Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-07 / 105. szám
1993. május 7., péntek Kelet-Magyarország 3 A tehetségek levelező tagozata A Kabay-módszerrel a legkisebb iskolák tanulói is eséllyel versenyezhetnek a nagyok között Történelemfoglalkozás a szabadban Amatőr felvétel Kállai János Tiszavasvári (KM) — A tehetségfelkutatás és gondozás az iskolák mindennapos tevékenységévé vált az utóbbi időkben. Kiderült ugyanis, hogy még az átlagra beállt intézmények többségében is szép számmal akadnak a középszintet messze meghaladó képességű és felkészültségű tanulók. A nem kis energiát igénylő, odafigyelő és menedzselő munka sajátos formáját és technikáját dolgozták ki a tiszavasvári Kabay János Ének és Idegennyelv Tagozatos Általános Iskolában. Kreativitás, önállóság A módszerről és az eddigi eredményekről kérdeztük Takács Mihály igazgatót. — A munkát először a saját portánkon kezdtük. A tantestülettel egyetértésben a tehetségkibontakoztató és gondozó foglalkozásokat a kreatív önállóság jegyében alakítottuk ki. A tanítási órán kívül szerveztünk olyan formákat, melyek keretében a 10-14 éves korú diákok a megszerzett tudásukat alkalmazni, használni tudják. □ Amit eddig említett, úgy gondolom, majdnem minden iskolában így működik. Mi az Önök specialitása? — A nálunk már bevált módszereket és tematikát a tanév alatti levelezős technikával kiterjesztettük a megye egész területére. Ez tulajdonképpen egy felmenő rendszerű versenyforma, amit a tanév befejezése után intenzív tanulási szakasz követ, táborozással egybekötve. □ Vannak már tapasztalataik a szisztéma beválását illetően? Mely tantárgyakra terjed ki a versenyeztetés? — Ebben a tanévben második alkalommal vágtunk bele a nem kevés többletmunkával járó dologba. A verseny egyes fordulóiban matematikából, fizikából, kémiából, helyesírásból, német nyelvből és földrajzból mérhették össze a tudásukat a megye általános iskolásai. A forma pedig, hogy mindenki bekapcsolódhasson: a levelezés. □ Hogyan zajlik le a verseny? Milyen út vezet a döntőig? — A fordulók száma a tantárgyaktól függően 3-5 feladatsor megoldásából áll. Az egyes szakaszokban a versenyzők a megoldásaikat hozzánk küldik el. A következő forduló feladataival együtt a résztvevők megkapják az előző teszt megoldókulcsát is. Ez utóbbi ismerete lehetőséget ad az önellenőrzésre, az értékelésre. Az utolsó forduló után következik a benevezettek lajstromba vétele, azaz: össze- sítünk. Név, iskola, elért pontszám... így nem lehet vita. Az összesítést mindenki megkapjaA győztesek plakettje □ A döntőbe jutás eszerint automatikusan értendő, vagy Önök hívják be a legjobbakat? — A döntőt itt rendezzük a Kabayban és mi hívjuk be a legkiválóbbakat, tantárgyanként. A finisben aztán kiderül, ki mennyit ér. A győztesek Kabay-plakettet kapnak és meghívólevelet a 8-10 napos tehetséggondozó táborunkba. No, és a helyezetteket természetesen meg is jutalmazzuk. □ Milyen az érdeklődés a versenyeztető tehetséggondozás e szokatlan formája iránt? — A múlt tanévben 90 iskolából 1150 tanuló, az idén 97 intézményből 1215 -diák jelentkezett. Esély a legkisebbeknek is □ A számok lenyügözőek! De a statisztikai szépségen kívül miben látják Önök a lényegét az egésznek, azt a pluszt, amiért érdemes csinálni? — Ezzel a sajátos módszerrel lehetőséget adunk a legkisebb település iskolájába járó tanulóknak is a tudásuk megmérettetéséhez, képességük továbbfejlesztéséhez. Folyamatosan, kitartóan kell dolgozniuk a versenyzőknek, közben kontrollálni, hol, min kell változtatniuk. Bízom benne, azt sem gondolja senki, hogy mi az egészből valamiféle anyagi hasznot húzunk. Ez sokkal inkább a jövőre tekintő, szellemi befektetési forma. Persze pénz nélkül ez sem megy! De vannak támogatóink: az Alkaloida Rt., a városi önkormányzat, a megyei pedagógiai intézet és a Kabay János Alapítvány. Persze a legnagyobb tőkénk a nevelőtestületünk lelkesedése és felelősségteljes hozzáállása.----------Tárca— an egy rossz szokásom. Illetve több is, de most csak egyről írok. Szeretek énekelni a kocsiban. Tudatában vagyok ugyan annak, hogy a fürdőszobában minden hang tisztábban cseng, de nem biztos, hogy annyira tisztán, amit a szomszédok is elviselnek. Mi több: igényelnek. Marad tehát a kocsi. Amúgy is töksüket, persze olyan motor mellett, amilyen neki jutott osztályrészül, nem csoda. Éppen ezért merek vele őszintén beszélni. Tudom, úgy sem hallja meg, viszont nem is adja tovább. A mai világban pedig az ilyet meg kell becsülni. Miután a napi munkáról kicseréltük gondolatainkat (én elmondtam, ő nem hallotta), jöhet a nótázás. Arra kell csak vigyázni, hogy az ablak mindig gondosan legyen feltekerve, a magnó pedig bekapcsolva, az különben is egy kis támpontot ad, mikor, merre kell tercelni. Mondanom sem kell, számtalan esetben találkozik a tekintetem a lámpánál mellettem álló, vagy éppen Szembejövő járművek vezetőinek tekintetével. Lerí arcukról az értetlenség: mi az eget tátog ez a nő abban a tragacsban. Persze, ha telefonom lenne a kocsiban, s azt tartanám a fülemen, egészen másként mutatna a dolog. Láthatnák: elfoglalt és fontos ember vagyok, aki az utazásra szánt időt sem tölti hasztalan, ügyeit intézi, szervezkedik, rendezkedik. De kérdem én: jól mutat-e egy kispolszkiban az említett, kommunikációra alkalmas szerkezet? Ugye, nem! Kitaláltam hát egy jobbat. Ezerről kilencszázra prímán le lehet alkudni a KGST-piacon a Walkie-Talkie-t (felső-szabolcsi tájszólásban ejtsd: vóki tóki, magyarul nagyjából sétálva beszélő). Bébielemmel működik, párban adják ráadásul, fekete és kis kihúzható antennája is van. Egyébiránt semmire sem jó. Két recsegés között valamennyi, a közelben elsuhanó taxi CB- adását fogja, viszont semmit sem ad. Még egy pohár vizet sem. Mindegy, felhúzott ablakon keresztül úgy sem hallatszik ki semmi. (Be se kell kapcsolni). Viszont jól mutat. Fülemre tapasztom, s máris énekelhetek. Tovább megyek! Mind a kettőt a fülemre akasztom. Egyiket balról, másikat jobbról. Hadd irigykedjenek: néd- da, ez meg mán konferenciát tart! Cservenyák Katalin Vókitókolok A talált pénz esete Baraksó Erzsébet ord-traktorral szántotta finn farmer földjén az ott munkát vállaló magyar gazda. Este megkérdezte: zárja-e be a gépet? Fölösleges, mondta a tulajdonos, a slusszkulcsot is benne hagyhatja. Reggel úgy találták érintetlenül, benne volt a CB-rádió, a magnó. Itthon nyilatkozik a gazda a szaklapnak, s azt mondja: a finnek már a kisgyermekeket így nevelik, ha egy gyerek lop, beviszi a rendőrség, a szülőknek be kell érte menni, amiről tudomást szereznek az ismerősök, s ez szégyen. Hol lenne azóta az a traktor, ha éjszakára magyar földön hagyják kint kulcsostul! Meg a magnó, meg a rádió! Mindez arról jut eszembe, hogy bekopog egy nyugdíjas tanárnő a szerkesztőségbe: a buszmegállóban nejlonzacskót talált tele egy csomó pénzzel, kulcsokkal, miután egy csapat iskolás gyerek felszállt a buszra. Sokunk számára — mint ahogy a becsületes megtalálónak is — az a természetes, hogy nem turkált bele a zacskóba, nem is érdekelte, mennyi pénz lehet benne. Holott — elgondolhatjuk — egyedülálló kisnyugdíjasként bizonyára tudta volna mire költeni. De ennek még a gyanúja se merülhet fel. Az a természetes: a városházi talált tárgyak osztályának dolgozói közreműködésével visszajuttatni a pénzt az igazolt tulajdonosához. Amint elmondta, köszönetét sem vár ezért, csak az aggasztja, hogy egy gyereknek, aki ezt elhagyta, mennyire hiányozhat ez a pénz. ésőbb örömmel telefonált: nagyon boldog, mert a városházán jelentkezett a pénz jogos tulajdonosa. Eszembe jutott a gyermekkorból őrzött intelem: nem azért nem vesszük el a másét, mert félünk attól, hogy valaki meglátja, hanem azért, mert nem a mienk. Az a diák talán soha nem fogja megtudni, ki segített rajta. Kedves tanár néni, mi köszönjük! Tavaszi csúcsforgalom Kommentár _______________ Napi sugaraink Mező Éva M egdöbbentő cikket olvastam nemrég, amelyből kiderült, panellakásomban mindennap, minden lélegzetvétellel radioaktív sugarak termékeit szívom be. Már éppen irigyelni kezdtem azokat, akik téglából épült házban laknak, mikor a témában jobban elmélyedve megtudhattam, bizonyos mértékig minden építőanyag sugárzik. No nem veszélyesen, belehalni nem lehet, nyugtatott meg a nyilatkozó. Tudja Isten, va-lahogy mégsem nyugodtam meg, hanem eszembe jutott a nagy rémület, amelyet a csernobili katasztrófa okozott, s aminek hatását még mindig nem lehet lemérni. Tudom, szerte a világon „biztonságos’' helyen folytak a robbantások, tehát rémületre semmi ok. Ennek ellenére az ember aggódik: a civilizáció, a tudomány tönkreteszi a környezetet, elpusztítja az embert. Mindig úgy éreztem, legalább az otthon nyújt némi védelmet, egy biztos hely, amire mindig számíthatok. S most kiderült, az ártalmak itt is utolérnek, mindig, minden épületben. Emlékszem arra az időre, amikor új építőanyagként hirdették az egyik gázbetont. Hőszigetelt, kényelmes, házhoz szállítják — csak mint kiderült, sugárzik. Akárcsak elődje a tufa, a panel is. Ezt viszont senki nem közölte, talán nem is vizsgálta. Most persze tesztelik, ha fizetünk érte, arra ugyanis nincs jogszabály, hogy a gyártónak, mielőtt termékét a piacra dobja, a radioaktív sugárhatást ellenőriztetnie kell. Pedig talán elvárható lenne, hogy a vásárló minden tekintetben kipróbált, megvizsgált terméket kapjon. udom, nem vagyunk közvetlen veszélyben, arról biztosan tudnánk. Azon azonban jó lenne elgondolkodni, mitől ilyen halandó az utóbbi időben a magyar. Ne csak arra figyelmeztessenek, mit tehetünk egészségünkért, hanem arra is, mit tesznek velünk mások. Abban pedig reménykedjünk, hogy belehalni ebbe sem fogunk, ezt is túléljük. HÁTTÉR * Elek Emil felvétele
