Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-02 / 230. szám
13 1993. októ6er2. Ä ](e[et-fy(aflyarorszáfl Hétvégi mettéklete A keramikus énekel (MTI-Press) — Ami manapság nem gyakori: Csavlek Etelka vidám, boldog, kiegyensúlyozott ember. Két művészi talentummal ajándékozta meg őt a Teremtő: csodálatos hanggal és a művészi formázás, a kerámiaalkotás tehetségével. — Egészen kicsi gyermekkoromtól kezdve énekesnő szerettem volna lenni — meséli. — Édesanyámnak csodaszép hangja van, bizonyára tőle örököltem a hajlamot. Édesapám építészmérnök, tőle meg a kézügyességem „kaptam”. — Korán zongorázni tanultam, és folyton énekeltem. De apám egy biztos szakmát szeretett volna nekem. Rá hallgatva mentem szakközépiskolába, ahol kerámiaszakon végeztem, vagyis az érettségi mellé kaptam egy szakmai bizonyítványt is. Aztán simán felvettek az Iparművészeti Főiskolára, ahol kerámiaszakon 1970-ben diplomáztam. Keramikus iparművész lettem. De azért tizenhat éves korom óta magánúton énekelni is tanultam, és amikor végeztem az Iparművészeim, még abban az évben jelentkeztem a Zene- akadémiára. Nem vettek föl... — Nagyon nem keseredtem el, mert akkortájt ismertem meg a leendő páromat, aki a budapesti porcelángyár főmérnöke volt. Másfél év múlva összeházasodtunk, két lányunk született. Már mindkettő egyetemi hallgató, bölcsészek. Nem zenélnek, se kerámia, se ének... Na, akkor én hét évig „elbújtam” a műhelyembe, semmit nem énekeltem, kialudt bennem a vágy. Mélyen szunnyadt, aztán egyszer csak feltört. Bár a kerámiában is sikeresen alkottam: figurális, humoros, játékos, érdekes tárgyakat. Szóval, 1979- ben volt az első önálló kiállításom Pesten, és akkor úgy éreztem, énekelnem kell. Ott, a kiállítás megnyitóján népdalokat énekeltem. Es újra énekelni tanultam. A kerámia kötetlen munka volt, a gyerekek pedig már növögettek, így tudtam időt szakítani. 1979- ben elmentem az operai magánénekesi meghallgatásra. Gioconda áriáját énekeltem, ami elég nehéz feladat. Hát, szépen megdicsértek, aztán azzal fejezték be, hogy „ez a hang nem felel meg az operaházunk színvonalának...” Mivel alábecsültem magamat, mert el sem tudtam képzelni, hogy én bekerüljek, amikor ott álltak sorban az akadémiai diplomások, nem sértődtem meg az elutasításon. A következő évben újra elmentem. Szerencsémre Polgár László is ott ült a nézőtéren, és akkor ő szólt Mikó Andrásnak, hogy külön is hallgassanak meg. Utána Mikó csak annyit mondott: „hol volt maga eddig?” Hát, ettől kezdve elindult az operaénekesi pályám. — 1982 augusztusától a Magyar Operaház rendes tagja lettem. Évről évre kaptam egy-egy nagy szerepet. És mivel a kerámiára egyre kevesebb időm lett, fájó szívvel, lassacskán felhagytam vele. De úgy érzem, sikerült mindkettőt egyforma magas szinten elsajátítanom. És egyformán is szeretem, mint anya a két gyermekét... Talán az éneklésben vagyok boldogabb, mert a siker közvetlen érzése a színpadon semmihez sem hason- líthatóboldogság. — Úgy érzem, most, ezekben az években az éneklésnek van az ideje, de utána majd visszatérek a kerámiához. Ötvenöt-hatvan év felett már nem akarok énekelni, de remélem, korongozni lesz még erőm... Hendricks felhős bakancsai (MTI-Press) — Sorra amerikai kortárs művészek különleges munkáit mutatja be a Yoko Ono és magyar származású élettársa által Budapesten (a Fáik Miksa utca 7.-ben) nemrégiben nyitott galéria. Amely már nevében is szimbolikus, lévén Galéria ’56. Most az 1931-ben született amerikai művész, Geoffrey Hendricks kiállítása látható itt egészen október végéig. Geoffrey Hendricks személyesen is eljött tárlata megnyitójára, és művészetének kedvelőivel is találkozott egy performance- en az Artpool Művészetkutató Központ szervezésében. No, de kicsoda Hendricks? Mindenekelőtt fluxus művész, aki költői, mitologikus tárgyaival vált híressé. Jelentős szerepe volt a performance művészet fejlődésében. 1960-tól olyan performan- ce-eket hozott létre, amelyek ma a médium klasszikusainak Egyik az Égi bakancsok közül MTI-felvétel számítanak. A legismertebb a Két pont között és a Ring-mű, mindkettőről készült könyvdokumentáció Hendricks saját jegyzetei és írásai alapján. A művész kulcsszerepet játszott számos legendás fluxus-szertartásban, például a sok vihart kavart Fluxus-misében, amelyet Rutgers University kápolnájában rendeztek, Hendrix Fluxus-válásában feleségétől és munkatársától Bici Forbestől, George és Billie Macunias Fluxus-esküvőjén és Robert Watts Fluxus halotti miséjén és hamvainak szétszó- ratásán. Geoffrey Hendricks egyébként a művészet professzora a New Brunswick-i (New Jersey állambeli) Rutgers Universi- tyn. Festő, előadóművész, installációrendező, performance művész. De bármilyen formában nyilatkozik is meg, az kapcsolatban van a természettel, az éggel, a felhőkkel, a fénnyel, a sötétséggel, a holddal, a nappal. Legújabb munkái, amelyek most Magyarországon láthatók, két sorozatot foglalnak magukba, az Égi bakancsok és az Éjszakai ég címen. Az előbbiek bronzból készült bakancsok, s ezeken jelennek meg a fodros bárányfelhők a kék égbolton. Előzménye egy igazi bakancs, amelyet kanadai farmjának csűrjében talált a művész. Ezt az öreg, kitaposott munkásbakancsot festette előbb kékre, az égbolt színére, s borította fehérszürke felhőkkel. Utóbb a bakancsok bronz változatait festette be hasonló módon. az ujját, nem volt érdemes tovább szopogatni. Erre a testvérke születése után szokott rá újra, hogy maga felé kényszerítse anyja figyelmét, aki ilyenkor nevetősen, vagy bosszúsan kérlelte, és kirántotta az ujját összecsücsörített ajkai közül — mindenesetre egy ideig vele foglalkozott. Hogy egyedül maradt, Ildikó előhozott kis játékedényeibe töltögette a fénylő szemeket. Azután a babáját kezdte etetni velük, hízelgő hangon kérte, hogy nyissa ki a száját, úgy, ahogyan anyja kérlelte Józsikát, ha az nem akarta a mellét elfogadni. —Ha nem eszel, az orrodba dugom! — kiáltott rá a babára, s mindjárt a saját orrába dugott egy-egy babszemet, ami jó mulatság volt, mert elváltoztatta a hangját, mintha valaki más szidta volna a babát helyette. Amikor pedig nagyokat fújt, a félig kiálló szemek viszszapotyogtak az ölébe. — Rossz vagy, most már nem is kapsz enni, mindent Józsikának adok! Ildikó ledobta a babát, fogta kis kosarát, és bement a szobába. A tiltás ugyan erős volt, hogy ne zavarja a testvérkét, ezért a küszöbön megtorpanva eleinte csak a nyakát nyújtogatta feléje, de azután óvatosan odalépett az ágyhoz, amelyben félrelibbent fejjel aludt az öcsike. Kisvártatva benyúlt a rácson, megfogta és megrántotta a kezét, hogy felébressze. Most, hogy nem volt itt az anyja, aki folytonosan ott hajlongott fölötte, s lágy hangon beszélt hozzá azokkal a szavakkal, amelyek úgy csurrantak ki a száján, mint a kis műanyagtubusból a méz az uzsonnakenyerére — most nem haragudott rá. Végre eleget akart tenni annak a kívánságnak, hogy játsszon vele, mint egy olyan babával, amelyet unos-untalan mutogatnak neki, de nem adják a kezébe, s odébb tolják abba a bizonyos második sorba, ahonnan, mintha csak oda lenne béklyózva, nem tud előretörni. Még egyszer, s most már erősebben megrántotta a kis kezet, s a csecsemő felébredt. Először furcsán fintorgott, azután hüppögni, majd teljes hangerővel sírni kezdett, s homloka, arca elvörösödött, mintha hirtelen festékes ecsetet húztak volna végig rajta. — Ne sírjál! Ne sírjál! — kiabálta Ildikó. Mérges lett, mert a kicsi nem értette meg, hogy nem rosszaságból költötte fel, hanem csak azért, mert játszani akar vele. A panaszos sírás szaggatott és követelő zokogássá nőtt. Ildikó bizonyos volt abban, hogy a kisfiú segítséget kér őellene, s ha a hangja áttör a szomszédba, és az anyja hazafut, akkor ő nagyon kikap, talán nemcsak szóval, hanem — mint már néhányszor megtörtént — a fenekét csípő ütésekkel is. — Ne sírjál! Látod, játszunk, játszunk! A játékról Ildikónak eszébe jutott, hogy a babát nem tudta megetetni, mert nem nyitotta ki a száját. De a Józsika szája nyitva volt, s mindjárt bele is dobott néhány babszemet. — Egyél... egyél... — biztatta felvidulva, az anyja hangjával. Az orrába is dugott két babszemet. A sírás nyomban lehalkult, és különös bugyborékolássá változott, mintha Józsika vízzel gurgulázna. — Fújd ki az orrodból, fújd ki, úgy mint én, látod? — mondta Ildikó. — Fújd ki! — ismételte meg mérgesen, hogy az öccse nem fogad szót neki, nem akar vele játszani, s az anyját követeli, aki mindig az ő pártján áll. De azután elhallgatott, és csodálkozva nézte, milyen furcsán rángatózik Józsika, s hogy az arca lilásra sötétül. A bugyborékolás küszködő csuklásokká, szaggatott hörgéssé vált, s bár ez nem hatolhatott át a szomszédba, Ildikó mégis megijedt, nem is tudta, miért. Hátat fordított a kiságynak, kiszaladt a tornácra, s hogy maga mögött hagyta azt, amitől megijedt, és újra csend lett, elfeledkezett az egészről. Leült a lépcsőre, ölébe fogta a babát, s az anyja hangján kezdett gügyögni neki: — Aludjál, kicsi babám, aludjál... Művelődési házak és népfőiskolák Illés Balázs Az iskolán kívüli művelődés, felnőttnevelés alapintézményei a művelődési házak, mint a helyi társadalom közösségi életének, az ismeretszerzésnek és társas szórakozásnak intézményes keretei. Funkciójukat tekintve szervezik, illetve helyt adnak szakköröknek, tanfolyamoknak, kluboknak, egyesületeknek, műsoros rendezvényeknek, a szabad idő kulturált eltöltésének. A funkcióváltás megyénkben is elkezdődött, sok helyen foglalkoznak vállalkozásokkal, munkaerő-átképzéssel, kiveszik részüket a népfőiskolák szervezéséből. A művelődési házak és a népfőiskolák egyre szélesedő együttműködése korábban nem volt ilyen egyértelmű. Hazánkban hat évvel ezelőtt gyakorta felvetődött a kérdés: művelődési ház, vagy népfőiskola? Az ellentét előzményei persze korábbra nyúlnak vissza. A dátum 1949, amikor az 1945 után virágzásnak induló népfőiskolái mozgalmat hatalmi szóval beolvasztották a népművelés államilag irányított rendszerébe. Minden felnőttnevelési funkciót a művelődési házak körébe utaltak. Hosszú időn keresztül választási lehetőséget legfeljebb a TIT kínálhatott. A népfőiskolák újjászerveződését az 1980-as években hivatalosan ugyan nem gátolták, de a dolgok túllihegésére sem biztattak. A népművelő szakma jobbjaiban az egységesített népművelés csődjének felismerése és a hatalmi nyomással szembeni ellenérzés találkozott az erősödő népfőiskolái kisközösségek bensőséges légkörének érzékelésével, s így sok helyen a művelődési házak lettek a feléledő népfőiskolái mozgalom melegágyai. Ám nem mindenütt. Nem kevés intézményben a szakmai és egzisztenciális féltékenység, a személyes indítékok sora, a másság iránti türelem hiánya zárt rendszerbe tömörítette a népművelőket a helyet és teret kereső civil kezdeményezésekkel szemben. A hadihelyzet ma sem megnyugtató! Az még rendjén való, hogy a szakma különböző módszertani elveit valló csoportjai különböző szakmai műhelyekben fejtik ki tevékenységüket (pl Magyar Népfőiskolái Társaság, Magyar Népművelők Egyesülete, TIT, Magyar Népfőiskolái Kamara, Falufejlesztők Egyesülete stb.). A baj akkor jelentkezik, amikor az említett szervezetek egyikemá- sika megfeledkezvén a közös célról — ami nem más, mint az állampolgárok művelődési igényeit kielégíteni — egyszer csak vetélytársként, vagy éppen ellenségesen lép fel egy, vagy akár több természetes szövetségesével szemben. Márpedig — az állami támogatás csökkenése, a pályázatok elnyerése iránti lobbyzás miatt — ez is megesik olykor. A kisgazdásodás jelensége a helyi egyesületekben is megjelent. Ma az országban a művelődési házak hálózata kb. 2000 intézményt foglal magába, mintegy 400 népfőiskola jellegű közösség létezik. Nálunk 24 népfőiskola működik, ebből 16 közösségnek művelődési ház biztosítja a működés feltételeit. Éz is mutatja, hogy megyénkben a művelődési házak és népfőiskolák együttműködése fontos és mindkét félnek megvan benne a maga szerepe. Mind több népfőiskolának van helye a művelődési házakban, mert egy közösség lüktetése emelheti az intézmény kisugárzó hatását. A népfőiskolái mozgalom elvrendszere, tanfolyamai, vagy bentlakásos formája is természetszerű része a művelődési otthoni tevékenységnek. Megyénkben egyre több népművelő, művelődésszervező foglalkozik népfőiskolák megszervezésével. A megyénkben elinduló népfőiskoláknak Nyíregyházán a Kertvárosi Közösségi Ház ad szakmai, módszertani tanácsokat. A Művészeti és Szabadművelődési és a Pro Cultura Alapítvány évente 40 millió forinttal támogatja pályázatok útján a népfőiskolákat. Ma a népfőiskolái formák elsősorban a „vidéki Magyarország” lakosainak ad újszerű ismereteket, valamint közösségi élményeket és tapasztalatokat. A népfőiskolák tevékenységi területein belül első helyre a termelési, gazdálkodási ismereteket nyújtó programok, utánuk következik a mentálhigiénés, a harmadik fontos tevékenységi terület a helyi társadalom, helyi demokrácia fejlesztésével kapcsolatos programok. Természetesen a népfőiskolák jelentős része foglalkozik művészetekkel, hagyományőrzéssel is. Tehát a magyar népfőiskolák tevékenységi köre igen sokszínűvé vált. A magyar népfőiskolái mozgalom a 90-es évek elejére szerves része lett a magyar művelődés rendszerének. Láthatjuk tehát, hogy a művelődési házak és a népfőiskolák ugyanazt a célt szolgálják, az egyenrangúság alapján. Csavlek Etelka kerámiái között Kováts Zsolt felvétele
