Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-07 / 183. szám

14 >7 ‘Keíet-Magyarország hétvégi mdCékfete 1993. augusztus 7. A KM vendége A szárny nélküli fejvadász Kereskedő a KGST-n Cselényi György Nyíregyháza (KM) — Mi vásárlók, a nyíregyházi KGST-piac kereskedőit hajlamosak vagyunk iri­gyelni. Főként akkor, amikor látjuk, visszaa­dáskor a zsebükből, vagy az övtáskájukból vastag bankóköteget vesznek elő. Ezúttal ar­ról igyekeztem képet nyerni, mi rejlik, a „jól megy nekik” vélemény mögött. Zentai Lászlóné férje másodállású kereskedő, ám ő a vevőkkel úgy el van foglalva, hogy az életükről, a mindennap­jaikról a fő segítőjével, a feleséggel váltottunk szót. A piacozást ő is a valóságában ismeri. — Miért kezdtük ezt el? — kérdez vissza. — Azért, mert Laci főállású ke­resetéből nem tudtunk meg­élni. A 11 és a 8 éves fiút nevelni, a kétszobás lakást és magunkat fenntartani nem egyszerű. De mielőtt bárki is azt hinné, a kereske­déssel a munka elől mene­kültünk el, hadd mondjam el, hogy a 34 éves korom el­lenére már rengeteget dol­goztam. Állatokat tartot­tunk, földet műveltünk, per­sze munka mellett. Megél­tünk akkor is, de a szüleim mindig segítettek. A házaspár azt gondolta: a kereskedés az állattartástól, a dohány- és paprikater­mesztéstől könnyebb lesz. Az eddigi tapasztalataik alapján ezt már nem mernék állítani. •— A váltáson sokat töp­rengtünk, de mivel nem volt jobb ötletünk, belevágtunk — folytatta az asszony. — A barátaink tanácsolták, men­jünk Törökországba áruért. A hosszú útra csoportosan utaztunk. A társak segítet­tek: hol, mit, s mennyiért érdemes venni. A táskám — amelybe egy ember is bele­férne — tele lett áruval. Utá­na vigyed, cipeld a szállásra. Segítség alig, hiszen min­denki a sajátjával van elfog­lalva. Aki nincs hozzászok­va, annak a körülmények fé­lelmetesek. Egyedül egy nő nem indulhat el sehova. A török boltok árusai általában kedvesek, de ha valaki vala­miből nem elképzeléseik szerinti mennyiséget vesz, az üzletből képesek len- mének kidobni. Az utcán a jöttment alakok okozhatnak problémát. Ha nem vigyá­zunk, a pénz és más érték hamar eltűnhet. A bolgár-román határon órákig várniuk kell. Az egyenruhások ellenőrzik az okmányokat, meg ha rá­érnek, „szórakoznak” velük. Ahhoz, hogy egy kicsit is hamarabb átengedjék őket, az áruból valamit muszáj ad­niuk. Kerekperec megmond­ják, mire van szükségük. — Ha nem adnánk, hete­kig ott állhatnánk — újsá­golta Zentainé. — Vagy me­hetnénk Bukarestbe panaszt tenni. Ehelyett természete­sen mindenki a minél előbbi „szabadulást”, s hazaérést választja. A magyar határnál pedig tételes vámvizsgálat következik. A buszt ki kell üríteni, s minden egyes árut átvizsgálnak, megszámol­nak, majd ki kell fizetni a vámot. Ha valaki valamit elfelejt a vámpapíron feltün­tetni, azt elkobozzák. Miután hazaérnek, nem sokára (hajnalban) kelnek, s A SZERZŐ FELVÉTELE nézik, fog-e esni? Ha úgy érzik, nem, akkor kipakol­nak, s jöhet a kedves vevő. Sokan mondják, „csak né­zelődünk”. — Erre a férjem viccesen azt szokta mondani: azt még az idén ingyen lehet. Ha a vásárlóval, vagy a gyereké­vel sikerül kontaktust te­remtenem, akkor már több­nyire vesz valamit, vagy ala­posan körülnéz, esetleg később visszajön. A hideg­ben vagy tűző napon napi 12-14 órát álldogálunk, este holtfáradtan jövünk haza. A bevétel szempontjából egyik nap viszi a másikat. Naponta 3-400 forint helypénzt is „le kell perkálnunk”. Nem pa­naszkodunk, szépen megva­gyunk, de a kiadások, a vám, az adó, sokat elvisznek. Ha szombaton és vasárnap árul­ni akarunk, s helyhez sze­retnénk jutni, akkor a férjem már pénteken este kimegy, ott alszik — tette hozzá Zen­tai Lászlóné. — Ez minden hétvégén így megy. □ Nem veszélyes? — De igen. Volt, hogy a románok és az oroszok összeverekedtek. Akkor nin­csenek tekintettel senkire. Mi a kollégákkal, a magyar kereskedőkkel vigyázunk egymásra. Amivel tudjuk, segítjük a másikat. □ Kemény élet ez, meddig csinálják? — Amíg be nem döglik — válaszolta. — A kínai cso­portok elég nagy számban jelentek meg, s az áraknak nagyon alámennek. Most már itt van ez a nyugta is. Míg adom, ellopják az áru­mat. Szombaton és vasárnap rendszeresen — úgy hallot­tam egy Tisza-menti város­ból — beutazik egy cigány­csapat, s csennek, amit tud­nak. Amikor meglátjuk őket, már remegünk. Elne­vezték őket csipetcsápatnak. A piacon gyorsan végigfut a hír: vigyázz, mert itt van­nak...! — A külföldiekre pedig azt mondják: alkalmi áru­sok. — Én ismerek olyan lengyelt, valamint románt, aki alkalmanként megy haza áruért, egyébként a KGST- piacon él — fogalmaz Zen­tainé. — Szóval aki a pia­cosoktól irigyli, amijük van, az álljon oda és csinálja. Egy hétre nyugodtan mellém is jöhet. Megtudná, milyen rózsás élet ez. Az örökös ro­hanást, idegeskedést, vagyis a kereskedő életet a gye­rekeink is megsínylik. Hamar Péter Hogy fejvadász, az egyér­telműnek bizonyult a nézők előtt, de miért szárnyas? Ez volt a nagy kérdés a sci-fit kedvelő nézők előtt 1988-ban, amikor Ridley Scott filmjét, a Szárnyas fejvadászt bemutat­ták nálunk. Az eredeti cím, a Blade Runner is valami mást mond, de ki figyel oda ilyen apróságra, ha a közönség tódul a moziba. Hogyne tódult vol­na, amikor a korábbi forgal­mazás meglehetős visszafo­gottsággal kezelte az ilyen tí­pusú filmeket. A nagy sikerek persze ekkoriban már eljutot­tak hozzánk, a Csillagok há­borúja vagy A nyolcadik utas: a Halál például, de a kínálat­ban — már ami a számarányo­kat illeti — még ekkor is szov­jet filmek kerültek túlsúlyba az amerikaival szemben. Dőreség volna tagadni, hogy Ridley Scott érti a szak­mát, ismeri a közönséget. Filmjében megtalálható min­den hatáselem, ami népszerű­vé, tehát eladhatóvá teszi alko­tását. Mindenekelőtt a mese izgalmassága számít, hiszen a feszültség iránti igény hihetet­len mértékű minden korosz­tályban, ezt pontosan visszai­gazolja a statisztika. Amire már kevésbé találha­tó magyarázat: hogy lehet az, hogy például a Szárnyas fej­vadász kedvező fogadtatását nem zavarják a logikátlan cse­lekményelemek? Egyet érde­mes említenünk ezek közül, mert erre az egyre végképp nincs elfogadható magyarázat. A szőke android, miután vég­zett az őt megalkotó tudóssal, végsőkig vitt küzdelmet vív a Harrison Ford alakította fej­vadásszal, aki már-már lezu­han a felhőkarcoló tetejéről, amikor ellenfele hihetetlen erővel ragadja meg a karján, felemeli... s akkor minden lé­tező logikával ellentétben nem dobja le, hanem nagylelkűen visszaadja az életét. Ami az androidot illeti, ide­másolom egy sci-fi lexikonból a meghatározást: „Emberhez teljesen hasonló, attól külsőleg megkülönböztethetetlen me­chanikus konstrukció, ember- szabású robot.” A filmben ugyanis ők térnek vissza vala­honnan a Földön kívülről Los Angelesbe, mindez történik a képzelt jövő körülményei kö­zött 2019-ben. Új természetesen nincs a Nap alatt! A történet régről is­mert klisékből épül fel. Az alkotója ellen forduló, mester­ségesen létrehozott lény tör­ténete megtalálható a Gólem- vagy Frankenstein-históriák- ban, a fejvadász pedig a wes- temfilmek jellegzetes alakja. Ezekkel együtt vagy ezek el­lenére is természetesen azt kell mondjuk, a Szárnyas fej­vadász az igényesen elkészí­tett szórakoztató filmek közé tartozik. A nagy kérdés a felújítás után az volt, Ridley Scott mi­lyen megfontolásból vágta át filmjét, hozta létre az új vál­tozatot? Szerettük volna hinni, hogy az átalakítás révén mun­kája — megtartva a szórakoz­tató szándékot — olyan gon­dolati többletet kap, mint ami­ket felfedezhettünk annak ide­jén az olyan sci-fikben, mint a Solaris, a Charly vagy a 451 fok Fahrenheit. Ezt azonban hiába keressük! Olyan gondolat többlet válto­zatlanul nincs a Szárnyas fej­vadászban, ami kiemelné a szórakoztató filmek skatu­lyájából. „Filozófiája” mind­össze annyi, amit a főcselek­mény hátterében felfedezhe­tünk. Ez egyfajta prófécia, amely az egyre elviselhetet­lenebb nagyvárosi közegre utal. Szenny és nyüzsgés min­denütt, az emberi szó érthetet­len hangzavarrá változik, a technika pedig nemcsak fül­bántó zörejeivel tön szét a környezet harmóniáját, hanem azzal is, hogy a biztonságérzet mellé vele egyenlő arányban odatelepíti a bizonytalanság­érzetet is. Az androidok világa itt kap hangsúlyt, hiszen ha alkotójuk nem tud úrrá lenni rajtuk, s gyakorlatilag megkülönböz­tethetetlenek az embertől, akkor a lét természetes és ké­zenfekvő folyamatainak a ter­vezhetősége válik lehetetlenné és értelmetlenné. Hiába fejezte be Scott más­ként ezt a második változatot, filmje így sem lesz optimis­tább egyetlen centiméterrel sem. Örökösen szakadó esője nem lesz megtisztító erejű. Mi meg örülhetünk, hogy „csak” az ózonlyuk, a háborúk, az AIDS és ezekhez hasonló apró veszedelmek vesznek körül minket ebben a mai világban, androidok még nincsenek. Habár a fene tudja! Ha egyszer megkülönböztethetetlenek! Már láthatják a mozikban Az Apáca show című film­ben a bővérű Deloris Van Car- tier igazán nem az a fajta nő, aki gyámolításra szorul. Egy másodosztályú kaszinó másod- osztályú énekesnőjeként ismer már minden eszközt, amivel le­szerelheti az efféle helyeken nyüzsgő tolakodó férfínépet. Egy nap azonban menekülnie kell: szemtanúja lesz egy gyil­kosságnak. Ehhez — mivel a gyilkos véletlenül éppen a ba­rátja, a helység kisstílű geng­sztere —, az FBI segítségét kell kérnie. A fiúk nem is késleked­nek, eldugják az énekesnőt oda, ahol azt tényleg senki sem keresné... Egy apácazárdába. A viharos gyorsasággal beöltö­zött novicia természetesen nem nagyon találja a helyét a rideg falak között, a hideg is kirázza a koránkeléstől, a fegyelemtől, a reggeli imától... A többit pe­dig mindenki megtudhatja a filmből. Könyvespolcunk A kötet címadó verse: Egy kis csodát Miklós Elemér Kőszeghy Elemér neve új­ságíróként (a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztő helyettese, a Hár­mashatár társszerkesztője) is­merős Kárpátalján és a határon innen (népszabadságbeli tudó­sításai révén) is. Költészete, bár verseit az elmúlt évtized­ben lapokban és folyóiratok­ban rendszeresen publikálta, csak lassan, inkább a versek iránt közvetlenül is érdeklő­dők körében vált, válik isme­rőssé. Első kötetét a József At­tila Irodalmi Stúdió kiadvá­nyai között 1984-ben „Terem­tő titkok” címen adta közre, azután az Évgyűrűk c. antoló­gia közölte hat versét (1987), majd 1992-ben az Extra Hun­gáriám c. antológia szerzői kö­zött találjuk nevét. Alkotása­ival azóta is jelenlévő a folyói­ratok (Hatodik Síp, Pánsíp) és napilapok hasábjain. A hit tánlálta Teremtő titkok vallomásai — még mutáló hangon — az egyén és közös­ség helyzetének megjelölésére vállalkoztak. Mintegy negy­ven költemény — többségük Illyés Gyula és Nagy László erőteljes hatása alatt íródott — lassú építkezésben, fokozatos­ságot érvényesítve közösség­igényű számadással mutat egyéni vonásokat, gondolati eredetiséget. Állandóságuk, hogy a kisebbségi sors versé­pítő tényező egy sajátos stílu­sú zaklatott lüktetésben. Az új kötet címadó verse — Egy kis csodát — előbb a Hato­dik Síp 1990. márciusi számá­ban olvasható, s mára jelképes összekötőelem lett a két kiad­vány között: az ívelő folytonos­ság jeléül, „...mivégre írni? egy csipetnyi létjel?” — kérdi (ok­kal) bizonytalankodva, s e cím­adó versben fogalmaz választ: „...kiáltást, titkolt zsongást, szeretetig vérroppanást;” A karcsú (7 ív terjedelmű) füzet 6 ciklusha sorolta 86 verse évtized terméseként vár megméretésre. A zaklatott világ változó viharai közepette a régi hol? és honnan? kérdé­sek helyén újak (hová? merre? meddig?) indukálódtak, s köl­tő nem kerülheti meg a vála­szokat. Kőszeghy tudatosan vállalkozik rá, amit vállal: megkísérelni közéleti igény­ből fakadó elkötelezettséggel a kisebbségi sors kényszeré­ről, terhéről úgy szólni, hogy az egyedi és általános sorsele­mek vetületei előremutatóan „egy kis csodát” (a megmara­dás csodáját) érzékeltessenek. Az előző kötettel is egybe­vethető állandóság, hogy sok­színű eszközrendszerrel a va­lóság sokoldalú bemutatására törekszik. „Nagy zsongásban van a világ” — írja, s keserűen jellemez: „...ez a világ olyan furcsa (mindig csak a rosszra futja) magyaros. A kompozi- ciós rendbe illesztett képekkel jelzi személyes fájdalmait .....kéreesül a bőr. ívele a lélek is.) ...lelkünkre Európa,) agyunkra Ázsia (teker híná­rokat.” (a XX. század végén). A gondolati feszességet tö­mör, zárt formákkal fokozza, s köztük az epigramma (ab­szurd, három sor, mikor meg­születtem), a szenett (idill) kö­tött fegyelmét nemcsak a for­malizmusba hajlóan a nagy kezdőbetűk elhagyásával, ha­nem a „lírikus én” változatos kifejezőeszközeivel: allegori­kus életképek (és mégis, cir­kusz alatt és után), önirónia (mikor megszülettem, ha egy­szer), parafrázis (mocskos szívvel) váltakozásával oldja patetikusmentessé. Az összkép tehát tartalmi, formai gazdagodást egyaránt mutat, s az életviszonyok ok­sági összefüggéseinek feltá­rása, a létváltás közösségi re­ményeinek kifejtése, a kifeje­ző eszköztár bővülése igényel­né, hogy Kőszeghy költészetét minél többen megismerjék. íGlória Kiadó. 1993.) Zentai Lászlóné Képünkön: egy kocka az új amerikai filmből

Next

/
Oldalképek
Tartalom