Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-17 / 165. szám

14" £ ü t - ‘Magyarorszag hétvégi meüékfetc

A KM vendége

A kántortanító

A SZERZŐ FELVÉTELE

D. Bojté Gizella

Balkány (KM) — Az utcán sétálva a hetvenéves tanítvány messziről üdvözli az egykori tanítóját, aki kalapját kicsit megemelve köszön vissza. Balkányban és a környező településeken még ma is sokan megismerik az idős pedagógust, Szántó Jánost. A tanár úr túl van már jóval a nyolcvanadik életévén, de még tavaly is kijárt a Balkány melletti Koczogtanyára a gyerekeknek ének-zenét tanítani. Nemrég tette le a hegedűjét is, hiszen ő volt a prímása a világot bejárt balkányi népi zenekarnak.

Az elemi iskolában szorgalmával és jó képességével hamar kitűnt. Az ózdi vasgyárban dolgozó apa szerette volna taníttatni fiát. A plébános javaslatára a jó hallású Jánost beíratták Putno- kon a polgári iskolába, majd Egerbe került a tanítóképzőbe. Az 1930-as években azonban nagyon nehéz volt tanítói állást szerezni. Végül is egy hirdetésre akadt: Geszteréden kántortanítót kerestek. Igaz, azt sem tudta, hogyan kell eljutni ebbe a kis faluba, de tele ambícióval és lelkesedéssel érkezett meg, és kezdett a munkához.

—Elég szigorú voltam, ez a diákoknak nem nagyon tetszett, de a feleségemmel együtt mi nagyon komolyan vettük a munkánkat, és azt akartuk, hogy tudjon a gyerek! A szülők is inkább munkába fogták a gyermeküket, a falu bírója se sokat törődött az iskolai mulasztásokkal. Lassan azonban rájöttek az emberek, milyen fontos a tudás, a nevelés. Előfordult, hogy 60-70 tanulóm volt egy tanteremben. Délután is dolgoztam — ismétlő iskolám volt —, de azért társadalmi életet is éltünk, eljártunk a barátainkhoz estézni, bálokat szerveztünk, végül is mindenre jutott időnk. A nép is megszeretett minket. Jó érzés tölt el, mikor találkozom a régi tanítványaimmal, és kedvesen, tisztelettel köszöntjük egymást. A mai diákok már egészen másképp viselkednek.

A nyolcgyermekes munkáscsaládból származó kántortanító aggodalommal és féltéssel beszél a jövő nemzedékéről. Hiányzik a gyerekekből a fegyelem, a kötelességtudat... A probléma gyökere a családhoz vezet: a nehéz anyagi körülmények, az örökös időhiány, a stressz és az édesanya óvó szeretete másképpen működik, mint az elmúlt világban.

A fiatalokra a tévéből, a videofilmekből, az utcáról szinte zúdul az erőszak, a düh. A emberi közösségeket sajnos ma nem a jókedv, a baráti beszélgetés fogja ösz- sze.

— Az életben bárhova is kerültem, rögtön létrehoztam valamilyen kis közösséget, és énekeltünk. Nyolc évig voltam a nagykállói járás Pedagógus Kórusának alapító vezetője. A zene, az ének lelki finomságot ad, ami az emberi kapcsolatokban, a környezetünkhöz való viszonyunkban fejeződik ki. Az iskolai énekkarokkal rendszeresen felléptünk községi rendezvényeken, mindig ott voltunk Nyírbél- teken a megyei népzenei napokon, felvételeket készítettek rólunk a rádióban. Röpülj páva-kört alakítottunk, s bejártuk műsorunkkal a szomszédos községek kul- túrházait. Muzsikáltunk, népdalokat énekeltünk, és az embereket pillanatokon belül vidámság, derű töltötte el. Szép volt.

A tanár úr folyamatosan képezte magát, így magyarból, történelemből is diplomát szerzett, de a szívéhez legközelebb mindig az ének-zene állt. Családjával,

— hasonlóan másokhoz — végigélte a háború borzalmait, a hadifogság keserves napjait, amiről nyírfakéregre készített feljegyzéseket. Az unokáinak nemcsak a magyar népmesékről beszél, hanem e század történelmi sorsfordulóiról, ahogyan azt egy pedagóguscsalád megélte.

Mind a három gyermeke továbbtanult. Kettő pedagógus, egy villamosmérnök. Három unokája és két dédunokája van. Az idős tanító

— a feleségével, Bereznai Margittal — gyakran felkerekedik és utazik a gyerekekhez, tarisznyába csomagolva egy kis hazait. Szívesen találkozik az emberekkel egy-egy klubfoglalkozáson, elkíséri a híveket a szomszédos falvak templombúcsújára. Együtt vannak és énekelnek. Ha megadatna és újra kezdhetné az életét, akkor is pedagógus lenne.

Isten éltesse Tolnay Klárit!

A magyar színészet nagyasszonyát köszöntjük születésnapján

Archív felvétel

Budapest (MTI-Press) — Félve írom le a kifejezést, mert frázisszerű s még egy kicsit bombasztikusnak is hangzik, dehát igaz: Tolnay Klári a magyar színészet nagyasszonya. Az egyetlen a régi legnagyobbak közül. Éltesse Isten még sokáig most, hogy július 17-én elérkezett egy híján a nyolcvanadik születésnapjához.

Nem a diplomahiány jogosságát akarom bizonyítani, csak tényként írom le: nem járt színiakadémiára. Fiatal lányként rokona-mentora, a két világháború közti korszak sikeres regény- és színműírója, Bókay János segített neki annyiban, hogy elintézte: Hevesi Sándor is, Jób Dániel is (a korszak legnagyobb rendezői!) meghallgatta a szülőfalujából, Moharáról felkerült fiatal lányt. (Tolnay Rózsit, mert eredetileg így hívták!)

A jószemű színházi szakemberek egy meghallgatás után is azonnal felismerték a tehetségét. Jób felvette a Vígszínházba. A színésznő máig hálás, azért az iskoláért—felért több akadémiával is, mondja —, amelyen ott átment. Akár volt néhány szavas szerepecskéje a soron következő darabban, akár nem, minden próbát végig kellett néznie. Megjegy- zett minden színészi játékot és minden rendezői instrukciót. És előbb-utóbb szerepet is kapott, mind nagyobbakat, egyre jelentősebbeket.

Három-négy év múlva,

1938-ban bekövetkezett a nagy kiugrás: a Francia szobalány című Deval-vígjáték címszerepében Tolnay Klári egyszeriben sztár lett. És milyen különös, hogy 55 év elteltével visszatér hozzá a darab. Ezen az őszön új színház nyílik Budapesten, a Zrínyi utcában, a BM Dunapalotában. Klapka-Sztár Színház lesz a neve, mert mecénása Klapka György, a vállalkozó. A Francia szobalány lesz a nyitó darab és Tolnay Klárit kérték fel — az előadás rendezésére. A művésznő elvállalta, ha segítséget is kap hozzá, mert azt mondja, még ma is jól emlékszik mindenre.

Szerinte a Francia szobalány csak a kiugrást hozta meg a pályán, de nem a fordulatot. Az 1943-ban következett be. Addig beskatulyázták egy szerepkörbe: édes-bájos naivákat játszattak vele szériában.

Jób Dániel 1943-ban műsorra tűzte a Hat szerep keres egy szerzőt című Pirandello-drá- mát, és abban az addig csak szűzies-hamvas bájtündérként ismert Tolnfeyra a kurtizán szerepét osztotta.

Jób nyert. Végképp kiderült, hogy a széparcú, csinos, naiva külsejű Tolnay minden karaktert el tud játszani, és egyre magasabb színvonalon. A háború utáni Vígszínházban már Csehovot is játszott, sőt egy évig társigazgatója is lett a színháznak (Somló Istvánnal, Benkő Gyulával közösen). A

színházak államosítása után pedig a Madách Színházba került, és a legnagyobb drámai szerepekben éppúgy megmutatta tündöklő tehetségét, mint a legkönnyedebb vígjátékokban.

Soroljam szerepeit? A Júliát Shakespeare-től, Nórát Ibsentől, említsem szerepeinek szerzői közül Móricz Zsig- mondot, Lope de Vegát, Gorkijt? Teljes újságoldalt tenne ki az írók, a darabok és a szerepek puszta felsorolása is. És akkor még nem említettem legalább száz filmszerepét,

alakításait a rádióban és a televízióban, szinkronizáló munkáit. Hatalmas életmű a Tolnay Klárié, és öröm, hogy változatlanul dolgozik, hogy életműve 79 évesen korántsincs még lezárva. Ősztől tovább játssza szerepét a Várszínházban, a A mi kis városunk című Thomton Wilder-játék- ban, és — a már említett rendezése mellett — premierje lesz a Madách Színházban. Az ő fordításában és vele a címszerepben viszik színre az Utazás a nagynénémmel című Graham Greene-darabot.

Könyvespolcunk

Megyénkből a bársonyszékbe

Balogh László

A napokban került kezembe Bölöny József-nek, az 1990- ben elhunyt tudós kutatónak, immárom negyedszer kiadott, és Hubai László jóvoltából friss adatokkal kiegészített „Magyarország kormányai 1848-1992” (Bp. 1992.) című jeles munkája.

Nem történészi vagy politikai szándékkal lapozgattam a kötetet, hanem mint megyénk helytörténete iránt érdeklődő patrióta. Természetes hát, hogy lapozgatás közben mindig ott időztem többet, ahol egy személynév után megyénk valamelyik települése volt föltüntetve születési helyként. Az eredmény szerény. A kötetben bemutatott 145 esztendős intervallumban csupán 11 megyénkben született miniszteri személyre bukkantam. Ám, vázlatos bemutatásuk ennek ellenére tanulságos lehet.

Ha nem is miniszterként, de belügyminiszteri államtitkárként ott szerepelt már 1848- ban a Batthyány-kormányban az a Zoltán János, akinek életéről alig tudunk többet attól, hogy apagyi földbirtokos volt és Zoltán Elek altábornagy apja. Mikor a Batthyány-kor- mány lemondott, Zoltán János lett a belügyminisztérium vezetője a Szemere-kormány megalakulásáig.

Pénzügyminiszteri tanácsosként, majd államtitkárként működött 1848-49-ben a Nagylányán 1822. január 6-án született Lányai Menyhért is. Ő azonban politikai pályafutásának a csúcsát az 1867-es kiegyezés után érte el. Volt pénzügyminiszter 1867-71

között, majd miniszterelnök és honvédelmi miniszter 1871-72-ben.

Újabb minisztert már csak a XX. század adott megyénkből. Tisza István első kormányában a Székely-tn, 1854. november 7-én született Nyíri Sándor lett a honvédelmi miniszter 1903-1905 között. Altábornagyként, mint megbízott királyi biztos, 1906. február 19-én ő oszlatta fel az országgyűlést. Később Bécsben a királyi testőrség házparancsnoka lett.

Károlyi Mihály és Berinkey Dénes rövid életű kormányának volt a pénzügyminisztere 1918-19-ben a Nyírbátorban, 1879-ben. február 7-én született Szende Pál. A húszas években ő jónevű publicisztá- vá és pénzügyi szakemberré nőtte ki magát, s mellesleg még szépirodalommal is foglalkozott. Magyar és német nyelven mintegy tíz önálló kötete jelent meg.

A gyászos emlékű 1919-es kommunista hatalomnak is adott megyénk, ha nem is minisztert, de népbiztost a Nyíregyházán 1890. december 27- én született Szamuely Tibor személyében. Előbb hadügyi, majd közoktatásügyi népbiztosként működött; később pedig, mint a hátország rendjének teljhatalmú megbízottja, számtalan önkényeskedést hajtott végre. Menekülés közben öngyilkos lett.

Az 1919-es kommunista hatalommal szemben fellépő ellenkormányoknak is volt megyénkből származó minisztere. A Nyírbaktán (ma: Bakta- lórántháza), 1871. május 7-én született gr. Károlyi Gyula előbb az aradi, majd a szegedi ellenkormány miniszterelnöke volt. Később a Bethlen-kor- mány külügyminisztere lett

1930—31 között, a kormány- átalakítás után pedig ő volt a miniszterelnök, valamint a

pénzügyi és népjóléti tárca vezetője. Horthy Miklós kormányzóval később is személyes és tanácsadói kapcsolatot tartott fenn, támogatta a II. világháborúból való „kiugrás” gondolatát.

A két világháború közötti korszak egyik legkarakterisztikusabb politikusát is megyénk adta. Nyíregyházán 1887. január 23-án született Kállay Miklós, aki előbb államtitkár volt 1929-31 között, majd a Gömbös-kormány földművelésügyi minisztere lett 1932-35-ben. A háborús évek alatt, 1942-44 között miniszterelnöki posztot vállalt, s általában ugyanő töltötte be ekkor a külügyminiszteri szerepet is. Fontolgatta és tervezte a háborúból való „kiugrás” lehetőségét. Emiatt a németek és nyilasok egyaránt üldözték, deportálták. 1945 után Rómában, majd New-Yorkban élt. Emlékiratai is itt jelentek meg 1954-ben angol nyelven. 1933-ban hamvait hazahozták, és a kállósemjéni családi kriptában helyezték el.

A két háború közötti időszakban került még egy másik miniszter is megyénkből. A Kisvár dán, 1891. december 25-én született Zsindely Ferenc 1938-43 között államtitkárként működött, 1943-44 között pedig a Kállay-kor- mány kereskedelmi és közlekedésügyi minisztere volt. Itthon élte túl a változásokat: mint jótollú közgazdasági és szépirodalmi témákkal foglalkozó író. „A két cinke” című mesekönyve Budapesten jelent meg 1948-ban.

A háborút követő koalíciós korszakban a Nagy Ferenc- féle kormány közellátási minisztere volt a Tiszaeszláron, 1889. december 23-án született Erőss János, a magyarországi kommunista hatalom erősödésével ő emigrálni kényszerült az USA-beli Buf- falóba.

Talán megnyugvással vehetjük tudomásul, hogy a Rákosi nevével fémjelzett diktatórikus időszak kormányaiban nem jutott hely megyénkbe- linek. Az 1956-os forradalmat vérbefojtó Kádár-rezsim idején viszont már két bársonyszéket is megyénkbeli politikusok foglaltak el.

Az úgynevezett első Kádárkormánynak 1957-től előbb megbízott, majd kinevezett belügyminisztere volt az a Mórokon, 1921. szeptember

13-án született Biszku Béla, aki szigorúbb megtorlásokat kívánt az elbukott 56-os forradalom után. Később, 1958-61 között is ő volt a belügyminisztere a Münnich- féle kormánynak, a második Kádár-kormány idején pedig a rrúnisztertanács elnökhelyettese szerepet töltött be 1961- től 1965-ig.

Négy kormányt is kiszolgáló, szinte Matuzsálem-belügyminisztere volt a Kádár-rezsimnek a Nyíregyházán, 1923. szeptember 11-én született Benkei András. Ő a második Kádár-kormányban lett belügyminiszter 1961-65 között, de ugyanezen a poszton maradt 1965-67-ben Kállai Gyula kormányában, aztán 1967-75-ben Fock Jenő kormányában, svégül 1975-1987 között a Lázár-kormányban. Csupán a változások szelétől borzongatott Grósz-kormány adott túl Benkei Andráson.

Az 1990-es szabad választások utáni kormányban nem jutott bársonyszék megyénkbe- linek. Hogy'emiatt búsulnunk kell-e vagy örvendeznünk, azt csak a jövendő döntheti majd el!

1993. júüus 17. g