Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-29 / 204. szám
1992. augusztus 29. A 9(e.Cet-Magyarország hétvégi meíCéfáete 7 Tűrőképesség Kováts Dénes A családok zömének helyzetét, anyagi hátterét, megélhetését tekintve azt hiszem elmondhatjuk, tűrőképességének határához érkezett honfitársaink sokasága. A megélhetésért vívott harcban egyéni és családi tragédiák, kudarcok nehezítik létüket, az elégedetlenség hullámai gyakran a magasba csapnak. Sajnos egyre nő a munka- nélküliek száma, életkortól függetlenül tizedeli a lakosságot ez a — ma már talán járványnak is nevezhető — sorscsapás. Igaz ez akkor is, ha időnként arról hallunk, hogy vannak szabad, betöltésre váró álláshelyek bizonyos szakmákban. Számuk azonban édeskevés a munkára: várókhoz viszonyítva. És ha arra hivatkozunk: sokan nem is akarnak dolgozni, semmit sem tesznek azért, hogy munkájuk legyen, akkor is van igazság a szavakban, de reményeim szerint ez csak az érintettek kis hányadára vonatkozik. Mert nemegyszer halljuk: ingyenélők a munkanélküliek, talán örülnek is sorsuknak, de az általánosítás nem helytálló. Sokak tragédiaként élik meg a munkakönyv kézhezvételét, hisz záros határidőn belül romlani fognak életkörülményei. Az már kevés — ha odaviszi egyáltalán keserve, legyőzve büszkeségét —, hogy az önkormányzathoz, családsegítőkhöz, a Vörös- kereszthez fordul. Amit kap, abból nem élhet emelt fővel, de lehajtotta! sem úgy, ahogy szeretne. Miként azok száma is egyre nő, akik, bár még van munkahelyük, alig tudják beosztani kevéske pénzüket. Még akkor is, ha a fizetés zöme nem torkukon, alkoholként csúszik le... A tűrőképességük végső határához érkezettek szava egyre hangosabb, gyakran kilátástalansággal teli. A hogyan továbbra gondolni is nehéz. Egyszerűbb szidni a főnököt, az önkormányzatot, a kormányt, tehetetlen dühükben mást nem nagyon tehetnek. S a szebb jövőbe vetett hit, a bizalom a' nadrágszíj-húzogatás eredményében senkit sem lakat jól, a gyerek- és felnőttszájak ugyanúgy eredménytelenül nyílnak éhségcsillapításra. Mert az árak egyre emelkednek, és hiába próbálnak az ennivalón spórolni, a vizet használni, s'villanyáramot, a hidegben fűteni továbbra is kell. Az éhes ember — mondják — még jobban fázik. De ha a fizetés, vagy annak legnagyobb része a rezsire megy rá, mi jut ennivalóra, ruházkodásra? Rongyosan munkába járni, vagy iskolába, esetleg állást keresni nem bizalomgerjesztő. Csak tapossuk a mókuskereket, s egyre nehezebben viseljük mindennapjainkat. Ha látnánk az alagút végét, bizonyára könnyebben el lehetne viselni ezt az időszakot. Persze ehhez látni kellene az átgondoltságot, ésszerűséget a különféle intézkedésekben, azt, hogy a „kisember” is igazán fontos. Szülőkkel is árván E bben a gondokkal terhes, rohanó életünkben egyre több a nyakában kulccsal rohangáló, az utcán felnövő, a szülők mellett is árvának tűnő gyermek. S gyakran nem azért, mert nem akarnak velük törődni, mert nem kívánatosak szüleiknek, hanem azért, mert a hajsza a pénz után, a megélhetésért reggeltől késő estig tart. Hány meg hány apa, és anya érez lelkifurdalást azért, mert nem jut elegendő ideje arra, hogy gyermekével foglalkozzon! S lassan úgy tűnik, mintha e csöppségek és nagyobbak csupán mellékszereplői lennének életünknek. Dúl a vita az abortuszról, törvényt követelnek egyesek, szigorú szabályozást, „csupán” azt feledve, gyakran nem adottak a feltételek a gyermekvállalásra. Külön tanulmányt lehetne írni a témáról, magam sem értek egyet a születésszabályozás e módjával, hisz van annyi más lehetőség. De a gyermekvállalás és -nevelés feltételeinek megteremtésében még számos tennivaló van. Parttalan párt- és érdekviták szem- és fültanúi lehetünk a tévében, rádióban, újságokban, vitáznak a kisgazdák, kétségbe vonják a rádió- és tévéelnök hozzáértését, munkáját, és még sorolhatnánk a témákat. A hatalom- és vagyonszerzés sokak számára az elsődleges politikai életünk élvonalában is, eközben mintha háttérbe szorulna az: utódainkról is gondoskodni kellene. Emelkedik ugyan a családi pótlék összege, bár nem igazán áll arányban a kiadásokkal, nem látszik kirajzolódni egy olyan koncepció, mely azt szolgálná: biztosíthassuk gyermekünk taníttatását, testi-lelki fejlődését, egyáltalán együtt lehessünk velük. Ezzel szemben egyre nő a gyermek és fiatalkorú bűnelkövetők száma. Úgy tűnik, a gyermek is áldozat, hiszen abból részesül legkevésbé, amit legjobban igényelne: a szülői gondoskodásból, szere- tetből. S nem azért, mert nem szeretetre, gondoskodásra méltók, hanem mert nincs rájuk idő. A nyolc óra munka, pihenés és szórakozás szép szólam, sláger csupán, hiú ábránd. Pedig milyen jó lenne leguggolni hozzájuk, önfeledten játszani, örülni egymásnak. Rendszeresen! Történelmi kistükör (7.) „Jövő-menő katonák kicsapongásai" Reszler Gábor A lelkekben húzódó határok tovább gyengítették a részekre hulló országot. A wittenbergi vártemplom kapujára kiszegezett lutheri vitapontok üzenete messzire eljutott. Luther Márton tanításain túl a reformáció különböző áramlatai az 1530-as évektől éreztették hatásukat Északkelet-Ma- gyarországon. A vallási mozgalmat a nagybirtokos Perényi-, Lónyay- és Bátho- ri-család mellett többek között a Károlyiak, Vayak, Ibrányiak támogatták... Fellángoltak a hitviták. A lutheri, kálvini, trinitárius és anabaptista irányzatokból a birtokos nemesség támogatása és Mélius Juhász Péter debreceni prédikátor ügybuzgalma által végül a kálvini irányzat emelkedett ki győztesként, és a magyar irodalmi nyelv is az itteni észak-tiszántúli nyelvjárásból formálódott. A kulturális és szellemi életet alapjaiban átrendező reformáció nyomán a XVÍ. század utolsó harmadában már csak a Várdai család és kisvárdai kegytemplomuk maradt a katolikusok kezén. A templomok egész sorát a kálvinisták szerezték meg, a szerzetesek rendházai, kolostorai az 1500- as évek folyamán megszűntek. A katolikus liturgiával való szakítás a templomi berendezések átalakításával járt együtt. A több évtizeden át tartó folyamat keretében először az oltárt és a keresztet távolították el a kálvinistává lett templomokból. Az erdélyi reformátusok szerint ,,a templomokból minden mesés képeket ki kell hányatni, a történelmieket pedig meg kell hagyni”. A Mélius Juhász Péter által 1562- ben szerkesztett Debreceni Hitvallásban azt találjuk, hogy a prédikátorok kötelessége az oltárok, szobrok, babonás képek szóbeli kárhoztatása, azon túl pedig a püspökök és a világi hatalom együttes közreműködésével eltávolításukat, „elrontásukat” is előírták. A vajai várkastély A szigorú hangú határozatokat azonban aligha hajtották végre egy emberöltő alatt. így az ófehértói és csarodai templom falfestményeit is csak a XVII. században meszelték le. Beregsurány, Papi, Nyírkárász templomaiban a középkori festésnyomokat még a XIX. század elején is látni lehetett. A kálvinista szertartásrend a XVII. századra egységesült, és a kor iparművészetét példázó textíliák, ötvösművek tömegei is az 1600-as évekből maradtak fenn. A XVIII. század beköszön- téig zaklatott, véres évtizedek űzték egymást. Várad 1660- as eleste a hadak országújára vetette vidékünket. Raka- maznál tízezres császári hadsereg táborozott, de Várad felmentésére nem tettek semmit. Ehelyett a német katonák a falvakat fosztogatták, öltek, raboltak. Szabolcs vármegye 1661-ben azt panaszolta Ho- monnai Drugeth György főkapitánynak, hogy „nincsen ez szegény hazában nyomoro- dottabb, pusztultabb vármegye a miénknél.” A Váradon megszervezett török vilajet, kormányzóság felügyeletével csaknem az egész megye a hódoltság részévé vált. Pedig erre az időre a török birodalom már érzékelhetően gyengült. A Habsburgokat azonban csak európai politikájuk függvényében foglalkoztatta a törökkérdés. Bécs védelmén túl komoly katonai akciókat nem terveztek. A császáriak győzelmével végződött szentgotthárdi csata után megkötötték a szégyenteljes vasvári békét, amely országszerte megdöbbenést váltott ki. A reménytelen helyzetben az ország vezető méltóságai is Bécs ellen fordultak. Az 1670-ben kudarccal végződött főnemesi összeesküvést a bécsi kormányzat kivégzésekkel torolta meg. A német seregek nyomása Szabolcsban is erősödött. Megkezdődött a kálvini egyház egyeduralmának megtörése. Az ellenreformáció első sikereit megyénkben a Rákó- czi-birtokokon érte el, ahol Báthori Zsófia a római katolikus vallású jobbágyok mellett a görög katolikusoknak is kedvezett. A kálvinista vallás végleges visszaszorítása a kibontakozó kuruc mozgalomnak köszönhetően nem következett be. Thököly Imre fejedelemsége alatt a bécsi kormányzat az 1681-es törvényekkel többek között a protestáns vallások szabadságát is engedélyezte. A kálvinisták megtarthatták templomaikat, sőt a nagykállói visszavett templom helyett újat építhettek. A kezdeti sikerek után a Thököly-féle felkelés hanyat- lani kezdett, és a török kiűzésére szerveződött európai Szent Liga végérvényesen kedvezőtlen külpolitikai feltételeket teremtett a kuruc szabadságküzdelem számára. Az országot megszálló német zsoldosokat a gyér számú hazai lakosságnak kellett élelmeznie. A „jövő-menő katonák féktelen kicsapongásai” miatt a lakosság falvai elhagyására kényszerült. Nőtt az elégedetlenség. 1703 elején az Esze Tamás vezetésével szerveződő tiszaháti parasztok küldöttei azzal az üzenettel keresték fel Lengyelországban II. Rákóczi Ferencet, hogy „a föld népe kész, csak legyen feje”. A kirobbanó szabadságharc kezdete, majd lezáró szakasza több szállal megyénkhez kötődik. A beregi, szatmári falvak adták a nagyságos fejedelem seregének első katonáit, ezen a tájon vívták meg az első ütközeteket. Az 1703 júliusában kiadott naményi és gyulaji pátensekben fogalmazódott meg a szabadságküzdelem célja, az ország törvényeit sértő idegen uralom lerázása a nemesek és jobbágyok összefogásával. A magyar ügyet azonban nem sikerült európai ügy- gyé tenni, a szabadságharc elszigetelődött. Ugyanakkor nehéz helyzetben voltak a császári seregek is, így mindkét fél úgy látta, szerencsésebb lenne fegyveres döntés helyett politikai megoldást találni. A feltételek kölcsönös egyeztetésére 1711. január 31-én Vaján találkozott Rákóczi és gróf Pálffy János tábornok, a magyarországi labanc erők parancsnoka. A vajai várkastélyban Pálffy arra igyekezett rávenni Rákóczit, hogy írjon a császárnak egy hódoló levelet és az uralkodó mind Magyarországnak, mind Erdélynek biztosítja a törvényeken alapuló szabadságot, és kegyelmet ad azoknak, akik fegyvert fogtak. Rákóczi még külföldi segítségben bízott, de Károlyi Sándor felismerve a katonailag kilátástalan, reménytelen helyzetet, 1711 áprilisában megkötötte a szatmári békét. 1711. május elsején a nagymajtényi síkon a kuruc csapatok letették a fegyvert. Lakatos Aranka: Telkibányai istentisztelet Lakatos Aranka: Tanulmányfej
