Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-22 / 198. szám
1992. augusztus 22. A ‘Kefet-‘Magyarország hétvégi metfék[ete 7 Bocicsoki Máthé Csaba Jk » estié, Lehel Zanussi, IY Meinl Csemege és még sorolhatnám a külföldi befektetők neveit, akik a privatizáció során jelentős hazai üzemeket vásároltak meg. Jöttek, láttak, győztek, átvették a gyárakat, vállalatokat, hoztak tőkét, managementet, technikát és ami szerintem számukra a legfontosabb, természetesen a nevüket is behozták Magyarországra. Korábbi ellenlábasok, konkurensek kapcsolódtak össze, alapítottak új céget és nevük mindjárt összeforrt. A jól ismert magyar márkanevek mellé egy külföldi név is csatlakozott. Hogy hol van a szerencsi finom bocicsoki, vagy a megbízható Lehel hűtőszekrény? Kaptunk egy újat, talán jobbat, esztétikusabbat, a világon már ismert terméket, amit ha meg akarunk vásárolni már mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni. Minőségi termék, minőségi ár, mondják a külföldiek, ezt is meg kell fizetni. Jött a piros címkés Nestlé, a Lehel Zanussi külsőre néhány újdonsággal, de majd jön a General Electric Tungsram, vagy mondjuk a Taurus és még valamelyik nyugati abroncsgyártó neve. Megkaptuk az újat, a jobbat, ugyanakkor behódoltunk a külföldinek, amely néhány évig együtt futtatja a magyar és a saját márkanevét, majd egyszer csak eltünteti, megszünteti a hazai cég nevét. Ő a többségi tulajdonos, megteheti, a terméke versenyképes a világpiacon. Bekebelezte a konkurenst, átvette a piacát és egyszerűen kiütött egy potenciális versenytársat a ringből. Pofon egyszerű az egész és még nem is kellett olyan borzasztó árat fizetni. Azon sem csodálkoznék, ha a vétel után egyszerűen bezárná a konkurens a magyar gyárat, a külföldinek így is megérné a befektetés, hiszen a keletkezett kereskedelmi résbe azonnal ő lépne be. A vásárlók szembe találkoznak a színvonalas termékkel, aminek az ára már nem a megszokott, jóval több mint a korábbié. Eszed, nem eszed, nem kapsz mást alapon vagy csak ezt vásárolhatja meg a vevő. vagy egy másik konkurens külföldről importált áruja után nézhet, ami még drágább. Kegyetlenül meg van ám dolgozva a piac, a burkolt kényszert nem is sejtjük, amikor sorban állunk és fizetünk. És fizetünk... Zsíros munka m fekete munka sokak MX szerint már lerágott csont, annyit beszélünk róla. Az ember jól jár a munkanélküli-segéllyel, fusizik mellette, vagy napszámba jár és mindjárt meg van a pénze. Másfél év után ugyan lejár a munkanélküli járulék, de majd csak kitalálnak valamit. Gondolhatja a legtöbb munkanélküli. Egetrengető megoldásként én sem tudok mást ajánlani, mint megfelelő munkát, megfelelő bérért. Ahogy végigböngésztem a munkaügyi központban befutott ajánlatokat, egyik sem kecsegtet nem hogy zsíros fizetéssel, de még egy közepes átlaggal sem. Bruttó 8—10 ezer forintot kínálnak legtöbben, talán a nehezebb fizikai munkáért adnának 12—15 ezret, ennél feljebb már nem megy az ajánlat. Summásan úgy fogalmaznék, ez a pénz a hideg vízre sem elég. Minden ember gyarló, és hajlamos a könnyebbik megoldást választani, így ne is csodálkozzunk, ha sorra utasítják vissza az ajánlatokat és inkább megelégszenek a 7— 10 ezres munkanélküli-járulékkal. Ide jutottunk. Egyszerűbb az államtól bekaszírozni a pénzt, mint robotolni fillérekért egy hónapig. A munka- nélküli tétlenül ül otthon, néha elvállal valamilyen munkát, öli, gyötri magát, aztán elmegy kocsmázni, alkoholba fojtja bánatát. Még azt a kis pénzt is legurítja a torkán. Egyrészt nem érti, valaki miért vállal egy 12 ezer forintos állást, másrészt irigykedve nézi befutott, jól menő szomszédját, aki bezsebeli a hasznot. És rendel egy újabb rundót. Már a mezőgazdasági munkának sincs nagy haszna, a meggy alig kelt el, az aszály letarolta a paradicsomot, a paprikát, az uborkát, talán az alma hozhat valamit a konyhára. November közepéig még úgy ahogy alkalmi munkákból meg lehet élni, de utána nagyon nehéz lesz tavaszig három hónapig kihúzni. Egy kecsegtető beruházás, mint az Opel, vagy a Suzuki, igazán kijuthatna a megyénknek, de még csak szóba se kerülünk egy-egy tárgyaláson. Az apagyi sertésfeldolgozó építése halódik, egyedüli vigaszt talán az új autópálya építésének megkezdése jelenthet. Az is csak akkor, ha a munkásokat ebből a megyéből veszik fel. Hányszor hallom végső elkeseredésként egy-egy munkanélkülitől: inkább elköltözöm a Dunántúlra, ott százszorta könnyebben lehet élni. Marasztalom, de minek. Százmilliókat kap a megye fejlesztésre, de az a bizonyos olló mégsem szűkül, hanem tovább nyílik. Hirdette és írta is az igét Egy régi egyházi szerző Panyoláról Balogh László Az idők könyörtelen pora lassan mindent betakar. A legutóbbi félszázadnyi korszak pedig még rá is duplázott erre a könyörtelen időre, és tele marokkal, tudatosan hintette a feledés porát mindazokra, akik másak voltak, akik Isten közelében éltek, a keresztény hitet és tanokat hirdették szóban vagy írásban. Ezért felejtettük el egészen nagytiszteletű Varga Lajos panyolai református lelkész tollforgató fiának még a nevét is, noha érdemes az emlékezésre! Ez az ifjabb Varga Lajos nem sokkal az 1848/49-es szabadságharc leverése után, 1856. március 13-án született a Szamos melletti Panyola község parókiáján, hogy felnőve, majd apja nyomdokába lépjen, vesse az istenhit magvait a szatmári hívők leikébe. A betűvetést a helybeli elemi iskolában tanulta a kis emberpalánta, innen került a Debreceni Református Kollégiumba 1867 őszén. Tizenkét esztendeig tanult itt, s 1879 nyarán fejezte be a teológiát. Segédlelkészként előbb Földesen, Panyolán, majd Szat- máron működött, végül 1884- ben Majtis község gyülekezete választotta papjává. Kilenc éves itteni szolgálata után kezdett pályája felívelni. 1893- ban a szatmári egyházmegye megválasztja aljegyzőjének, két év után pedig egyházmegyei főjegyzőnek és tanácsadóbírónak. Ezeket a kitüntető megbízatásokat meg is tartja 1901-ig. Ekkor azonban a majtisi gyülekezetét otthagyva, Nagyrábán lesz lelkész, s így tisztségeitől is megválik. Pályafutása is ezen az utóbbi szolgálati helyén fejeződik be. Varga Lajos részben saját nevén, részben álneveken (= Sutor, Földesi Péter, Falusi Lajos. Almási Péter) már teológus korában kezdte írásait közölni s azt segédlelkész és lel,kés korában egyre intenzívebbel' folytatta. Számtalan prédikációt, búcsúbeszédet, bibiiamagyarázatot írt, de nem állt távol tőle az egyháztörténeti kutatás sem. Évekig állandó munkatársa volt a Református Lapjá-nak, melyben sorozatban jelentek meg írásai. De dolgozott olyan lapoknak is, mint a Vasárnap, Téli Újság, Sárospataki Lap; a Hajdúságban és Szatmárban megjelenő lapoknak pedig szinte mindegyikében ott találhatóak a cikkei. Az újságokban megjelenő kisebb írásai mellett több önálló kötete is napvilágot látott Varga Lajos tiszteletes úrnak Majtisi lelkészi beiktatásának állít emléket a Szat- máror 1884-ben kiadott Hivatalát foglaló beszéd Majtison munkájában. Az ugyancsak Szatmáron, 1896-ban megjelenő A szatmári ev. ref. egyházmegye 20 éves története című kötetben pedig a szatmári egyházmegye 1875— 1894 közötti történeti eseményeit gyűjtötte csokorba. Elméleti fejtegetéseinek gyűjteménye Vallástani, bibliai, egyháztörténeti rövid vezérfonal címen jelent meg (Szatmár, 1898.). Legterjedelmesebb művében, a két kötetes Egyházi beszédek-ben Szatmár, 1896. és 1900.) legsikeresebb prédikációit és búcsúbeszédeit jelentette meg. Varga Lajos, ez a panyolai születésű református pap, nem tartozik ugyan a legkiválóbb toliforgatók sorába, de munkásságával határozottan átlagon felülinek bizonyult. És ez az átlagon felüliség már kötelezi az utókort arra, hogy legalább a nevére emlékezzenek. Apu, ezt mikor írtad? Mester Ági Kerestem valamit és ezt találtam. Kallódó füzetekben, ki tudja, mit rejtő határidőnaplókban fel-felbukkannak szabályos, gömbölyű betűkkel rótt soraid: gondolatok, írás-magzatok. Hét év után is szólsz általuk; hangosan olvasom őket: hangod is legyen hozzá. Nézd csak, apu, ezt mikor írtad? Mi akart lenni belőle, tárca vagy szössze- net? Ebbe a füzetbe csak ezt a néhány oldalt írtad, ilyen hosszan akartad folytatni? És biztos, hogy ez itt mind saját? Igen, odaírtad, hogy ahol nem jelölted külön, az a Te gondolatod, de némelyik olyan ismerős — valamelyik régi kritikádban olvastam volna? Nem emlékszel??? Egész mást kerestem pedig, s találtam sok-sok régi képet, lelkes szavakkal rajzolt arcokat, mosolygós — keserű történeteket — minden csak töredék, ahogy félbehagytad s elmentél. Nem nyúltam hozzájuk csak elhoztam néhányat oda, ahová Te is szívesen vitted volna: kedves szerkesztőségedbe, a laphoz, amely a Tiéd is volt, ahol régi szobád falán a Te képed függ. Látod, semmid sem vész el. Mester Attila: Gondolatok a színházról, meg mindenféle... Ha a díszlet játszani tud, akkor egyik-másik színész díszletnek is rossz. xxx XY. játéka bizonyos értelemben figyelemreméltó: egy, a színészi dilettantizmusról szóló hosszabb tanulmányhoz, vagy disszertációhoz szállíthatna folyamatosan kitűnő anyagot. xxx Gondolat a hajthatatlanság- ról: Ha a hidrogénatom eltökélte volna, annak idején, hogy ő vagy csupán pozitív, vagy csupán negatív részecskékből fog állni, — mert neki világnézete van, s ezért ezekben az ügyekben hajthatatlan, — akkor ma világnézet „mint olyan” lehet, hogy lenne, de világmindenség aligha, xxx Az igazság kétélű fegyver. Azt is megsebzi, aki vagdalko- zik vele. xxx Mindaddig, amíg a tömeg tárgya a politikának, éppúgy nem tanul a történelemből, ahogy a kísérleti nyúl nem tanul a biológiából. xxx Van egy gyönyörű kép: Watteau: Gilles, a bohóc. Azt írja róla Szabolcsi Miklós, hogy ,,ügyetlen — mereven áll". Nézegetem a képet. Ez a testtartás se nem ügyetlen, se nem merev. Ellenkezőleg. Tökéletesen kilazított felsőtest, puha karok, a kézfejek természetes előreesésével, a képzett színész megszólalás előtti pillanata. Az egész emberben semmi görcs, semmi merevség. Várom, hogy elkezdjen beszélni. Oldottan, tisztán fog megszólalni. Úgy fogja intonálni a kezdő mondatot, hogy Fischer tanár úr se kifogásolhatná. xxx Kőröspataki Kiss Sándor gondolata a színházi állapotokról: ,,Hála annak, hogy kétmilliós fővárosunknak annyi színháza sincs, mint negyven évvel ezelőtt volt az egymilliósnak. ” Ezért ma nemcsak a jó. a rossz darabokra is nehéz jegyet kapni. xxx Négy százados emelje Hamletet, mint katonát a ravatalra: mert belőle, ha megéri, megérj nagy király vált volna még. Utján kövesse harci tisztelet, harsogjon a zene. — Mind Hamletek vagyunk, ez a harminchat-harmincnyolcas nemzedék. Ha majd a ,,négy százados” ravatalra emel. harsogni fog a zene:,,Sződd a selymet elvtárs, selyemből lobogót...” (Komolytalan gondolat, de ,,csíp mint a tetű.’’) Leginkább persze Fortinbras, akitől idegenkedek. Semmit sem tudok róla, sose láttam, s egyszer csak megjelenik, és kiadja a parancsot, hogy emeljenek ravatalra. S milyen pontosan: négy százados, meg harsogjon a zene stb. Valószínű, hogy a temetésemre írt gyászbeszédet is el fogja kérni attól, aki írta, átnézi, kijavítja, s egy példányát lefűzi. „Lenni, vagy nem lenni: az itt a kérdés." — ha ugyan nem válasz.
