Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-05 / 287. szám

Mindig postás akart lenni

Látogatóban Nyíregyháza első polgármesterenek késéi

A SZERZŐ FELVÉTELE

Bodnár István

Búj (KM) — Az utca felőli ablakok betámlázva, ilyenkor télen nincsenek a szobák fűtve, Manyi néni jobbára a konyhába vonul vissza; hiába, drága a fűtés. Minek is a szobákat fűteni, Manyi néni egyedül él, már régóta özvegy, gyerekek, unokák nincsenek, a háztulajdonos a magányát három kutyával és két cicával osztja meg. A csengetésem után — mint később kiderül — az egyik ablak mögül alaposan megszemlélnek, és csak így nyerek bebocsátást. A szobákban egy-két megkopott antik bútor, a falakon régi, érdekes családi fényképek, ebből is tudni, nem akárhol vagyunk. Inczédy Györgynek, Nyíregyháza első polgármesterének Bujon élő dédunokájához, Jancsó Ist- vánnéhoz látogattunk el.

Régi iratok, vastag paksa- méta kerül elő, egy méltatás Inczédy Györgyről, aki „egyike volt azoknak, akik a megyétől való teljes önállósodás, szabadság vágyát fogalmazták meg, és aki ennek eléréséért mindent megtett.” Mint ismeretes, a Nyíregyháza önállósodásáért vívott harc eredményeként 1838-ban hirdették ki a város privilégiumát, és az első polgármesteri székbe Inczédy Györgyöt ültették, aki 1841-ig „viselte a hivatalt”.

Mi lett a család további sorsa? — érdeklődöm a legilletékesebbtől, a dédunokától. Nos, előkerül az ágasbogas családfa, azon próbálunk eligazodni. Inczédy György 74 éves korában halt meg. Két lánya volt, az egyik az anekdotabeli Mikeczek édesanyja, a másik Karolina, Manyi néni nagyanyja, aki 103 éves korában halt meg. Az éltes Karolina néni sorsát a Nyírvidék is figyelemmel kísérte, az egyik, 1939. augusztus 24-i számban ilyen címmel jelent meg a matrónáról cikk: „Látogatás Nyíregyháza első polgármesterének 100 éves leányánál, aki három háborút élt át, s most mindennél jobban érdekli a rádió.”

Karolina néninek egyébként három lánya volt és egy fia, Manyi néni édesapja. A másik, atyai ág hajdan gazdag volt, a nagyapának, Gönczi Lászlónak még hatszáz holdja, meg sok gyereke volt, de a birtok

elúszott. Olyany- nyira szó szerint értendő az elúszás, hogy a sok italozás közben a nagypapa már a pincébe sem akart lejárni a borért, többnyire a szobában tartották a hordót. A gyerekekre így semmi sem maradt, Manyi néni szülei viszonylag szegényen kerültek Buj- ra, ahol az édesapa, Marsaiké)

Gyula előbb kereskedett, aztán gazdálkodott.

Ideje rátérni, hogyan alakult Manyi néni sorsa. Világéletében postás akart lenni, s az is lett, 1928-tól

1967-ig végezte ezt az érdekes hivatást, több mint harminc évig volt postamester. Házassága kisebb vihart kavart, férje Jancsó István ugyanis kiugrott katolikus pap volt, aki Manyi néniért hagyta ott a reverendát. Ezen nem csodálkozom, meg is jegyzem, hogy a háziasszony bizonyára nagyon vonzó lehetett. Egykori fényképek kerülnek elő, valóban mintha egy filmszínésznőt látnék. A frigy viharai lassan elcsendesedtek, az esküvőre 1945-ben végül is pápai engedéllyel került sor.

A házasság nem indult valami szerencsésen. Nemcsak, hogy nem kapott állást Jancsó István, a kiugrott pap, hanem még Manyi nénit is igen gyanakvással figyelték az új rendszer komiszárjai.

— Állandó megfigyelés alatt éltünk. Még azt is megnézték, ki jön vendégségbe hozzánk, milyen társaság van nálunk. A baltát állandóan bent tartottam a szobában, s ha jöttek volna a férjemért, hát ütök.

Jancsó Istvánt nem vitték el, de állást sem kapott, így a postán segített a feleségének évekig. Gyermekkel nem áldotta meg házasságukat az ég. Tíz éve él özvegyen 10 600 forint nyugdíjból egyedül Jancsó Istvánná.

— Azért nem vagyok egyedül, magányomat ezek a kedves jószágok is megosztják — simogatja meg az egyik cirmos fejét. — Nagyon sokat hallgatom a rádiót, kilenc

üzemképes rádióm is van itthon, mindegyik más állomásra állítva.

Bizony, Manyi néni megérdemelne valamilyen rádió- hallgatói díjat, ha lenne ilyen, mert mint mondja, 1928-tól rabja a rádiónak. És nála a rádió „szakadatlan szólt”. De panasza is van.

— Sokat szidom a rádiót, mert folyton csak angol zenét játszik. Régebben orosz zenét sugároztak, de akkor sem volt annyi idegen zene, mint most. A televíziót ritkán kapcsolom be, csak ha olyan műsor van, mint ami a Strauss családról szólt.

A Kelet-Magyarországot is szívesen olvassa v— nyugtázom a dicséretet.

Manyi néninek kevés vágya van, a nyugdíjából is úgy, ahogy kijön. A napközi otthonban kap ebédet, rádiózik, s ha sokat bosszantja az „angol zene”, feltesz a lemezjátszójára valami régi szép lemezt, hogy a kellemes melódiában gyönyörködjék. Vagyona nincs, az örökség egy rózsafagyökérből készült ruhásszekrény, egyetlen darabból faragott ágy, személyes emlékek. Utód, örökös nincs, de amíg él, mindenre odafigyel. Most is elpanaszolja, hogy a régi Inczédy-kúria helyén — „ahol a széles boltíves épületre az évszázados gesztenyék óriás koronái borítottak védőszárnyat” — álló gyógyszertár faláról lekerült az Inczédy-emléktábla.

Habsburg Ottónak tárogatózott

Nyolcvanéves aszú ajándékba

Innsbruck-Nyíregyháza

(KM - Baraksó Erzsébet) — Tárogatózene szólt a közelmúltban Habsburg Ottó 80. születésnapján a Hofburg koncerttermében, ahol az európai arisztokrácia képviselői közül mintegy ötszáz vendég köszöntötte a koronaherceget. A koncertműsorban közreműködött a Nyíregyházán élő Nagy Csaba tárogatóművész, aki az ünnepségről hazaérkezve így számolt be élményeiről:

— A fellépésre a Collegium Hungaricum igazgatója kért fel. A volt monarchia államaiból is köszöntötték Habsburg Ottót, akitől a meghívás úgy szólt, hogy az ő személyes kívánságára Magyarországról nevezetesen Nagy Csaba tárogatója szólaljon meg az ünnepségen. Másfél éve Tokajban, a borlovagrend-avatáson hallott engem játszani, beszéltünk is néhány mondatot, és az volt az érzésem, a tárogatózene egészen biztosan az ifjúságát hozta vissza. Valószínűnek tartom, hogy ismeri a lemezeimet, ezért kérhetett engem a szereplésre.

Nagy Csaba hangszerén XVII-XVIII. századi zenét szólaltatott meg, fejedelmi és királyi udvarok muzsikáját játszotta Ella Péter csembalóművész közreműködésével. A zenei köszöntés után adta át Nagy Csaba szponzora, a Tokaji Borkombinát ajándékát az ünnepeltnek: egy üveg 1912- es évjáratú 6 puttonyos tokaji aszúbort. Másnap az insbrucki Magyar Házban nagy létszámú osztrák és magyar közönség előtt aratott nagy sikert a tárogató-csembaló zene. A nyíregyházi művész útját városi és megyei önkormányzatunk is támogatta.

Kezdik felfedezni napjainkban a tárogatót, ezt a történelmi hangszert, mely tiltott, sőt üldözött is volt bizonyos korokban. Az utóbbi időszak bemutatói közül kiemelkedik Nagy Csaba szereplése a Magyarok Világtalálkozóján. A Parlamentben is újra megszólalt a tárogató egy rendezvényen, több mint kétezer küldött jelenlétében, Göncz Árpád köztársasági elnök ünnepi megnyitója előtt. Ott, a kupola alatt utoljára 1945 előtt lehetett hallani a tárogató hangját.

Hazánkban ma Nagy Csaba az a zenész, aki művészi pályája fő céljaként a tárogató elismertetését és népszerűsítését tűzte ki. Nem ismeretes, hogy volnának más muzsikusoktól is forgalomban tárogatós lemezek; Nagy Csaba eddig két nagylemezre vette fel a tárogatós zeneirodalom jellegzetes műveit, melyek nagy része a magyar történelem üzenetét közvetítő muzsika. Emellett -— különös tekintettel a vajai tárogatós együttesre — gondot fordít arra is, hogy nevelje az utánpótlást, és felhívja a figyelmet a hagyományok őrzésére és ápolására.

Szimfónia

Sigmond István

__ elhangzott a vészjel§ j1 ző. A bohóc fekete

fr ki ott gatyában ugrott

M. ki a lakókocsi ajtaján.

Gyugyunak hívták. Itt minden bohócot Gyugyunak hívtak. Erről a bohócról még annyit lehetett tudni, hogy amikor a szülei megtudták, hogy milyen pályát választott, behívták a nappali szobába, leültették és sírtak. A bohóc nézte őket és vigyorgott.

— Látom őket — mondta.

— Mit látsz? — kérdezték értetlenül.

— Látom a csillagokat az égen — mondta a bohóc.

— Hogyhogy az égen? Micsoda hülyeség ez? Nappal? Csillagok?

— Mindig — mondta a bohóc. —Mindig ott vannak.

Aztán nem láttam többet. A szülők sosem jártak cirkuszba.

Néhány évig készültek elmenni, de mindig közbejött valami. Aztán valahogy feledésbe merült a dolog.

*

A vészjelző még akkor is szólt, amikor a bohóc lerohant létrán. A zenebohóc egy lakókocsival arrább lakott, ő nem rohant, levonult. Alajosnak neveztette magát, pedig valamikor csak Lajcsiként ismerték. A bal felső zsebéből díszzsebkendő kandikált elő, alatta egy kisujj nagyságú szájharmonika lapult.

A tagság az igazgató lakókocsija előtt gyülekezett. Sápadtak voltak és csipásak. Derengett a hajnal. Mindenki a saját árnyékában állt, sebtében magára kapott ruhadarabokban. Az árnyékok hosszan elnyúltak a lakókocsik közötti kockaköveken, majd mozdulatlanul egymásra borultak. Mint valami földre roggyant fekete csuhák. A vészjelző még mindig szólt.

Elöl Sátán és Sátánné zokogtak. Sátán átkarolta felesége derekát, bajsza, amelyet harminckilenc centisre sikerült megnövesztenie, végig- kunkorodott az asszony hátán, azaz csak az egyik vonulata, mert a másikat rátekerte a mutatóujjára. Ok voltak a „Duó Sátán és a macskák — Világ- szám" . Közben a vészjelző beragadt, vagy valakinek annyira megtetszett a hangja, hogy nem bírta abbahagyni a jeladást.

— Eltűntek a macskák! —

Az igazgató hangja drámai volt.

Gyugyu volt az egyetlen, aki nem esett kétségbe a bejelentés hallatán, nem kókadt le a feje, hanem felfele nézett.

— Látom a csillagokat — mondta.

Reggel volt. Erős szél zúdult végig a lakókocsik között. A tagság felfele nézett, az ég kéken, csillagok nélkül lebegett a fejük fölött, itt-ott egy-egy felhőfoszlány jelent meg a láthatáron, hogy nemsokára eltűnjön a cirkusz kupolája körül.

— Én is látom — mondta a zenebohóc, de ahogy megigazította díszzsebkendője csipkés szélű fodrait, látszott rajta, hogy hazudik.

— Én tényleg látom — mondta Muki, a törpe, s Gyugyu mellé lépett, mint aki a bohóchoz tartozik.

Vijjogott a vészjelző. Egy ideig megpróbálták szóra bírni Sátánékat, hogy valamilyen felvilágosítást adjanak a macskák eltűnésének körülményeiről, de nem lehetett velük szót érteni. Egyetlen egy pontra meredtek, eszelősen kitágult szemekkel. Zokogás közben ugyanis Sátán megfeledkezett az egyik bajszáról,

F

Nagy Csaba tárogatomuvész

Csutkái Csaba felvétele

Crozsnyik István: Ablakkompozfció