Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-25 / 249. szám
12 Kelet-Magyarorszäg KULTÚRA 1993. október 25., hétfő Emlékezés Fábián Zoltánra Kormány Margit AT éhé: elhinni, hogy már iV tíz éve nincs köztünk, nem láthatjuk örökmozgó, eleven alakját, barátságos mosolyát, nem érezhetjük felelősségteljes törődését megyénk kultúrájának felemelése érdekében. Nagyon hiányzik, pedig tudjuk, hogy itt él műveivel, munkásságával a szívünkben, része az életünknek. Ismeretségem / Fábián Zoltán íróval az Elet és Tudomány című folyóirat lapjain kezdődött a hatvanas években. A Kulin György neves csillagásszal, az Uránia Csillagvizsgáló Intézet igazgatójával közösen írt izgalmas, érdekes regénye péntekenként folytatásokban jött a tudományos folyóiratban. Nem csak az érdeklődésemet keltette fel, hanem a tetszésemet is elnyerte, olyannyira, hogy a tanítás szüneteiben körém sereglő felsős tanítványaim ámulattal hallgatták a továbbadott folytatásokat. így érthető, hogy egyre többen vártuk a lap pénteki megjelenését az újabb folytatással. Nagy élmény volt. Az íróval személyesen 1966. október 30-án találkoztam itt Penyigén azon az író-olvasó találkozón, amelyen Ratkó József költővel jelent meg körünkben. A költő után ő következett előadásra. Életútját ismertette elmondta, hogy zeneszerzőnek készült, diákkorában gyászdalokat is komponált. Két évet végzett el a Zene- akadémia zeneszerzés szakán. Majd egy különös kanyarral, ami 1945 után nem volt szokatlan, malomipari technikumot végzett, dolgozott magasépítő vállalatnál, s Szabó Pál hatására az irodalommal kötelezte el magát. 1952-ben József Attila díjat kapott, 1953 márciusában az írószövetség titkára lett. 1957-58-ban három hónapot töltött külföldön, az ott szerzett élmények eredménye az Íme, Európa című kötete. Ezt követte a Három kiáltás, az Ítélet, a Déltől hajnalig, és az Üzen a nyolcadik bolygó, mely könyvalakban 1966-ban az őszi megyei könyvhetek alkalmával jutott el az olvasókhoz. Előadása után a hallgatóság kérdéseket tehetett fel. Elénk párbeszédek alakultak ki a dedikálásra kerülő űrregény miatt, mivel a helybeli ifjúság nagy előnye volt a műről való korábbi tájékozódása. Az író nagyon örült az érdeklődésnek, jólesett neki, hogy műve megelőzte őt Penyigén. Elmondta, hogyan dolgoztak együtt a könyvön Kulin Györggyel. Gyurka bácsi — így nevezte az író — adta a szakmai tényanyagot az ő ötletéhez, írói fantáziájához. Arról is beszélt: ezt a könyvet fontosnak, időszerűnek tartották megírni, hogy bemutassák a tudományos, a rendszeres gondolkodás, egy új, eddig ismeretlen jelenség feltárásának útját. A teljes sikerrel zárult irodalmi találkozó végén kedves szavakkal dedikálta az Üzen a nyolcadik bolygót. Az én példányomba ezt írta: Kormány Margitnak sok szeretettel, tiszta szívből örülve annak, hogy apostola volt írói munkánknak. Az albumomba pedig ezt írta: Elvont eszmei tétel helyett engedje meg ezt hadd írjam ide: örülök, hogy találkoztunk, s hogy megismerhettem. Elmondott néhány mondatából olyan embernek ismertem meg, aki nem csak szóval, de tettel is vallja: mindenki felelős a lelkiismerete előtt. Ez az én legszigorúbb törvényem, s örülök, ha olyan emberrel találkozom, aki ugyanezt vallva éli, próbálja élni a maga életét.” Fábián Zoltán, köszönjük az időtálló tanítást! Forgács Hann Erzsébet: Harmónia 1931 Szekeres T ibor reprodukciója Alapítvány a kisiskolákért Szekszárd (MTI) — A pörbölyi tömegszerencsétlenség után hozta létre a Kisiskolákért Alapítványt Szekszárd Város Önkormányzata azzal a szándékkal, hogy a körzetesítés miatt megszüntetett kisiskolák újraindításához támogatást nyújtsanak, ami sok településen okoz gondot. A Kisiskolákért Alapítvány székhelye: Szekszárd, Béla király tér 8. Az alapítvány bankszámla száma: OTP 840-7559-2. Nyit a Nyíregyházi művészkör ,Új otthonában” Verebes István mindennél előbbre valónak tartja a kultúrát Baraksó Erzsébet Nyíregyháza (KM) — A Móricz Zsigmond Színházban október 31-én este 6 órai kezdettel megalakul a Nyíregyházi művészkör. Az évek óta várt eseményről és az elképzelésekről Verebes István színigazgatótól kértünk tájékoztatást. n Új művésztársalgót alakítanak ki, ahová a közönséget is meghívták. Azt jelenti ez, hogy a néző szinte testközelbe kerül a színésszel? — Alkalmat adunk rá, de azért térszerkezetünkben hagytunk egy védőburoknak is beillő részt, ami vigyáz a színész támadhatatlanságára, óvatlanul semmiképp sem célom odavetni a színészt mindenfajta hangnemű véleménynek. □ Mi motiválja a színház vezetőségét, amikor a művészkört megalakítja? — Hosszú éveken át dolgoztam vidéki színészként és rendezőként, s engem mindig zavart, hogy a színészek csupán a színészház és a színház között közlekedtek. Voltam éveken át olyan helyeken, ahol magam sem tudtam, hogy mi történik a másik utcában. Megváltozott a világ, a hagyományok, a múlt ismét értékes kalauza a jelennek, a jövőnek. A kultúra, a művészetek alatt is megmozdult a föld, ömlik elénk a szemét, botrány botrány után robban, de alig van szó magáról az alkotásról. Ma egy művésznek elsőrendű hivatása az, hogy az értékekre hívja fel a figyelmet: emberi, erkölcsi, érzelmi, kulturális, vagy akár politikai értékekre. □ Van-e valami helyi sajátosság, amit a művészkör megalakításkor figyelembe vesz? — Itt a városban és a megyében azt vettem észre, hogy — bár baj és nyomorúság ugyanannyi van, mint máshol, esetenként még több is — mégis valahogy maradandóbb az emberekben a civilizált örömök iránti hajlandóság, fogékonyság. Errefelé Pesttől távol még tudnak örülni a napsütésnek, egy emberi beszélgetésnek, itt egyszerűen több készség maradt bennük a nem materiális, hanem a spirituális értékek iránt. Nos, ha valamiért jól érzem magam itt, akkor az főleg emiatt van. Nekem még könnyebb integrálnom, mint másnak, egy távolról jött ember vagyok, ez idő szerint érdekkapcsolatok nélkül. „Hinterlandom”, csekély ismertségem egyelőre még fedezetet jelent, hogy sikerrel próbáljam meg összeszervezni azokat az embereket, akik esetleg egymással egymás által már nehezebben jönnének össze. Nagyon fontos igényem, hogy tudjam, kik nyitottak „új otthonomban” a kapcsolatra. A minap például valaki ismeretlenül felhívott telefonon, hogy felvették magnóra a rádiós beszélgetésemet, amelyben félő; megsértettek. Egy nyíregyházi polgár tehát már „földijének” érez. Ilyesmi manapság elképzelhetetlen Budapesten. □ Hogyan gondolja el a színház nyitását az itt élő alkotókhoz, a nagyközönséghez? — A színház már korábban is nyitott, hiszen előadásainkban velünk dolgozik a Nyírség együttes, a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar, a Reflex tánc- együttes, a Bessenyei Színkör néhány tagja, a Vasvári gimnazisták sajtóanyagokat készítenek. Én úgy képzelem: a kultúra diffúz tenyészet, mindenki erjeszt mindenkit, és ha más nem történik, mint hogy emberek tisztességes hangnemben értékelik egymás törekvéseit, és a jó szándékot, már az is eredmény. Az emberek a legjobban arra vágynak, hogy vegyék őket tudomásul, vegyék észre, hogy gondolkodnak, alkotnak, egyáltalán: vannak! Ha semmi egyéb nem történik, csak nagy néha egy- egy figyelemre méltó produkVerebes István Balázs Attila felvétele tűm létrejön, és az emberek beszélgetnek egymással egy hónapban egyszer, ha csak az írástudókat, muzsikálni szeretőket, képzőművészeket megismerjük, már akkor is csoszogtunk egy aprót valami harmónia felé. Meggyőződésem, hogy ennek az országnak most semmi másra nincs nagyobb szüksége, mint a belső nyugalomra, a humanizmus eszkalációjára. □ Konkrétan kik azok, akiket megkerestek, hogy lennének a művészkör tagjai? — Azokat kerestük meg, akik egy-egy szekciónak, művészeti-, vagy tudományágnak jeles elismertjei itt a megyében, s tőlük kértünk egy névsort. Ezért az első alkalommal nem csak egy író, egy költő, egy festő jelenik meg, hanem megpróbálunk mindenkit meghívni, majd meggyőzni őket arról, hogy a sorrendiség ép eszű alkotó számára nem sért érzékenységet. Ha a Jóisten engedi, a három év alatt (Ennyi időre szól jelenleg az igazgatói kinevezés — A szerk.) még 24 alkalommal fogunk találkozni, ez idő alatt, remélem, eljutunk mindenkihez, s mindenki eljut hozzánk. Amatőr művészeket ugyanúgy várok, mint pro- fesszionálisokat, mert célom, hogy a színház legyen egy szellemi tanya, és persze nem csak ezen az egy vasárnapon. Nagyon fontos például, hogy maguk a színészek is elmenjenek egy tárlatra, egy koncertre, egy sportmérkőzésre, mert az lehetetlenség, hogy nem ismerem azokat a tehetségeket, akikkel egy helyen élek. Lehet, hogy a színész megismerkedik itt egy festővel, megbarátkozik vele, megnézi a képeit, és kiderül, hogy érdekli a képzőművészet. Reményem, hogy a művészkör a színház közéletét is nagyban fölgerjeszti majd. □ A művészkör szervezése közepette miként látja a kultúra szerepét? — Mostani helyzetünkben én azt hiszem, semmi más nem húzhatja ki az országot a bajból, mint a kultúra. Az oktatás, a kultúra és ezek mellett az egészségügy, ez a három a legfontosabb. Az ipar, a mező- gazdaság sem olyan fontos, s legkevésbé az a politika! Minden sikeres frontországa a világnak végül is a saját hagyományainak kulturális hullámvetésén hajózik. Előbbre való mindennél, hogy a kulturált emberfők sokasodjanak, mert pallérozás nélkül nem lehet megoldani sem a cigányság, sem a bűnözés kérdését, mi több, az üzleti élet tisztaságát, a termelést, és semmit sem lehet kultúra nélkül európaivá alakítani. Ez nem egynapos munka, erre nem elegendő kampányokat, ideológiai fesztiválokat szervezni, ehhez már rég politikai program szükségeltetne, de amíg ennek híján vagyunk, a művésznek kell felhívnia minden hatalom és valamennyi közigazgatás figyelmét, hogy itt alkotó elmék, ideák és értékek születtek. Lesznek nálunk vasárnap százan, kétszázan, vagy hat- százan — nem tudom. Nekem az a dolgom, hogy konokul megtegyek mindent. A színház ebből a szempontból áldásos szentély, mert térben, időben, cselekvésben kísértheti a végtelent, a lehetetlent. Szabadművelődés a népfőiskolán Vinnai Győző Csiperózsika-álmából az 1980-as években kezdett ébredezni a népfőiskolái mozgalom. Az 1989-90-es politikai változások idején gomba mód szaporodtak. 1988- ban megalakították a Magyar Népfőiskolái Társaságot, amely a felekezeti és világi népfőiskolák munkáját átfogó, koordináló szervezet lett. A demokratikus átalakulási folyamat során a helyi közéletbe aktívan bekapcsolódva elősegítették az önálló, tetteiért felelősséget vállaló polgártípus kialakulását. Olyan közösségi-művelődési formát kínáltak, amelyben a közösségi kapcsolatok és a szakmai ismeretek hasznosíthatók mind az egyén, mind a társadalom számára. Mindezek alapján megállapítható: a népfőiskola a nemzeti és kulturális közösséget, a demokráciát, a szociális felelősséget magáénak valló társadalmi-művelődési mozgalom. Fejlődése önmagában is a demokratikus politikai berendezkedés társadalmi alapjait, a civil szférát erősítheti. Véleményem szerint azonban ezt úgy kell tennie, hogy közben politikai pártoknak közvetlen módon nem kötelezheti el magát. Napjainkban a népfőiskolák a felnőttképzés fontos terrénumát alkotják. A gazdaságban felhalmozódott gondok, a tulajdonváltás problémái, a kényszerű, de megkerülhetetlen szakmaváltások, a nagymértékű munkanélküliség, a szociális feszültségek kiéleződése, a figyelem középpontjába állította a népfőiskolái oktatást. Ma a képzésnek két fő formája létezik: a tanfolyam vagy bejáró népfőiskola és a bentlakásos. A kettő közül inkább az első terjedt el, mert sok településen a bentlakásos oktatás kialakításához egyelőre nincs épület, nincs elegendő pénz. Jelenleg mintegy 300 településen működik népfőiskola, amelyeknek zöme tanfolyam jellegű, csak néhány helyen sikerült a bentlakásos formát megvalósítani. Ha az oktatás tartalmi, tematikai részét megnézzük, akkor azonnal szembetűnik a sokszínűség. A vallási, történelmi, művészeti kérdések mellett egyre inkább megerősödnek a gazdasági témákkal foglalkozó (pl. gazdaképző, vállalkozói, szociális szakembereket képző) kurzusok. Összefüggően a szociális bajokkal elterjedtek a társadalmi beilleszkedés problémáit, a mentálhigiénés területet, a fiatalok és az idősek problémáit felvállaló népfőiskolák. Ez természetes is, hisz a népfőiskola lényegéhez tartozik, hogy mindig az adott társadalmi kihívásokra igyekszik válaszolni. Az igazi népfőiskolák fontos sajátossága, hogy a kurzusok tantervét maguk a hallgatók alakítják ki érdeklődésüknek megfelelően. A közösség demokratikus működésmódjához tartozik az önkormányzati forma, amellyel a hallgatók a valóságos önigazgatás szerepeit gyakorolhatják. Az oktatás magas színvonalát „garantálja”, hogy a népfőiskolái rendezvények előadói általában egyetemi-főiskolai tanárok, ismert közéleti személyiségek és gyakorló népművelők. A terepen működő népfőiskolák szakmai céljaik elérésére, munkájuk összehangolására általában egyesületeket hoznak létre. Ilyenek például a zalai, sárospataki, nyíregyházi stb. egyesületek, amelyek pályázati lehetőségeket kutatnak fel, konferenciákat szerveznek, szakmai, módszertani, technikai segítséget nyújtanak tagjaiknak. Örvendetes tény, hogy az elmúlt egy-két évben a Német Népfőiskolái Szövetség jelentékeny támogatásával az ország tíz városában — köztük Nyíregyházán is — regionális népfőiskolái iroda alakult, amelyek egy-egy térség szakmai munkáját fogják össze. A népfőiskolák programjaik megvalósításához elsősorban önkormányzati és pályázati támogatást kaphatnak. Az államtól költségvetési támogatást abban az esetben nyerhetnek, ha állami szakképzési vagy népoktatási feladatot vállalnak. Nem hanyagolható el az a segítség sem, amelyet a külföldi népfőiskolái szövetségek nyújtanak. Ezeket elsősorban nemzetközi tanulmányutakhoz, hazai, nemzetközi konferenciák megszervezéséhez lehet igénybe venni. Mindössze egyetlen adat: az elmúlt két- három évben közel 50 millió forintba kerülő programokat finanszíroztak a külföldi szervezetek. A népfőiskolák intézményi, szellemi hátterét általában egyetemek-főiskolák, művelődési házak és egyházak alkotják. Fentiek alapján úgy vélem, hogy a gazdasági értelemben fejlett országokhoz csak akkor közeledhetünk, ha polgáraink korszerű szakismeretekkel, a gyakorlatban is hasznosítható tudással, egészséges közösségi tudattal rendelkeznek. A népfőiskolák mindezekhez hozzásegíthetnek bennünket!
