Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-17 / 165. szám

Barangolás Kállai János A kánikulai napok után a július eleji eső szemmel lát­hatóan kimosdat­ta a porból a nyírségi tájat. Ahogy az utazó a 41-esen ro­bog a megyeszékhelytől alig húsz kilométerre fekvő Leve­lek irányába, harsogó zöldek mindenfelé. A nagyközség centrumában is ez az uralko­dó szín. Ami meglep: sok a fenyő, a nem tájjellegű fa és bokor, akácot alig látni. Virá­gos, gyümölcsfák szegélyez­te utcák, rendezett porták fo­gadják a látogatót. A már- már idilli hangulatot csak a római katolikus templomkert bejáratánál és a még néhány épületen meg-meglibbenő fekete zászlók törik meg bú- songásukkal. — Tegnap temettük a plé­bános-esperesünket, Murá­nyi Józsefet •— világosít fel Timku Istvánná, a polgármes­teri hivatal igazgatási főelő­adója. Megtudom, hogy a hatvan százalékában római katolikus felekezetű telepü­lés egy emberként gyászolta szeretett papját, aki 1961-ben Mezőkövesdről került Sza­bolcsba, politikai-ideológiai fogantatású „büntetésből”. A beszélgetésbe később kapcsolódó polgármester, Kapdos József is a szomorú esemény hatása alatt van még. — Bosák Nándor, a nemrég kinevezett püspök temette az esperes urat. Öt­venhat pap és több ezer em­ber vett részt a szertartáson. Jómagam — teszi hozzá — személyesen kötődtem hoz­zá; gyermekként a ministrán- sa voltam. Templomba járó ember vagyok, a falu lakos­sága szintén vallásos szel­lemben éli a hétköznapokat. Vasárnaponként pedig meg­telik a két műemlék templo­munk: a hétszáz éves római és a szintén patinás görög ka­tolikus. Van szép, új paróki­ánk. Leveleknek mindig volt plébánosa, s a jelenlegi, kényszerű helyettesítés idő­szakát követően reméljük, lesz is. Igen. Leveleknek nagy a múltja, amit nem kis büszke­séggel emlegetnek a helybe­liek. Az általános iskola igaz­gatója, Borsodi László szor­gos vallatója a históriának, neki köszönhető az a na­gyobb publicitást eddig még nem kapott kismonográfia, amelyből sok értékes infor­mációt szerezhetünk a XI. századi településről. Mert a dallamos falunév könnyen megmozgatja a fantáziát: a fák leveleinek susogását, ne­tán az ódon könyvekben la- pozgató-levelezgető ujjak neszezését hallja bele az em­ber a régi megnevezésbe. Pe­dig, mert a dolog mindmáig tisztázatlan, lehet, hogy sok­kal prózaibb a magyarázat. Az biztos, hogy 1067 körül a község már lakott hely, és az egyik feltevés szerint a nevé­ben a fejetlen saláta ősi ma­gyar elnevezését (leveles) tartotta meg a település, te­kintve, hogy ezt a növényt termesztették a helybeli lako­sok. Persze, honos errefelé más növényi kultúra is. A jelenleg felszámolás alatt levő, egy­kor híresen jó Dózsa Tsz 400 hektáros gyümölcsöse csak­nem teljesen almás, de ha­gyománya van a meggynek és egyéb gyümölcsöknek, csakúgy, mint a dohánynak, a paradicsomnak, a káposztá­nak. A közösbe adott-vitt föl­dek visszakerülése a tulaj­donosokhoz most van folya­matban. A 80 százalékos igénybejelentés alapján bizo­nyos, hogy az egyéni gazdál­kodás fogja a jövőben meg­határozni a nagyközség mun­kaerő-, piaci és szociális helyzetét. A szegénység „nyomait” ugyan alig látni (a sok, hatalmasra méretezett ház, a városiasodás átlagot meghaladó mértéke mást sej­tet), de a termelőszövetkezet széthullása 600 munkanélkü­lit teremtett egycsapásra, akiknek csupán az egyhar- mada tudott elhelyezkedni. Ez a teher rányomja a bélye­gét Levelek mindennapjaira. Hogy mi maradt a tsz-ből? Behajtva a központ egyik ka­puján, elhagyott épületek, színek, raktárak. Ember se­hol, csak egy-két kutya fut­kos a terepen. Működik-ter- mel viszont egy német-ma­gyar részvénytársaság üze­meltetésében a varroda, ahol száznál több, jobbára szak­képzetlen lány és asszony ké­szíti a szuperelegáns női kon­fekciót, exportra. Funkcionál a Trembivill Kft., ahol mint­egy húszán tekercselnek vil­lanymotorokat, és itt talál­ható a debreceni Isovill Kft. is, munkát adva 20-25 em­bernek. Az ipari jellegű lehe­tőségeket ezzel számba is vettük. A legújabb kihívás — akárkivel beszélgetünk, előbb-utóbb ide lyukadunk ki — a leveleid tó. A megye egyik legnagyobb, mestersé­ges állóvize. Tározás céljából hozták létre valamikor a 70- es évek végén, és ez idáig a tsz tulajdona volt. Most, hogy önkormányzati haszná­latba került, mozdulni látszik körülötte az élet. A vízhez vezető út még semmi külö­nöset nem ígér, de a tó kör­nyezete szép, nyugalmat, csöndet sugároz. A hasznosí­tása — üdültetésre, pihenés­re, kikapcsolódásra — szem­mel láthatóan megkezdődött. Beüzemelt a strand — a Potyka böfé tulajdonosa, Hornyai Sándor vette bérbe a területet —, megépült a vi­zesblokk, bólyák mutatják az egyhúszas határt, ivóvízmi­nőséget igazoltak a szakem­berek. — Igaz, munkanapo­kon eléggé gyér a forgalom — mondja a strandfőnök —, de vasárnaponként hatszázan is megfordulnak mifelénk. Van csúszda, csónakázás, ví­zibiciklizés. Most kezdenek felfedezni bennünket, mert eddig jobbára csak a horgá­szok és a telektulajdonosok élvezték a tó kivételes adott­ságait. Papp László, magyi peda­gógus, akinek a felesége szintén itt próbálkozik büfé­zéssel, rendszeresen lejön ide horgászni. — Nagyon jó a tó, érdemes kijárni. A 140 má­zsa, betelepített hal a siker reményében csalogatja a pe- cásokat. A horgászegyesület­nek 300 tagja van — teszi hozzá a polgármester —, de állandó ostrom alatt állok az újabb és újabb felvételi kérel­mek miatt. Nagy lehetősége­ket látunk az egészben, ezért is támogatunk minden, értel­mes kezdeményezést, ötletet. Levelek „suburb” (nagy vá­ros közeli) jellege vitathatat­lan. Megvan az embefekben a vállalkozási hajlam, sokol­dalú a szolgáltatás: a teherfu­varozástól a boltok-büfék- bütikok sokaságáig szinte minden megtalálható. A szol­gáltatóházban két fodrász dolgozik, van villamossági, zöldséges- és virágüzlet, a gazdabolt hasznos jelenlétét sem vonja kétségbe senki. Nagyon jó az egészségügyi ellátás: két általános orvosi körzetben és fogorvosi szak- rendelésen fogadják a bete­geket. Városi színvonalú az infrastruktúra. Jövőre befeje­zik a gázberuházást, melynek az árokrendszerében elhelye­zik a telefon- és a kábeltele­vízió vezetékeit. A víz már mindenhol bent van, mi több, Levelek hét települést lát el ivóvízzel. Kialakították a hulladékgyűjtő telepet, a szervezett szemétszállítást megszervezték. Szolgáltat a két benzinkút, működik a gázcseretelep. — Mindenre pályázunk, hogy előteremt­sük a pénzt — jegyzi meg a polgármester. Most a szenny­vízhálózat és -tisztítás, vala­mint az ivóvíztisztítás anyagi kérdései vannak napirenden. Betérünk a vakáció idejére elnéptelenedett általános is­kolába. A tizenhat tanulócso­portos intézménynek a leg­nagyobb „lépése” a közel­múltban a központi fűtés be­vezetése volt Az 1963 óta folyamatosan bűvülő suli mögött hatalmas objektum: az 52X28 méteres tornacsar­nok. (A majdan megrende­zendő, országos kispályás labdarúgó- bajnokság mérkő­zései közül néhányat bizto­san tudna fogadni.) Szóval: az évenete mintegy 400 gye­rek szellemi és testi fejlődé­sének jók a feltételei. A tar­talmi munkára sem igen lehet panasz. A most végzett, negyvennégy nyolcadikos közül 35-öt azonnal felvettek középiskolába, s jelenleg az ország és a megye középfokú intézményeiben mintegy 160-an tanulnak tovább. Dip­lomás orovosok, jogászok, mezőgazdasági mérnökök, pedagógusok adják a helyi értelmiség utánpótlását. A speciális szakiskola megszer­vezése pedig azokon segít, akik a nyolcadik után minél hamarabb szeremének pénzt keresni. A dohánytermelői vagy a varrónői szakmai alapismeretek megkönnyít­hetik az elhelyezkedésüket. Levelek lélekszáma az utóbbi években több, mint háromszázzal nőtt. Vélhető­en a jó földrajzi fekvésének is köszönhetően sok a betele­pülő, az idenősülő. Vonzó le­het az is, hogy a „gyökeret verni” kívánóknak telket ad az önkormányzat, és a folya­matosan javuló feltételek szintén növelik a nagyközség ázsióját. Az iskolával szemközti ház előtt gyomlálgat, kapálgat a leveleid születésű Hajdú Zol­tánná. A koradélutáni csön­dességet csak a körötte han- cúrozó gyerekek cserfelése töri meg. — Jó itt lakni — mondja a pillanatnyilag mun­kanélküli, négygyermekes asszony. — Nem könnyű az élet ezen a tájon sem, még­sem panaszkodom. A férjem Nyíregyházán dolgozik, egy kft.-ben, én a tekercselőbe jártam, amíg lehetett. Most itthon végzem, amit kell. Van mit csinálni, és bizakodom: lesz még jobban is. H azafelé utunkban még sokáig me­ditálok azon, amit láttam, hal­lottam, tapasztaltam a levele­id néhány óra alatt. És ismét csak a színeket, az erdős­bokros táj zöldjeinek re­ményt adó hangulatait érzem meghatározónak. Azt az em­berekbe átplántálódott ma­kacs, „növényi” ragaszko­dást, ami már évszázadok óta egyet jelent a megmaradás­sal, a jövővel. 1993. július 17. —— ....................... ..■*.' 1 j-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom