Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-17 / 191. szám
12 Kelet-Magyarország KULTÚRA WSSSSSKKKKBK^ 1993. augusztus 17., kedd Népfőiskola Kunhegyes (MTI - KM) — Szeptembertől mezőgazdasági szakirányú bentlakásos népfőiskola indul 18— 30 év közötti munkanélküli fiatalok részére a kunhegye- si szabadidő központban. Az iskola sokat segíthet a hallgatóknak abban, hogy el- dönthessék: milyen jellegű felsőoktatási intézményben tanuljanak tovább, vagy milyen formájú vállalkozásba kezdjenek. A népfőiskola jellegéből adódóan általános, átfogó képet ad a mezőgazdasági termelésről. A hathetes tanfolyamon a fiatalok megszerezhetik a gazdálkodáshoz szükséges termelési alapismereteket, megismerkedhetnek azokkal az információs forrásokkal, amelyekből nyomon követhetik a szakmai újdonságokat, az új termelési eljárásokat, a privatizációs állapotokat, terveket, a közgazdasági feltételek változásait. Idegen nyelvű társalgásokat is szerveznek számukra, személyiség- és közösség- fejlesztő, önismereti foglalkozásokon vehetnek részt, s jártasságot szerezhetnek a számítástechnikában. A jelentkezéseket augusztus 20- áig írásban kell eljuttatni a kunhegyesi Polgármesteri Hivatalnak: 5340 Kunhegyes, Szabadság tér 1. Évforduló________________________ A leánygimnázium emlékezetes hőskora Dr. Reményi Mihály Száz évvel ezelőtt 1893 augusztus 14-én született Sajógömörön Weiszer Gyula a Nyíregyházi Evangélikus Geduly Henrik Leánygimnázium igazgatója. Édesapja polgári iskolai tanár volt. A gimnáziumot Rozsnyón, az egyetemet Kolozsvárott végezte, ahol földrajz-történelem szakon szerzett középiskolai tanári oklevelet. Részt vett az első világháborúban az orosz és az olasz fronton. Tanári pályáját Szolnokon kezdte meg és 1920 óta Nyíregyházán az evangélikus leánygimnáziumban tanított feleségével, Mázán Margittal együtt, aki szintén földrajz-történelem szakos volt ugyanitt. A leánygimnázium hőskorát élték végig, amelyet 1917-ben, a reformáció 400. évfordulóján alapított Geduly Henrik a tiszai egyházkerület püspöke. Az intézetnek nem voltak más helyiségei, mint a központi evangélikus elemi iskola tantermei és a püspökség átengedett helyiségei. A szaporodó létszám és a délelőtt- délutáni tanítás miatt a város a Széchenyi utca végén lévő huszárházat engedte át a gimnázium céljára 1926- ban. Az önálló iskola építése céljából megvásárolták a Jósa András utca 2-4-6. számú ingatlanokat Adorján Ferenc igazgatósága idején. Tőle vette át az igazgatóságot 1934-ben Weiszer Gyula. Az ő igazgatósága idején valósult meg az önálló gimnáziumi épület Münich Aladár tervei alapján. 1935 szeptember 9-én Geduly Henrik püspök avatta fel az épületet. Mind az alapkőletételénél, mind pedig az átadásánál jelen voltam, mint kisdiák. Az épület ma is áll és a Vasvári gimnáziumnak ad otthont. 1939-ben megépült hozzá a tornaterem és 1941-ben megnyílt a leányinternátus is. Mikor 1942-ben az intézet a negyedszázados jubileumát ünnepelte, Weiszer Gyula az intézet célját abban jelölte meg, hogy evangélikus szellemben magyar lányokat kötelességtudatra neveljen. Az intézet önképzőkörét Fehér Gábor még 1919-ben alapította. 1942-ben felvette a nagy erdélyi költő^ Remény ik Sándor nevét. Ot 1941 őszén Kolozsvárott temette el Turóczy Zoltán nyíregyházi evangélikus püspök, mint kerületébe tartozó evangélikust, Weiszer Gyula iskolán kívül is sok feladatot vállalt. Sok egyházi és társadalmi szervezetnek volt tagja és vezetője. A Szabolcsi Tanári Kör elnöke volt, tankerületében tanulmányi felügyelő, a Luther ház gondnoka. A második világháború után nem tanított a gimnáziumban. 1957-től a Széchenyi utcán lévő 6. számú általános iskolában helyettesített nyugdíjasként. Itt húgommal, az egykori növendékével találkozott, mint kartársával. Osztályát együtt vezették kirándulásra Tokajba. A segítőkész Gyula bácsi — már jóval túl a hatvanon — elől vezette fel az osztályt a Kopaszra. 1959 május végén pedagógusnapra készülve, húgom utoljára látogatta meg a nyíregyházi kórház belgyógyászatán. A háború utolsó két évében a mi Kossuth gimnáziumunkat is lefoglalták katonai kórház céljára. Délután jártunk iskolába, testvériskolánkba, a Geduly leány- gimnáziumba. így az nekem is iskolám. Ma is szeretettel gondolok arra az iskolára, amelyet a száz esztendővel ezelőtt született Weiszer Gyula igazgatósága idején építettek őseink. Abel a moziban Budapest (MTI) — Befejeződött az Ábel a rengetegben című film forgatása. Tamási Áron regényéből magyar-román koprodukcióban készült el az alkotás, eredeti helyszíneken, a Hargitán forgattak. Az utómunkálatokat is Romániában, a bukaresti Profilms stúdióiban készítették. Ábelt Illyés Levente 15 éves székely fiú játssza, apja Héjjá Sándor. Szerepel a filmben George Konstantin, Széles Anna és Ternyák Zoltán is. A forgatókönyvíró Kányádi Sándor. A film ősztől a mozikban, kétrészes változata pedig karácsony táján a televízióban lesz látható. „Gyalogolni jó!” — de meddig Móricz Zsigmondra emlékezik az unoka, aki szerint a nagyapja ma nem téma Molnár Károly Fehérgyarmat — A fehér- gyarmati városi könyvtár vendégeként a szatmári tájra látogatott Kolos Virág történelem-földrajz szakos középiskolai tanárnő, Móricz Virág lánya, Móricz Zsigmond unokája. Szat- márcsekén megszállva, kerékpárral barangolja be azt a vidéket, melyről a nagy író mindig elragadtatással írt, beszélt. Egy hetet szánt az élményszerzésre. Kérdéseinkre a fehérgyarmati könyvtárban válaszolt. □ Miként emlékezik a nagyapára? — Négyéves sem voltam, amikor meghalt. Két határozott emlékem van róla. Mind a kettő Leányfaluhoz köt. Leányfalun ült a konyha előtt az oszlopnál egy sámlin, én odamentem hozzá. Beültem az ölébe. Elővettem a fésűjét. Egy sötét csontfésűt a fehér ing zsebéből, s a bajuszát fésültem. Ezt nem akarják nekem elhinni, mert állítólag a nagyapa nem engedte senkinek, hogy a bajuszához nyúljon. Máig ható emlék a nagyapáról — A másik egy sokkal mélyebb emlék. Már betegen feküdt a szobájában és egy pohár vizet kellett bevinni. Megengedték, hogy én vigyem be. Egy tányérra rá volt téve a pohár, s úgy mentem keresztül a nagyszobán, miközben remegett a kezem. A mai napig, ha egy tányéron pohárban vizet kell vinnem, ma is úgy félek, hogy lebontom. □ Milyen ember volt családtagként? — Őt mindenki nagyon szerette. Mindenkinek nagyon imponált, ugyanakkor nagy zsarnok volt. Nem álltak neki vigyázzba, de ha ő feladatot adott, azt maximálisan igyekezett mindenki teljesíteni... Nem olyan zsarnok volt, hogy megbüntette azt, aki nem csinálta, amit kért, vagy kitaszítja magunk közül. Ólyan volt a lénye, hogy a kérését azonnal teljesíteni kellett, különben hogy nézek a szemébe? Ezt a helyzetet, ha nem tudatosan is, de meglovagolta. — Ott maradtak anyámék édesanya nélkül, érthető, hogy ragaszkodtak hozzá, s nagyon imponált is. Hiszen ekkorra már komoly elismerésben volt része. A család soha nem tudta, amit az apjuk, hogy ennek ellenére néha annyi pénze nem volt, hogy egy zsemlét megvegyen. Mi ott lakunk a kertben. Ha kivágunk egy fát, önkéntelenül elhangzik a mondat: ezt még nagyapám ültette. Ott van egy öreg diófa, s három nagyon roskatag almafa, mely emlékként megmaradt. Dolgozószobából — múzeum — A leányfalui dolgozószoba 1952-1979 között múzeumszoba volt. 1979-ben meg akarták venni az egész házat, de keveset kaptunk volna érte. Végül a múzeum anyagát csak oda kellett adni, mondván: ezt egész éven át nézni kell. Kolos Virág A SZERZŐ FELVÉTELE Ilyenkor Pestről kellett kijönni. Az Irodalmi Múzeumban Budapesten került végül kiállításra az anyag. □ Móricz leszármazottként hogyan alakult viszonyuk a Szerzői Jogvédő Hivatallal? — Ötven év letelt, s mindenki azt csinál Móriczcal, amit akar. Az ötvenes évek Móricz-kultusza (több sorozat, Móricz darabok, filmen, színházban és máshol) megadta a család anyagi biztonságát. Anyám nagyon jó üzletasz- szony. Megalapozta azt, hogy mi biztonságban tudtunk élni. A húgomnak és nekem is — amikor önállóvá váltunk — lakást tudtak szerezni, nem költötte el a pénzt. De az utóbbi 15 évben egyre csökkent a jogdíj. Minden író-költő, akármilyen nagy volt is, ötven év alatt kifiit. Forgalomban vannak a könyvei, darabjai, nem adják ki újra. Az is igaz, hogy Móricz ma nem téma. Az ötvenes-hatvanas években mindenre Móricz volt a megoldás. Most semmi. De kibírja. Egyszer csak fel fog nőni egy új olvasógeneráció és rá fog jönni: Úristen, mi mindent tudott megélni, megírni! Kerékpárral a Tündérszigetre Minden érzelemre, minden gondolatra, gonoszságra, jóságra, szeretette, gyűlöletre, gazdasági változásra van remek, használható ötlete? □ Mikor járt Ön korábban ezen a vidéken? — 1952-ben két, majd egy év múlva négy hetet töltöttem Tiszacsécsén, Nyilas Guszti bácsiéknál laktam. Az utóbbi látogatásról még egy fényképet is őrzök. Őrzöm magamban a táj, az itt élő emberek emlékét. Szeretném bejárni a környéket. Nagyapa azt írta: Gyalogolni jó. De mennyit?. Hogy mindenhová eljussak ennyi idő alatt, csak kerékpárral tudom megtenni. Otthon is kerékmpározga- tok, remélem, itt sem lesz ebből gond. A fényképezőgépet otthon hagytam, de feljegyzéseket készítek. Leányfalun van egy újságunk. Hagyom a gyerekkori emlékeket, hogy vezessenek, s ha ebből összeáll valami történet, ami olvasásra érdemes, lehet, hogy még cikk is lesz belőle, a Leányfalusi futárban. Szeretnénk hinni, hogy kellemes emlékekkel távozik, s máskor is szívesen látogat a valamikori Tündérszigette. A konzervált őrület koncertje David Bowie rockfantazmagóriáinak ismerete nélkül nehezen érthető napjaink zenéje Kállai János Nyíregyháza (KM) — Előbb-utóbb csak begyűrűzik hozzánk David Bowie. — írta a közelmúltban egyik legkedveltebb rock-történészem, Göbölyös N. László. Ezt a magvas és kikezdhetetlen tartalmú megállapítást látszik igazolni az a tény is, hogy augusztus 9-én a Magyar Televízió 2. csatornáján láthattuk a rendkívül sokoldalú rock-művész egyik koncertfilmjét. D. A. Pennebaker rendezte az 1982-es datálású „Ziggy Stardust and The Spiders from Mars” című alkotást, ami önmagában szinte semmit sem mond a ma tévénézőjének. Manapság, amikor kivétel nélkül csaknem mindenkit hallgathatunk élőben, aki csak számít a szakmában, talán fölöslegesnek tűnhet szót vesztegetni egy olyan műre, ami évtizednyi csúszással-késéssel jutott el hozzánk. Kétségtelen, hogy a kópia kissé megrongálódott, és mai szemmel anakronisztikussá váltak bizonyos, a tartalmat hajdanán karakteressé tevő divatelemek (kosztümök, színpadi effektusok, a mozgás, a beszólások). De a Bowie-show akkori őrülete, angyali-ördögi, szuperkozmikus kavargása, s nem utolsó sorban a proteuszi főfigurának — a Csillagszipor- kás Ziggynek — a zseniális tehetsége melegített konzervként is hatni tudott elemi „ízorgiájával”. Angyali és ördögi üzenetek Jóllehet a vetítés késői órára esett — mint ahogyan az a jó produkciók esetében megszokott — bízom abban, hogy a fiatal(abb) generációk képviselői közül is sokan virrasztot- tak a Marsbéli Pókzenekar és a Sovány Fehér Herceg semmihez sem hasonlítható, szétda- raboltságában is földhöz verő és egekbe emelő muzsikája mellett. (Engem kissé zavart, hogy az öltözőbeli jelenetek, bár érdekesek és dokumen- tumhitelességűek voltak, szétszabdalták az egyre feszültebb és telítettebb hangulatot.) David Bowie a Labirintus című film manókirályának, Jareth-nek a szerepében Archív felvétel (magángyűjtemény) Hiszem, hogy most már tényleg bebizonyosodott: szükség van rá, hogy Bowie-t megismerjük, mert a „bádog ember” ismét vált, amint azt a legfrissebb, több tv-társaság által már bojkottált, botrány- szagú clipjei sejtetik. Az újra szólóban készített Black Tie White Noise című, 1993-mas LP megfoghatatlan és érthetetlen a három évtizednyinél is hosszabb időtartamú zenészi-filmes-színpadi-pan- tomimes-festői-költői Bowie- pálya legalább vázlatos ismerete nélkül. De nemigen tudunk mit kezdeni a napok- bán nálunk járt U2 Zooropa bemutatójával sem nélküle. A Ziggy a szintézis LP-je Nos, visszatérve a koncertfilmhez, a Ziggy-figura és filozófia megteremtése visz- szanyúlik 1972-re. Ekkor jelent meg ugyanis David Bowie Ziggy Stardust és a marsbéli pókok tündökléséről és bukásáról szóló, rock- és művészet- történeti szempontból korszakos értékű lemeze. Szoktuk emlegetni, hogy az ilyen felfokozott minősítések mindig akkor jogosak és helytállóak, ha olyan műre vonatkoznak, melyben az értékek szintézise fedezhető fel. Bowie dalai, ha egyáltalán azok, pontosan megfelelnek ennek az elvárásnak. A tíz évvel későbbi, hasonló című koncertfilm legalább is ezt sugallja. A rockzenében tájékozottabbak a 60-as és a 70-es évek szinte valamennyi zenekarának, előadójának a stílusjellemzőit egyszerre hallhatják ezen a varázslatos hangversenyen. És mindig, mindent és mindenkit — a Beatles-tónu- soktól a Velvet Underground világán keresztül, Hendrix gi- tárkoituszától a Pink Floyd- os rettenetekig, vagy a Marlene Dietrich-fazonú songokig — Bowie-ra formázva, sugárzó zsenijének varázsától áthatva. Nem kaméleonság: őstehetség Hatalmas egyéniség ez az immár az ötvenedik éve felé cikázó zenész-hipnotizőr. Hányszor leírták már, hogy konformizálódott, hogy lehiggadt, hogy igazi családapa lett, és hányszor cáfolt rá azzal, hogy beskatulyázhatatlan és „lezárhatatlan”. És arra is, hogy nem „kamé- leon”-természetű, hanem egyszerűéin csak őstehetség, és mindemellett a legrafináltabb profialkotója századvégünk globál művészetének. Ha másért nem, a legen- daoszlatásért meg kellett nézni a 82-es évjáratú Bowie-t! Mert a konzervált őrület pillanatai nem a mítoszok homályában keresendők, hanem ebben az összekuszálódott valamiben, amit jobb híján „má”-nak nevezünk, s amiről Ziggy Stardust, alias D. B. vélhetően már a 70-es és a 80-as években is nagyon sokat tudott. Csak mi nem tudtuk, hogy ő már tudja...
