Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-22 / 301. szám
TÚL A MEGYÉN I 1992. december 22., kedd TV2,1992: képtelen kilátások Peták István a második csatorna ellehetetlenüléséről Budapest (MTI) — Ha az anyagi lehetőségeik nem javulnak, jövőre már egyetlen tévéfilmet sem csinálhat a TV2 — mondotta többek között Peták István, a TV2 intendánsa hétfői sajtótájékoztatóján, ahol a kettes csatorna idei tevékenységéről számolt be a sajtó képviselőinek. Mint elmondta: már tavaly is kijelentette, hogy a TV2 nem a TV1 konkurenciája kíván lenni, hanem egyfajta munkamegosztásról van szó. E munkamegosztás jegyében vállalta fel a kettes csatorna a parlamenti közvetítések mellett a nemzetiségi, illetve a vidéki Magyarországot bemutató regionális műsorokat is. A nemzetiségi műsorok sugárzásával a TV2 kultúraközvetítő szerepre vállalkozott, a régió népeinek közeledése érdekében. Szeretnék ha ez az igyekezet kölcsönös lenne, ennek érdekében megállapodtak a Szlovén Televízióval, amelynek értelmében a szomszédos ország médiája ellátja műsorokkal a Magyar Televízió szlovén nemzetiségi műsorát, amely viszont a szlovéniai magyar adások elkészítésében működik közre. Hasonló célból felvették a kapcsolatot a Szlovák Televízióval is. A regionális műsorokkal kapcsolatban Peták István kifejtette: annak érdekében, hogy a vidék is eljusson a televízió képernyőjére, a legjobb eszköz a helyi városi televíziókkal való együttműködés. Feszültségek is voltak ezen a téren, amikor az a különös helyzet állt elő, hogy a győri városi televízió élére a helyi polgármestert nevezték ki, a TV2 megszakította az együttműködést ezzel a stúdióval. A legnehezebb 1992-ben a TV2 anyagi helyzete volt, az, hogy a televíziótól megvontak egymilliárd forintot, gyakorlatilag tervezhetetlenné tette a költségvetésüket. Egyetlen műsorpercre mindössze 4250 forintot tudtak költeni, amíg Németországban például népszerű, szórakoztató műsor esetében ez 11 ezer márka. 1992- ben 1 milliárd 300 millió forintból gazdálkodhatott a csa torna, 700 milliói kaptak a költségvetéstől, a többi kiadási reklámbevételeikből fedezték A több reklámbevételt annak köszönhetik, hogy a korábbi kétharmad-egyharmad arányról 50 százalékosra csökkent a TV2 hátránya a TV 1-gyei szemben a nézőszám tekintetében. Reklámtevékenységüket nehezítette az, hogy az IP cég, amelynek a TV 1-gyei van szerződése, igyekezett meggyőzni a hirdetőket, hogy ne a TV2-n reklámozzanak. Mint az intendáns hangsúlyozta: amennyiben a Magyar Televíziót egységes médiának tekintjük, elfogadhatatlan ez a magatartás. A TV2 politikai szellemiségével kapcsolatban Peták István a hideg távolságtartás helyett az aktív részvétel, a minden párthoz való egyforma közelség fontosságát hangsúlyozta. Ebben a szellemben készítik politikai, információs műsoraikat. Ugyanakkor hangsúlyozta: a hírműsorok nem az intendatúráknak vannak alárendelve, hanem az elnök felügyeli őket, így a 18 órás Híradó és a 22 órás Esti Egyenleg független a TV2 vezetőségétől. A csatorna jövő évi műsortervével kapcsolatban az intendáns megemlítette például, hogy 1993-ban a regionális híradók a délutáni híradó után jelentkeznek majd, így a nézők közvetlenül a nagypolitika eseményeiről szóló beszámoló után ismerkedhetnek meg az adott régió híreivel is. Jövőre fel kívánják újítani többek között a Ki miben tudós? című műsort és a TV2 csatlakozott egy népszerű, nemzetközi televíziós játékhoz is, amelyben eddig 11 európai ország vesz részt. Államháztartási kontroll Költségvetési Ellenőrző Hivatal: együttműködik az Állami Számvevőszékkel Budapest (Ráthy Sándor) — Január elsejétől az Állami Számvevőszék mellett egy másik, a kormány felügyelete alá tartozó intézmény is ellenőrizni fogja a költségvetési kiadásokat. A Kormányzati Költségvetési Ellenőrző Hivatal országos hatáskörű, önálló gazdálkodási jogkörű állami szervként tevékenykedik majd — tudtuk meg a pénzügyi tárca illetékesétől. Információink szerint a hivatal felállítása 30 millió forintba kerül, míg folyamatos működtetéséhez évente durván 90 millióra lesz szükség. Napjainkban az államháztartás és a költségvetés ellenőrzését a következő intézmények végzik: az Országgyűlés felügyelete alá rendelt Állami Számvevőszék, a kormány és Bányai már nem gyanúsított Az ügyészség döntése Budapest (MTI) — Bányai Gábor, a TV1 intendánsa már nem gyanúsított, miután a Fővárosi Főügyészség kizárta az ellene és Nagy László gazdasági főigazgató ellen hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt indított büntetőeljárásból. Ezt dr. Bárándy Péter, a gyanúsítottak védője közölte az MTI érdeklődésére azt követően, hogy hétfőn 9 órakor átvette a panaszok elbírálására vonatkozó ügyészi határozatokat. Bárándy Péter elmondta: Bányai Gábor esetében az ügyészség egyaránt helyt adott a gyanúsítás és a megtartott házkutatás elleni panasznak. Az ügyészség álláspontja szerint a nyomozási cselekményeknek nem voltak meg a törvényi feltételei. Nagy Lászlót illetően az ügyészség ugyancsak helyt adott a házkutatás elleni panasznak, de a gyanúsítás ellen szólót elutasította. Az utóbbi azt jelenti, hogy vele szemben a rendőrség tovább folytatja a nyomozást a különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt. a költségvetési felügyelet. (A közigazgatási intézmények a saját bevételeik és kiadásaik alakulását követik nyomon.) A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a kormány makro szintű ellenőrzési tevékenysége nem felel meg a kívánalmaknak: a költségvetési hiány rendre túlszárnyalja az eredetileg tervezett mértéket, s a kormány nem képes a csökkenő költségvetési bevételekhez igazítani költekezését. így mára az a paradox helyzet alakult ki, hogy a költségvetés végrehajtásáért felelős kormány nem tudja naprakészen nyomon követni a pénzek elköltését, s így sokszor nem képes megakadályozni a pazarlást sem. A tervek szerint a hivatal a Pénzügyminisztérium vezetőjének alárendelten működik, s három fő feladatot kell majd ellátnia: cél- és témaellenőrzéseket és ezek kapcsán ajánlásokat készít az államháztartás racionalizálására, illetve egy éven belül javaslatot dolgoz ki arra nézve, hogy miképpen lehet számvevőségi jellegűvé tenni a hivatal munkáját. Az elképzelések szerint a külső szakértőket megbízásos alapon foglalkoztató szervezet igen kis, mintegy 20 fős saját létszámmal dolgozik majd, ezért nem lesz alkalmas arra, hogy rendszeres és átfogó ellenőrzéseket végezzen. Ellenkezőleg, a hivatal „eseti” megbízások, illetve saját tervei alapján csak cél- és témaellenőrzéseket végez, s ezek lefolytatására a pénzügyminiszter, illetve rajta keresztül a kormány utasíthatja. A hivatal tevékenyen részt vesz az államháztartás reformjában, s a létrehozandó úgynevezett számvevőségeken keresztül ellenőrzi a kormányzati döntések és a gazdaságra vonatkozó törvények végrehajtását is. A hivatal jogállásánál fogva más szervezetek, így például a minisztériumok életébe nem avatkozhat be közvetlenül, s megállapításaihoz direkt módon nem kapcsolódik szankcionálási eljárás sem. A hivatal a tervek szerint folyamatos kapcsolatot tart az országgyűlés ellenőrző szervezetével, az Állami Számvevőszékkel. A szándékok szerint tehát mindkét szervezet segíti a másik munkáját, s szakmailag kiegészítik egymást. Újjávarázsolták a kőkapui vadászkastélyt Az utolsó simításokat végzik a kőkapui vadászkastély épületén a szakemberek. A Serét Kft., amely a költségeket állta, december elején nyitja meg a festői környezetben lévő kastélyt, ahol turistáknak is tudnak szállást biztosítani MTI-felvéteiek Nemzetközi előírásoknak is megfelelő környezetbarát távolsági luxusbuszokat állított forgalomba a gyöngyösi Mátra Volán :'V; ... . : m sswb > w.< s A kisebbségek védelmében Napirend előtti felszólalás Budapest (MTI) — Napirend előtti felszólalás vezette be hétfőn az Országgyűlés téli rendkívüli időszakának második munkanapját. Csépe Béla, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője pártja nevében mélyen elítélte azt a vandál akciót, amellyel ismeretlen tettesek hétfőre virradóra letörték a Dohány utcai zsinagóga márványtábláját, amely a gettó felszabadítóinak emlékét örökítette meg. A kereszténydemokrata politikus hangoztatta: elengedhetetlen, hogy a kisebbségek az állam védelmét élvezhessék. Ezért a KDNP a jövőben is elítél minden olyan tettet, amely bármely kisebbség ellen irányul. Csépe Béla hangsúlyozta azt is, hogy ezzel az akcióval a Magyar Köztársaságot igyekeztek rossz hírbe keverni az ismeretlen tettesek. * * * A napirend előtti hozzászólást követően a Ház döntött több előterjesztés sürgős tárgyalásba vételéről. így az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalja a kormány előteijeszté- sét a Ganz Gépgyár Holding Kft., illetve a Dunaferr DV Rt. járadékfizetési kötelezettségének részbeni elengedéséről és átütemezéséről. Ugyancsak sürgősséggel tárgyalják a Magyar Köztársaság biztonság- politikájáról szóló megújított kormánytájékoztatót. Megszavazták a sürgősséget a Nemzeti Sport Alapról szóló határozati javaslatnak is. A házelnöki bejelentések sorában hangzott el, hogy a kormány visszavonta törvény- javaslatát a szakszervezetek közötti választásról és a szak- szervezeti vagyon felosztásáról. Az elnöklő Szabad György elmondta azt is, hogy az alkotmány vonatkozó rendelkezése alapján a jövő évi költségvetésről szóló törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől. Ez lehetővé teszi, hogy még az év vége előtt kihirdethessék a törvényt. A Házelnök bejelentette: Szűcs István MDF-párti képviselő december 31-ei hatállyal lemond mandátumáról, ipari és kereskedelmi minisztériumi helyettes államtitkári kinevezése miatt. Antall József a 36-os frakciónál Budapest (MTI) — Antall József miniszterelnök hétfőn részt vett a Szabó János vezette 36-os parlamenti frakció ülésén. A másfél órás eszmecsere után a kormányfő elhárította az újságírói kérdéseket, mondván: „Nem nyilatkozom, ez kisgazdaügy.” Szabó János a sajtónak kijelentette: a miniszterelnök nem először látogat el a képviselő- csoporthoz, és reményei szerint ilyen megbeszélésre a jövőben is sor kerül. A témák között szerepeltek a koalíciót, a frakciót érintő kérdések, valamint napi politikai események, köztük a médiakérdés és a koalíció belső ügyei. A frakcióvezető arra hivatkoava, hogy zárt ülés volt, nem bocsátkozott részletekbe. Szabó János szerint nem volt szó a földművelésügyi tárca helyzetéről, sem pedig az esetleges miniszter- vagy államtitkár- cserékről. A frakcióvezető határozottan cáfolta, hogy levelet írt volna a miniszterelnöknek. Kijelentette: Antall Józsefet áttételesen érinti, hogy mi történik a kisgazdapártban, de nem kíván beleavatkozni a párt ügyeibe. Az MTI értesülése szerint a miniszterelnök sürgette a frakciótagokat, hogy mindent tegyenek meg a pártegység helyreállítása, soraik rendezése érdekében. A miniszterelnök szerint ez feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a következő másfél évben a koalíció hatékonyan működhessen. Kitüntették Jakab Róbertnét A Magyar Köztársaság elnöke — a miniszterelnök előterjesztésére — a magyarországi szlovákság körében végzett több évtizedes munkássága elismeréseként Jakab Róbertnének, a Magyarországi Szlovákok Szövetsége ügyvezető elnökének a Magyar Köz- társasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta.