Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-21 / 171. szám
1992. július 21., kedd SZÍNES oldal Kelet-Magyarország 5 KérdőjmI Falusi turizmus „Ügy hallót- f tam, pénzt ■ kap, aki fel--------- akarja újítani lakását és azt a falusi turizmus céljaira felajánlja.” — érdeklődött szerkesztőségünkben egy olvasónk. A kérdést Zlota Józsefhez, a Falusi Turizmus Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete titkárához továbbítottuk, aki elmondta: — A Magyar Közlöny 1992/61. számában olvasható, Az elmaradt területek fejlesztését és munkahelyteremtését szolgáló területfejlesztési támogatásról szóló kormányrendelet. Ebben szerepel, aki a lakóházát úgy szeretné felújítani, hogy az a falusi turizmus célját szolgálja, lehetősége van pályázat útján támogatást igényelni, szeptember 1- ig. Ez vissza nem térítendő köHcsön, melynek mértéke 10 ágyig, maximálisan a fejlesztési költség 30 százalék. Érdeklődni a helyi polgármesteri hivatalokban, vagy a megyei szervezetnél lehet. (Nyíregyháza. Hősök tere 5, a megyeháza.) Mik vannak... m Tüzes oroszok Az orosz bel- ügyminiszm térium jelen--------- tése szerint Oroszországban tűzesetek több ember halálát és sérülését okozzák, mint a világ bármely más országában. A moszkvai sajtóban idézett jelentés szerint 1991-ben 7800 ember halt meg a lángok közt, a súlyos sebesültek száma pedig 65 000 volt. Ha ez az irányzat folytatódik, úgy az ezredfordulón a tüzek halálos áldozatainak száma elérheti a 14 000-et, a sebesülteké pedig 130 000-re lesz tehető — jósolta a minisztérium. Mindezért a jelentés a tűzmegelőzési intézkedések és a tűzoltófelszerelés hiányát okolja, különösen ami a falusi körzeteket illeti. Végül megállapította a jelentés, hogy a tüzek egyharmada falusi vidéken pusztított, az általuk okozott anyagi kár pedig az összes tűzesetek pusztításainak felét tette ki. Siő-tár Elixir * m A sok évezredes múltra visszatekin- tő, arab orvostudomány szÓKinc *■ bői került ez a fogalom a magyarba. Csodaszert jelent, ami sokasodó beteg - ségeink-bajaink közepette nem is jönne rosszul. A másodlagos jelentése még izgalmasabb: az emberi életet állítólag meghosszabbító varázsital. Nyugat-Európában átmenetileg felfrissül az idő egy gyenge hidegfront hatására, ez a front Magyar- országot elkerüli, amiatt itt tartósnak ígérkezik a meleg idő. Derült, száraz, igen meleg idő lesz mérsékelt légmozgással. Délutánra 27, 32 fokig emelkedik a hőmérséklet. A Beregi Víztársulat dolgo zói készítik elő a terepet Nyírbátorban a telefonkábelek lefektetéséhez. " BALÄZS ATTILA FELVÉTELE ■ >'V-. ' Kővetkező számunkban: Az olcsó nem vonzó? ZÁRVA. A nyíregyházi Jósa András Múzeum július 23- án (csütörtökön) technikai okok miatt zárva tart. KIRÁNDULÁS. A nyíregyházi Alvégesi Nyugdíjasklub tagjai július 21-én kirándulás keretében ismerkednek meg a Zempléni-hegység nevezetességeivel. A résztvevők ellátogatnak többek között Sárospatakra, Fűzérre, Hollóházára is. NYELVI FEJTÖRÖK, irodalmi játékok címmel tart foglalkozást Nyíregyházán a Kölyökvár július 23-án. ANNA-BÁL lesz július 25- én (szombaton) este 7 órától Nyíregyházán a Tiszti Klubban. A programokban szerepel az „Anna-bál szépe” megválasztása is. Motorostalálkozó Tiszavasvári (KM) — A Tisza vasvári Városi Művelődési Központ és a Black Dragon Motoros Klub augusztus 14. és 16. között mo- toros találkozót szervez a Tiszavasvári Campingben. Szállás saját sátorban, részvételi díj 500 forint, mely magában foglalja a három- naipi strandbelépőt és a camping díját. A programok között szerepel, technikai és márkabemutató, motorszépségverseny, motoros-ügyességi verseny és egyéb szórakoztató rendezvények. Jelentkezni lehet személyesen, levélben, vagy telefonon, Tiszavasvári, Szabadság tér 1. Tel.: 42/72-518. HOROSZKÓP Arckép Augusztus 1-én megyejárás, majdnem ingyen A nehéz megélhetési viszonyok közepette is több tíz ezer hűséges előfizetőt mondhat magáénak lapunk, a Kelet-Magyarország. Az elmúlt időszakban több szolgáltatással igyekeztünk olvasóink szolgálatára állni, hogy minél szélesebb tájékoztatást nyújtsunk. Most egy újabb ötlettel kedveskedünk előfizetőinknek: amennyiben megfelelő érdeklődés mutatkozik iránta, 1992. augusztus elsején, szombaton „Előfizetői kirándulást” szervezünk közösen a Tücsök To- urs-szal. A minimális, jórészt jelképes ötven forintos részvételi díj fejében a résztvevők —. re- ményeink szerint nőinél több család — Szatmár és Bereg történelmi nevezetességeit, műemlékeit tekintheti meg az egész napos kiránduláson idegen- vezető segítségével. A kirándulásról lapunk később képes riportban számol be. Akik szeretnének részt venni a Kelet-Magyarország augusztus elsejei kirándulásán, július 23-án vagy 24-én (csütörtökön vagy pénteken) jelentkezzenek a Lapkiadó Kft. földszintjén (Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5.). Kérjük, hozzák magukkal az előfizetést igazoló legutóbbi szelvényt. ■ (Egy ‘előfizetési szelvénnyel most legfeljebb öttagú családokat várnak.) FEJPÉNZ HELYETT FOGDA. Tegnap a délutáni órákban egy autóbusz állt meg a megyei rendőrkapitányság épülete előtt. A volt Szovjetunió területéről érkező utasok kétségbeesve panaszolták, hogy a nyíregyházi piactéren oroszul beszélő egyének nem engedik leszállni, csak akkor, ha fizetnek nekik fejenként háromszáz forintot. A rendőrség sikeres akciója következtében a hat „útonálló” közül öt már a fogdába várja sorsának további alakulását. PÓTVIZSGA FELKÉSZÍTŐ. Ingyenes, pótvizsgára felkészítőtanfolyam indul matematikából és fizikából a nyíregyházi Ifjúsági Centrumban, augusztus 3—19. között, hétfőn, szerdán és pénteken 13,30-tól 15,30-ig. De jó lenne átnyergelni. HARASZTOSI PAL FELVETELE A „káliói kettes'-sei kezdte Kállai János Nyíregyháza (KM) — Az első generációs „budaisok” közé tartozik. A nagykállói óvónői szakközépiskolában végzett 1975-ben, egy gimnáziumi és három szakmai évet követően. Azonnal munkába állt, és most büszkén említi: rögtön gyakorlatvezető óvónő lett a káliói „kettes” oviban. Sápiné Lecza Ildikó sorsát aztán a férjhez menés, a családalapítás és a folyamatos tanulás, továbbképzések és tanfolyamok alakították. Rövid ideig a nyíregyházi, kertközi óvodában dolgozott, majd 12 évig legutóbbi munkahelyén, a kertvárosi 7. számúban. összesen tizenhét, gyerekek között, munkában töltött esztendő, mindig beosztottként. Ezt nem panasz- szail mondja, hiszen így tudta elsajátítani igazán a szakma csínját-bínját. Persze, RÁK VI. 22—VII. 22. A Rák-jegyéber/séájyPlCtek számára tegnap elrumjptt kozmikus idájmfetfeélyzettel ma •is számo!niuMk|%rf»különö- sen ma este és az éjszaka folyamán. OROSZLÁN VII. 23—VIII. 23. Ma a legjobb oldaláról mutatkozikbe: élénlj, vállalkozó kedvű, kezdeményező, kapcsol a OroszlánszemélyiKg’% magánéletében,femmd a munkahelyén nagyra becsülik. SZŰZ VIII. 24—IX. 23. Ezen a héten a Mars védőszárnyai al&ttdeszpfck. Megnövekszik ' az önbizalmuk, tenniakagfisuk, l§ljesítőké- pességük és szuggesztivitá- suk. A siker nem is maradhat el — a szerelemben sem. közben elvégezte a felsőfokú óvónőképzőt, egy intenzív tanfolyamot, jelenleg pedig németül tanul. Középfokú nyelytózsgára készül, s ismérvé céltudatosságát, meg is fogja csinálni. Ambiciózus, energikus, határozott egyéniség. Mostanság úgy érezte: eljött az idő, hogy erejét, képességeit vezetői poszton is kipróbálja. Megpályázta a nyíregyházi 23-as óvoda főnöki posztját. A huszonhárom fős kollektívától bizalmat kapott, és a városi önkormányzat szintén kedvezően döntött személyét illetően. Tervekkel, elképzelésekkel a tarsolyában, augusztus 1-jén immár „hivatalosan” kezdi meg a vezetői munkát. Érdeklik az új. alternatív programok, és mivel maga sem igen szereti a túlzott kötöttségeket, az óvodai napi tevékenységben a játékhelyzetekben rejlő lehetőségek jobb kihasználására kíván nagyobb súlyt helyezni. És a kisgyerekek sportolására. ősztől sportcsoportot szerveznek és lesz úszásoktatás. Ildikó bíziik önmagában, s nem kevésbé, jobbára fiatallokból álló kollektívájában. Sikeres együttmunkál- kodásukra megvan minden remény. Dániel Egyéb névnapok: Angéla, Angelina, Dalida, Daniellá, Elina, csak any- nyit tudunk, hogy Júda egy tekintélyes családból származott. Pontosan megtartotta a törvényt, ezért Isten rendkívül bölcsességei áldotta meg, s megadta neki az álmok és a titokzatos szövegek megfejtésének tudományát is. Maga a könyv két eltérő részre tagolódik, az első rész babiloni királyi udvarral kapcsolatos történeteket meséli el, míg a második rész látomásokat, jövendöléseket tartalmaz. A Dániellel kapcsolatos legismertebb legenda az oroszlánok barlangjába való vettetése, ahonnan Isten csodálatos segítségével épen kikerült. Kalmndárium 1925-ben Hajdúszoboszlón Bővn Ferenc és Pávai Vájná Ferenc hőforrásokat talált: több mint ezer méter mélységből 73 fokos hőmérsékletű hévíz tört a felszínre. A forrásra települve épük meg az első fövényfürdő, ahol 1927. július 21-én adták át az első készpénzes jegyet. 04.09 19.32 21.50 11.01 Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecs- nél —240 cm, apad, 5%, 20,6 fok, Vásárosnamény- nál —133 cm, apad, 8%, 20,0 fok, Záhonynál —228 cm, apad, 8%, 23,2 fok, Domforádnál 29 cm, apad, 21%, nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi —49 om, apad, 5%,, 20,6 fok, a TÚR Garbóiénál —53 cm, apad, 12%, 21,2 fok, a KRASZNA Ágerdőnél 106 cm, apad, 19%, 22,0 fok. Megér egy mosolyt Két hajótörött egy szál deszkába kapaszkodva hányódik a nyílt tengeren. Az egyikük végső kétségbeesésében imádkozni kezd. — Teremtő mennyei atyám, sokat vétkeztem életemben ... Loptam, csaltam, nők után koslat- tam ... Bocsásd meg nekem ezeket a gyarlóságokat, bűnöket... ígérem neked, mennyei atyám, hogy... — Állj, hagyd abba a siránkozást! — szói a társa. — Hajó a láthatáron! Hírügyeletes: DANKÓ MIHÁLY Telefon: 11-277 17 óra után: 15-124 La^ nk előfizetőinek pooMMit SzemélyfmaXÍ és tehertaxi- u WIMAI rendelés INGYENES KIÁLLÁS AUTÓKÖLCSÖNZÉS 42/11-555 KOS IH. 21—IV. 20. Napközben aktivizáló és támogató csillagbefol®|p\ miatt mind afoMMMkMükben, mind hivS^^^Kn kellemes ölmöMMKr^nz ámíthatnak. Legf^íek «vatosak este és az éjszakai órákban, mert túlságosan befolyásolhatók lesznek! BIKA IV. 21—V. 20. Ma a semleges csillagviszonyok miatt csarf^»^m|jp£> események törtéJgöek, a májíis első hetében suHHKar azonban a Vénus^Xeaveilylgn hatása miatt ne vállalkozzanak olyanra, amihez jó kapcsolat vagy a szerelembe szerencse szükséges. IKREK #. 21#VI. 21. Ma jó form^ɧA van:^teljes bi- zakodásM^LnpNgkre jellemző rgiÄezitf.Il^äs sokol- dalúságdpí *ég® % munkáját. Minden téren jól log boldogulni. MÉRLEG IX, 24—X. 23. Ma inkább i^pjH|Mjj|jkiÉ> oldalai mutat®mak|Jíeg. Óvakodjék az \ éngedlk^ny, fél- revezető^iijpatag, porcos ma- gatartástoírEste mosszanko- dásra is oka lehet. SKORPIÓ X. 24—XI. 22. Ezen a b^ten, jpejtf^llalkozza- nak olySmü^,’ arruhez előrelátásra,*«. alkalmazkodókészségre, rugáítnasságra és ügyességre van szükség, mert ingerlékenyek, dekoncentrál- tak lesznek. NYILAS XI. 23—XII. 21. Ma minderr’jó tulajdonsága érvényre jut állandóan jó teljesítményre törekvő és másokat is magával ragadó, lendülefesTeffyét ujra nagyra értékelik. Minden téren sikeres lesz. BAK XII 22—1. 20. Nagyon nehéznefejúiérkezik a mai nap, külffnpjén az esti órákban ^ adódhalhak gondok. Jobbj to mlhden fontosabbat p^tör|ölá:e vagy péntekre * halaszt, amikor jobbak lesznek az esélyei. VÍZÖNTŐ I. 21—11. 20. Ma kegyeibe fo^djfck a csillagok: biza totóik » .kezdeményező, élményekre vágyó alaphang jő/Életekkel, a munkálta előrehaladással, a társaságban kellemes kapcsolatokkal ajándékozzák meg. HALAK II. 21—III. 20. Most még hosszabb ideig hajlamosak lesznek eszközeiket, lehetőségeikéi képességeiket* pénmgyeijtet túlértékelve könnyelműen túl messzire merészkedni. Feltehetően egyeseknek problémájuk lesz a főnökükkel és a hatóságokkal.