Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-19 / 196. szám
Szent István példája írta: Medgyesi József, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke k m épünk történetének legnagyobb tettét MyM ünnepelve emléke* w zünk az alkotóra, államalapító Szent István királyunkra. A közel ezer éves történelmi távlatból nyilvánvaló, hogy mai létünk akkori feltétele a keresztény Nyugathoz történő csatlakozás volt. De akkor, 997-ben, amikor István, apja Géza fejedelem nyomdokaiba lépett, csak nagyon kevesek számára volt természetes, hogy szakítani kell a korábbi életmóddal. Nehéz volt megválni az ősi hittől, a sámánoktól, a zsákmányszerző kalandozásoktól annak ellenére is, hogy a nyugati nehéz fegyverzetű lovagi erők Augsburgnál egyértelművé tették, hogy le kell zárulnia egy korszaknak népünk életében. Szent István nagysága abban rejlett, hogy — ellentétben a nemzetsegfők nagy részével — felismerte a sorsdöntő helyzetet. Számára nyilvánvaló volt az, amire mások még csak nem is gondoltak, hogy a nemzet élete, vagy végleges pusztulása a tét. Államot alapított, királyi vármegyerendszert épített ki, templomokat emeltetett és minden hatalmát felhasználta, hogy a népet a keresztény hitre térítse. Ez akkor előfeltétele volt, hogy Európa civilizált népei befogadjanak bennünket. Népünk ekkor indult el először Európa felé és ők tudomásul vették, hogy egy új, immár keresztény néppel gyarapodott a kontinens Európa szívében. Befogadtak bennünket? Inkább felhasználtak. Európa védőfala lettünk, amely tatártól, töröktől védte Nyugat-Európát. Ez a nép soha nem volt kivételezett helyzetben. Élete nehéz és küzdelmekben bővelkedő, de mégis elpusztíthatatlan. A Szent István-i életmű kiállta az idő próbáját, mert népünk szent királya olyan állam születésének volt a bábája, amely meg tudta őrizni életképességét a török, a Habsburg és a szovjet uralom ellenére is, bár a népek nagy háborúiban területének kétharmadát elvesztette. Sorsunk a második világháború után .,vasfüggönnyel’’ választott el bennünket Európától. Ismét Kelet lett számunkra a meghatározó, mint akkor, ezer évvel korábban, amikor letelepedtünk. Eltávolodtunk Európától nemcsak ideológiában, de gazdasági fejlődésben is. A rendszerváltást követően nyilvánvalóvá vált, hogy Európa öles lépteire mi csak gyermektipegéssel tudtunk felelni. A mai helyzet sok olyan kérdést is felvet, amelyre akkor, az államalapítás korában is választ kellett adni. Ma is létérdekünk, hogy beilleszkedjünk abba a közösségbe, amelyet ,,Európai-ház”-ként szoktak emlegetni. Ma sem elhanyagolható, hogy létre tudunk-e hozni egy jól működő államszervezetet. Válaszra vár az is, mikorra lesz stabil, az állampolgárok létbiztonságát adó gazdaságunk? Várhatjuk-e Európától, hogy befogad, mint a visszatérő tékozló fiút, vagy csak tudomást vesz rólunk? Mit kell tennie ennek a népnek, hogy otthon érezze magát saját hazájában...? Mind-mind sorsdöntő kérdések, amelyek megválaszolása ma is Szent István-i elmét követel. A bölcs válasz hiánya hatalmi harcok martalékává teheti hazánkat. Ám a kérdésekre adott helyes válasz is csak előfeltétel. A tettek döntenek el mindent éppúgy, mint Szent István idejében. A győzelem előfeltétele akkor is az összefogás volt mindazok részéről-, akik hittek az új megtartó, jövőt formáló erejében. Az építészet himnusza *mmi magyarság sorsában gyökerező fenséges jajdulasok., */l egekig magasodó etszánásoki fogcsikorgató inszáíyok. ~ és könnyekketgördülő egymásrataíáíások; ‘Kőben, fában, faiakban, ívekben, bajtatokban. Odakpvecz Imre alkotásai mintha az. építészet formanyelvén megszólaló nemzeti himnusz versszakait zengnék.a tájon, ahol küldetésüket teljesítik■ Csengéében, egy sóhajtásnyira a határtól az ‘Európa-szerte ismert nagyrabecsüít építőművész talán már a jövő alföldi városképére mutat példát azokkal az épületekkel, ameh/elf rendeltetésükön kívül is egyre nagyobb értékei a városnak^ a szatmári vidéknek• Ma összefogás helyett sokkal inkább tapasztaljuk a széthúzást, amely a gazdaság területén a konkurenciaharcban, a társadalmi élet területén a pártharcokban, az igazgatás területén az önkormányzatok egymás iránti bizalmatlanságában nyilvánul meg. Mindezek negatív eredménye különösen szembe tűnő megyénkben, ahol az amúgy is fejletlen ipar ösz- szeomlott, a mezőgazdaság agonizál, a munkanélküliség pedig aggasztó méreteket ölt. Példa értékű lehetne, ha elsők között megyénk tenne erőfeszítéseket, kezdeményezéseket egyre gyakrabban gondjaink megszüntetésére, mint ahogy a kormány segítségével egyszer már megkísérelte. Úgy tűnik, hogy a problémák kezelésének kulcsa az érdekképviselet. Nemcsak azért, mert ez a demokrácia alapfeltétele, hanem azért is, mert enélkül az érdekeltek nem tudják megakadályozni, hogy üzemek, vállalatok — esetleg áron alul — akkor is gazdát cseréljenek, amikor az új tulajdonos nyilvánvaló célja a megvásárolt, eddig konkurens üzem bezárása. Tényleges érdekképviselet nélkül a mezőgazdaság sem állhat talpra. A termelés szervezeti keretei, a tulajdonviszonyok ebben az ágazatban is igen fontosak, de a végeredmény szempontjából csak előfeltételek. Az igazi kérdések a megtermelt javak értékesítése során dőlnek el. Ekkor válik nyilvánvalóvá, hogy a termelésnek volt-e értelme. Ha nincs a terméknek megfelelő piaca, megszűnik a termelési kedv. Aggasztó, hogy a parasztok megtermelt javaikat értéken aluli áron kénytelenek eladni, miközben a fogyasztó ugyanezekért értékükön felül fizet. Az érdekképviselet fontos fórumai az önkormányzatok. Szervezeti kereteik lehetőséget kínálnak pártérdekek integrálására, vállalkozások támogatására, a település, vagy terület gondjainak továbbítására és arra is, hogy mozgósítsanak, ha a lakosság érdekei ezt kívánják. Ma még a tanulóidőt töltik az önkormányzatok. Figyelmük nagy részét lekötik a napi gondok, erejüket szétforgácsolja a pénzszerzéssel összefüggő utánjárás. Az összefogás, amely távlatos célokra szabadítana fel erőt, még várat magára, vagy csak nyomokban lelhető fel. A megyei ön- kormányzatok integráló lehetősége — a korábbi megyei tanácsi funkció visszatérésének alaptalan félelme ellenére — is döntően csak lehetőség. Ki kellene ölni végre magunkból a gyanú szörnyű mételyét, hogy figyelmünket a megkapott esély jó kihasználására fordíthassuk. Összefogva, együtt fellépve nagyobb az esély a sikerre, mint ha egyedül, elszigetelten, a maga által bizalmatlanságból emelt fallal körülvéve igyekszik boldogulni. Szent István vármegyerendszere ezer év viharával dacolt. Adjunk neki több bizalmat ma is és így talán könnyebb lesz bejárni az Európába vezető második utunkat. Európa így válhat a régiók Európájává. S zent István bölcs előrelátással csak annyi segítséget kért a fejlett Nyugattól, amennyire feltétlenül szüksége volt állama megszilárdítása érdekében és csak annyira kötelezte el magát, amennyi kikerülhetetlen volt. Államát saját népe dolgos kezére bízta. Ennek köszönhette, hogy fennmaradt. Kövessük nagy királyunk példáját nyílt szívvel, tiszta lélekkel, felemelt fővel, fondorlatok nélkül. Szent-lstván ereklyetartó mellszobra (A zágrábi székesegyházban) í 'I | | Segítsd a királyt! | (részlet) István monológja I Mert látja Isten az egész időt, jövőt, múltat, jelent egyszerre lát, lát téged is — halálod eltörölte, szemében élsz ezredévekig. Új életed nincs, élsz, ahogy velünk. Összevegyül sírásod, mosolyod, kisbaba-moccanásod, férfi-lépted. És néha látlak, mert Ő engedi. Élet és halál Ura, Istene, hálát adok, hogy Imrét nékem adtad, , ^ es örömömre megtartottad eddig. A Te irgalmad ajándéka volt, s most visszavetted végzésed szerint. Őt szerettem minden ember közül k • ■ % leghívebben, s magadhoz vetted őt. Adj neki boldog nyugalmat, uram. Emelj magadhoz, bűnöst, engem is, vagy világosíts meg szándékod felől. Kisemmiztél, mert úgy tetszett neked. Magvam szakadván mégsem panaszkodom, csak áruld el: műveddel mi lesz? Király nélkül a nép elözvegyül, elvadul Tőled, árva s nyughatatlan lészen újra világ végezetig, más nép cselédje lészen, ha nem segítsz. Kerítsd körül irgalmad köntösével, Uram, és ne veszíts el minket! Ámen. 1 I
