Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-07 / 183. szám

1993. augusztus 7. A ‘Kekt-Magyarmzág hétvégi meííékkte 15 Két kilométeres falu a Tiszánál Tóth M. Ildikó Győröcskén a polgármester cseréptetős há­zában ülünk. Az ablakokban pi­ros muskátlik integetnek, az udvarra szőlőlugas borít ár­nyat. Az utcán kutyák lógatják nyelvüket. Itt bent hűvös van és olyan csönd, hogy hallani a legyek zirmegését a lugasban, egy-egy dongó koppanását a tornác üvegén. Mintha nem is az ukrán-magyar határnál, Zá­honytól öt perc autóútra vol­nánk... Aztán hangok szűrődnek ki az első házból, ahol a pol­gármesterné palackozott ital­boltja van. Se borbély-, se ko­vácsműhely az aprócska fa­luban, ahol meghánynák-vet- nék a világ dolgait az embe­rek, ide térnek be beszélgetni. Az ivósak a kocsmába ülnek. Ennek hátulja a bolt, ahol megveszik a kenyeret, tejet, cukrot, amit maguknak nem tudnak megtermelni. A vallá­sosak a református templom­ban azért is fohászkodnak, hogy Isten fordítsa a szemét Győröcskére, mert többször kondul meg a lélekharang, mint tartanak keresztelőt. Csak száznegyvennyolcan vannak. — Öregszünk, halunk el — sóhajt ifjú Révész Béla, a pol­gármester. Maga is középko­rú, rokkantnyugdíjas. — Nem­rég volt itt egy fiatalember, statisztikát készített. Kért, mondjak olyan hatvan és het­ven év közötti családot, ahol él a férj és a feleség is. Egyet se tudtam mondani... Az apró rétközi falvacska ötvennégy családjából leg­alább huszonöt csak egy öreg bácsiból vagy néniből áll. Harmincöt gyermek van, kettő óvodás, három karonülő. Hu­szonheten dolgoznak (Zá­honyban a vasútnál, termelő- szövetkezetben, külkereske­delmi cégeknél), heten mun­kanélküliek, ők jövedelem- pótló támogatásból élnek. Ötvenkilencen öregségi vagy rokkantnyugdíjat kapnak. Az átlagjövedelem hét-nyolcezer forint, de nincs se kirívóan gazdag, se nagyon szegény Győröcskén. A legifjabb polgár, Eszter- hai Dániel július 19-én szüle­tett. A legöregebb — Pokol Béla bácsi — kilencven esz­tendős lesz, betegeskedik. A falucska minden harmadik la­kója szegről-végről rokon. Mint a hajlott hátú, mosolygós néni, akivel a Tisza utcán ta­lálkoztam. Pokol Gézáné Má­tyás Mária 1921 óta él Győ­röcskén. Tiszabezdédről tele­pültek be a szülei. Felnevelt három fiút, most beteg testvé­rével él a majd’ százéves ház­ban. — A fiamnál voltam, dudvát vittem a disznónak — mutatja az üres vödröt. — Én szeretek itt lakni, mert ott van Záhony —- int keletnek —, itt a váró pár méterre, felülök a buszra, elmegyek, mindent megve­szek. Mi kell már egy nyolc­vanévesnek? De a fiatalok se panaszkodhatnak, mert szép faluházunk van, szoktak benne A győröcskei református templom — a tiszteletes Záhonyból jön hetente egyszer. A falu orvosa is, akiért mindenki rajong. A gyerekek Záhonyba járnak iskolába — a határváros lett a Rétközi falvak központja Harasztosi Pál felvétele rendezvényeket csinálni. — Videóznak általában — magyarázza ifjú Révész Béla. — Ott az orvosi rendelő, a kétezerhatszáz kötetes könyv­tár, a nagyterem... Össze­sen hét helyiség, 1987-ben építet­tük. Mária néni lánykorában Győröcske még kisebb volt és sze- g é n y e b b munkásem­berek lakták De már a temető­ben porladnak azok, akik mesélhetnének a régi faluról. Mert Győröcske hétszáz évig a Tisza partján feküdt. György, a Gut-Keled nemzetségbeli Sándor bán fia volt névadója a XII. század­ban. Négyszáz év múlva Vára- di Istvánhoz került, ekkor 130 lakosa volt, nevét Gyér, Gyeur, néha Győr formában írták az oklevelekre. A XVIII. században a Ghilányi család szerezte meg. Nevét — amely a György megrövidülése, ki­csinyítőképzősen pedig a te­lepülés méretére utal — azóta használják mai formájában. A jobbágyfelszabadításkor a kisnemes Györöcskey család volt a földesura (Györöcskey István a falu szélén nyugszik szürke márványkő alatt), és 278-an lakták. Korábban Ung, az 1860-as években Szabolcs megyéhez tartozott. A Tisza a múlt század végén elmosta a folyóparti falut, vele történelmének emlékeit. Ak­kor kényszerült Győröcske a töltés mögé települni. Ezért legöregebb, nád vagy zsúp­fedeles, csonkakontyos vályog­házai is csak százévesek. Még látni a tulipán, rózsabimbó, csillag, toll, gombos buzogány oromdíszről, hogy református lakta, mert a a katolikus házára a szimpla nyársat vagy ke­resztet faragták. A kertes házak többsége a hetvenes években épült. Több lakatlanul áll, kihaltak be­lőle az öregek, a fiatalok beköl­töztek Záhonyba. Mintha a folyótól való ősi félelem továbbélne, Győröcske két utcája a folyó nevének első betűjét formáz­za: a T kalapja a Tisza, szára a Váci Mihály utca. A jövő re­ménye már összekötötte a ka­lapot a szárral, ez a harmadik, a Béke utca. Ott egy ház van, és mellette kimértek négy tel­ket. A falucska mindössze ki­lométeres. De ha a Tisza haj­dani medrében lévő szemét­telephez vezető ösvényt is be­leszámítjuk (a környékről mindenki mindent idehord) akkor is csak két kilométer hosszú. — Sok a szabad telek, egy négyzetméter földet száz fo­rintért adunk a betelepülők­nek, — mondja a polgármes­ter. — Tíz éve vezettük bé a vizet, beléptünk a gázprog­ramba, igyekszünk előre. Reméljük, hogy ha felépül a Magyarországot Szlovákiával és Ukrajnával összekapcsoló, Győröcskén átmenő közúti híd, idejön a fiatalság is, és nem leszünk kihaló falu... A Föld állampolgárai vagyunk Tóth Kornélia M int egy kirakós játék darabjai, úgy illeszked­nek egymás­hoz a valóság megismerésének, megismer­hetőségének elemei a felcse­peredő ifjú előtt. Az iskolában tantárgyakra szabdalt, kate­góriákba zsugorított valóság szétfeszíti a gondolatok által ráerőszakolt burkot és mint a pajkos gyermek, cinkosan odaint a titkok nyomába szegődő tanítványnak: íme, itt vagyok a génekben, a kvan­tumvilágban, a csillagközi ga­laxisokban, a magba burkolt csírában. Az ókor egyik leg­nagyobb filozófusa, Hermész Tríszmegisztosz sok évtizedes kutatásának, természetisme­retének legfontosabb sum- mázata: amint lent, úgy fent, s amilyen a mikrovilág, olyan anyagokból és olyan struktúrát követve épül fel a makrovilág. A természet- és a társada­lomtudomány művelői Szent- Györgyi Alberttól Albert Schweitzerig sokszor igazol­ták az egységes világ létét. S mégis, amikor keressük a helyünket a saját öntörvényei által mozgó, nélkülünk is el­boldoguló világban, az egység és a harmónia helyett szél­sőséget és diszharmóniát talá­lunk. A polgári értékeket kö­vető ötvenes úr nem tudja el­fogadni a hosszúra növesztett hajú, bőrcuccba bújt, motoron száguldozó suhancot, de az a fiatalember sem igazán tud mit kezdeni apái örökével, ame­lyet rá akarnak testálni, kéret­lenül. De a negyedszázada tisztességes eredményt felmu­tató hivatalnok is ellenérzést táplál a miniszoknyás, ám dip­lomával is rendelkező új kolle­ganővel szemben: ki tudja, a főnök melyikük munkaerejét véli fontosabbnak? A sor vég­telen, tetszés szerint bárki folytathatná. Mint az inga is kileng mind­két irányba, amíg nyugalmi pozícióját elfoglalja, úgy kerü­lünk legalább érzelmileg — ha már külsőségekben nincs mer- szünk kipróbálni azzal, hogy elütünk a környezetünktől — közel a társadalmi valóság szélsőségeihez, amíg rátalá­lunk arra a helyre, amely ben­nünket a közösségben megil­let. Bizonyára mindannyian eltűnődtünk már egy tétova percben azon, hogy mennyi az egyén szabadsága a neki jutó szék kiválasztásában és elfog­lalásában, vagy éppen a sors rendelését kell zokszó nélkül elfogadnunk? Jussunk bármi­lyen álláspontra az egyéni sza­badság és az eleve elrendelés kérdésében, környezetünk ad­dig lök, taszít, lehúz és fel­emel, amíg nyugvópontra jut az inga. □ Elnézem a középkorú, rop­pant szimpatikus házaspárt. Júlia és Hans Randau. A félj a Bessenyei György Tanárkép­ző Főiskola német vendégta­nára immár három éve — az orosz szakos tanároknak igyekszik anyanyelvi környe­zetet varázsolni a müncheni lektor, a neje fizika-kémia sza­kos diplomát szerzett az ELTÉ-n. Bár a fővárosban mondták ki az egymáshoz fűzött sorsra az igent, a bajor fővárosban telepedtek le és választottak maguknak házat és hazát. Nagyobbik fiúk orosz-angol szakos egyete­mista, az ifjabb művészetet és filozófiát hallgat Hamburg­ban. A házaspár kettős állam- polgárságot választott papí­ron, a valóság azonban elkép­zelhetetlenül színesebb az iro­daízű döntésnél. Szellemesen úgy fogalmaz­tak, ők a Föld állampolgárai. Mindezt annak a meggyőző­désnek a következményeként állítják, hogy másfél évtizede ismerkedtek meg a Bahái hit­világgal, s ettől kezdve gyöke­resen megváltozott az életük. Nem arról van szó, hogy elfor­dultak volna a világtól, annak örömeitől és gondjaitól, sőt ennek éppen az ellenkezője történt. Álláspontjuk megérté­séhez múlhatatlanul fontos né­hány adat a Bahái hitről. Másfél évszázada Perzsiá­ban ringatták a legifjabb vallás bölcsőjét, ám az iszlám kö­nyörtelenül igyekezett elti­porni egy riválisnak induló vallási irányzatnak még a csíráját is. Természetesen ez nem sikerült, s ma már a világ szinte valamennyi országában és régiójában vannak hívei. Papságuk nincs, valamennyi tennivalót az évente választott, helyi illetőségű Szellemi Tanács intéz. Minden 21 év feletti tagjuk választó és vá­lasztható. India, Afrika, Dél- Amerika, a Csendes-óceán szigetvilága mellett a vén kon­tinensen is hódít a szimpatikus elveket követő relígia. Olyan célokat követnek, amelyeket bármelyik demokratikusnak látszani akaró társadalmi for­máció szívesen tűzne zászla­jára. Ízelítőül csak néhány: megszabadulni az előítéletek minden fajtájától, a férfiakéval azonos lehetőséget teremteni a nőknek, a vallási igazság egy­sége, a túlzott gazdagság és a túlzott nyomor eltüntetése, az egyetemes oktatás megvaló­sítása, az egyes ember felelős­sége az önálló igazságkere­sésre, s végül annak felisme­rése, hogy az igaz vallás har­móniában van az ésszel és a tudományos igazság keresésé­vel. — Mi is a keresztény Eu­rópában, annak szellemiségé­ben nevelkedtünk, de csalód­nunk kellett a társadalmi és az egyéni élet pilléreinek mon­dott sok dologban — magya­rázza Hans. — Rátaláltunk viszont a Bahái hitre, amely nyílt, őszinte, pozitív módon közeledik a világhoz. Bejártuk Európa sok országát és keletet is, számtalan barátra tettünk szert a hit követői között. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy az életünkbe beavatkozó, merev, szigorú vallásról van szó, gyorsan elmondom, ép­pen a közösséghez tartozás segített bennünket a harmo­nikusabb személyiség kiala­kításában, belátóbbak va­gyunk és az életünkben jelent­kező problémákat is a bará­tainkkal folytatott mély be­szélgetés révén tudtuk és tud­juk sikeresen megoldani. Hans és Júlia megtalálta azt a helyet, amely nekik terem­tetett ezen a világon. Lelki egyensúlyuk irigylésre méltó, ők követésre méltónak tartják ezt a szellemiséget, amely eredményesen kormányozza hat millió társuk életének ha­jóját. Természetesen kár lenne egyetlen lehetőségnek feltün­tetni a Bahái hit követését, mint az élet kulcskérdéseinek megoldására való gyógyírt. Akit nem sodornak el élete történései, hanem saját kezébe veszi sorsának irányítását, va­lószínűleg átélte már azt az él­ményt: milyen felemelő dolog rendet teremteni magunk körül, testi, lelki, szellemi ki­egyensúlyozottságban élni. Az sem közömbös, ki miért, minek a hatására dönt egy elv, egy szellemiség követése mel­lett. Belülről fakad-e a meg­győződés, vagy külső ténye­zőkhöz igazodva hangoztatja az egyén a hovatartozását. Júliáék tartásához kétség sem fér. Ám ellenpélda is akad bőven. Nemrégiben a naturis­tákról készült tévé-riport gon­dolkodtatott el: a széparcú, öt­venes éveiben járó, őszülő ha­jú, ám divatos frizurás hölgy anyaszült meztelenül állt a ka­merák elé, s mint a naturista szervezet gazdasági felelőse bizonygatta: mennyivel jobb fürdőruha nélkül, amolyan ős­testvéri közösségben napozni. Azért kibökte, hogy a férje hó­dolt korábban ennek a szen­vedélynek, de ő nem akarta egyedül elengedni, inkább na­turista lett. Nem kell hozzá dús fantázia, hogy elkép­zeljük: más családi indíttatás mellett ennek az asszonynak esze ágában sem lett volna sut­ba dobni a fürdőruháját... S hogy melyik az ér­tékesebb meggyő­ződés, talán nem vi­tatható. Amely sze­mélyes hitből, s nem az igazodás kényszeréből fakad. Szűkebb környezetünk tálcán kínálja a példákat, s mindannyian szinte naponta állunk választás előtt. Politikai palettánk színesedése, a ma népszerűnek mondott közsze­replők követése, divatos esz­mék hangoztatása bőven ad döntési helyzetet azoknak is, akik igyekeztek távol kerülni a közélettől. A megszenvedett meggyőződés azonban ezernyi buktatón át vezet, s nem adják egykönnyen. A saját útját min- dekinek végig kell járni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom