Kelet-Magyarország, 1993. április (53. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-24 / 95. szám
1993. áprifís 24. Ä ‘Kekt-Magyarorszäß hétvégi meííéf^ete Tanárképzés egyetemi szinten Az átalakulásról nyilatkozott lapunknak dr. Székely Gábor főigazgató Balogh József Nyíregyháza (KM) — Tanárok, főiskolai hallgatók és leendő hallgatók kedélyeit borzolja a kérdés manapság: mi lesz a főiskolák sorsa, lesz-e értéke a főiskolai diplomának, egyáltalán lesz-e főiskola, vagy csak egyetemeken képeznek tanárokat ezután. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk dr. Székely Gáborral, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola főigazgatójával. Szaktanárképzés felsőfokú szinten — Az egységes egyetemi szintű tanárképzés bevezetése nem újkeletű dolog Magyarországon. Hogyan készül a várható változásokra a nyíregyházifőiskola? — Az előkészületeket évekkel ezelőtt elkezdtük a környező egyetemek vezetőivel. A legjobb tudomásom szerint most már a kormány előtt van a felsőoktatási törvény, s ismereteim szerint az szerepel a javaslatban, hogy a gimnáziumokban egyetemi végzettségű, a majdani tízosztályos iskolákban illetve a mostani nyolcosztályos iskolákban, talán a szakközépiskolákban és a szakmunkásképzőkben pedig vagy egyetemi, vagy főiskolai végzettségű tanárok taníthassanak. Létezik azonban egy másik folyamat, amely azt tűzte ki célként, hogy 2000-ig Magyarországon megvalósítsa az egységes egyetemi szintű tanárképzést. Ebben szerepet játszik, hogy konvertálhatóvá kívánják tenni a magyar tanárképzést az európai országokban, ahol a szaktanárképzés már általában egyetemi szinten folyik. — Hogyan illeszthetők be ebbe a modellbe a tanárképző főiskolák? — Nyilvánvaló, a tanárképző egyetemeknek olyan képzési modellt kell bevezetni, hogy alkalmassá tegyék a kikerülő tanárokat az alacsonyabb osztályokban való tanításra is, hiszen gondolni kell a nyolcosztályos gimnáziumokra, ahol már tízéves gyerekekkel foglalkozni kell az egyetemet végzett embereknek. Nyilván ez a kisebb feladat, hiszen a tanárképző egyetemek eddig is foglalkoztak a fiatalabb korosztály lélektanával is. Másik oldalról viszont a mai tanárképző főiskolákat fokozatosan alkalmassá kell Közbeszólás ______________ Nem csak retorika Angyal Sándor N incs okom kételkedni a közvéleménykutatások hitelességében, ezért abban sem, hogy jelenleg a legnépszerűbb párt hazánkban a Fidesz. Ennek ellenére nekem a Fodor Gábor által megütött hang tetszik, amely szerénységre, óvatosságra intett a kongresszuson, s főként a felelősségre, amely kormányra kerülés esetén hárul akármilyen pártra. S bár másokkal együtt engem is meglep az olykor túlzottnak tűnő magabiztosság, mégis úgy éreztem, hogy közbe kellett volna szólnom — ha ezt a technika lehetővé teszi — az egyik tévéműsor néztén, hallatán. Három másik párt mondott véleményt a fiatal demokraták debreceni kongresszusáról, a programjukról, s a két ellenzéki párt első számú vezetői egyhangúan állították, a fiatal demokraták most megválasztott elnökének bíráló szavaiban jócskán felfedezhetők „retorikai fogások”, amelyek majdcsak valamennyi kongresszusnak sajátjai. Ekkor szerettem volna közbe szólni, hiszen, amire a megjegyzés vonatkozott, az több mint retorikai elem; az ma a magyar valóság, fehéren, feketén és nagyon sokan vélekednek hasonlóképpen. Mert nem a Fidesz elnöke mondja először, hogy kisebb létszámú parlament is dolgozhatna hatékonyabban a jelenleginél; hogy a szegény országnak ne legyen gazdag parlamentje, továbbá nagyobb takarékosságra és fegyelmezettebb gazdálkodásra volna szükség, a szigorúbb ellenőrzésről nem is beszélve. Azon a véleményen is sokan osztozunk, hogy a gazdasági helyzet — ezen belül a foglalkoztatási — csakis a termelés valamiféle fellendítésével mozdítható ki a holtpontról. Nem volna szerencsés dolog a fenti kitételeket retorikai csaléteknek, hogy azt ne mondjam olcsó demagógiának nevezni, hiszen százezrek és milliók tapasztalják; a valóban nehéz örökség, a legutóbbi választáskor megkapott társadalmi és gazdasági romok fölött nagyon nehéz gyors és látványos javulást felmutatni. Erre még egy olyannyira áhított nagy koalíció sem volna képes. Mégis; szükség van egy jól átgondolt, a jövőt megalapozó nemzeti egységre, amely nem jelenti a múlt és a jelen összemosását, nem jelentheti a legkisebb mértékű visszarendeződést sem, de eredményezheti a gondok jobb megértését, a nagyobb türelem tanúsítását a bajok miatt, s az összehordott jó, kivitelezhető ötletek megvalósítását. A jövő évi választások hozhatnak még jócskán meglepetéseket, s tisztázandó éppen a többek által megpendített szakértői kormány állításának problematikája is. A társadalmi feszültségek növekedésének megállítása, csökkentése viszont nem tűr halasztást. Ezért az a párt, amelyik őszintén szólítja meg a társadalmat, s erőfeszítéseiből a segítőkészség érezhető, az nagyobb esély- lyel számíthat a voksokra is. Enbéhármas szinten F anatikus futballrajongó ismerősöm minduntalan azzal traktál, különösen most, hogy nagy gyászba borult a válogatott közismerten szégyenteljes szereplése miatt: ha ez így megy tovább, lassan magyar névvel alig találkozunk a csapatok összeállításában. Diósgyőrtől Pécsig, a Fraditól a „Szpariig” tele vannak a csapatok ukrán, román, orosz futballistákkal, s ha az ember figyelmesen olvassa a tudósításokat, az is kiderül, ha még van valami kis foci a pályán azt ezek a külföldiek mutatják be. Hát ez neki a nagy szíve fájdalma, no meg az, hogy ebből az európai átlaghoz korszaknyi hátrányban lévő magyar futballból is szépen, sőt mi több olykor gazdagon is meg tudnak élni egyesek, akik a zöld gyep környékén tanyáznak. Ez eddig aligha tűnik újdonságnak. Mindannyian tudjuk, így volt ez, s talán még így is lesz sokáig. A keserűségből viszont kiérződik egyfajta fájdalom: idézett ismerősöm számtalanszor felteszi a kérdést magának, hol van hát az a nagy magyar tehetség, az a nagy magyar szív, amit ki lehetne önteni a pályákon (ha már a tehetség kevesebb), s hol vannak a jó szakemberek, hol a fegyel- mezők, s hol van a következetesség, ami az álságokat megszüntetné. Persze ne maradjunk meg a futballpályák tájékán, hiszen így túlzottan egyoldalúvá válna az ismerős háborgása. Az élet más „pályáin” is találhatunk ilyen jól fizető, vonal alatti produkciókat, s ezeken a területeken is virágzik a kirakat, a dilettantizmus, babérkoszorú övezi az ügyeskedőt, csodálat a zavarosban halászót, azt, aki a piacon állandóan „kezezik”, aki lesről lő gólt, ám a bíró sípja néma marad s a szabálytalankodó, a helyzetet így kihasználó a győzelem V betűjét formázza ki karjával és ünnepelteti magát a megszeppent és meglepődött publikummal. Bizony, bizony nemcsak a gazdasági életben, hanem sok más területen is nőtt a távolságunk a világ meg az európai színvonalhoz képest; a politikai rendszerváltás eddig nem járt együtt a másfajta rendszerek felváltásával; például azzal, hogy a neves futballcsapat, amelyik enbéhármas színvonalat produkál a stadionon belül, annak tagjai ne jussanak olyan könnyen a stadion előtt sorakozó álomautókhoz, hanem csak akkor, ha a klub vagy a nemzet színeiért nem is, de legalább a szép summáért meg tudnak halni a pályán. Miként teszik azok, akik a még lerongyo- lódottabb gazdasági körülmények közül érkeznek hozzánk kergetni a bőrt, vagy azok a magyar fiúk, akik amikor rálépnek egy nyugati gyepszőnyegre, mint a gép, úgy hajtanak. Dr. Székely Gábor Balázs Attila felvétele itt például olyan nyelvszakokra, ahol nagyok az igények, de a személyi feltételek még nem érettek meg arra, hogy a képzés egyetemi szintűvé váljék. —Lesz elég ereje a főiskolának az átmenethez? — Ez az átállás a régióbeli egyetem, illetve a helyi erők — a mezőgazdasági főiskolán, az egészségügyi főiskolán felhalmozott szellemi potenciál — támogatásával valósulhatna meg, a nálunk lévő bázis adná a hátteret az egyetemi szintű képzés folytatásához. Világosan meg kell mondani, nem arról van szó, hogy máról-holnapra kiírjuk a táblára, hogy nyíregyházi egyetem. Debrecenben is évtizedeknek az eredménye volt, amíg végül is megszületett a kedvező vagy kedvezőtlen történelmi és egyéb helyzet következtében a gazdasági feltételek megteremtésével, hogy a nagy múltú főiskolai hagyományokkal rendelkező városból egyetemi város legyen. Tehát nem csak elhatározás és döntés kérdése, hogy valahol egyik napról a másikra egyetem legyen. Az alapokból továbblépni — Milyen szervezeti keretekben képzelhető el a változás? — Pillanatnyilag nem igazán lehet azt látni, hogyan is alakul majd szervezetileg az intézmények együttműködése. Most a legracionálisabbnak egy debreceni universitas— nyíregyházi főiskola közötti együttműködéssel kialakított közös képzési firmájáról lehetne beszélni, ahol az intézmények egyelőre megtartják önállóságukat és a szervező munkát saját hatáskörükben végzik. Az életnek kell majd kialakítani azt a formát, hogy a szervezeti együttműködés hogyan jön létre és a kormányzati szervek, a parlament milyen lehetőségek között biztosítja ezt a munkát. — Befejezésül annyit: azt hiszem, nagyon jól felfogott érdeke egy térségnek és egy városnak, hogy abban magas szintű felsőoktatási intézmények működjenek. Szilárd meggyőződésem, itt akár a régió szempontjából is az az alapvető feladatunk és érdekünk, hogy a meglévő alapokból továbblépjünk, fejlődjünk, fejlesszük a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei, de úgy is mondhatnám, a kelet-magyarországi felsőoktatást. Ennek az útja az együttműködés az intézmények között és a magasabb szintű képzés megcélzá- sa. működik egy nagy hagyományokkal rendelkező, jó hírű tanárképzéssel is foglalkozó egyetem, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem. Végső soron a legracionálisabb az, hogy a debreceni KLTE és a nyíregyházi tanárképző együttműködésével illetve, amint ezt a legutolsó universitás és a két egyesület együttműködésével kíséreljük meg a nyíregyházi tanárképzőn folyó munkát fejleszteni. Ehhez nagyon jó alapot nyújt az, hogy régi, hagyományosan jó az együttműködés a debreceni KLTE-mel szakmai területen, néhány szakterületen hivatalos írásbeli együttműködés, szerződés is van, kölcsönösen vannak óraadók, természetesen általában nagyobb létszámban az egyetemről tanítanak a főiskolán. Az együttműködés fejlesztése természetesen nem zárhatja ki az együttműködés fejlesztését a képzőművészeti, testnevelési szakegyetemekkel, illetve bizonyos területen — speciálisan a nemzetközi kapcsolatokra gondolok — a miskolci egyetemmel, annak jogi karával szintén fejleszthető az együttműködés. — Mikorra várható konkrét lépés az egyetemi szintű képzés bevezetésére? — A közeljövőben javaslatot fogunk tenni arra: néhány szakon engedélyezzék, hogy kidolgozzuk, illetve beindítsuk az egyetemi szintű tanárképzést. Ez a nagyon közeli jövőre vonatkozik. Most ennél bővebbet nem akarok mondani, azt sem akarom jelezni, hogy mely szakokon, de ha az engedélyt megkapjuk, kellő időben meg fogjuk hirdetni. Ezzel együtt sok szakon megtartjuk a főiskolai szintű képzést mindaddig, amíg erre törvényes lehetőség van és az igények is diktálják. Gondolok tenni arra, hogy képesek legyenek egyetemi szinten tanárképzést folytatni. Persze nem valószínű, hogy minden szakon el kell érni az egyetemi szintű képzést, hiszen vannak olyan szakok, ahol nincs meg a tudományos háttér, mert olyan gyakorlati jellegű az adott szak. A klasszikus tárgyakat illetően azonban a cél most az, hogy egységes egyetemi szintű tanárképzés bevezetésére kerüljön sor. Ebből a szempontból a tanárképző főiskolák súlya nagy, hiszen a tanárképzésnek csaknem a felét ezek a nagy intézmények adják, tehát az egyetemek egyik napról a másikra nem tudják átvenni a tanárképzés teljes terheit. A térségek is különböző helyzetben vannak. A szegedi, a budapesti tanárképző kar egy városon belül működik az egyetemmel, Eger, Nyíregyháza önálló nagy intézmény és olyan városban működik, ahol a felső- oktatásnak a gerincét ez képezi, Szombathely viszont olyan területen működik, ahol a közvetlen térségben nincs egyetem, bár Pécs közel van, de más régió központja. Jó alapot nyújt — Nyíregyháza helyzete egyikhez sem hasonlítható... — A nyíregyházi helyzet abból a szempontból sajátos, hogy részben nagyon hátrányos területen működünk, mert mind a munkanélküliségi, mind a jövedelmi mutatók arra utalnak, ez a térség a leghátrányosabb helyzetben van az országban. Az is közismert, a tanárképző főiskola felállítását az indokolta a 60- as évek elején, hogy itt volt a legnagyobb a képesítés nélkülieknek a száma. A másik oldalról viszont az is kétségtelen tény. 50 kilométerre tőlünk
