Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-12 / 267. szám
8 1 VEGYES A népligeti Építők pályáján nemrég rendezték meg az 1992. évi F. C. I. CAC kutyaderbyt. A képen: Basset huond MTI-felvétel Álomfejtés Szűcs Mariann igmund arra gondolt, X hogy holnap reggel ki- kJ próbálja az egyik betegétől kapott Dior aftersévet. Miközben ezen tűnődött, teljesen megfeledkezett az ágyon fekvő Braunthall Lívia szépségszalon tulajdonosról, aki végeláthatatlan szófolyammal ecsetelte unalmas napjait. — Ugye igazam volt? — vinnyogta a szépségszalon tulajdonosa. — Igen. Folytassa! — tért magához Sigmund, és azon bosszankodott, hogy miért kell neki kifognia az ilyen unatkozó libákat? Az ilyen nőnek mit tud ő mondani? Az ilyen nő akár egy felzavart lavór víz. Ki kéne loccsantani a valóságba! Nyűgös, unatkozó, és ráadásul még ostoba is. Igaz, gazdag. Tehát végig kell hallgatnia a locsogását. Sigmund lopva az órájára nézett. Te jó ég! Már három óra hosszája kotkodá- csol ez a nő. Elég! Az ő tűrőképességének is van határa. Ahogy föltápászkodott a fotelból, az állólámpába rúgott. A csörömpölésre Braunthall Lívia fölült, s hogy az analitikus nem lökte vissza az ágyra, tudta, hogy a mai napra rendelt kúrándk vége. — Doktor úr! Amit ma elmondtam Önnek (Sigmundnak fogalma sem volt arról, hogy mit mondott el az asszony, csak arra koncentrált, hogy eltűnjön a szobájából), szóval ért engem? — kacsintott a nő. — Mondja el, hogy mi a véleménye! Csak úgy priváté! —Majd legközelebb — tuszkolta kifelé Sigmund az asz- szonyt. — Tesztet fogunk csinálni, de most könyörgöm, fejezzük be! Viszontlátásra! — Rendben van. De haza kell kísérnie! Ilyen idegállapotban nem mehetek haza egyedül. Orvosi felelőssége teljes tudatában hazaküldene, így?! Sigmund először bambán nézte az asszonyt, aztán megadta magát. Kilökte a szépségszalon tulajdonosát a folyosóra, majd az ajtózár babrálása közben úgy döntött, hogy állást fog változtatni. A pszichoanalízis helyett telefonfülkéket fog pucolni. Azok nem szoktak álmodni. — Hát akkor, vigyázzon magára, meg az álmaira, és csütörtökön találkozunk! — toporgott Sigmund egy húsz- emeletes ház bejárata előtt. Ekkor a szépségszalon tulajdonosa hisztérikus rohamba tört ki. Sigmund az ön- és közveszélyesekről tanultakat alkalmazva hagyta, hogy az asszony megragadja a karját, és maga után vonszolja a liftbe. — Az ösztönöknek nem lehet gátat szabni — dörmögte maga elé Sigmund —, mert akkor fölhalmozódnak, és puff, kész a baj. Az ösztönök ellen tulajdonképpen az ösztönökkel muszáj harcolni, sőt, az sem baj, ha egy analitikus mindezt ösztönösen bevallja saját magának is! A liftben minden visszarendeződött. — Hányadikra megyünk? — kérdezte Sigmund. Braunthall Lívia velőtrázó kacajba zuhant. — Cuki pofa maga, doktor úr! Hát nem erről beszéltem egész délután?! — Aha — bizonytalanodott el Sigmund, és a hajába túrt. — Végülis hányadik emeletre megyünk? — Semelyikre — sziszegte az asszony. — Maga nem akar engem észrevenni! —Hová vezet ez a lift? Hov- ááá! — ordította a férfi. Az asszony a férfi zakóján lassan lejjebb haladt, majd vibráló ujjaival a nadrágszíjat matatta. — Az álmaiba vezet. Mit gondolsz, miért fizetek neked annyit? Sigmund sápadtan figyelte önmagát, ahogy a repülő liftben paciense, Braunthall Lívia mezítelenre vetkőzted. Ez a nő minden bizonnyal a zárt osztályra, és nem ebbe a zárt liftbe való! A lift változatlan sebességgel búgott fölfelé. Most már az asszony saját magáról kezdte lefejteni a ruhadarabokat. Sigmund egy óvatlan pillanatban felfedezte a „stop" gombot. Ez az! — és megnyomta. —Ne! Neeeeee — visított az asszony. —Mi ez, miért zuhanunk?— kérdezte rémülten a férfi. Az asszony összetörtén kuco- rodott le. — Vége. Maga nem akarta megvárni az álom végét. Kár! — És most mi lesz, meddig zuhanunk? — Teljesen mindegy, nem? — vont vállat az asszony, és Higanyfertőzött iskolák Veszélyben a szentpétervári diákok és tanárok Az emberi szervezetbe került higany szinte valamennyi életfontosságú szervet megtámad, károsítja a légző és a vérkeringési rendszert, rontja a potenciát és az ellenálló képességet, különféle pszichés megbetegedéseket okoz. A higanyfertőzésre különösen a gyerekek és a kamaszok érzékenyek. Higanyszennyezettség szempontjából Oroszország leginkább fertőzött városa Szentpétervár. Egy, a közelmúltban végzett vizsgálat szerint a város minden második iskolája fertőzött. A higanyszennyezettség góca a Finn-öböl. Ide áramlik a tisztítatlan víz a Déli Hőerőműből, az Izsori gyárból, az Azimut Tudományos Termelői Egyesülésből, a Lenini Szikra és a Pigment gyárakból. A városi tanács már korábban megszervezett egy bizottságot, melynek a higanyszennyezés tényeinek felderítése lett volna a feladata, de a bizottság nem tudott megbirkózni a feladattal. A szeny- nyezésért felelős ipari vezetők büntetlenül megúszták a vizsgálatot, s még ma is vezető beosztásban vannak. Nem sikerült megoldani a fertőzöttek orvosi kivizsgálását és szükség esetén kezelését sem. Az óvodákban és iskolákban továbbra is higanyos hőmérőket használnak. Pedig a NEOS Rt. olyan elektronikus lázmérőket tudna tömegméretekben gyártani, amelyeknek nincs párja a világon. A szennyezett helyiségek fertőtlenítését általában azokkal végeztetik el, akik ezekben a helyiségekben dolgoznak. Az egyik viborgi kerületi iskolában például a tanárokkal és a szülőkkel végeztették el a munkát. Szakértelem hiányában ennek az lett a következménye, hogy tisztítás helyett széthordták a higanyt az egész épületben. Egy másik esetben a szakképzetlenség oda vezetett, hogy a fertőzésveszély megnövekedése miatt a kirovi kerületi polgári védelmi parancsnokságnak riadókészültséget kellett elrendelnie. Halhatatlan nyavalyáink (Montaigne halálának 400. évfordulójára emlékezünk aforizmáival) „A világ ezer olyan kérdés körül csatároz, amelyben az érvek és ellenérvek egyaránt hamisak.” „Furcsa egy hit az, amely csak azért hiszi, amit hisz, mert nincs mersze ahhoz, hogy ne higgye!” „Aki a jó emlékező tehetségében nem bízik, ne fogjon hazugságba.” „Ha fejünk a mámor előtt fájdulna meg, bölcsen óvakodnánk a túlságos ivástól; ám a gyönyör, hogy becsapjon bennünket, az élen halad, és elrejti előlünk, ami utána következik.” „Kinek teste, kinek lelke adja meg magát elsőbb az öregségnek.” „Semmilyen szél nem jó annak, akinek nincs célul kiszemelt kikötője.” „A szeretet tüze a szerelemben csak eszeveszett vágyakozás arra, ami kisiklik a kezünkből.” „Az asszonyok nem csik- landják azt a férfiút, aki szíve csömörléséig élvezi őket; kinek nincs érkezése arra, hogy megvárja, amíg szomjúhozik, nem lelhet gyönyörűséget az ivásban.” A rendőr tábornok fél az anyáktól Vitalij Urazscev, a katonák érdekvédelmével foglalkozó Pajzs Szövetség elnöke elmondta munkatársunknak, hogy Ivan Bojko rendőr tábornok, az orosz Fehér Ház őrségének parancsnoka utasította beosztottait: ne engedjék be az épületbe Ljubov Limar asszonyt, az Oroszország Katonaanyái Köztársasági mozgalom elnökét. Limar asszony fia két évvel ezelőtt, sorkatonai szolgálatának teljesítése közben halt meg Szerpuhov városában. A mozgalomnak több tízezer tagja van, akik a hadsereg humanizálásáért, az önkény és a törvénytelenségek ellen küzdenek. — A Fehér Ház őrségénél virágzik a korrupció, a protekcionizmus és azok a törvénytelenségek, amelyek ellen küzdenek a sorkatonák szülei — mondja Urzs- cev. — Bojko tábornok attól fél, hogy az anyák közvetlenül hozzá is eljuthatnak, ha nem zárja el előlük a Fehér Házba vezető utat. Körmendi körmendisége: Egy mondatban az egész világ Barabás Tamás Régen sugározták, legalább tíz éve, de ma is emlékszem arra a tv-műsorra. Huszti Péter — akkor már a Madách Színház első számú hős színésze — elmondta, kezdő korában mennyit segített neki Körmendi. Talán valamelyik főiskolai vizsgaelőadásáról volt szó, amelyben Husztinak néhány mondatos szerepe volt csupán, és ez csüggesztette. Nagyon pici a szerep! —panaszkodott szomorúan idősebb pályatársának. — Ez kis szerep? Bolond vagy te, édes fiam, hát hogy lenne ez kis szerep? — mondta neki Körmendi, és amikor Huszti azt válaszolta: hát csak bejövök, és elmondom ezt a mondatot, Körmendi mindjárt hozzákezdett az elemzéshez. Bejössz? Mi az, hogy csak úgy bejössz? Hát az utcáról jössz be, és mi van odakinn? Zuhog az eső, tehát te nemcsak úgy bejössz, hanem ernyővel jössz be. Odabenn a színpadon pedig jól lezárod a persze láthatatlan vizet az ernyődről, aztán összecsukod, de ez olyan patentre ugráló ernyő, eltéveszted, belegabalyodsz, kiejted a kezedből, újra próbálkozol, végre sikerül, elégedetten teszed a fal mellé, boldogan mosolyogsz, lerázod az esőmaradványokat a kabátodról is, aztán hozzá kezdesz ahhoz az egy mondathoz... És így tovább, Körmendi még ezer apró és mulatságos játékot talált ki a pályakezdő Husztinak ahhoz az egy (vagy kettő, netán három) mondathoz, amit el kellett mondania. Ezért volt Körmendi mindig is jelentős és elsővonalbeli színész. Főszerepet igen ritkán kapott, mondhatni: par excellence epizodista (mint voltak annak idején oly sokan nagyon Sugár Károlytól Makláry Zoltánon át Rajz Jánosig és Tompa Pufiig), de olyan epizodista, aki rövid szerepeiben is mindig teljes karaktert ábrázolt, szövegének néhány mondatába is egész világot tudott besűríteni. Es nem is egyszer az adott előadásnak valósággal a megmentője volt. Emlékszem például egy Csehov produkcióra a Madách Színházban. Jeles rendező állította színpadra, de ezúttal valahogy nem sikerült neki. Az egész előadás azt a hamis legendát látszott igazolni, hogy Csehov unalmas szerző. (Pedig dehogy unalmas! Ha Shakespeare a teremtés fele, ahogy Petőfi fogalmazta, akkor Csehovra bízvást mondhatjuk, hogy ő meg a másik fele. Csak tudni kell rendezni, érteni kell az eljátszásához!) Szóval reménytelennek látszott az ügy, ha nincs Körmendi János. Epizódszerepet játszott a darabban, s bár nem volt ő sem igazán csehovi, de legalább a maga jeleneteiben száműzte az unalmat. Nem csinált mást, mint a partnerei hosszú szövegei közepette elszunnyadt, és álmában lecsúszott a székről, amin ült. Meglehet, picikét olcsó fogás, de legalább egyet-kettőt nevethetett a pénzéért. És ne feledjük: Csehov annak idején leveleiben azt panaszolta, hogy ő legjobb tudomása szerint vígjátékokat írt, Sztanyiszlavszkijék mégis tragédiának adják elő... Vígjáték vagy tragédia, zenés játék vagy prózai, Körmendinek mindegy. Halálosan imádja a foglalkozását (mit foglalkozás! hiszen ha valakinél, nála ez igazán hivatás!), halálosan imádja a közönséget. Most éppen Rettegi Frido- lint, A szabin nők elrablása hősét, a hajdani vidéki dalitársulat ripacs igazgatóját és mindenes színészét játssza elsöprő sikerrel. Egy kicsit ő maga Rettegi Fridolin: az ember, akinek mindene a közönség, és mindene a színház. Két év híján negyven esztendőt töltött el a Madách Színházban, majd „ráhúzott” Körmendi János portréja Dolezsál László felvétele még kettőt a Mikroszkóp Színpadon, és azután onnan ment nyugdíjba. Persze ezt az utóbbi dolgot azért ne tessék egészen komolyan venni. Körmendi ugyanolyan aktív, amilyen tavaly, meg tavalyelőtt, meg tíz évvel, meg negyven évvel ezelőtt volt. Pedig közben —jó évtizede már ennek is — volt egy-két súlyos betegsége. Operáció meg minden. Ám akkor sem tudott nyugodni, akkor is a pályája, meg a közönsége járt a fejében, és — sok szabad ideje volt a kórházban —felcsapott írónak. Könyvet írt addigi színházi tapasztalatairól, vidámat, szellemeset, epéset, gu- nyorosat, körmendiset. S minthogy az írás egyszer már bevált, folytatta. Azóta több könyve jelent meg, és sok rö- videbb-hosszabb krokija, monológja, jelenete a különböző kabarészínpadokon, beleértve a rádiót és a televíziót is. Csaknem négy évtized után nagy reményekkel és elhatározásokkal ment át a Mikroszkópba, nemcsak színésznek, rendezőnek is. Aránylag rövid idő után nem szégyellte — feladni. Kiderült, hogy mindenki mással szemben ugyanolyan igényes, de mondhatom így is: ugyanolyan maximalista, mint önmagával szemben. A legkisebb fegyelmezetlenség, a legcsekélyebb értetlenség szinte fizikai fájdalmat okozott neki, türelmetlen lett és ideges, ha nem pontosan úgy ment minden, ahogy elképzelte. „Mégsem vagyok jó rendező!” — mondta, és abbahagyta. Szerencsére az igazi kör- mendiséget, az Isten áldotta tehetséggel feltöltött színészetet nem hagyta abba. Mindany- nyiunk örömére. Közönsége nevében is hadd köszöntsem 65. születése napján.
