hogy készültetek? Erika volt a fő irányító, vagy közösségi döntések voltak? — Erikának a véleményére sokat adunk, jobb szakmailag, mint mi. De a döntések közösek voltak. A dalcsokrokat közösen állítottuk össze. Eredeti hangfelvételről válogattunk toplistaszerűen. Kinek melyik tetszik jobban. Erika szerint jobb lett volna más megoldás, de mi kardoskodtunk a mienk mellett. Aztán rájöttünk, hogy tényleg jobb lett volna. És persze történt fordítva is a dolog. Demokratikus közösség vagyunk — széles mosolyok. □ Milyen ismertnek lenni? — Ugyanolyan főiskolások vagyunk, mint a többiek. Persze most már sok helyre hívnak. Szívesen elmegyünk. Nagyon szeretünk énekelni, fellépni. Szeretjük ezt csinálni és jól érezzük magunk ilyenkor. □ Az iskola hogyan reagált? — A tanárok gratuláltak, dicsértek, együtt örültek velünk. Szponzorál benneteket a suli. Egyáltalán van szponzorotok? — Nem, teljesen önszervezettek vagyunk. Ennek gyakran érezzük is a nehézségeit. A szervezés sok időt vesz el a szabad időnkből, ami amúgy is kevés, mert ezen a szakon rengeteget kell gyakorolni. Főleg most, hogy több helyen is fellépünk. Ezeket a dolgokat Erika végzi, a vezetőnk, segítünk is ha tudunk. □ Milyen érzés, ha felismernek benneteket hétköznap valahol ? — Ciki — veti közbe Éva. — Jó, mert tényleg jó, ha felismerik az embert az utcán, a vonaton, a folyosón. De problémás is, mert ilyenkor mit lehet mondani? Megdicsérnek, gratulálnak, mi pedig mo- solygunk. Végül is, ilyenkor azon van a hangsúly, hogy szerepeltünk a tévében. Erre mit lehet válaszolni? □ Együtt maradtok a későbbiekben is ? Nem valószínű. Nem sok esélyünk van rá. Nehéz nyolc lány életét összehangolni, egymás mellett megszervezni. Ez a döntőre való készüléskor bizonyosodott be. Nyolc lány egy lakásban. Nehéz kihívás. Voltak jó pillanatok; meg persze hevesébbek. Érdekes, hogy egy-egy hevesebb pillanat után hoztuk a legjobb formánkat. Ilyenkor éreztük, hogy milyen jó volt együtt énekelni a színpadon... Vendégként itthon Határon túli magyar diákok Nyíregyházán, a tanárképző főiskolán Mester Magdolna 1990-ben kaptak először lehetőséget a határon túli magyar fiatalok, hogy Magyarországon (így a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán is) tanulhassanak. Az erdélyi diákoknak egységes felvételit rendeztek Szegeden: bármilyen szakra jelentkezhettek, és a romániai tananyag volt a számonkérés alapja. Aki ennek megfelelt, azt a szakja alapján irányították egy meghatározott felső- oktatási intézménybe. Nyíregyházára a magyar és a testnevelés szakos hallgatók kerültek (valamilyen más szakkal párosítva). Húszán kezdték meg tanulmányaikat Húszán kezdték a főiskolát, de hatan lemorzsolódtak. A többiek már negyedévesek. Ugyanakkor Kárpátaljáról csak egy lányt vettek fel az 1990-91-es tanévben, de mivel tanító szakos volt, tavaly már diplomázott. A kárpátaljaiak tehát kezdettől egyénileg felvételiztek — a következő tanévtől az erdélyiek is. Jelenleg harminchét határon túli magyar diák tanul a főiskolán (a tanulmányi osztály adatai szerint). Ebből huszonkettő erdélyi, tizennégy kárpátaljai és egy felvidéki. Ha az országos mutatókat vizsgáljuk, ez elég soknak tűnhet egyetlen felsőoktatási intézményben. A magyarázat kézenfekvő: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye három országgal határos, így a diákok egy része a kis távolság miatt választotta a nyíregyházi főiskolát. Menni vagy maradni? Felmerülhet a kérdés: vajon miért nem otthon tanulnak ezek a fiatalok? A válaszok — a sokféle egyéniség ellenére is — általában ezek: itt magasabb szintű az oktatás, lehetőség van az anyanyelvén tanulni a fiataloknak, Magyarország gazdasági helyzete jobb, ezzel összefüggésben esetleg már eleve olyan céllal érkezik Magyarországra, hogy később itt is akar élni. A „menni vagy maradni” kényes kérdés a határon túliak körében: legtöbbször önmagukban sem rendezték még el, valójában mit is akarnak. Van, aki a „sorsra bízza magát”, de olyan is akad, akinek határozott elképzelései vannak a jövőjét illetően. Mindenesetre a legoptimistább számítások szerint is körülbelül a diákok fele tér majd vissza a szülőföldjére. Ezt a jelenséget kívánja gátolni az a szerződés, amelyet a főiskola megkezdése előtt íratnak alá, az ösztöndíjat, a Kemény Zsigmond alapítványtól igénylő külföldi magyar diákokkal. Ennek értelmében, a főiskola befejezése után minimum öt évig kell dolgoznia (tanítania) abban az országban, ahonnan érkezett, és csak ezután települhet át Magyarországra. Ellenkező esetben vissza kell fizetnie az alapítványnak azt a pénzöszszeget, amit négy éven keresztül folyósítottak számára. A legtöbb határon túli diák magyar tannyelvű iskolát végzett, kivétel a kárpátaljaiak egy része, akik orosz vagy ukrán szakosok (valamilyen más idegennyelvvel párosítva). Természetessé válik az itthoni vendégeskedés Saját bevallásuk szerint (ahogyan a magyar nemzetiségűek általában) a határon túliak nem igazán tartoznak ösz- sze. Kettes, hármas kiscsoportokra tagolódva beilleszkedésük is eltérő tendenciát mutat: vannak közöttük csoportkedvencek és nem igazán kedvelt személyek is — a lényeg, hogy egyre kevésbé tekintik őket csodabogárnak — lassacskán természetessé válik ez az itthoni vendégeskedés. Istenek grafikája Horváth István T7 arjúként szedegetem V a barázdák melegéből kifogyott magot. Magkereső vagy magfogyasztó, esetleg ilyesféle hangulatomból kifolyólag szántóföldről, szántóföldre keresem mindennapi élelmem. Néha süt a nap, még így télidőben is, s az olvadt hó, sáros leheletét szívesen fogadom, mert ilyenkor valami azt súgja, nincs messze a tavasz. Nem egyszerű nosztalgia ez, sőt nem is az annál erősebb depresszióról van szó. Valóságállapot ez valóságtudat és persze az ezzel járó valósághiány felismerése. Ez az én kis szeméttelepem. S jól tudom állapotaim csak attól függnek, hogyan oldom meg a szemétszállítást. Lassítok, majd gyorsítok, de legtöbbször megkérdőjelezem az útjelző táblákat. Megpróbálom elütni az időt, de az elveszett órák hatálra gázolnak. Baleset vagy gázolás. Én a zebrán, az órák sosem kapnak piros lámpát, így viszont nehezen érek át a másik oldalra. Olcsó szén- vázlat-lét. Lehetett volna színes festmény, lehettem volna teljes része az egyetemes körforgalomnak, de nem lettem csak Istenek grafikája. Együtt a „Galagonyák” Balázs Attila felvétele
