Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-21 / 194. szám
1993. augusztus 21. A XtfetMagtiarorszw hétvégi meíUkfete 313 Az oskolamesterek iskolái Lebontották Nyíregyháza egyik legrégebbi oktatási épületét a Körte utcában Margócsy József . Lebontották Nyíregyházán a Körte utcai iskolát — ez a hír valószínűleg meglepetést okoz a fiatalabb nyíregyháziaknak: ők nem emlékezhetnek arra, hogy a Körte utcán iskola is volt valaha. Óvoda, az igen: ma is működik a régi, meg az újabb épületben is, de elemi iskoláról ugyan ki hallott itt? Tisztázandó, hogy a volt 12. számú Körte utcai házról van szó: a Vay Ádám (kis)körút piros házaival szemben. Itt mostanában egy hatalmas gödör látható: az újságunkban is olvashattuk az Uniterv Kft. parkoló-üzlet és irodaházának építési előkészületei folynak itt, s július végén itt találták azt a bizonyos 70 kilós bombát — az elmúlt háborús idők emlékét. Nos, ennek a területnek Körte utcai vonalán állt az öreg iskola, amely már egy fél évszázada nem szolgált iskolai célokat. Nem volt már rá szükség, magánlakosokat fogadott magába ez a kb. 100-120 évvel ezelőtt keletkezett hosszú frontú épület. Oldaliskola Az evangélikus egyház iskolája volt: úgynevezett oldaliskola. Azoknak egyike, amelyik tehermentesíthette a templom környékén levő központi iskolákat, amelyekben a tanítói lakás melletti tantermekben általában száznál több gyerek tanult egyszere. Az egyház kéziratos történelme szerint 1821-ben létesítettek ilyeneket: a serház mellett, a búzavásár mellett, a pazonyi, illetve a Szarvas utca környékének lakosai számára a város négy szögletében. Az oldaliskolákban iparos mesteremberek, másnéven oskolamesterek vállaltak segédtanítói feladatokat. Itt Habdák István ezüstműves, a másik háromban Balázs Mihály csizmadia, ill. ifj. Benkő István és Tóth József szűcsmesterek foglalkoztak a kis nebulókkal. Mivel ők a tanítási módszereket nem ismerték, hetenként a nagytekintélyű Schulek Gáspár lelkészhez jártak „útmutatás és feleletadás” végett: később pedig a központi iskola szakképzett tanerői folytatták a mai szóval képesítés nélküli nevelők továbbképzését, akiket interimálisan, azaz ideiglenesen alkalmazott az egyház. Ne feledjük, akkoriban még ismeretlen a városban, a megyében is az óvoda fogalma, a bokortanyákban sincsenek még iskolák. De helyes és Balázs Attila felvétele A hajdani „oldaliskola” ma evangélikus kistemplom igényes oktatási elvek alapján így gondoskodtak az iskoláskorba felnövő gyerekek szellemi foglalkoztatásáról, hogy legalább a későbbi tanulmányok alapelemeit elsajátíthassák az oldaliratos iskolatörténetében írja, hogy „ezeknek az iskoláknak fő tennivalója az írás, olvasás, számolás, vallás és énekek megtanítása, kb. az I—II. elemi osztály szintjén.” (17.) Másfél évszázaddal ezelőtt még nem voltak tanító- képezdék, szakképzett tanítókat csak a központi iskola ellátására tudtak alkalmazni, anyagi okokból is. így az sem csoda, hogy ezek az első segédtanítók gyakran változtak: vagy a mesterek untak rá a pedagógiai feladatvállalásra (az első években az ő saját házukban kaptak helyet a tanulni küldött gyerekek), vagy a munkájukkal nem voltak megelégedve, így a város négy végében létesített intézmények működésében olykor évkiesések, szünetek is keletkezhettek. Átalakítások után Majd csak a kiegyezés korában lett ezeknek az iskoláknak is önálló épületük, ezidőt már szakképzett, okleveles tanítók szolgálati lakásával egy épületben. Itt, a hajdani Körtvély- fa, később Körte utcán, a manapság megszűnőben, átalakulóban lévő Nyár utca torkolatával szemben jó száz évvel ezelőtt épült ez a most lebontott iskolaépület. A többi három, a Nádor utca keleti oldalának közepe táján, a Debrecen (Kígyó utca sarkán, illetve a Búza tér) Új utca sarkán épült. Ez utóbbi a század- forduló táján megszűnt, s helyette a Szegényház (Széna) tér és Árok utca sarkán építették fel a negyedik oldaliskolát, azóta ezek az épületek többszöri átalakításon mentek át, a múlt háború vége felé már nem is működtek, az Árok utca sarki iskolából egyházi célú gyülekezeti ház alakult. A mérnöki hivatali iratok szerint ezt a Körte utcait a század elején újították, alakították át, Szuchy József népszerű építőmester tervei szerint 1904- ben. A mi diákkorunkban még működött a Körte utcai iskola. Hozzá fűződik egy emlékem 1934 tavaszáról. Akkor a budapesti Vakok Intézetének Homéroszról elnevezett vegyeskara kapott meghívást Nyíregyházára, s a vonattal érkező 70 tagú kórus kalauzolását a mi cserkészcsapatunk kapta feladatul. Ide vezettük el a dalosokat, itt helyezték el őket. Maradandó benyomásom, hogy ezek a sors által sújtott felnőtt emberek mennyire kedélyesek, egymás közt is, velünk is, bármiről esett is a szó, semmi nyoma a sorsüldö- zöttségnek, az ebből származó hátrányoknak, olyanok, akik megbékéltek sorsukkal. Hangversenyüket egyébként május 4-én tartották a Korona nagytermében, Schnitzt Gusztáv karnagy vezetésével. A fegyelmezett előadás, tiszta éneklés sikere nem maradt el, klasszikus darabok mellett bemutatták Kodálynak nem sokkal korábban írt Mátrai képek című kompozícióját is, Jarmer László sorstársuk zongoraszámokkal is szerepelt. A korabeli újságíró meglehetősen rosszallja beszámolójában, hogy a város felnőtt közönsége még nem szokott rá a kórushangversenyekre, pedig sajnálhatja mindenki, aki távol tartotta magát a színvonalas, értékes élményt nyújtó hangversenytől. Végül érdemes emlékezni a régen itt működött tanítók közül kettőre is. 1843-tól 1878- ig Hudák György tanító után magát az épületet is Hudák iskolának hívták a városban. Hudákot már az utolsó évben Ruhmann Andor (1855—1936) helyettesítette, majd át is vette az iskolát, innen 1883-ban a központi iskolába osztották be, ahol 1903-tól 1920-ig őaz igazgató. Tanonciskola Ugyanebben az épületben működött ott vendégként az alsófokú kereskedelmi iskola, azaz a tanonciskola is: ennek vezetését, lényegében alapításától kezdve 38 éven át, 1927- ig szintén Ruhmann látta el. Igen népszerű, közvetlen modorú, rokonszenves egyéniség, a város közéletének, társadalmának tisztelt alakja. Országos elismerésben is részesült, nem is akármilyenben: 1919- ben ő kapta meg a Magyar Tudományos Akadémia kezelésében álló Wodianer-alapít- vány egyik díját. Ezt W. Albert báró hagyományozta 1892. évi végrendeletében, hogy az évi kamatokat két egyenlő részre osztva, jutalmul kapja az ország két, olyan kiváló néptanítója, akiket az illetékes tanügyi hatóságok ajánlottal közül az MTA külön szakbizottsága a legméltóbbaknak ítél. Nem kis elismerés ez a kitüntetettnek, de a hajdani város pedagógus társadalmának sem... Oszlánszky László: Virágkehely Elhurcolt magyarok Kiegészítések ’56-ról, szovjet iratok alapján Fazekas Árpád Mi, szabolcs-szatmár-be- regi emberek büszkék lehetünk arra, hogy a nyíregyházi Bálint Pál vezetése alatt eljáró 1956-os elhurcolást vizsgáló bizottság bátor fellépése révén lelepleződtek a deportálások. Pedig a szovjet katonai vezetők most is igyekeztek törvénytelen és embertelen, eljárásukat titokban tartani. így a Moszkvába kitelepített Rákosi ex főtitkár még 1956. december 15-én Hruscsovhoz küldött levelében is képtelenségnek, lehetetlennek tartotta, hogy a letartóztatott magyarokat a Szovjetunióba irányították. A Jelcin-dossziéban átadott szovjet iratok sok új ténnyel egészítették ki eddigi tudásunkat, ugyanis egy héttel hamarabb kezdődött és mintegy 4—5 ezer(!) főt érintett ezen újbóli szovjet deportálás. Eszerint Kádár és Münnich már 1956. november 14-én határozottan tiltakozott azért, mert a szovjet hatóságok egy vasúti szerelvényen a fegyveres felkelésben részt vett magyar fiatalokat szállítottak a Szovjetunióba (Szibériába). Bálint Pálék csak másnap telefonáltak ez ügyben Záhonyból Budapestre Münnichnek. így Szeröv, a szovjet titkosszolgálat tábornoka és Andropov, szovjet nagykövet beismerték: „Ma, november 14-én valóban Csop állomásra irányítottunk egy kisebb szerelvényt olyan letartóztatottakkal, akiknek nyomozati anyagában az szerepel, hogy a fegyveres felkelés aktív résztvevői és szervezői voltak.” ... A szerelvény útja közben a foglyok két állomáson cédulákat dobtak ki, melyekben közölték, hogy Szibériába viszik őket. A cédulákat a magyar vasutasok felszedték és értesítették a dolgokról a kormányt. A válasz: utasítást adtak ki, hogy a jövőben a letartóztatottakat megerősített kísérettel, zárt gépkocsikon szállítsák. (Ezzel teljesen összhangban van a Cédulaeső a rácson át c. cikk, amelyet még 1990. március 3-án közölt a Kelet-Ma- gyarország). A deportálás kezdetét és helyét illetően még a következők olvashatók ki ezen átadott szovjet dokumentumokból: 1. Már november 8- án megérkeztek az első 1956-os magyar foglyok az ungvári börtönbe (Debrecenből és Miskolcról 22 fő). 2. További egy hét alatt azaz november 15-ére már 846 magyar foglyot (közte 23 nőt) hurcoltak az ungvári börtönbe, ahonnan az elviselhetetlen zsúfoltság miatt 463 főt Sztrij város, illetve Drogobics helység börtöneibe vittek. 3. A további fogolyszállítmányokat Cser- novci, Drogobics és Szta- nyiszlav városok börtöneiben fogják elhelyezni. 4. I. A. Szeröv elvtárs november 7-i K volnalon adott tájékoztatása szerint az eddig letartóztatottak száma 4—5 ezer fő. 5. A foglyok többsége Budapest környékéről (548 fő), Veszprém (90 fő), Kaposvár (45 fő), Szombathely (55 fő) és Miskolc (20 fő) városából érkezett. 6. M. N. Holodkov elvtárs, belügyminiszter-helyettes már november 7-13 között Ungváron tartózkodott, hogy a magyar foglyok fogadását előkészítse. Szeröv és Andropov, a szovjet cselszövések irányítói, 1956 november 14-én előre közölték K vonalon az SZKP Központi Bizottságával: „Holnap a Münnich elvtárssal való megbeszélésen Szeröv elvtárs azt fogja mondani, hogy mivel Magyarországon nincs megfelelő, kellően előkészített börtön a foglyok őrzésére, ahol biztosítani lehetne az objektív nyomozást, ezért arra gondoltunk, hogy a letartóztatottak egy kis csoportját a szovjet-magyar határ köze' 11 *9 " 'fi ■ nn ^mnjnn ...J] Szűcs Sándor 1956-os „feltámadt magyar” a nyíregyházi MÁV Művelődési Otthonban 1992. április 26-án az ungvári rabságról is beszámolt A SZERZŐ FELVÉTELE lében lévő helységekben szállásoljuk el.” Fogalmunk sincs arról, hogy az 1956-ban deportált 5000 magyar szabadságharcos közül hányán térhettek haza. Néhányójuknak ideiglenes szabadon engedésük után még sikerült disszidálniuk. E kevesek egyike Szűcs Sándor, 1956-os záhonyi állomásfőnök és parancsnok, akinek Norvégiában adott nyilatkozatai és az ENSZ magyar ügyet vizsgáló bizottsága előtt tett vallomása feltárták azt a tortúrát, amelyen ezek a szerencsétlen magyar hazafiak átestek. A Szovjetunió szégyene, hogy az 1956-os megszállást és megtorlást irányító Szeröv (1905-1990) tábornokot a Kutuzov Érdemrend első fokozatával tüntette ki, már decemberben. A volt SZKP KB Levéltárából a Jelcin-dossziéban átadott szovjet dokumentumok valóban „Hiányzó lapok 1956 történetéből" (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1993.), s értékesen egészítik ki a szabadságharcosok deportálására vonatkozó eddigi hiányos ismereteinket. Egyben bizonyítják, hogy a Kárpátokon bejutó oroszok mindig elhurcolták a magyar lakosságot és katonákat, ha erre lehetőségük adódott (1849, 1944, 1956). A magyar embereket a szovjet KGB (és magyar csatlósai) vezetőjének: Szeröv tábornoknak a szerepe az 1849-es osztrák elnyomást megtestesítő Bach rendőrminiszter dicstelen alakjára emlékezteti. Ezen tények magyarságtudatunk fontos elemei.
