Kelet-Magyarország, 1993. február (53. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-09 / 33. szám
12 Kelet-Magyarország KULTÚRA 1993. február 9., kedd Táncos ünnep a csarnokban / Úgy tűnik, utánpótlásban nincs hiány Nyíregyháza (KM) — Nagyszabású táncos ünnepre került sor szombaton este a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A Nyírség Tánc- együttes mellett azok az együttesek voltak a főszereplők, amelyek valamiképpen hozzájuk kötődnek. Az est nyitányaként felvonultak a csoportok egy kis közös táncra és éneklésre. Már ez a néhány perc is jelezte, napjainkban is él még a népi kultúra iránti elkötelezettség annak ellenére, hogy a legtöbb csoport fennmaradási gondokkal küszködik. A műsor első részében kitűnő koreográfiákat láttunk ihletett tolmácsolásban. Ezek közül is kiemelkedett Farkas Zoltán Kalotaszegi táncok, Varga Zoltán Keleti-szlovák táncok, Szilágyi Zsolt Játékok és táncok Érpatakról című munkája. Ebben a részben a gyerekeknek tapsolhattunk igazán, akik a gyermekjátékokban és a táncokban is megmutatták, hogy érdemes bizakodással tekinteni a tánc jövője elé. A második rész felnőtte- sebbre, s ha lehet még ünnepélyesebbre sikerült. Nemcsak azért, mert ekkor a Nyírség Táncegyüttes mutatta be néhány már-már klasszikusan kiérlelt táncát, hanem azért is, mert ekkor került sor az Aranygyöngyösök (Papp Judit, Bíróné Marsi Andrea, Sza- bóné Antal Ilona, Fábián Enikő) és az Aranysarkantyúsok (Dániel Imre, Antal István, Bistey Attila) bemutatkozására. Végül a közönség és az együttes könnyek és mosolyok kíséretében elbúcsúztatták azokat, akik hosszú évek után befejezik táncos pályafutásukat. Sokáig, kitartóan zúgott a taps a csarnokban, a közönség ünnepelte a táncosokat, s megköszönte az élményt, amelyben közösen megmerülhetett a résztvevőkkel. Az ünneplésből kijutott A Csűrdöngölő Együttes zenészeinek is, akik mindvégig színvonalasan kísérték a fellépő táncosokat. Lapkiadó-jogász Kömörőből Kömörő (Balogh László) — Kömörő, ez az alig maroknyi erdőháti falu, örökké a nosztalgikus érzelmeket ingerli bennem. Mikor bol- dogságos pulyakorom idején Szamosszegről a milotai tanyára vitt egylovas fogatával nyaranként nagybátyám, mindig Kömörőben tartottunk pihenőt. Még ma is érzem a szép Lőrincz- lányok anyáskodó simoga- tásait, a fa alá ömlött lédús körték mézédes zamatát. De hát mindez már régen elmúlt! Én felnőtté öregedtem, a szép Lőrincz-lányo- kat pedig előbb messze sodorta Kömörőtől az élet, aztán meg Endre bátyámmal együtt lassan magához csalogatta őket az a másik, az az égi világ. De Kömörő és az emlékezés megmaradt! Ennek az emlékezésnek tisztelgek most a kömö- rői lapkiadó-jogász feledésbe merült élettörténetével, hogy fényesítsem a magam és Kömörő mai lakosainak az emlékezetét. Ilosvay László, akiről szó lesz, Ilosvay Lajos gazdatiszt és Jármy Mária fiaként 1846. március 1-jén Kömörőben látta meg azt a csodálatos erdőháti napvilágot. Itt nőtt iskolaéretté, s az itteni elemi iskolában tanulta meg a betűvetést. Jó eszű diák lévén szülei továbbtaníttatták. Előbb Szat- máron, később Nagyváradon tanult, de a középiskolát végül is Máramaros- szigeten fejezte be 1867- ben. Nagy érdeklődést tanúsított a jogi tudományok iránt, s így hamarosan joggyakornoknak állt be a szatmári főügyész mellé. De ezt a foglalkozást nemsokára abbahagyta, mert megválasztották Szatmár megye aljegyzőjévé. Hogy új hivatásának formálisan is megfeleljen, 1870-ben az akkor kötelező hároméves jogi tanfolyamból összevont vizsgát tesz, a következő évben pedig sikeresen helytáll a bírói államvizsgán is. Ettől kezdve pályája felívelő. Már 1872-ben megyei másodjegyző, 1875-től pedig Szatmár megye első jegyzője. Egy év után azonban távozik, és mint királyi biztosi titkár, Szörény megyébe került. Itt már 1876- ban megyei főjegyző lesz, 1880-tól pedig ugyanennek a megyének az alispánja. Ekkor jelentkeznek a problémák. Nem tudni pontosan, miért, de Ghychy Emil belügyminiszteri tanácsos úr bizalmatlan iránta. Talán, mert rossz szemmel nézi az alispáni székben a faluról jött Deák-párti és gazdatiszti származékot? Ki tudja! Az önérzetes Ilosvay mikor tapasztalja ezt a bizalmatlanságot, lemond alispáni tisztéről, és visszatér Szatmár megyébe. Itt 1883-ban már a megyei levéltár irattámoka, később pedig Nagykároly al- számvevője. Ez utóbbi foglalkozás mellett aztán kitart véglegesen. Hivatali tevékenysége mellett újságírással, szerkesztéssel, sőt lapkiadással is foglalkozik Ilosvay László. írói tevékenységét, mint buzgó Deák-párti, a Reform című lapnál kezdte el 1872- ben. 1875-ben viszont már önállóan adja ki Nagykárolyban a Szatmármegyei Közlöny című lapot, s annak nemcsak tulajdonosa, hanem hosszú éveken át szerkesztője és cikkírója is. ékes, magyar nyelvezete A teória Kolozsvár — Nyíregyháza (Mester Béla) — Január 30- án, a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör vendége volt a nyíregyházi Bretter György Szakkollégium néhány képviselője. A találkozóra eredetileg a múlt év őszén, közös névadónk halálának évfordulóján került volna sor, de talán nem is baj, hogy így alakult: ünnepélyesség helyett azonnal a hétköznapi eszmecsere, egymás gondolatainak a megismerése következett. Bár a vendéglátó kör, a volt Gaál Gábor Kör utóda több évtizedes hagyományokkal rendelkezik, a szakkollégium pedig csak 1988 óta működik, mégis úgy tűnt, kibontakozhatott valami szellemi kapcsolat a hosszan tartó vitában. Az összejövetelt a bábszínházban szervezték meg vendéglátóink, lévén hogy a kör rendes üléstermében nem fértünk volna el. A közönség — számunkra meglepő módon — a cigarettaszünetben sem illant el a dermesztőén hideg teremből, tehát úgy tűnik, jelentettek valamit a jelenlevők számára az általuk nem ismert nyíregyháziak előadásai. Azt sem lehet mondani, hogy a téma divatos volta vonzotta volna őket; a négy vendégelőadó egészen különböző dolgokról beszélt. Dr. Jakab András az 1939-es magyarországi Heidegger-v itáról, Papp Tibor két Krúdy-novel- láról, Reke Lajos McTaggart- ról, egy Magyarországon alig ismert, múltszázadi brit filozófusról, jómagam pedig a mítosz és a legenda fogalmáról. A vita mindvégig széles szellemi horizonton folyt, az utolsó előadást ugyanolyan gondosan körbejárva, mint az elsőt. Ez nem csupán a jelen levő nevesebb emberekre, mint a vitavezető Bréda Fe- rencre, vagy a nyíregyháziak által is — itt tartott előadásaiból — ismert Egyed Péterre vonatkozik, hanem a résztvevő egyetemistákra is. Holott a kör nevében is ott áll: irodalmi. Nem csupa megrögzött filozófus alkotja tehát. Ami itt is megnyilvánult, az az erdélyi magyar kultúrának engem mindig megragadó, szervesen teoretikus stílusa, amelyben az irodalomcentri- kusság nem éri el a magyar- országi — számomra egészségtelennek tűnő — mértéket. Azt is jelzi a színvonalas vita, hogy minden vérveszteség — kivándorlás, tanügyi korlátozás — ellenére van még a teóriának értő, magyarajkú közönsége Erdélyben, következésképpen lesznek elolvasásra méltó szerzői a fiatalok közt is. Kíváncsian várjuk tehát a két társaság kapcsolatainak újabb eseményét és a kolozsváriak tavaszra tervezett útját hozzánk, Nyíregyházára. Fárasztó a tudomány! Balázs Attila felvételei A megvalósult boldogság igézete Tárcái Zoltán Világjáró tenoristánk, Gulyás Dénes és Klukon Edit (zongora) február 25-én tartandó dalestje kivételes élményt ígér a zene barátainak. (Este 7-kor a Váci Mihály Művelődési Központban.) Műsorukon Beethoven három dala mellett Schumann két jelentős dalciklusa, „A költő szerelme” (Heine) és a „Dalkoszorú” (Eichendorff) szólal meg. A zongoravirtuóznak készülő Schumann mint zeneszerző eleinte csak a hangszeres muzsikát kedvelte. Saját bevallása szerint az énekes darabokat nem tartotta „nagyra”. Életének és művészi pályájának jelentős fordulata következett be, amikor 1840-ben nőül vehette Clara Wieck, briliáns zongoraművésznőt. A várva-várt és megvalósult boldogság fordította figyelmét a költészet felé, s ebben az évben szinte csak dalokat szerzett. „Most énekes-dolgokat írok — olvasható egyik levelében. —Alig tudom elmondani, mily nagy gyönyörűség a hangszerrel összekapcsolton emberi hangra komponálni...” Az alkotás heve szinte elragadja: „Mialatt komponáltam, sírtam és nevettem örömömben. Ah, nem tehetek mást, szeretném halálra énekelni magam, mint a fülemüle.” A költők közül különösen Heine vonzotta. Kettejük életútja is hasonló volt, és egyformán hittek a lírai költészet val- lomásos erejében. Heine néhány soros közös hitvallásuk lehetne: „Én újabb dalt, barátaim,/ újat és jobbat zengek:/ Mi már a földön idelenn,/ Építjük fel a mennyet.” Ez a „menny” a romantikus mester számára a költészet világa. S a mindenkori mentsvár: a szerelem élménye. Schumann Heinének a Dalok Könyve c. gyűjteményéből válogatta „A költő szerelme” dalciklus verseit. Az egymást követő 16 dal nem novellisztikus történet, mint a nagy példakép, Schubert „A szép molnárleány” dalciklusa, hanem a szerelem lírai arcának, megújulásra kész pillanatainak, ezernyi rezdülésének bemutatása. E műfaj talán legszebb sorozata. A boldog szerelem hangjai mellett a szülőföld, a természet és táj élménye is megszólal Schumann dalaiban, mind a Dalkoszorú 12 dalában. A zeneszerző személyes vallomása ez is. Mert a költői gondolat Schumannál újrafogalmazva jelenik meg. A zene a szavakon túli régiók felé vezet. Ahol a szó már gyengének bizonyul, ott a muzsika atmoszféra teremtő ereje lép előtérbe. S ettől válik ez a dalköltészet kivételes élménnyé a mindenkori hallgatója számára.
