Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-22 / 198. szám

8 A ‘KcCet-‘Magyaronzóifl hétvégi meCttt&te, 1992. augusztus 22. Nemzeti alaptanterv 1992. augusztus 17-ei évadnyitó előadásán a Mandala rockszínház Vikidál Gyula vendégszereplésével telt házzal, táblás házzal, egy-gombostűt-sem-lehet-leejteni-házzal játszotta Webber—Rice: József és a bűvös álomkabát című rockmusicaljét. Mester Ági Szabadtéri Színpad, augusztus 17., délután 3 óra. Már jóval a kapu előtt, a Bessenyei tér sarkán hal­latszik a zene — a szabadté­rin valami történik. Történik bizony — a Mandala próbál, este évadnyitó előadás — kibővített tanckarral, űj jel­mezzel, tűzijátékkal, s nagy­nevű vendéggel a fáraó sze­repében. A díszlet lassan némi mun­ka es jóval több kiabálás hatá­sára összeáll, a színpadon — nini — ismerős figura ragaszt ja a balettszőnyeget, s nem a Mandala rockszínházból ismerősINem lóg ki ugyan kö­zülük, rajta is bermudanadrág és edzőcipő van, mint a többi srácokon. A díszletmunkás külsejű egyén Vikidál Gyula. — Előadás előtt nem tud­tunk, de nem is akartunk beszélgetni, hiszen mi­előtt bármit tennél, s mondanál, látni akartad a darabot. Ismered az előadást és ezzel együtt a Mandala színházat? — Ez nem egészen így van; a József és a bűvös álomka­bát című rockmusical ugyanis éppen fut a Madách Színház­ban is, ott Komár Lacival ket­tős szereposztásban játszom a fáraót. A darabot tehát is­merem. De minden előadás más egy kicsit, és nekem, mint vendégszereplőnek, al­kalmazkodnom kell az itteni koncepcióhoz. Ezért szeret­tem volna megnézni az itteni előadást, de mivel júliusban ment utoljára Nyíregyházán, így csak a próbán láthattam először. A „járások” a szín­padkép, a mozgás természe­tesen más, mint a Madách- beli előadásban, ezt kemé­nyen el kellett próbálni, mielőtt színpadra állok. — Nem nagy szerep ez a fáraó, egyetlen jelenet, egyetlen dal erejéig sze­repel, s aztán a tapsren­dig eltűnik a színpadról. Hogyan tudsz megbarát­kozni egy ilyen szerep­pel Koppány, Júdás és Jean Valjean után? — Rövidsége ellenére a fá­raó jelentős, és meglehetősen nehéz szerep. Az első felvo­nás már beexponálja, s a má­sodik részben a megjelené­séig másról sem esik szó a színpadon, csak őróla. Nekem ezután kell 12 percem alatt bebizonyítanom, hogy én va­gyok az a fáraó, akiről eddig annyit hallott a közönség. — Mi hozott Nyíregyházá­ra, milyen indíttatásból fogadtad el Dobos Lász­ló meghívását, hogy vi­déken, egy amatőr társu­latnál eljátszó ezt a sze­repet? —- A vidéki vendégszereplé­sekre szóló meghívásokat mindig szívesen fogadom, nem sok ilyen feladatot kap­tam még, tulajdonképpen csak a múlt évadban kezdtek el hívogatni a vidéki színhá­zak. Hogy amatőr vagy profi a társulat — nem ezen múlik a dolog. Ennek a színháznak van jövője, bár van még mit tanulniuk a „profizmusból” — nem bóklászunk ki a takarás­ból, nem bámészkodunk a színpadon, nem éneklünk elő a főszereplőnek a színfalak mögött. — Vannak dolgok, amiket nincs mese, meg kell tanulni. Ennél fontosabb azonban az, elég erős-e ah­hoz a társulat, hogy így fenn­maradjon; s hogy vajon kap­nak-e segítséget ahhoz, hogy megfelelő helyre kerüljenek a városban? Ezek a gyerekek itt óriási akarattal létrehoztak valamit, ettől nem kell elájulni, csak fel kell ismerni, hogy hiányt pótol­nak itt és irányítani, segíteni kell ezt a lelkesedést. — Mikor jártál utoljára Nyíregyházán? — Hat éve, pontosan ezen a helyen a ,,Krónikást” ját­szottuk itt a Rockszínházzal. Már akkor is ilyen állapotban volt ez a Szabadtéri Színpad, már akkor is szörnyülködtünk a villany és víz nélküli öltözők láttán. Mára annyi változott, hogy ezek a gyerekek a dél­előtti próba alatt járhatóvá szögelték a színpadot. Egyébként gyönyörű ez a hely, nagyon sajnálnám, ha a Budai Ifjúsági Park sorsára jutna. — Mikor jössz legköze­lebb? — Ehhez az kell, hogy hív­janak. A Mandala már hívott, s ha sikerül egyeztetni, nagy örömmel tartok velük az erdé­lyi kőrútjukon. A közoktatásnak első­rendű kérdésre most a mit és ho­gyan. Ez nem az iskola, nem a peda­gógus, nem egy tárca és nem egy szakma ügye, hanem va­lamennyiünké. Aki járt iskolába valaha, vagy akinek lemenői most jár­nak, tudja, az egész oktatási rendszer — tartalmában és formájában — megújulásra érett. Ha a gyerek lakókörnye­zetében nem olyan szintű az iskola, akkor természetes ké­pessége, a gondolkodni tu­dás sem fejlődik kellőképpen, mivel csak kivételes iskolák­ban törődnek — képesek tö­rődni — képességfejlesztés­sel, a gyerekek nagy többsége önhibáján kívül hátrányos helyzetbe kerül. Nagyon korán kell pályát választania. S ha elindult valamerre, akkor mint­ha „csőben" futna, úgy leszű­kül a világ. Iszonyatos erőfe­szítéssel lehet pl. a közgazda- sági vagy műszaki szakközép- iskolás bölcsész. Ha pedig ti­zennégy évesen nem sikerült valahová, végül már akárho- va, bejutnia — akkor tanköte­lezettség ide, tankötelezettség oda — nem minden települé­sen van számára iskola. Senki sem vitatja, mielőbb orvoslást kellene találni. Mégis a legpartikulárisabb politikai csatározások színtere az ok­tatásügy. Késik ezért az okta­tási törvény, s már negyedik változata készül a nemzeti alaptantervnek a NAT-nak. „Zavaros” az iskolaszerke­zet: nyolc plusz négy (nyolc általános, négy közép); hat plusz hat (hat általános és hat középfokú); négy plusz nyolc (négy alapfok és nyolc közép­fokú) — szülő legyen a talpán, aki ki tudja választani a meg­felelőt. A születő oktatási törvény új iskolaszerkezetet, új oktatási struktúrát fogalmaz, megfelelő keretet kíván adni a sokszínű­ségnek, s új lehetőséget a ta­nári szabadságnak. Szüksé­ges tehát, hogy megfogalma­zódjon annak tartalma is. Ez lenne a NAT, mely nem mini- mumtanterv-gyűjtemény, ha­nem lényeget leíró rövid doku­mentum. A nemzeti alaptan­terv legutóbbi — harmadik vál­tozatával szemben ez volt a kifogás (a pedagógusok „zöld könyvként” ismerik), hogy olyan szemelvénygyűjtemény, amelynek csaknem minden oldalán szerepel vitatható, vagy nehezen értelmezhető mondat, s annak ellenére, hogy minimumtanterv, oly mértékben túlzó, hogy elbi­zonytalanítja a tanártársadal­mat. Nem arról van tehát szó, hogy egyetlen tanterv legyen az országban és csak azt az egyet lehessen követni. De az sem elképzelhető, hogy min­denki azt tanítson, amit akar. Már jelenleg is többféle tan- tervkínálatból válogathatnak a pedagógusok. A tanszabad­ság abban érvényesül, hogy bárki készíthet majd tanterve­ket, ha azok koherensek (ösz- szefüggnek) a NAT-tal és a vizsgakövetelményekkel. E kettő közül az előbbi a vi­szonylag stabil, az utóbbi olyan dokumentum, amely ru­galmasabban, s közvetlenül alkalmazkodik az élet kihívá­saihoz. Készül tehát az alaptanterv negyedik változata, melyek­ben részt vesznek azok a szakemberek is, akik az eddigi hármat megfogalmazták, s ki­bővült újakkal. Részt vesz a munkában a Tanszabadság Társaság — élén Vekerdi Tamással —, a Pedagógus Kamara, a Gyógypedagógus Kamara, hogy csak egy-kettőt említsünk. Vikidál a Mandala vendége

Next

/
Oldalképek
Tartalom