Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-21 / 171. szám
4 Kelet-Magyarország MEGYEN INNEN, MEGYEN.TÚL 1992. július 21., kedd Külpolitikai Jegyzet Ki lesz az elnök? Máriás József A választási kampány ugyan még a kezdetén tart, de már kirajzolódnak az erővonalak. Legalábbis az elnökválasztás tekintetében. Az elmúlt napokban megtartott országos összejöveteleken megszületett néhány döntés. Az egyik — a Nemzeti Demokratikus Megmentési Front, a kettészakadt Nemzeti Megmentési Front Iliescu-párti csoportosulása a jelenlegi elnököt — Ion Iliescu urat — kérte fel, s ő a felajánlott jelöltséget elfogadta. A Petre Roman- számy is megtette a maga jelöléseit, végleges döntésről azonban az országos konvenció dönt majd. Ennél izgalmasabb, j>lu- ralisztikusabb volt a Demokratikus Konvenció jelölési procedúrája. Ugyanis a szövetségre lépett pártok, csoportosulások előzetesen megtették javaslatukat is: öt személy neve került listára. A titkos szavazást meghallgatás és kérdészu- hatag előzte meg — az elektorok tájékozódása végett. Azt követte a titkos szavazás; a legkevesebb szavazatot kapott jelölt .kiszállt” a versenyből, aztán újra szavaztak, mindaddig, amíg egyetlen személy maradt, azaz a Demokratikus Konvencióba tömörült pártok, szervezetek egységes jelöltje, Emil Constantirves- cu úr, a Bukaresti Egyetem rektora. Ion Iliescu életútja ismeretes: a kommunizmus iskolájában formálódott, Emil Constantinescu 1939- ben született a Dnyeszteren túli Tighinában (a napi háborús hírekben oly gyakran emlegetett Benderiben), Bukarestben szerzett előbb jogi, majd földrajz—geológia diplomát. Jelenleg a Rektorok Országos Konferenciájának elnöke, az Egyetemi Szolidaritás-mozgalom alapító tagja. A Polgári Szövetség alelnöke. Első sajtó- értekezleten biztató kijelentéseket tett: ha győz, nem költözik be á Cotroceni palotába; arra törekszik, hogy a Román Hírszerző Szolgálat szigorúan csak azzal foglalkozzék, amiért létrehozták; a Funar-féle jelenségekkel szemben mindent elkövetne a helyzet normalizálásáért; a szekusdosz- sziékat nem bocsátaná közszemlére, hisz az a népen nem segítene, de mindenki számára lehetővé tenné, hogy betekintsen saját dossziéjába. Az elnökjelöltek -sora bizonyára nem áll meg itt. Azonban bizonyos, hogy ebben a versenyben Ion Iliescu és Emil Constantinescu lesz igazán favorit. A jóslás oktalan volna és igaztalan is egyben. Egy azonban bizonyos, egyfelől ott a tapasztalat, ott az államhatalom jól-trosszul kiépített. rendszere és a front nevében felfuttatottak serege, ott a populista propagandafogások tapasztalata, a megtévesztő manőverekre való készség; másfelől a jó szándék, a tiszta lap, a fiatalság támasza, a demokratikus kormányzat és közélet ígérete, ott a felzárkózás lehetősége Európa irányába. Csakhogy — jól tudjuk — ebben a játékban a kimenetel igen kétséges. A nép — „az istenadta nép” — nem mindig az igaz utót választja, elvakítható, félrevezethető, manipulálható. Ezt igazolta a tavaszi helyhatósági választás is, amelyben nem egy helyen a demokratikus erők alulmaradtak a sovén-naciona- lista, a Nagy-Románia eszméjétől megigézett tömegekkel szemben. A választási csata felettébb kemény harcot ígér. A magyarság a konvenció jelöltjét támogatja majd. A kulcskérdés azonban az, hogy lesz-e, aki kövesse Bukarest, Temesvár, Brassó és a többi város demokrata szellemét és akaratát, az, hogy a 16 millió választó új, demokratikus kialakulást kívánó része valóban is aktívan felsorakozik elnökjelöltje mögé. SLIP! BOCS! Nyíregyháza (KM) — Lehet, hogy a fülledt, nyárdélutáni meleg volt az oka a „keveredésnek”, de tény: az I. Nemzetközi Sport- és Játékfesztivál ünnepélyes megnyitóján a nyíregyházi Október 23. téren nem a Flamingó csoport, hanem a SLIP táncegyüttes aratott nagy közönségsikert a műsorával. Lapunk július 20-i számában, nem tudva az időközbeni programváltozásról, ezért jelent meg tévesen a képaláírás. A produkcióért, felcsattant taps tehát a SLIP-é. az elnézéskérés feladata a miénk. Bocsi SLIP! 400-AS OROSZ CEMENT KAPHATÓ KISVÁRDÁN A ZÖLDÉRT VÁLLALAT TELEPÉN! 486 Ft/q áron. Az ár áfával együtt gépkocsira rakva értendő. Nyitva; naponta 8—16 óráig, szombaton 8—12 óráig. •5359/1HPÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Kisvárdai Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet a városi bölcsőde vezetői munkakörének 1992. szeptember 15-éveI történő betöltésére. Pályázati feltételek: egészségügyi főiskolai végzettség vagy középiskolai és csecsemő-gyermekgondozói szak- képesítés, — 5 éves bölcsődei gyakorlat. Bér megegyezés szerint. A pályázathoz kérjük csatolni a szakmai önéletrajzot és az iskolát bizonyítványok fénymásolatát. A pályázatot a hirdetés megjelenésétől számított 30 napon belül a polgármesterhez kel! benyiíjtani. Cím: Kisvárda, Szent László u. 7—11. sz. •4S51/2H* Agrárpiaci rendtartása Kiszámítható piaci viszonyokat teremt Nincs fegyvernyugvás Budapest (ISB — Ráthy Sándor) — Több mint két éve készül a hazai agrárpiaci rendtartás, ám még ma sem tudni pontosan, mikor kerül a törvénytervezet a honatyák asztalára. Az élel- Eniszergazdaság jövőjéről Gárdosi Pétert, a Földművelésügyi Minisztérium agrár- rendtartási főosztályának munkatársát, ' az agrárpiaci rendtartásról szóló törvénytervezet egyik kidolgozóját kérdeztük. Sürget az idő: túltermelési válságok ma is fenyegetnék, s a termelőik — régi beidegződéseikre hagyatkozva — a kormánytól várják a segítséget eladási gondjaik megoldására. A költségvetésnek viszont már régóta nincs pénze arra, hogy megmentse az ágazatot a tömeges csődtől. Napjainkban azonban még csak a kezdeteknél tartunk: a kormány februárban jóváhagyta a mezőgazdasági termelés kiegyensúlyozására szolgáló törvénytervezet szövegét, s a terveik szerint még az ősz elején az országgyűlés elé kerül. A régóta óhajtott és sokszor megígért rendtartás így csak jövőre adhat megfelelő keretet a termelésnek. Senki sem tudja azonban megmondani, hogy a törvényhozási hajrában valóban megszületik-e a szabálygyűjtemény? S arra sincs válasz, mekkora kára származott eddig az ágazatnak abból, hogy a korábbi szocialista típusú rendszert nem váltotta fel új regula. A hazai agrárpiaci rendtartás kétpólusú intézmény- rendszer lesz — tudtuk meg Gárdosi Pétertől Az egyik oldalon a kormány, illetve az érdekéit tárcák állnak, míg velük szemben a mezőgazda- sági termelőket, feldolgozókat és kereskedőket integráló terméktanácsok foglalnak helyet. Az agrárpiaci rendtartás alapvetése, hogy a törvény az intézményrendszer jogi kereteit és eszközeit határozza meg, a rendtartás működéséhez további miniszteri rendeletek szükségesek, amelyek az intézményrendszer félállását és a mellérendelt felek egymáshoz való viszonyát írják le: így például megszabják azt, hogy milyen kritériumok alapján tekinthetők a termelőket, a feldolgozókat és a kereskedőket összefogó szervezetek terméktanács- naflt. A rendtartás másik célja az, hogy kialakítsa és egységessé tegye a piac szabályozását: ma a termelést a szaktárca irányítja, o költségvetési forrásokat a pénzügyi tárca osztja el, az élelmiszerek forgalmazását a Kereske- délmi Minisztérium határozza meg, az export és import szabályozását pedig a külgazdasági tárca végzi. A törvény viszont egységes keretbe foglalja az agrárpiacot, és rögzíti, hogy a rendtartás intézményrendszerének a működtetéséért a földművelési miniszter felel. A másik fontos cél a stabil, a mindenki számára kiszámítható verseny- és szektorsemleges piacszabályozás kialakítása. A harmadik cél pedig az, hogy a magyar agrárvertikum mihamarabb kapcsolódjon az európai országokbeli rendtarhoz. A törvény elfogadása és kihirdetése után például a gabonatermelők számára már vetés előtt nyilvánvalóvá válik, hogy aratáskor mekkora lesz a garantált ár, és ez hány tonnás termés — kvóta — átvételére vonatkozik. (A garantált ár lényege: szemben a minimálár intézményével, az állam kötelezi maA dalai láma 1992. június 20-án Budapestre érkezésekor a Ferihegyi repülőtéren. mti — foto Zarándokút a Doniba Nem csak az emlékezés a cél Fényeslitke (KM — D. M.) — A kerék, ötvenedik évforduló közéledtével egyre többet beszélünk a 2. Magyar Hadsereg Don-kanyairi tragédiájáról. Az idő csak elfedte a seböket, de betemetni nem tudta. Bizonyíték erre, már négy évvel ezelőtt elindult néhány ember, egy fényesünkéi tanár, Mártha Tibor vezetésével, hogy felkeresse apáink, nagyapáink jeltelen sírját. Most július 21-én hétfőn hajnalban — immár ötödször, — újra útra kelt egy kis csoport. A kigördülő mi'krobuszban ott szorongott Mártha Tiboron kívül Fe- renczi Zoltán pácini református lelkész, Sebestyén Zoltán gégényi amatőr videós, aki már tavaly is megörökítette a zarándokok útját. A mostani útnak nemcsak az emlékezés a célja. Az utasok magukkal vittek öt, egyenként kétméteres keresztet is, hogy elhelyezzék azokat a magyar emílékhélyeken. Sajnos sokáig nem lehetett a doni magyar hősi halottakról beszélni, emlékük veszni látszott, a kutatás, s a tiszteletadás is kemény útvesztőkbe ütközött. Szerencsére változások itt is éreztették hatásukat, amit elősegített, hogy Antall József magyar miniszterelnök legutóbbi találkozásukkor átadta Jelcin elnöknek a tavalyi zarándokúiról készült videofilmét, és ő is hozzájárult a mostani emlékkereszt-állftáshoz. gát arra, hogy az előre kikötött mennyiségű termést garantált — szinten előre megszabott — áron veszi át a termelőktől.) így mindenki még vetés előtt kiszámíthatja : megéri-e neki termelni? A terméktanácsok tagjai pedig megegyeznek abban, hogy a „garantált” mennyiségből ki mennyit ál lít elő. Persze mindenki árny- nyit termel, amennyit akar, de csak a kvóta mögött lesz államilag garantált ár. A rendtartás a következőképpen alakul ki: a termék- tanácsok minőségi, ár- és mennyiségi ajánlatokat tesznek, s kialakítják a számukra kívánatos exporttámogatási rendszert is. A másik pólus képviselői a kormány álláspontját képviselik. Az érdekek egyeztetése után a szereplőik szerződésben rögzítik a megállapodásukat, majd a földművelési miniszter meghirdeti az adott termékre vonatkozó szabályokat. A munkában különösen a terméktanácsokra vár nagy feladat: a meghirdetett rend betartását ugyanis — hasonlóan a kormányhoz —, garantálniuk kell, és szankcionálniuk kell a fegyelmezetlen és a mások érdekeit sértő termelőket. A terméktanácsok a maguk hatáskörében többféle eszközt is felhasználhatnak majd a termelés befolyásolására: ők határozzák meg az irányárakat, korlátozzák a termelés mennyiségét, végzik el az exportimport engedélyezés szakmai zárolását, és kialakítják a már elhatározott állami intervenció leghatékonyabb megvalósítási módját is. A hatósági árakkal és hatósági i n téz'ked éseklkel k a pcsol atban szintén komoly közvetítői feladat hárul rájuk, de ezekben a kérdésekben a kormányé lesz a végső szó. Forró nyomon _______________ Brutális rablás Zágráb (MTI) — Mint ahogy az várható is voilt, a legújabb, ezúttal Londonbon megkötött tűzszünet is teljesen hatástalannak bizonyult Boszniában. Vasárnap 18 óra óta Szarajevóban négy személy, közöttük egy négyéves kislány vesztette életét. A bosznia-hercegovinál rádió jelentése szerint a szerb alakulatok Szinte egész éjjel lőtték Szarajevó lakónegyedeit és a támadás hétfőn délelőtt is folytatódott. A legsúlyosabb összecsapások a repülőtérhez közeli Dobrin- ja településen voltak. Két gránát eltalálta a repülőtér egyik hangárját. Emiatt lezárták a szarajevói légikikötőt. Nem tudott Zágrábba utazni a boszniai elnökség küldöttsége sem, amelynek élén Izetbegovic elnök állt volna. A már hetek óta ostromolt Gorazdéban sem volt fegyvernyugvás, a zágrábi rádió beszámolója szerint holttestek hevernek az utcákon. Dobojt nagy hatóerejű nemzetközileg tiltott kazettás bombákkal lőtték a szerb alakulatok. Cazin körzetében öt személy vesztette életét az ott tartózkodó mintegy 30 ezer menekültet az éhhalál fenyegeti. Merénylet Nápoly (MTI) — Egységre szólította fel az olaszokat a maffiaellenes harc megnyerése érdekében Oscar Luigi Scalfaro olasz köztársasági elnök. A politikus vasárnap este mondott beszédet a televízióban, nem sokkal azután, hogy megérkeztek a hírek Paolo Borsellino bírónak, a maffiaellenes harc egyik legfőbb vezetőjének meggyilkolásáról. Július 18-án 18 óra körül két ismeretlen cigány férfi és két cigány nő Nagykálló Szirond tanyán egy 57 éves gazdálkodó asszonyt a lakása közelében megtámadott, gáz- sprévei lefújt, kezeit hátrakötötte, a nyakát egy pulóverrel elszorította, s a szájában kést forgatott, mellyel a nő ínyét megvágták. Ezután egy kukoricatáblába húzták, ahol a száját betömték, s otthagyták. Később a nyitott lakásba bementek, illetve értékeket kerestek. Az asszony az összekötözött állapotából másnap reggel tudott kiszabádulni, s haza-’ menni. Az otthonát felforgatva találta, s a rekamiéja aljából a támadók 200 ezer forintot elvittek. Az üevben a Nyíregyházi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el. Négy fiatalember a Felsőszabolcsi Áfész kékesei 10. sz. élelmiszerboltjába megkísérelt behatolni. A tetten ért betörők baltával a rendőrök ellen fordultak, akik a támadást a fegyverük ‘ tűz- kész állapotba hozásával és egy figyelmeztető lövés leadásával háríthatták el. A bűncselekmény elkövetőit elfogták, s ellenük eljárást kezdeményeztek. Július 17-én 22 és 23 óra között ismeretlen tettesek ab- lákbetörés után bementek Nyírszőlősön egy 49 éves nyugdíjas férfi lakásába, ahol a tulajdonost könnygázzal szembe fújták, bántalmazták, majd a házban kutattak, s a szekrényből 8300 forintot és egy karórát eltulajdonítottak. Az ügyben a Nyíregyházi Rendőrkapitányság nyomozást folytat. leletezés katonai üiskira A Magyar Honvédség a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára pótfelvételit hirdet; FŐISKOLAI TISZTKÉPZÉSRE: — tűzérszaikon, — harckocsizó szakon, — gépesített lövész szakon. 2 ÉVES TISZTHELYETTESKÉPZÉSRE: — harckocsizó szakon, — gépesített lövész szakon. A jelentkezéseket a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hadkiegészítő Parancsnokság pályárairányitó főtisztjének július 31-ig juttassák el. Az alkalmassági vizsgák, illetve felvételi vizsgák augusztus 10—15. között lesznek. A JELENTKEZÉS ALAPFELTÉTELEI: — magyar állampolgárság, — 18—23 év közötti életkor, — büntetlen előélet és erkölcsi kifogás alá nem eső magatartás, — egészségügyi alkalmasság, — középiskolai végzettség.