Kelet-Magyarország, 1993. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-11 / 212. szám
A Kékt-Kíagyarország hétvégi melkkfete 1993. szeptemher 11. Molnár Mátyás emlékezete A Vay Ádám Múzeum alapítója most lenne 70 éves • A múlt kötelez bennünket Molnár Sándor Vaja — Szabolcs, Szatmár történelmi vármegyék határán húzódik Vaja. A község történelmileg is nevezetes családja a Vay família volt, melynek tagjai 1945-ig lakták a várkastélyt. Fontos tárgyalások folytak a több évszázados falak között, a Rákóczi szabadságharchoz kapcsolódva. Kétszer járt Vaján a Nagyságos Fejedelem. Folytathatnám, történelmi elemzésekbe merülhetnék Vaja, s az udvari marsall, Vay Ádám szerepéről. Most azonban a múzeum megszervezésére, így édesapámra, szüléimre való emlékezés késztetett írásra. A Vay Ádám Múzeum alapítója, Molnár Mátyás 70 éves lenne. A község veszi birtokba az épületet 1945 után. Működött itt óvoda, iskola, borbély, orvos, s étkezde. Talán még jó, hogy így alakult a várkastély sorsa, s nem lett az enyészeté, nem hordták szét a bútorokat, nem szedték ki az ablakokat, ajtókat, mint sok más helyen. Hálával kell emlékeznünk Buús bácsira is, aki sok értékes berendezési tárgyat megmentett. Ő a Vay családnál szolgált Vaján. Családunk 1957-ben került Vajára Túristvándiból. Már ott is felfigyeltek szüléink nemzeti értékeinkre, megkezdték például a Móricz-emlékek összegyűjtését, s aktívan részt vettek a Móricz-emléktábla felállításában. Feldolgozták a tiszaháti népi kendermunka anyagát, amellyel országos néprajzi pályázaton szerepeltek. Vaján, a várkastély, mely építészeti remekmű, kínálta magát arra, hogy megmentsék az utókor számára, s olyan értékké váljék, mely hasznos lehet nemzetünknek. Ok voltak, akik felfigyeltek e lehetőségre s elindították a küzdelmet az épület felújításáért, majd a múzeum megszervezéséért. Nem voltak könnyű helyzetben, nemcsak az ismert gazdasági, társadalmi s politikai körülmények miatt: nehezítette munkájukat a község közömbössége is, melyről így írnak egy 1961-es népfrontbizottsági jelentésben, ami a május 14-i Rákóczi-emlékünnepélyt Molnár Mátyás Elek Emil reprodukciója készített elő: „A sok-sok emberöltőn át felgyűlt közömbösség nem olvadt még fel eléggé. Pedig nem lehet elhinni, nem lehet elképzelni, hogy ne érdekelné a falu minden lakóját az a kor, amelyben őseink verítékes munkával hordták össze ennek az építménynek a kövét, szükséges, hogy minden ma élő embert érdekeljen, hogy kik és mivel szolgálták egykor ennek a kastélynak urait, kell, hogy érdeklődéssel forduljon nemzeti történelmünk azon eseményei felé, amelynek színhelye ez a várkastély volt.” E gondolatok is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a közzétett felhívás után nagyon sokan tevékenyen részt vettek az ünnepség előkészítésében, majd több százan az emlékezésen. A rendezvény háttere az volt, hogy 250 évvel azelőtt, 1711- ben történelmi jelentőségű tárgyalásokat folytatott itt a várkastélyban II. Rákóczi Ferenc fejedelem Pálffy tábornokkal. Május 14-én avatták fel azt az emléktáblát, mely mind a mai napig emlékeztet e történelmi eseményre. Az ünnepi szónok a nemrég elhunyt Esze Tamás történész volt. Áz ő gondolatainak is sikerült felrázni a vajaiakat, felkelteni érdeklődésüket, szikrát csiholni szívükben. Mind a felhívás, mind a történész szavai tiszták, őszinték voltak. Ráirányították a figyelmet arra, hogy ez ősi falak által adott lehetőséget ki kell használni. Ezt a község megnyerésével, egyetértésével, támogatásával lehet elérni. Nem szabad kire- keszteni az embereket, hisz keserű tapasztalataik voltak a mellőzésből évszázadokon át. A kegyeletteljes emlékezés után az újabb felhívás, mely az értékek összegyűjtését, az utókor számára való megőrzését, a bemutatást célozta, sikeres volt. Gazdag anyag gyűlt össze Vajáról és környékéről. 1961. május 14-e után „már csak” néhány funkcionálist kellett meggyőzni arról, hogy az épület helyreállítás után jellegének és történelmi múltjának leginkább megfelelő célra használják. Természetesen nem volt könnyű az a három év, mely 1964 októberéig, a múzeum megnyitásáig tartott. Nagyon jó lehetőséget adott elképzeléseik megvalósítására a Hazafias Népfront — édesapám volt a helyi bizottság titkára. Margócsy József: Molnár Mátyás c. könyvében az alábbiakat írja erről: „Ezt az utat, folyosót nagyon jól ki tudták használni terveik megvalósításához a köz érdekében.” Nagyban segítette a múzeumszervezést Köpeczi Béla történész, aki 1964. októberén nyitotta meg a Kuruc Vay Ádám Múzeumot. Avatóbeszédének egyik gondolata a következő: „Tanítson ez a múzeum valóban az életre tárgyaival és a múlt emlékének felidézésével. Ne csak ismereteket terjesszen, hanem neveljen igaz hazafiságra és emberségre.” Szüléink életművének nagy eredménye az, hogy az előbbi gondolatok megvalósultak. Sikerült elérniük a következőt — mely egyik levelükben olvasható —: „A vajaiak megértették, hogy az olyan múltnak, mellyel rendelkeztek, rendelkeznek, kötelező ereje is van. Arra kötelezi a kései utódokat, hogy méltóak legyenek eleikhez.” (A szerző a múzeumalapító fia, a Vay Ádám Múzeum gondnoka) A Vay Ádám Múzeum Elek Emil felvétele Múzsák ha találkoznak Szántó Piroska: Szobabelső Harasztosi Pál reprodukciója Kiss Benedek Immáron van időm Panaszra nincs okom: mi kellett, adatott, s annál, mit kaptam volt, én többet adhatok, gazdag bár nem lettem: szeretek s szerettem, s ha sírtam is netán miatta — köszönöm. S ki mindig siettem, immáron van időm elülni hosszasan, kortyolva boromat, füstöt fújva s kicsit mélázni ezalatt: Hányszor, hányszor meghalhattam volna! életem sokszoros ráadás... Bizony mondom, meg is haltam sokszor, s új csak az, hogy újból föltámadva látsz! Közbeszólás_______________ Adózó ruhapénz Angyal Sándor B ár a végső döntés csak november elején lesz a Parlamentben, az utóbbi napokban a legtöbb embert az adó- terhekben várható változások foglalkoztatják. Köztudott, hogy a kormány, a munkavállalók és a munkaadók képviselői az Érdekegyeztető Tanács ülésén ütköztették ezzel kapcsolatos véleményüket, s mint a közzétett kommüniké hangsúlyozza: mind három tárgyalófél tisztességes megállapodásként ismerte el az egyezséget. Ennek egyik nagy horderejű tétele például az, hogy jövőre csaknem 28 milliárd forinttal csökken a munkavállalók terhe azáltal, hogy a jövőben a bérek után fizetett 10 százalékos TB-já- rulékot levonhatják( az éves adóalapjukból. Végre egy jele a kettős adóztatás megszüntetésének. Jelenleg nem csak a TB-járulék terheli a teljes keresetet, hanem szintúgy a személyi jövedelemadó is, holott a kettő egy irányba tart. Meglehet, hogy az alkalmazotti kedvezmény eltörlése sokaknál érezhetővé válik, ám a leírható TB-járulék ezt szinte mindenkinek bőven ellensúlyozza. Aligha fér kétség hozzá, hogy a pénzügyi kormányzat a költségvetés egyensúlyának javítására újabb adók kivetését tervezi, az igazságosabb közteherviselés azonban magával vonhat kellemetlenebb előírásokat is. Ilyen például, hogy nem szüntetik meg ugyan, de a természetbeni juttatások 44 százalékos adókategóriába kerülnek, amit a munkáltatónak kell majd megfizetnie. Aligha vitathatja bárki, hogy az utóbbi időben az ilyen természetbeni juttatás (például a ruhapénz) az adó- és más közterhek kikerülésének, tehát az államkincstár megrövidítésének volt az egyik módja, amiben persze nagyon sok munkahelyen nem részesültek. Ez utóbbiak hátrányt szenvedtek a természetbeni juttatást számo- latlanul nyújtó cégek dolgozóival szemben, ezért mindenképpen indokolt e juttatás valamiféle rendezése az igazságosság alapján. Hasonlóan ilyen célt szolgál, hogy az azonos közteherviselés érdekében jövőre terv szerint bevezetik a vállalkozásoknál az úgynevezett minimális adót (ez az éves árbevétel 2 százalékát jelenti). Köztudott ugyanis, hogy nagyon sok cég igyekszik „eldugni” a nyereséget, vagy túlköltekezik, hogy ezáltal apadjon le a minimálisra a nyeresége, s hogy ez utóbbi után ne adózzék. A forgalmat viszont nem lehet így manipulálni, az vagy van, vagy nincs... Mintha ennek az ellentételezése volna ugyanakkor: a tervezet szerint a társasági adó mértékét 40-ről 36 százalékra csökkentik, ami nagyobb volumenű termelésnél, forgalomnál már nem semmi. Visszatérve a személyeket közvetlenül érintő adókra: vélhetően nagyobb lehetőséget ad az igazságosabb teherviselésre a jelenlegi 4 adósáv hatra emelése, s az, hogy az adómentes határt 110 ezerre tervezik. (A jobban fizetetteknél viszont érezhető csökkenést okoz az 550 ezer forint évi kereset fölötti 44 százalékos adókulcs, bár azt is látni kell, hogy ilyen javadalmazásnál már az adóalapból leírható TB-járulék is jelentős ellen- tételezés lehet.) Realitásérzékre vall az is — s talán itt a még mindig legszaporább megyében ennek különös jelentősége van —, hogy az eddigi ezer forint helyett a szakmunkás- tanulók után havi 1500 forintot vonhatnak le adóalapjukból a képzésre vállalkozók. Színesek, feketén M agánügy, hogy nem is olyan régen egy jóféle színes televízió után talpaltam boltról-boltra. Közérdekké ez mostanában válhat, hiszen kicsiben már akkor találkoztam a jelenleg terebélyesedő színes tv-botrány- nyal. Akkoriban ugyanis a Sony színes tv-t az egyik boltban 15-20 ezerrel kínálták olcsóbban, vagy drágábban, mint a másikban. Ez azért még a piacgazdaság körülményei között is szembetűnő. Amikor rákérdeztem, mondta a drágábban árusító, hogy a konkurens cég csempész készüléket kínál. Mire az olcsóbbat eladni akaró azzal válaszolt: az övé sem különb, de kábítja a vevőt. Mostanára aztán kiderült — miként egyik országos napilapunk írja —, hogy zugkereskedők nagy meny- nyiségben árulják a távolkeleti gyártású színes televíziókat óriási haszonnal. Nem csupán szójáték, hogy ezek a színesek feketén kerülnek az országba s hogy a forgalmazók megkerülik a vámot, nem fizetnek illetéket és áfát, nem viselik a Kermi, illetve a MEI tanúsítványok költségeit sem. Ráadásul utóbb már hamisítani is kezdik a termékeket, hiszen a Sony vagy a Funai „az eredetinél gyengébb minőségű terméket takar”. Szeretném összekapcsolni ezt a „vám megkerülést” azzal a hazánkat az egész Európában lejárató olajbotránnyal, melynek során dízellé festették át a háztartási tüzelőolajat, s vágtak zsebre mesés milliókat egyesek. Az ezekről szóló információkból is kiderült, hogy a szállítmányok mintha elkerülték volna az illetékes vámszervek figyelmét, vagonsorokat sétáltattak ide, oda az országban, s a hatóságok tudta nélkül sikerült olyan létesítményeket üzemeltetni, ahol az átfestés megtörtént. Erről meg az jut eszembe, hogy a hatvanas években jártam először Bécsben, s amikor jöttünk haza, a vámos félig kinyomatta a fogkrémet a dobozából, hogy megnézze* nem rejtettem-e el benne arany nyakláncot... Hát kérem, egy szállítmány tv-készülék vagy egy szerelvény olaj, azért mégsem nyaklánc a fogpasztában, s nem tű a szalmakazalban...