Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-22 / 198. szám
1992. augusztus 22. A OteUt-Ctiagyarország hétvégi meCíéfjCete l 9 írójegyzet hm —■» Pardi Anna: Mária Magdaléna A Kék madár szerzőjének, Maeterlinck- nek van egy három- felvonásos színmüve, amelyet nálunk sosem játszottak. Mária Magdalénáról szól, akiből Krisztus hét ördögöt űzött ki. Mária gyakran volt vendége a fényűző villáknak, ahol kar- thágói márványszobrok álltak a kertben, babiloni fehér pávák sétáltak, és az ebédlőben olyan mozgó tolófalak működtek, amelyek összhangba kerültek az asztalra kerülő ételekkel. Mária Magdajéna háromszor beszélt az Úrral, akkor is keveset, ám eleget ahhoz, hogy élete megváltozzon. A tizenegyedik órában találkoztak, amikor fölbomlott az élet minden törvénye, az okosak is csak vitatkoztak és pereltek egymás közt, a város pedig tele volt betegek, csavargók, hajléktalanok tömegével. Mária Magdaléna mélyen sebzett lélek volt, de ki látta meg benne azt, amit ő maga sem. Konkrét drámákban élt, s az ő hét ördöge csak elenyésző töredéke volt a világot megszállt hetvenhétezernek. A tizenegyedik órában, a tizenkettedik óra előtt föllép az az egyensúlyhiány, amely a megadatott es elmúlt időn át növekedett a végkifejletig. Ez dőn át volt kegyelem, csak nem vették észre. A tizenkettedik órában pedig félő, hogy elég lesz-e a kegyelem megbirkózni ekkora erkölcsi veszteségekkel. Az ember lassan, aprónként ért és lát, tisztáz dolgokat. Mária Magdaléna szuverén döntéseivel az abszolúthoz került közel, amely hirtelen láttatja meg, villámfénysze- rűen a lényeget, hogy a telkeknek adni magát az igazi szerelem, s a szív hét angyal palotája lehet. Mária Magdaléna két súlyos csapást visel el Jézus halála napján Maeterlinck drámájában: mestere elvesztését, és megtagadja Lucius Verus római légionárius katona szerelmét. Ám megtapasztalja az emberi öntudat teherbíró képességét, amikor bűneit nem foghatja rá az ártó szellemekre már, a hét ördögre, sem férfit nem képes szeretni már, csak Isten bárányát, akit megöltek, s mint minden földi történet, a végső igazságra vár. Készül a TV1 újabb sorozata A háztetőről vastag kötélen az akciócsoport tagjai függnek, lendül a láb, csörren az ablak, és máris — kívülről — az első emeleti szobában teremnek. Sok a bámészkodó a ház előtt. Ez a száztizenegyedik forgatási nap, és már csak tizenhat van hátra. Ez a hatrészes sorozat a TV1 idei legnagyobb vállalkozása. Azt is mondhatjuk, biztosra mentek, amikor Szurdí Miklósra bízták a forgatást (gyártó és koopro- ducer a Novofilm), nemcsak a rendezői munkát. E. Braders ötletéből ugyanis testvérével, Szurdi Andrással együtt írta a forgatókönyvet. A történet krimi. Főszerepben Kern Andrással. Ó az, aki nem tudni hány év után visz- szaérkezik Amerikából édesapja temetésére. Édesapja, aki rendőrből lett magánnyomozó, fiával együtt tervezte a Simon és fia magánnyomozó céget. Az élet azonban közbeszól. Fia, aki soha nem foglalkozott ilyesmivel, és nem is akart, erre kényszerül. Szinte hazaérkezése pillanatában belekeveredik egy olyan ügybe, amit apja elkezdett, de nem tudott befejezni. A másik váratlan esemény, hogy „megkapja” fiát, akit eddig sohasem látott. A tízéves fiút Szabó Dani játssza nagyszerűen. A Simon és fia cég történeteit láthatjuk majd, valójában hat különálló történetet, amelyben — ahogy megszoktuk — vannak közös szálak. Hogy az ötvenöt perceket szívesen végignézzük, az elsősorban a fantasztikus szereplőgárda érdeme lesz. Cserhalmi György, Kern filmbeli barátja, egy kaszkadőr, aki helyette verekszik, mert hiszen hősünk nem olyan alkat, aki pofonokat oszt. Az megtörténik, hogy kapja. Verebes István rendőrt játszik. A női főszereplő Esze- nyi Enikő, „fémmé fatale”, igazi szerelem. De nem ő a gyermek anyja. Szerepet kapott Kováts Adél, Gábor Miklós, Mensáros László, Koltai Róbert, Seres Zoltán, Tordy Géza, Andorrai Péter, Tordai Teri, Esztergályos Cecília, Gór Nagy Mária. Szurdi Miklós sikeres színházi rendező, vagy hatvan darabbal a háta mögött, köztük olyanok, mint a Svejk, az Amerikai Elektra, a Fizikusok, a Macska a forró bádogtetőn. De Szurdi Miklós sikeres filmrendező is. Hatásvadászok (1983), Képvadászok (Szurdi Andrással, 1985). Hogy a tévés rendezéseit is megemlítSzurdi Miklós rendező Eszenyi Enikővel Kern András és Szabó Dani Herceg Árpád: Akár meg is állhatna Mostanában elég gyakran érzem, hogy Isten azért figyel rám — Isten, akiről általában úgy gondolkodom, hogy én vagyok. Arra ébredtem ma reggel megint. hogy az emberi értelem abszoíui igazságok kimondására képtelen, ami ha igaz, azt jelenti, a mai nappal megint csak közelebb jut a mutáció az alapvető tévedéshez, . mely előbb-utóbb beismerhető, ha már felismerhető. Úgy gondolom, ez a nap is közelebb visz bennünket a találkozáshoz, amikor önvédelmi fegyverünk nem másik tarkójára irányul, de saját halántékunkat vesszük vele célba. Úgy gondolom, ha erre képesekiennénk, u golyó akár meg is állhatna a puskacsőben. Bár ahogy én a teremtményt ismerem, ezek után még képes volna mindent újra kezdeni, isten, aki mostanában megint figyel rám, vajon, hogy s mint szeretné? \ sem, ő jegyzi a Legendáriumot (1983), az Optimistákat (1985), az Angyalbőrben sorozatot (1989), s a Família Kft. több részletét. — Nem ezzel a filmsorozattal szeretném megnyerni az Oscart — mondja —, de ezek akkor is fontos lépések, fontos állomások számomra. Szeretek dolgozni, szeretném a nézőket megnyerni, szeretém őket szórakoztatni. Szeretném megmutatni, hogy ebben a műfajban is lehet Igényeset, jót, emberit csinálni. Ez egy nagy kihívás, alkalmanként négy-öt millió ember kontrolljával. Meggyőződésem, hogy minőségiek Szalai András és Gulyás Buda — a két operatőr — képei. Fontos megkeresnünk azt az arányt, amelyben minden nézőnk megtalálja a számára való értékeket. Filmrendező vagyok. Hogy népszerű is, amit csinálnak? Nem tudom, hogy miért kéne emiatt szégyenkeznem. Tódor János: Kalóz N em akarok hinni a szememnek. A lift egy fadarabbal van kiékelve, Kalóz meg lakásunk bejárati ajtaja előtt térdepel, s a zárat piszkálja. Jó fél percig figyelem, s egy pillanatnyi kétségem sincs afelől, mire is készüi. Ekkor hetek óta Agárdon kem- pingeztünk, s csak a virágokat meglocsolni jártam haza. Még dühöngtem is, mi van a lifttel, ebben a hőségben Kutyagolhatok a negyedikre. Amikor észrevesz, megdermed meglepetésében, aztán a lábtörlőn négykéziábra ereszkedik. Csak azt akarta megnézi, motyogja zavartan, hogy már itthon vagyunk-e. Akkoriban az a hír járta róla városszerte, hogy valamiféle grafikus, de legalábbis műsza- kirajz-tanár. Olykor még mintha bohókás baszk sapka is lett volna a fején, amitől kimondottan Che Guevarára hasonlított. A maga módján persze ő is forradalmár volt Többször is feltűnt az akkortájt még táncos helynek számító Park presszóban. Fiatal lányok döngték körül, ő meg úgy viselkedett köztük, akár egy született dandy. Mint akinek diplomata útlevele van az Erogén Zónákba. Személyesen azon a ,,fiatal költők estjének" csúfolt intellektuális baromságon — ahogy ékesszólásáról hírhedt szerkesztő barátom, Ködmetsző szokta volt mondani felhőfaszus- kodáson — ismerkedtünk meg, ahol az egyik költő a plakát tanúsága szerint én voltam. A másik Iszkra Oszip, azóta befutott poéta, aki már akkor hajlíthatatlanul írta verseit, aztán berakta őket egy fekete dobozba. Amikor lezuhant végre a Tupoljev típusú szoci, Oszip megkereste a fekete dobozt, és kiadta. így születik az irodalom. De hát hol volt még mindez akkor, amikor a pinceklubban, ami leginkább egy kriptára emlékeztetett, hirtelen megpillantottam Répcse Csaba korcsmáros cimborámat. Oldalán meg azt a szakállas fehér inges valakit, akiről ez a történet szeretne szólni, ha nem akasztanám folyton félbe. Beindult a síró-sorvadó találkozó. Kisalföl- dy, egy helyi érdekű kritikus azt hazudta rólunk. hogy mi költők vagyunk, a versekről pedig megállapította, hogy azok bizony versek. Aztán egy Ágotának keresztelt frusztrált tyúk, no, meg egy mélytekintetű népművelő, András elszavalt szörnyedelmeinkből egynéhányat. Ritkán éreztem magam olyan szarul, mint akkor. Meg is fogadtam: soha többé! (Egy alkalommal mégis kikerülhetetlennek látszott, de sikerült megoldani. Egy pszichiátriai kézikönyvből bizonyos Alexander nevű elmebeteg költeményeit olvastam fel a sajátjaim gyanánt. JobbaK voltak, mint amiket én valaha is írtam. Senki sem vette észre, mi több: óriási sikerem volt!) A kínos hallgatásba és horkolásba — Répcse Csabit Kalóz mindhiába keltegettp — fulladt irodalmi szeánsz után elébb az Osfehér- vár teraszán múlattuk az időt, aztán a díszes kompániát meghívtam hozzánk. Mondanom sem kell, Kalóz is köztük volt. Leheveredtünk a bordó padlószőnyegre, vörösbort ittunk (hátha kidől...) és csppa fölösleges dologról csépeltük a szót. Az Ágota névre hallgató ideggyenge előadóművésznő mindenképpen ragaszkodott ahhoz az ötletéhez, hogy éjnek évadján útra keljen, s a hajnali három óra húszas kanizsai személlyel visszatűzzön Pestre. Kalóz, a gáláns lovag önként jelentkezett, hogy elkíséri a zaklatott teremtést. Négy óra körül járt az idő, amikor Kalóz megjött, s belebújva az egyik hálózsákba nyugovóra tért. Két nappal később éppen egy termelési riporttal küzdöttem, amikor csörgött a telefon. A rendőrkapitányságról kerestek, hogy lennék szíves befáradni hozzájuk. Egy gyerekképű nyomozó fogadott, udvariasan hellyel kínált, aztán megkérdezte, hogy ismerek-e egy D. Z. nevű fiatalembert. Csóváltam a fejem, mondtam neki, hogy ezt a nevet most hallom először. Ekkor idegesen rágyújtott, s megjegyezte, hogy nem lesz ez így jó. Elképzelhetetlen, hogy ne tudjam ki is az ab. Z., amikor az illető személy meghallgatásakor rám hivatkozott. Tudniillik hogy tegnapelőtt nálunk töltötte az éjszakát. Csak most esett le a tantusz, mit is akar tőlem a nyominger. Ha Kalóz azonos D. Z.- vel, akkor tényleg ismerem, és megfelel a valóságnak, hogy akkor éjszaka a társaságunkban volt. De arról fogalmam sincs, mi a neve. Kalóznak csak saját használatra neveztem el. így mindjárt más, mosolygott megkönnyebbülten az előadó, aztán elmondta, miről is van szó. D. Z.-t azért hallgatták ki, mert az ominózus éjszakán a vasútállomás környékén feltörtek két kocsit, az egyikből a magnós rádiót is kiszerelték. Na már most, ha nem tudnám, D. Z., vagyis az én Kalóz haverom már háromszor ült hasonló ügyek miatt! Természetesen ezek után, hogy én alibit igazoltam neki, békén hagyják. A bűncselekmény egyébként három és négy óra között történhetett, hajnalban, mivel az egyik tulaj nem sokkal három után parkolt le a lakása előtt. Szóval ezért kísérte el grafikusunk Ágotát, jutott eszembe, de persze hangosan nem mondtam ki, mi jár a fejemben. És mi van, ha mégsem ő volt?! Ezért aztán úgy döntöttem, futni hagyom Kalózt. Hogy ez voltaképpen bűnpártolás, föl sem merült bennem. Napokkal később a Vidám Park mögötti tó partján láttam viszont D. Z.-t, akinek fogalma sem volt arról, hogy Kalóznak kereszteltem el. Éppen egy keszeget akasztott le a horogról. Úgy tett, mintha halvány dunsztja sem lenne, miről is beszélek, amikor megköszöntem neki, hogy tanúságot tehettem az érdekében. Csak hebegett-habogott, biztos valami tévedésről van szó, bizonygatta. Figyelmeztettem, sürgősen felejtse el, hogy valaha is ismertük egymást... De aztán a véletlen ismét közbeszólt, s még aznap este újra találkoztam az én Kalóz haverommal. Agardra mentem vissza, s velem tartott egy barátom is. akit meghívtam, hogy látogasson meg bennünket a kempingben. Éppen a restiben fröccsöztünk, amikor betoppant Kalóz. Amint észrevett megpróbált ki- slisszolni, de a barátom, aki maga sem tudta, hogy honnan ismeri, ráköszönt, és meginvitálta egy italra. Természetesen egy szóval sem céloztam közös titkunkra, mi több, ahogy belelendültünk az ivászatba, Kalóz kifejezetten kellemes benyomást tett rám, s kezdtem büszke lenni magamra, hogy egy ártatlan embert kimentettem a rendőrség karmaiból. A „grafikus", akinél persze most is ott volt kopott mappája, Agárdra is lejött vplünk. A Nádfedeles étterem teraszán már egyikőnk sem volt igazán ura az akaratának. Ám amikor Kalóz belekarolt a barátomba, és a táncplacc- ra vezette, éreztem, ideje a távozás hímes mezejére lépni. Egy darabig még döbbenten figyeltem, ahogy a két férfi átszellemült arccal tangózik, aztán futólépésben a tópartnak vettem az irányt. y s most megint itt van Kglóz, a szó E szoros értelmében a lábaimnál hever, s esendő kutyaszemeket mereszt rám. Csak nézem, ahogy négykézláb bemászik a liftbe, szó nem jön ki a torkomon. De hát mit is mondhatnék neki? Miközben nyitom az ajtót, elképzelem a fiatal nyomozó gúnyos pillantásait, amikor beavatom, hogy védencem megpróbált hozzám betörni. Eszembe sincs persze beavatni. Végtére is Kalózt ón találtam ki magamnak. Linda és Angyalbőr után Privát kopó
