Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-10 / 291. szám
yarorszag KOZELET 1992. december 10., csütörtök ..Hfiaennapjaink Ellenzék a költségvetésről Ülést tart a megyei közgyűlés Községi összefogással, megyei támogatással Tisza- esziáron négy tantermes általános iskola épül Hétköznapi falukép Nyírpilisről FIDESZ: Több pénzt az önkormányzatoknak Az 1993. évi központi költségvetéshez a FIDESZ frakciója számos módosító indítványt nyújtott be. Frakciónk alapvető prioritásként jelölte meg az önkormányzatoknak a javasoltnál lényegesen fokozottabb támogatását, a bölcsődékre egy költségvetési normatíva bevezetését, a Terület- fejlesztési és Munkahelyteremtési Alap nagyobb arányú támogatását, valamint az aktív foglalkoztatás-politikának a tervezettnél sokkal jelentősebb központi segítését. Annak ellenére nyújtottuk be javító szándékú módosító javaslatainkat, hogy ellenzéki pártként csak halvány reményeink voltak arra, hogy ezen célok és preferenciák támogatásra találnak a kormánynál, s a koalíciót alkotó Magyar Demokrata Fórum és Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciójánál, valamint a kisgazda képviselőknél. Sajnos előzetes aggodalmunk valóra vált, s az általunk fontosnak tartott lépéseket a kormánykoalíció nem támogatta. Egyetlen kivétel történt csupán, s ez térségünk szempontjából rendkívül örvendetes fejlemény: a Parlament elfogadta a Területfejlesztési és Munkahelyteremtési Alap 1,5 milliárd forinttal megnövelt támogatását, amely így 6 mil- liárddal gazdálkodhat a jövő évben. Ebben az esetben a FIDESZ, SZDSZ és MSZP pártjainak egyértelmű szavazata mellett megyénkbeli és más hátrányos helyzetben lévő körzetek kormánypárti képviselői is lehetővé tették vok- sukkal az ez évben is rendkívül népszerű és sikeres pályázatok (pl. gázfejlesztési pályázatok) folytatását, pontosabban új pályázatok meghirdetését. A FIDESZ talán a leghangsúlyosabban támogatandónak vélte a jövőre bizonyosan nagyon komoly feszültségekkel számoló önkormányzatok fokozott támogatását, ami elsősorban abban nyilvánult meg, hogy az szja visszautalásánál a kormány által javasolt 30 százalék helyett mi 45 százalékot juttattunk volna vissza az önkormányzatoknak. Mindezen túlmenően emelni kívántuk a kiegészítés plafonját városokban a kormány- javaslat 4650 Ft-ja helyett 6975 (!) Ft-ig, a falvakban pedig a javasolt 3400 Ft helyett 5100 Ft-ig. Nyíregyháza esetén az általunk javasolt megoldásnál a visszaigényelhető kiegészítés összege 20 millió forint helyett 30 millió lett volna. Ez 10 millió forintot hozott volna a megyeszékhely város „konyhájára”. Ezenkívül — s talán ez a legnagyobb tétel — mintegy 17 milliárd (!) forintot ajánlottunk volna a köz- tisztviselői és közalkalmazotti dolgozóknak 13. havi bérének fedezésére. Ez az emelés a pedagógusok számára nagyon komoly előrelépést jelentett volna! A munkanélkülivé válás megelőzésére a FIDESZ frakciója nevében éppen jómagam javasoltam egy nagyon komoly mértékű, 4 milliárd forintos emelést. Mindannyian tudjuk, hogy megyénk a legrosszabb helyzetben van az országban a munkanélküliek arányát tekintve, hiszen Sza- bolcs-Szatmár-Beregben minden ötödik ember munkanélküli, s számuk mára már meghaladta a félszázezret. Javaslatom érdemlegesen javította A megyei önkormányzat támogatásával szépüli meg a tiszaiöki gyógypedagógiai intézet épülete SZDSZ: Csökkenteni a kiadásokat, ösztönözni a vállalkozásokat Lassan véget ér a parlament- lenül szükséges kiadások, a zotti hivatalok gyorsan növekLassan véget ér a parlamentben a jövő évi költségvetés vitája. A Szabad Demokraták Szövetségének frakciója aktívan részt vett ebben a vitában, igen nehéz körülmények között igyekezett javítani a polgárok és a vállalkozások helyzetét. Az ügyvivő testület véleménye szerint a jórészt saját politikai bázisának szétesésével elfoglalt kormánynak nincsenek gazdaságpolitikai elképzelései, továbbra is adós maradt a kiadások megrostálásával, halogatja az államháztartás átfogó reformját. Mindezért a költségvetésnek az államapparátus féléves munkájával kialakított kereteit kénytelenek vagyunk adottnak tekinteni, csak ezeken belül törekedhetünk a legsúlyosabb feszültségek csökkentésére. Ráadásul a kormány rosszul is készítette elő a parlamenti munkát. Az Érdekegyeztető Tanáccsal csak az utolsó pillanatban és csak a sztrájkfenyegetés hatására tárgyalt; javaslataink egyes részeit csak néhány nappal a szavazás előtt kívánja az országgyűlés elé terjeszteni. Ilyen feltételekkel a célok, amelyeket frakciónk a költségvetési vitában követ, három pontban foglalhatók össze. a. A pazarló és a nem feltéttúlburjánzó bürokrácia csökkentése, egyes területeken a kiadások átfogó felülvizsgálata; b. az így elért megtakarítások átcsoportosítása a helyi önkormányzatokon keresztül, az utóbbiak döntési körében a szociális gondok kezelésére, az átlag alatti jövedelműek veszteségeinek csökkentésére és a leszakadó rétegek további helyzetromlásának megakadályozására, továbbá az iskolák, óvodák és más intézmények ellátásának javítására, stb-re; c. A kormányzat arra késztetése, hogy aktív politikával ösztönözze a hatékony munkahelyteremtést, a privatizációt, és a privatizációs bevételek elérhető többletét fordítsa a vállalkozások, a foglalkoztatás pénzalapjainak növelésére. E célok szellemében javaslataink fő csoportjai az alábbiak. I. Javasoljuk a csökkent szerepű ágazati minisztériumok (Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma, Földművelésügyi Minisztérium, Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium) igazgatási kiadásainak 25 százalékos csökkentését, a terjeszkedő köztársasági meghívó pénzeszközeinek megnyirbálását, a Belügyminisztérium egyes hivatali egységei, a Miniszterelnöki Hivatal kiadás- növelésének törlését, valamint kiadáscsökkentéseket. n. Az önkormányzatok bevételeinek növelésére azt javasoljuk, hogy a személyi jövedelemadó bevételből ne 30, hanem 40 százalék maradjon náluk, és ott, ahol ez az adóbevétel csekély, azt lakosonként községek illetve városok esetében ne 3400, illetve 4600, hanem 4600, illetve 5600 forintra egészítse ki a központi költségvetés (amivel a községek és a városok közötti különbség is csökkenni kezd). Az ilyen módon megnövelt bevételek különféle — oktatási, kulturális, szociális — célok közötti felosztásáról azután már a lakosság közvetlen ellenőrzése alatt működő helyi önkormányzatok döntenének. A gazdaság, a foglalkoztatottság növekedésének elindítása érdekében a privatizációs bevételekből javasoljuk a legsúlyosabb válságban lévő régiók gazdasági problémáinak kezelésére szolgáló Területfejlesztési Alap, továbbá a Mezőgazdasági Átalakítási és Ujjápítési Alap, a Kisvállalkozói Garancia Alap és a Foglalkoztatási Alap eszközeinek volna az aktív foglalkoztatáspolitika helyzetét, s több tízezer fővel csökkenthétté volna az országban a munkanélküliek számát. Szintén fontos célunk volt a bölcsődék támogatása, amelyet jelen törvényjavaslatban — a bölcsődék immár évek óta tartó tiltakozása ellenére — a Kormányzat nem sorol a támogatandó célok közé. Ennek a normatívának nemcsak a finanszírozás oldaláról, de szimbolikusan, a bölcsődei intézményhálózat fontosságát és létjogosultságát tekintve is nagy jelentősége lett volna. Az ÉT-megállapodás ellenére hazánk nagyon nehéz év elé néz, aholis az állampolgároknak, s különösen megyénk polgárainak rendkívüli nehézségekkel kell majd számolnia. Módosító csomagunk ezt a helyzetet javította volna — reményeink szerint — számottevően, ám a kudarc ellenére kötelességemnek éreztem, hogy álláspontunkról, s javaslatainkról tájékoztassam a FIDESZ munkáját figyelemmel kísérő, s az esetleg azzal szimpatizáló választókat. lényeges növelését. Örvendetes, hogy az utóbbi alapnál az emelést — továbbá a kormány foglalkoztatáspolitikai koncepciója kidolgozásának szükségességét, amelyről országgyűlési határozati javaslatot nyújtottunk be — az Érdekegyeztető Tanács megerősítette. Az ilyen és más eszközök segítségével megvalósított vállalkozásösztönzésnek párosulnia kell az adózási rendszer és a bürokratikus szabályozás gazdaságkorlátozó elemeinek kiküszöbölésével. Csak egy ilyen — persze a költségvetés problémakörét messze meghaladó, az SZDSZ gazdasági programjának megfelelő — gazdaságpolitikai akciósorozat alkalmas az alkotó energiák aktivizálására, a gazdasági fordulat előidézésére. A költségvetés és az abban kifejezett gazdaságpolitika módosítását feltétlenül szükségesnek tartjuk. Ha erre nem kerül sor, a költségvetés növekvő hiánya újabb inflációs hullám elindítója lehet; emellett kiéleződhetnek a szociális feszültségek, és megállíthatat- lanná válhat egyes rétegek leszakadása; megfelelő vállalkozásösztönzési intézkedések meghozatala nélkül nem kerülhet sor gazdasági fordulatra, amely mindannyiunk életkörülményei javításának alapvető feltétele. A szobor ügye az igazságtétel része Együttes ülést tartott december 7-én Nyíregyházán a Történelmi Igazságtétel Bizottság és a Politikai Foglyok Szövetségének megyei vezetősége. Az ülésnek egyetlen napirendje volt, a nyíregyházi szovjet felszabadulási emlékmű, közismert nevén a kozák lovas szobor ügye. A két terület együttes határozatot hozott, amely így hangzik. A jelenlévő POFOSZ megyei elnökségével közösen, megerősítve mindkét szerv tagságának korábban hozott közgyűlési határozatát — mely szerint a nyíregyházi szovjet felszabadítási emlékmű megszüntetését, illetve eltávolítását követelték — a városi önkormányzattal együttműködve záros határidőn belül végre kell hajtani, mint a politikai rendszerváltással összefüggő történelmi igazságtétel részét. Amennyiben a városi önkormányzat egyes pártok frakcióinak álláspontja miatt ezt nem segítené elő, úgy a TIB és POFOSZ saját hatáskörében teszi meg. Énnek érdekében megkeresi a belügyminiszter urat — a korábbi állásfoglalásokkal és ajánlásokkal kapcsolatos — jogi feltételek biztosítására. Ezen elhatározás mindkét szervezet a Polgármesteri Hivatallal korábban már írásban közölte, melynek eredményéként az emlékművet 1992. október 22-én — a forradalom évfordulójának előestéjén — bedeszkáztatta, így az emlékmű legitimitását elvesztette. Amennyiben tehát az ön- kormányzati testület a két szervezet kérését továbbra is figyelmen kívül hagyná, a szobornál demonstrációt szervezünk az eltávolítás alakalmával, melyért a felelősség az ön- kormányzatot terheli. A TIB és a POFOSZ bízik abban, hogy erre nem kerül sor. Mindkét szervezet úgy ítéli meg, hogy a szobor talapzatának és pilléroszlopának fel- használásával itt kell létrehozni az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékművét (közadakozásból!) a tér kedvező fekvése és minden igény és szempont kielégítése érdekében. A két szervezet vállalja az ezzel kapcsolatos kuratórium létrehozását, a belföldi és külföldi közadakozás megszervezését. Ez azért fontos, hogy senki ne sajátítsa ki az 56-os emlékművet sajátjának. Nagyhalász, polgármesteri hivatal Elek Emil felvételei- . .