Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-23 / 173. szám
2 Kelet-Magyarország 1992. július 23., csütörtök Cselényi György T udjuk, a mező- gazdasági termelők munkáját, számításait az időjárás egyik percről a másikra keresztülhúzhatja. Aki esetében ez megtörténik, tragikus, de valahogyan belenyugszik, hiszen belátja, a sorssal és az égiekkel hiába pöröl. De nem is tudom, milyen torz lelkivilágé ember kell ahhoz, hogy más verejtékes munkájátszándékosan tönkretegye. Pedig a közelmúltban ez történt. Nyírbátor határában ismeretlen személyek egy magánember dohányföldjén a palántákat kivágták, mellyel 100 ezer forint kárt okoztak. Július 15-én reggelre pedig egy mátészalkai férfi Opályi közelében lévő bérelt földjén az uborkatöveket húzgálta fel valaki, a kár itt 60 ezer forintra rúgott. Gondolom, a tettesek nem szórakoztak, mert az említett, alkotónak éppen nem nevezhető tevékenység komoly fáradsággal járt. Aki nem lusta dohánypalánták sokaságát kivágni, meg az uborkatövek tömkelegét ki- húzgálni, arra azt sem mondhatom: nem szeret dolgozni. A jelek szerint a bosszú új megnyilvánulási formájával állunk szemben. Vajon mi késztethet valakit erre? Az irigység, a kárör- vendés, vagy az unalom...? A kérdésre sajnos nincs válasz. Mindenféle VENDÉGSÉGBEN. Kárpátaljai meghívásnak tesz eleget a Nyíregyházi ÁFÉSZ Nyírpazonyi Népdalköre és a Vajdabokori Népzenei együttes a hétvégén. A két csoport fellép Nagybégány- ban, Beregszászon és Huszton. Emellett, lehetőség nyílik a tagoknak megismer-' kedni a táj szépségeivel, s a környék történelmi nevezetességeivel. ÖTLET. A saját ötlet a legkedvesebb. Ez a szórakozás és a művelődés területén is így van — vallják a Mátészalkai Városi Művelődési Központban. Ezért is várják azon egyének, csoportok jelentkezését, akik az intézményben szeretnék megvalósítani elképzelésű- két TUBUS FÜZETEK című sorozat részeként, melyben a szerzők Tiszadob történetét dolgozzák fel, a napokban újabb kiadvány láb napvilágot. Kiss Zoltán, A Tisza- dobi iskolák címmel írt munkája a település oktatási intézményeinek múltját tárja elénk az alapítástól az államosításig. TEHETSÉGGONDOZÓ SZAKTÁBOR nyitja meg kapuit augusztus 1-jén Nagykálló-Harangodon számítástechnika területén. A 40 fős csoport vezetője Al- mási Lászlóné lesz. Gratulálunk A nyíregyházi 19. Sz. Általános Iskola tanulói kiemelkedő sikert értek el a TIT ,, Kai már László" matematikaversenyén. Az iskolából 3 tanuló jutott az országos döntőbe, akik az ott versenyzőknek közelítően a 3%-át, a megyéből indulóknak több mint a 14%- át tették ki. Az iskolában évek óta az átlagot jelentősen meghaladóan jó a matematika tanítása. Ebben az iskolában hatodik éve eredményes munkát végez a városi tehetséggondozó matematika szakkör. Mindhárom tanulótól nagyszerű eredmény az, hogy eljutottak az országos legjobbak közé, ahol becsülettel helytálltak, ezzel is növelve iskolájuk jó hírnevét. Furka Zsuzsa 5. o., tanára: Hornoméi József- né, Szilágyi Attila 5 o., tanára: Sándorfy Istvánná, Homoki István 8. o., tanára: Sallai József né. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Delta Force 2. Előadás: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Farkangyal. Előadás: 16, 18 és 20 óra. VIDEOMOZI: Őrült texasi vakáció, délelőtti előadásokra (9.30, 11.30). Superman I., délutáni előadásokra (14, 16, 18 és 20 óra). KABALÁS AUTÓS MOZI: Halálcsók. Előadás kezdete: 21 óra. KISVÁRDA: Szabad préda. MÁTÉSZALKA: Ice Baby NYÍRBÁTOR: Állj, vagy lő a mamám! VÁSÁROSNAMÉNY: Neon City. Kiállítások Nyírbátorban a Báthory István Múzeumban Gádor Emil festőművész tárlata tekinthető meg naponta 8-tól 18 óráig. A nagykállói Városi Könyvtár kiállítótermében Barkóczi Vera és loan Anghel Negrean nagybányai képzőművészek tárlata látható. A nyíregyházi Városi Galériában a tizenharmadik alkalommal megrendezett Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep műveit mutatják be. A kiállítás a hónap végéig tekinthető meg. A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások mellett két időszaki bemutató is várja az érdeklődőket. A Nemesi lakásbelsők a 19. században, valamint a Magyarok és lengyelek a történelem sodrában című kiállítás sok érdekességet tár a látogatók elé. A múzeum július 15-től hétfő kivételével 9—17 óra között tart nyitva. A nyírbátori római katolikus templomban Huszár István festőművész tárlata látható augusztus 20-ig. A mátészalkai Szatmár Múzeumban Tarr János amatőr festőművész képeit tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás augusztus 10-ig látogatható. Nyíregyháza (KM — Kállai János)— A vakáció félidejében még nem igazán illik az iskolát, a tanévkezdést emlegetni. Mégis sokan kénytelenek ilyesféle, szünidőhöz méltatlan dolgokkal bíbelődni, kiváltképp, ha a gyerek, az idén végzett nyolcadikos még nem talalt, ill. kapott helyet egyik középfokú oktatási intézményben sem. • Hogyan alakult az idén a középfokú beiskolázás, romlott vagy javult a helyzet a korábbi évekhez képest? — kérdeztük Szalanics Jánostól, a Megyei Pedagógiai Intézet pályaválasztási szervezőjétől. — A tavalyihoz viszonyítva 110-zel több férőhely van a megyében (7975) és mintegy 600-zal kevesebben végeztek a nyolcadik évfolyamon. Mérséklődött az elutasítottak száma is, 2080-ról 1614-re. A kedvezőnek látszó tendenciák ellenére a helyzet mégis valamit romlott. Ez elsősorban az irreális pályaválasztással hozható összefüggésbe, és bizonyos szakmák túlzott favorizálásával, illetve elkerülésével. A szakmunkásvonalon pl. a kereskedelmi szakmákat rohanták meg, a bőrös, de főképp az építőipari szaAMATŐR FELVÉTEL <ok iránt viszont erősen visszaesett a kereslet. • Azt gondolom, most az mond legtöbbet e tekintetben, hogy jelenleg hány gyerek „nincs sehol”. — Ez elég nagy szám: 1150! Közülük 440 a fiú és 710 a leány. A lányok esetleges lehetőségei beszűkülteb- bek, nekik néhány vidéki kis gimnáziumban akad még egykét hely: Tiszalökön, Tisza- vasváriban, Baktalórántházán és Újfehértón. Ezekre a helyekre természetesen fiúk is jelentkezhetnek. • Nyíregyháza mennyire fogadókész még? — A megyeszékhelyen szinte semmilyen lehetőség sincs, elfogytak a gimnáziumi férőhelyek is. Talán csak a Bánki Donát Ipari Szakközépiskolát említhetném, ahol, korlátozott számban jó tanulókat még tudnak fogadni. Fiúkat várnak még a tiszavasvári és a vásárosnaményi szakmunkásképzőbe. Újfehértón pedig a textiles szakközépben akad még néhány üres „iskolapad”,. • Nem túl biztató a kép, ha belegondolunk: ezres nagyságrendű igénnyel szemben mindössze néhány százas fogadási kínálat. Végül mennyire becsülhető azok száma, akik szeptemberben sehol sem csukhatják be maguk mögött a tanteremajtót? — Kezdjük azokkal, akik be sem adták sehová a jelentkezésüket! Ők 466-an vannak. Az eddig elutasítottak, tehát hely nélküliek közül pedig kb. 900 tanuló előreláthatólag nem fog helyet találni a megye középfokú intézményeiben szeptemberig. Az persze hozzátartozik az igazsághoz: a végleg kimaradók 90%-a „színkettes” tanuló. • Mi van az ú í. speciális osztályok szervezésével? Tavaly, úgy tudom, sokaknak ez volt a végső megoldás. — Helyi önkormányzati szinten, helyi pénzt megelőlegezve, van lehetőség ilyen osztályok szervezésre, azonban a megyei önkormányzat erre keretet elkülöníteni az idén nem tudott. A megelőlegezett pénzt a feladatot vállaló önkormányzatok a fejkvóta szerint, természetesen, később visszakapják. • A nyári szünidőben, hétfői napokon Ön beiskolázási ügyekben is fogadóórákat tart, 8-tól 14 óráig. Milyen a „forgalom”? — A megkeresők többsége beiskolázási problémával jön az intézetbe, s ha tudunk, felkínálunk megoldási lehetőségeket. Az érdekes persze, és ezt már az elsődleges jelentkezések szintén mutatták, sokan nem kapnak a javaslatainkon. Pedig ahogy te- Ijk a nyár, fogynak az eselyek. Ősztől pedig: se munka, se iskola...? Ez tényleg nem lehet perspektíva. Nagy robajjal ledőlt a fal Rétközberencs faluközpontot tervez Rétközberencs (KM — V. P.) — Ajak társközségeként Rétközberencs 1970 és 1990 között nem sokat fejlődött. Az önkormányzat 1990 októberétől egy lassú mozgást indított el a község 3- hetöségeihez mérten. Kialakították a polgármesteri hivatalt, befejezték a vezetékes ivóvízhálózat kiépítését. Ez évben megkezdték — s rövidesen befejezik — a ravatalozó építését, s azt tervezték, hogy felújítják a művelődési házat is. Erre sajnos már nem került sor. Ugyanis 1992. május 12-én a deli órákban összedőlt a művelődési ház. Kidőlt az épület északi-északkeleti fala. Kovács Imre jegyző — aki már évtizedekkel ezelőtt is a falubandolgozott/gy emlékezik. — A község vb-titkára voltam 1956-tól 1968-ig. Az ön- kormányzat megalakulásától pedig a falu jegyzője. Amikor a polgármesterrel bejártuk a falut, felmértük a helyzetet, egy nagyfokú lemaradást tapasztaltunk. Ez abból ered — ahogy a falu lakói elmondják —, hogy a község Ajak társközsége volt. Egy olyan szemlélet uralkodott, ha ezt és ezt befejezzük Ajakon, akkor majd , Rétközberencs következik. így történt ez a vízhálózat befejezésével is. Ötmillió forint volt beütemezve az ajaki költségvetésbe azzal, hogy befejezik a vízhálózat építését a községben. Az ötmilliót elvesztettük önállóságunkkal. Ajaktól még ezt sem kaptuk meg. Az összedőlt művelődési ház — Sürgősségi sorrendet állítottunk fel a megvalósítandó feladatok végrehajtásában. Mivel a záhonyi költségvetési üzem dolgozói végezték a ravatalozó építését, gondoltuk, hogy végezzék el ők a művelődési ház felújítását is. Erre megvolt a pénzünk. Az üzem dolgozói május 12-én kezdtek hozzá a munkákhoz. A belső falát borító lambériát kezdték leszedni, hogy meg tudják kezdeni az épület aládúcolá- sát, a fal kiváltását. A déli órákban elmentek ebédelni, s ezt követően történt nagy robajjal az észak-észak-keleti fal kiborulása. Valószínű, hogy a falat már csak a lamA SZERZŐ FELVÉTELE béria tartotta, s annak eltávolítása is hozzájárult a kiboruláshoz. A falazat régi vályogfal volt. A község lakói nagy megrendüléssel fogadták a történteket. Nehezményezték, hogy így gondoskodtak az épületek állagának megóvásáról a régi vezetők Ajakon? Minden évben elvégezték a meszelést, s ezzel letudták a felújítást. Tönkrement a termelőszövetkezet is, Pátrohához tartoztak, tönkrement a falu is. Igazgatásiig Ajakhoz tartoztak. Tavaly volt, hogy a község határában lévő sertéstelepen a sertések az éhségtől kitörtek a karámból, s vadul rohanIllyés Gyulára emlékeznek Nyíregyháza (KM) — Ez év november 2-án lesz Illyés Gyula születésének kilencvenedik évfordulója. Ebből az alkalomból jelenik meg a költő jelentős életművének néhány, ma is időszerű verse, prózája. Az évforduló tiszteletére a kötet megjelenésén kívül Magyar József Nyírbátorban élő költő szerkeszt egy műsort, amit a kassai Thália Színház az ott játszó színművészekkel mutat be. A rendező Csikós Sándor, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója. A szervezők terve az, hogy az előadást határainkon kívül és belül több helyen előadják, mivel az alkalmas nagyszínházi és kamara-előadásra egyaránt. Az évfordulóhoz kapcsolódik azon füzet kiadása, melyet Glück György eddig nem publikált fotóiból, Illyés Gyula verseiből állítanak össze. A rendezvénysorozat anyagi feltételeinek előteremtésére létrehozták az Illyés Gyula Közéleti Kötelezettségvállalás nevű számlát, melyre várják a segítőkész állampolgárok és cégek befizetéseit. Ugyanígy várják azok jelentkezését is, akik az ősz folyamán szeretnék bemutatni a produkciót. Illyés Gyula Közéleti Kötelezettségvállalás, 4400 Nyíregyháza, Kossuth u. 12. X/13. IBUSZ Bank Rt. 218-93098/772- 00187. v gáltak a határban s ott pusztultak el. Senki sem segített. Most? Nem tudni. Az itt élők mindig önmagukra voltak — vannak? — utalva. A maguk erejéből érték el, amit elértek. Hogyan tovább? — A művelődési miniázté- rium megbízásából — folytatja a község polgármestere. Kovács Károly —az ÉÚRÓVIA Kft. már elkészítette'a 'község központjának rendezési tervét, mely az elkövetkezendő öt év feladatait tartalmazza. Ebben már szerepel egy új művelődési ház építése a jelenlegi helyén. Ezt egy olyan feladattal kívánjuk megépíteni, hogy egy „faluház” szerepét töltse be. Tervmódosításra kényszerültünk. Már mentünk segítségért, de még megértő segítő támogatást nem kaptunk. Reméljük, hogy az országgyűlési képviselőnk Dr. Mezey Károly — akihez szintén fordultunk — segít az előrehaladásban. A községben, ahol az elmúlt évben öt lakás, s egy nagyon szép református papiak épült összefogással, most is számítanak az itt lakók kétkezi munkájára. Már többen jelezték aktív részvételüket a rom- eltakarításban s a majdani építkezésnél. A többmint 1100 lakosú község tettre kész. Az önkormányzat 300—500 ezer forintkészpénzzel tudja indítani a faluház építését. Az ígéretek mellett csak a két kezük munkájára számíthatnak az itt lakók? Sürgős esetekben á megyei rendelőintézet (Nyíregyháza, Bocskai u 73.) látja el a felnőtt és gyermekbetegeket este 7-től, reggel 7-ig. Az ügyeletes gyógyszertár Nyíregyházán a Szabadság tér 1. sz. alatt este fél 9-től reggel fél 8-ig kereshető fel. A nyíregyházi állaíkór- házban naponta rendelési időben (7.30-tó! 18 óráig) ellátják a megye területéről beszállított állatokat. Tüskés sarok Nincs válasz A pályaválasztási szervezővel beszélget Kállai János ) Se munka, se iskola? ■ HAZAI HOL-MI Ki Ügyeletek