Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-19 / 299. szám
1 2 • ftíKgfct-íMaflwrorszáyi hétvégi mtíUkktt 1992. decenéer 19. Karácsonyaink Vasy Géza L egelső karácsonyára, gondolom, senki sem emlékezik. S a későbbiek is egybemosódnak, legalábbis bennem, ami hat-hét éves koromig történt karácsonykor. A gyertyák fénye, a fenyőillat, a várt és váratlan ajándékok, a jó meleg szoba és az öröm felhőtlen emlékképeket rögzítettek. E napért érdemes volt egy egész esztendőt várakozni, még ha egyetlen esztendő a kisgyereknek szinte beláthatatlan időtávlat volt is. S a földi csodát égivé magasztosította Jézus születésének misztériuma, a betlehemi történet, amire a bábuknál, a kicsiny jászolnál s az énekszónál is ékesebben utalt a gyermeki fantázia számára a jelkép kézzelfogható következménye: az odavarázsolódó karácsonyfa, s körülötte az ajándékok. Aztán az idősebb gyerekek elárulták, hogy mi van a csoda kézzelfogható ajándékai mögött, hogy nem is Ő hozza sem az ajándékot, sem a fenyőfát. Még később eljött annak is az ideje, hogy már magunknak lett a családon belül feladata a fa beszerzése, felállítása, díszítése, s ezzel már együtt járt az is, hogy aki ajándékot kap, annak adnia is illik. A csoda besorolódott az ünnepek közé, bár megőrizte kitüntetett helyét és szerepét, s akár megőriztük vallásos hitünket, akár kételyekkel viaskodtunk, akár hitehagyottá váltunk, a Gyermek születésének ünnepét szentnek éreztük. Felnőttünk, szülőkké váltunk, s egy új családban, új gyerekek körében válhattunk az örök csoda közvetítőivé: már mi voltunk a hatalmas mítosz továbbadói, s a magunk örömét is gazdagítottuk gyermekeink örömével. Az ő rá- csodálkozásuk a karácsonyra olyan értéknek bizonyult, amelyet nekünk mindenképpen lehetővé kellett tenni, s ami bennünk elvégzendő feladatként munkált, az nemcsak gyermekeinkben válhatott csodává, hanem visszavará- zsolódott miránk is. Ki tudná megmondani, mi a szebb, a boldogabbá tevő: a kisgyermek áhítata a karácsonyfa alatt, vagy a felnőtté, akit ez a felhőtlen áhítat megérint? Aztán a gyermekeink is felnőtté válnak, lassan itt az ideje az újabb szétrajzásnak, családok alapításának, kiürülnek a házak, majd újra megtelnek csecsemősírással és gyermekzsivajjal, jönnek az unokák, s a nagyszülők még több rétegét élhetik át a megért karácsonyoknak. Gyönyörködhetnek az unokák csodaáhítatában, örülhetnek annak, hogy gyermekeik felnőttek, s lám: boldogulnak, s örülhetnek annak is, hogy ők maguk mindezt megérhették, ha talán nem is teljes egészségben, de ekkor karácsonykor, a nagy család csodakörében olyan lelki-szellemi táplálékhoz jutva, amely bajon és gondon is átsegíthet. Valamelyik karácsony majd az utolsó lesz, lehet hogy ezt tudni fogjuk, lehet hogy csak érezni, de meglehet az is: gyanútlanok maradunk azon a számunkra legutolsó téli napfordulón. Bármelyik eset következne is be, abban a legutolsóban benne kell lennie minden megelőző karácsonynak, s ott leszünk mi valamiképp a rákövetkező, testi valónk nélküli ünnepekben is, ott leszünk gyermekeink és unokáink családi körében, s ott kell lennünk évszázadok múlva is, amikor talán már nevünket sem őrzi se kő, se papír. Ott kell lennünk, hiszen a karácsony az ember és az emberiség alapmítosza, amelynek legáltalánosabb jelentése az, hogy a világ van, a lét nem szűnik meg. A természetnek van egy állandó rendje: minden mozog, változik, távolodik és visszatér, rövidül és hosszabbodik, elalszik és feléled. A Teremtés teremtményei működnek, a megrövidült na- ,pok ismét meghosszabbodnak, egyre több lesz a fény és a meleg, az alvó természet ismét feléled, újjászületik. S mindez nemcsak a lelketlen létezőkre vonatkozik, hanem a lelkes lényekre is: a természet és az ember kettő is meg egy is, s az ember is, miként a természet maga, születik, elpusztul újabb és újabb körökben, s ezáltal halhatatlanul. Születés - Karácsony, Halál - Nagypéntek, Feltámadás - Húsvét hármassága, szétszakíthatat- lansága mindenre választ adhat, elhozhatja a megnyugvást a Rendben, e megnyugvás zálogaként a Megváltót magasztalva. Megváltónk: Isten egyszülött fia, megváltónk: emberségünk, megváltónk: szeretetünk embertársaink iránt, megváltónk: türelmünk, megváltónk: munkánk, megváltónk: figyelmünk a lét iránt. Megváltónk: a sok kis hétköznapi csoda, amelyik bármelyikének forrása lehet a nagy ünnepi csoda. Az Ajándék az emberiségnek.Várom a csodát. A csoda vár engem. Várakozunk. Most csend van. Melyikünk szólítja meg előbb a másikat? * Tűzzománctárlat a nyírbátori múzeumban Elek Emu felvétele! Makrai Zsuzsa: Gótikus Madonna Papp Klára: Ábrándozás Sípos Nóra: Menedék Dombyné Szántó Melánia: Székely betlehemes játék Lajtos János: Ékszeresládika Bánhegyiné Katai Katalin: Macskák Kákonyi Csilla: Otthon Marosi Barna Úrvacsoraosztás M egváltjuk és megismerjük Szent Felséged előtt, hogy mi szegény bűnösök vagyunk, bűnben fogantaim hajlandók minden rosszra, s soha meg nem szűnünk áthágni szent rendeléseidet... A hosszú szárazság reménytelenül sárgára perzselte a dombokat, a kukoricatáblákat, a tarlót, az évek óta parlagon maradt szocialista ugarföldeket. Csak a fák, az erdőfoltok maradtak zöldek. Az idén az égiek is megfeledkeztek a parasztokról. Szeptember elején aztán a megkésett viharos záporok már nem sokat segíthettek a termésen. Az esők feneketlen sártengerré változtatták a vidéket. Ahogy letértünk az aszfaltról, a közvetlen dűlőutakon a traktorok mély árkokat vágtak, még az itt nevelkedett Dacia kombi is nehezen bukdácsol az összefüggő tócsák, tavak között. A vizek hátán megcsillan a napfény. Hullámzó dombok között, a világ végén járunk. Valahol az erdélyi Mezőség szívében, inkább mélyében. TTtsIíwantnotor Tiirrvrtn A/fPződomb, Úzdiszentgyörgy, négy sáros falu egy bokorban. Errefele a falvakban nincs új agrárréteg, nincsenek kisgazdák, farmergazdaságok, itt nincs régi falusi értelmiség se. Csak a negyven gazdátlan esztendőt átvészelt kolhozjobbágyok. Kifosztott, nincstelen zsellérek. Vasárnap délelőtt legtöbben templomban vannak, a magyar templomok öregek, méltóságteljesek, a falvak fölött magasodnak egy-egy festői dombvállon. Fehér tornyuk világítótorony. Világítótorony a Holt-tengeren. Hiszitek-e és valljátok-e, hogy Isten a bűnös emberen megkönyörülvén, az O szent Fiát, az Úr Jézus Krisztust elküldöm, kinek egyszeri tökéletes áldozatjával a bűnnek hatalmát és a kárhozatnak erejét elvette, s titeket ingyen kegyelméből a Krisztus érdeméért hit által megigazít? Szent Péter és Sárkányölő Szent György... A falvakat a templomok védőszentjeiről nevezték el. 1305-ben és 1329- ben már így említik őket. Az úzdi előtag talán egy valaha volt helviéoet iplöl hocv végül az úzokra emlékeztet vagy inkább a régi magyarok ősz (zab) szava rejtőzik benne, ki tudja? Tuzson neve minden egykori oklevélben úgy olvasható, hogy Arany-lábú Tuzson. Valószínű, hogy az ódon kísérő jelzőt is valamelyik védőszenttől kölcsönözhették. Benkő József már megjegyzi 1778-ban Erdélyt ismertető híres munkájában, hogy nem tudni, honnan származik a díszítő jelző. A helynév szláv személynévből keletkezett, Tuson, Thuzon, ugyanezt a nevet őrzi például Moszkva nyugati peremvárosa, Tusino. . A legelső fennmaradt följegyzés azt örökíti meg, hogy 1316-ban a telegdi székely Tuzsoni Simien fia Mihály fiainak birtoka a falu, amelyet 1319-ben a tordai ispán kifosztott. Később a négy falu századokig Teleki-birtoktest. A szentpéteri uradalmat Teleki Mihály, a későbbi kancellár, a korabeli Erdély legnagyobb magánbirtokosa, röviddel apafihoz állása után, 1664-ben szerzi meg. Az uradalom részjószágai Űzdiszent- péter, Domb, Tuzson, Pago- csa. Ós és Mánvik. Két évszázad alatt jobbágyfaluvá válik Tuzson. Hitet, papot, lelket és nyelvet cserél. Ahogy a Mezőség nagyobbik fele. 1649 ben Úzdiszentpéteren 62 jobbágycsalád él, 3 zsellércsalád 4 szökött jobbággyal. Az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultaték, vette a kenyeret, és hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Beszélgetek a faluban, kérdezem, hogy hogy nem alakult meg Tuzsonban vagy Szent- péteren az RMDSZ? Nagy csönd a válasz, vállvonogatás. Nem olyan egyszerű az, mi lesz azzal, aki kitölti a belépő nyilatkozatot? — „Tavaly nem megöltek a szomszéd faluban egy öreg, majdnem nyolcvanéves asszonyt azért, mert magyar volt? Előzőleg még meg is becstelenítették szegényt!... Azért mentek reá, mert magyar volt. A magyart ríem védi senki!” A különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért húsz-húsz év börtönre ítélték a tetteseket. Kisvártatva az egyik presbiter Kákonyi Csilla: Kapu
