Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-06 / 133. szám

Lehullt a lánc, helyén a kard Nyíregyháza első kultúrtanácsosa A nyíregyházi II. világháborús emlékmű első évfordulójára Fazekas Árpád Az I. világháború után 10 évvel, 1928. október 21-én állították fel Szabolcs vár­megye községei és Nyíregy­háza város klsfaludi Strobl Zsigmond Hősök emlékmű­vét az összesen 6694 sza­bolcsi hősi halott (ebből 914 esett Nyíregyházára) tiszte­letére. Az ugyancsak elvesztett II. világháború után már 43 év­nek kellett eltelnie, amikor leg­először felvetődött a megyei tanács részéről az emlékszo­bor felállításának a szüksé­gessége. Az Északi temetőbe tervezett szobor 1988. au­gusztus 13-i zsűrizésekor azonban a meghívásos pályá­zat egyik pályaművét sem ta­lálták megfelelőnek. Időköz­ben az is tisztázódott, hogy Nyíregyháza város eddigi történelmének legnagyobb veszteségét szenvedte el 1939—1945 között. A 12 000 ember elvesztése a következő főbb forrásokból adódott: 6000 deportált, 1000 halott az angolszász terrorbombázá­sokkor, 2300 civil férfit elhurcoltak a szovjetek 1944. november 2-án, s a fennmara­dó rész a katonai és polgári hősi halottakból adódott. Nyil­vánvalóvá vált, hogy ennek a hatalmas emberveszteségnek külön emlékművet kell állítani Nyíregyházán és nem a teme­tőben, hanem a város köz­ponti legforgalmasabb részén. Hadd tudja meg ország-világ, hogy milyen rendkívüli áldoza­tot kellett hoznia városunknak a II. világégés folyamán. Egy szerencsés külföldi alig tudja elképzelni, hogy városából ennyi lakos elpusztuljon. így valósította meg 1991. május 26-án a nyíregyházi II. Világ- háborús Emlékmű Alapítvány az Országzászló téren az em­lékművet. A lakosság annyira igényel­te az áldozatokról való mielőb­bi megemlékezést, hogy 1989. május 28-án, hősök napján a körül megyeháza előtti parkban ideiglenes emlékjelet, kopja­fát (Marinkás Mihály faragá­sa) kellett felállítanunk. Addig is, amíg a végleges emlékmű megvalósulhat, ide helyezte el a lakosság a megemléke­zés virágait. Gyurcsek Ferenc budapesti Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását már nem kell bemutatni a nyíregyháziaknak. Állandóan virágok és koszorúk övezik. A kitűnő minőségű süttői mész­kőből készült emlékmű 5 m magas, 2,1 m széles és 1 m vastag, maga a szobor törött kard, két oldalán magas plasztikájú domborművel. Senkinek sem kell magyaráz­ni, jól tudják a nyíregyháziak, hogy a csecsemőjét ösztön- szerűen menekítő anya (Nyíri Madonna) és az elalélt fiát gyámolító anya (Pieta) a leg­nagyobb fájdalom kifejezői, jól emlékeztetnek a rengeteg ál­dozatra és némileg utalnak a megújuló életerőre is. Ezt a szobrot csak alázattal, lehaj­tott fővel lehet szemlélni vagy mélyre helyezett feliratát elol­vasni. Még egyszer köszönet a város lakosságának, a válla­latoknak, a hatóságoknak az anyagi támogatásért. Emléke­zetes marad sokáig a nyíregy­házi Móricz Zsigmond Szín­ház művészeinek a II. világhá­borús emlékmű felállításának elősegítésére önzetlenül fel­ajánlott Áldozataink c. meg­rendítő előadása is, amelynek sok helyi vonatkozása volt. Ugyancsak maradandó az az emlékérem, amelyet a kurató­rium 1990-ben készíttetett a II. világháború nyíregyházi ál­dozatainak emlékére és a gyűjtés elősegítésére. Munkánkat a lakosság messzemenően támogatta, igényelte állandóan a tájékoz­tatást az újságok, a rádió és városi televízió révén. Furcsa módon az egyetlen nehézsé­get, akadályt maga a hőn óhajtott rendszerváltás idézte elő, tudniillik azt, hogy a döntő másfél év alatt három helyen volt a II. Világháborús Emlékmű Alapít­vány irodája. Fő­leg az első két iro­dában (Felszaba­dulás u. 6., Ta­nácsköztársaság tér 9.) sok-sok százan kerestek fel bennünket, s a rengeteg panasz és bejelentés eredményezte az Elhurcoltak c. könyvet (1989. Határ-Szél Kft.). Mély benyomást gyakorolt a lakos­ságra 1989-ben és 1990-ben a megyeháza előtti parkban, illetve Hősök temetőjé­ben is megren­dezett hősök napi ünnepségünk. Az emlékmű egyik dombormüvének, a Nyíri Madonnának 1990. január 16-án még a műteremben készített felvétele el. A fúró orkánszerű hangja egy kissé álmosított, de élénk eszmecserénk a hölgyekkel a két újságírószövetségről éb­ren tartott. Nekik megvolt az a kétségtelen előnyük, hogy nem volt levágva a fülük, és nem dörömbölt a fülükbe, agyukba a fúró, viszont sajná­lattal tudtam meg egy-egy csendesebb időszakban, hogy a füll-orr-gége szövetség is kettészakadóban. Na, csak addig maradjanak egyben, amíg velem végeznek... * A hölgy füle, miután a kör­nyező csontokat fazonra iga­zították az igazán kézre álló szerszámok, teljes valóságá­ban előttem van. Két térhatá­sú mikroszkóp áll rendelke­zésre, egyiken én, a másikon dr. Szócska nézi a néznivalót. ,,Nála már nincsenek meg a hallócsontok", mutatja a he­lyét az ügyes kis szervnek. ,,Erre a fülére úgyszólván tel­jesen süket volt. Meg fog döb­benni, ha felébred, mert ha betesszük ezt a kis csontocs- kát, ugrásszerűen visszajön a hallása, ha nem is lesz tökéle­tes." Levés egy félkörömnyi darabot, aztán addig csípi, fa­ragja, hogy oda tudja rakni a belső fül ablaka és a dobhár­tya maradványa közé. A mik- roollóval a rágóizom felső ré­széből kivág egy falatot... mit is beszélek, szóval egy kis darabot, és abba ágyazza a csont belülre eső végét. Ugyanezen izom hártyáiból készül a dobhártya. Füle dok­tornő klopfolja egy kicsit egy ezüstös fémlapon, ne legyen túl vastag, aztán következik a teljes helyreállítás. Pardon, előtte még a nagytakarítás. Mint egy óriási rovar csápja, nyúlkál a mikroolló hegye, és az operátor magyaráz: az el­roncsolódott dobhártya en­gedte benőni a hallójárat hámszövetét a középfülbe. Ennek itt semmi helye. Sejtjei leválnak, de nem tudnak le­hullani, mint a bőrről a pikke­lyek. Tele lesz vele a dob­üreg. Ha csak egy sejtet is meghagyok, ismét telenő. A magáéból is ezt kellett eltávo­lítani. Szerencséjére, a hal­lócsontjait nem támadta meg a gyulladás, így teljes gyó­gyulásra számíthat. O Akkor mégiscsak érdemes volt, mélázok el. Az a két és fél óra letakarva, félkábán, nem is olyan nagy valami. Va­jon miért félnek tőle az embe­rek... Kimosakodás, vetkő- zés, a megoperált asszonyt visszatolják kórtermébe. A főorvos meghív bennünket egy kávéra. Szobájának falán hatalmas fül metszeti rajza. A műtét lépéseit próbálja laikus­nak is érthetően elmagyaráz­ni. Kollégámmal még mindig a látottak hatása alatt va­gyunk. Megpróbáltuk követni a magyarázatot, ameddig képzeletünk engedte, inkább a régmúltról faggatjuk. ,, Öt­ve négy óta vagyok a pályán” — emlékezik vissza. Meleg szavakkal beszél bizonyos Krepuska professzorról, akitől igen sokat tanult. Elhangzik még egy név, Jansen, és ki­rajzolódik, hogy kiktől leste el a mesterfogásokat. A hetedik ikszet fogyasztva immáron több mint harminc éve műveli a középfül elroncsolódott szerveinek helyreállítását. Sokáig egymaga, itt Nyíregy­házán. Persze ma már a kol­légák közül is átvették néhá- nyan a szükséges tapasztala­tokat. O Ma van az utolsó vizitem. Hoztak egy lőtt beteget. Milli­méterre a szemétől kapta a légpuskagolyót. Horkolós szo­batársamnak elmúlt a fülzúgá­sa. A füles rész fele kicserélő­dött. A gégések a régiek. Némák, integetnek, de még ilyen állapotban is bagóznak a vécében. Ülök az ágyam szé­lén, a főorvos a végére hagy. Na, jobban hall, Esik úr? Nem halottam én eddig se rosszul, válaszolok, híven az igazság­hoz. De ezzel az intimbetéttel a fülemben vannak nehézsé­gek. A vizitelő csapat hölgy­tagjai élénk nevetéssel díjaz­zák a feleletet, a főorvos visz- szafogottabban mosolyog. «■ sszepakolok és O hazaindulok. Forró szél csap az ar­comba, amint kilé- pék a Szent István útra. Lassan ballagok. Már- már átmegyek a másik oldal­ra, de csodálkozva fedezem fel, hogy a felvágott aszfalt sebe már behegedt, az útfel­túró munkások dübörgő fel­szerelésükkel együtt eltávoz­tak. Margócsy József Szigetszentmiklóson szü­letett 1884-ben; tanári okle­velével jött Nyíregyházára 1906-ban, az akkor induló polgári fiúiskolához. 1929- ben még csak 45 éves, ami­kor a fél város gyászmenete kíséri ki a Morgó temetőbe, a város által adományozott díszsírhelyig. 1906-ban Bartók Jenő, re­formátus parochus lelkész magán polgári iskolát szervez: ide hívja Kardost tanárnak. A következő évben a város át­veszi az iskolát és Kardos Ist­ván lesz az igazgatója 1923- ig. Ez alatt a 16 év alatt barát­kozott meg igazán a város ezzel az iskolatípussal, innen nemcsak az ipar és a keres­kedelem gyakorlatába, hanem a további iskolákhoz is út nyí­lott, pl. a tanítóképzőkbe vagy a felsőkereskedelmi iskolák­ba. Párhuzamosan más igazga­tási feladatokat is ellátott Kar­dos. A Jótékony Nőegylet történetét Ferencz Miklósné írta meg: innen is tudhatjuk, hogy 1912-ben Kégly Szeré­nától mtte át a nőegylet által fenntartott női ipariskolát (az ún. nőipart), s az igazgatósá­got 1919-ben adja át Trajtler Annának Ugyancsak 1912- ben szervezi meg, a Kereske­dők és Gazdák Körének tá­mogatásával az egyéves női kereskedelmi szaktanfolya­mot. Ez majd 1918-ban kerül az akkor létesített fiú felsőke­reskedelmi iskola szakirányú vezetése alá, s a később gr. Széchenyi Istvánról elneve­zett középiskola tagozataként működött még évtizedeken át. Gyors- és gépíró irodai admi­nisztrátorokat, titkárnőket, könyvelőket képezett a város üzleti életének zavartalan működése érdekében. Megyeszékhely városunk­nak regebben nem volt olyan tanácsnoka, aki főfeladatként foglalkozott volna a városi is­kolaüggyel. A húszas évek elejére azonban nem volt ele­gendő a képviselő-testület bi­zottságaként működő iskola­szék ilyen célokra, hiszen már több községi fenntartású ele­mi iskolája van Nyíregyházá­nak, s immáron két polgári is­kolája is. A háború után ugrásszerűen növekedtek a szociálpolitikai gondok, fel­adatok is, ezért 1923-ban megszervezték az önálló kul- túrtanácsosi állást. Az előírá­sok szerint e munkakör betöl­téséhez felsőfokú jogi vég­zettség kellett. Mivel azonban a közbizalom egyhangúan Kardost kívánta erre a poszt­ra, eltekintettek a jogi képesí­téstől és a tanári oklevelet fo­gadták el az iskolai és szociá­lis ügyek felelős vezetéséhez, 1923-ban. Iskolaigazgatói működése mellett, addigra már a köz­életnek is népszerű alakja. 1921—25 között a Bessenyei Kör ügyvezető titkárává vá­lasztják. Ez a háború utáni néhány év a legsivárabb idő­szak a kör életeben, hiszen a Kardos István ARCHÍV FELVÉTEL város tele van menekült értel­miségiekkel, az infláció legke­ményebben a fixfizetéses, fő­leg értelmiségi réteget érinti, így, természetesen, semmi olyan nagyszabású megmoz­dulásra, rendezvénysorozatra nem lehet gondolni, mint pl. az előző két évtizedben, Popi- ni Albert emlékezetes főtitkár­sága idején. De most sem pi­hennek: szűkebb körben, in­kább befelé fordulva rendeznek Jókai- és Madách- ünnepségeket az évforduló­kon, dísztagválasztást Czóbel Minka és Lőrinczy György meghívásával. Egy-egy kivá­lóbb helyi irodalmár bemuta­tására irodalmi matinékat szervez Kardos, és bevezetői­ben afféle kis esszékben jel­lemzi aiKalmanként pl. Sasi Szabó László, Vietórisz Ist­ván, Vertse K. Andor munkás­ságát. Máskor három új sza­bolcsi poétát ajánl a közönség figyelmébe: Tartallyné Stima Ilona, ifj. Radványi Sándor és Bállá Ferenc személyében — még 1922 folyamán. — 1923: már az első kultúrtanácsosi év, így a kicsinosított városi színházat, a renoválás után már ő ajánlhatja a közönség kegyeibe, az itt időző társulat­tal együtt. Olykor még egy-egy régeb­bi iskolai tanítványát is beve­zeti az irodalmi életbe. Pl. 1925-ben Fuchs Józsefnek 100 oldalas verseskötetéhez ír ajánló előszót. Ebben az időben ennek a fiatalember­nek sok verse jelenik meg a Nyírvidék kulturális rovatában. Az első kötet címe erősen szecessziós ízű: Véres csókot adott az élet; a következő — immár Kászonyi F. József név alatt — Akik majd szeretnek címet kapott. Még Kardos éle­tében, 1929 januárjában mu­tatta be Gulyás Menyhért ép­pen itt működő társulata Kászonyinak A tűzparipa c. meglehetősen vadromantikus végletekben megírt drámáját, az újság szerint nagy sikerrel. (Az 1930-ban már ügyvédje­löltként működő fiatalember köteteit eleddig nem sikerült feltalálnom, későbbi életútját sem ismerem.) 1926-ban két praktikus fü­zetet ad ki Kardos. Az egyikben Fényes Eleknek még a szabadságharc előtt gyűjtött, majd kötetben 1851- ben publikált adatait mutatja be. A másik: egy krónikás összeállítás Nyíregyháza fej­lődése címmel. A jó tanár afféle segédkönyveket nyúj­tott át nemcsak a helyismere­tet tanító pedagógusoknak, hanem mindazoknak, akik adatszerűén is tájékozódni szeretnének városunk törté­nelmében. Az elmúlt hetven évben nem tudok hasonló munkáról: az 1936-ban megjelent Versé-\é\e Helyi ka­lauz adatsora Kardos füzetét reprodukálja. 1927 januárjában megírja a Jótékony Nőegylet 75 évének történetét: ezt a Nyírvidék öt folytatásban közli. Az akkor indult Debreceni Szemlében pedig alapos tanulmányt kö­zöl, több képpel, Benczúr Gyula és Nyíregyháza kap­csolatáról. Élete utolsó évé­ben szerezte meg a II. József korabeli térképek minket kö­zelebbről érdeklő szelvényei­nek fotómásolatait a városi gyűjtemény részére. Ibsenről írt igényes centenáriumi meg­emlékezését, amelyet 1928- ban, az író születésének 100. évfordulója alkalmából rende­zett színházi előadáson olva­sott fel, már halála után közöl­te a felsőkereskedelmi iskola Értesítője. Bessenyei Asztal névvel szervezett baráti társaságot: ez később Nyíregyházi Iroda­lompártolók Társasága címen szerepel a Nyírvidékben, ahol meg is jelennek azok az írá­sok, amelyeket a heti egyszeri találkozójukon egymásnak fel­olvas a húsz-huszonöt főnyi, intenzívebb szellemi életre vágyó nyíregyházi értelmisé­gi. Majd Nyíregyházi írók Társasága lesz e kis csoport elnevezese, megtarthatva így a NYIT — immár elterjedt — rövidítését is. Semmilyen szervezeti szabályzata nincs talákozóiknak, Kardos — éle­te utolsó hónapjaiban is — vá­lasztás nélkül is elnöke, lelke az összejöveteleknek. Tőle hamarosan Szohor Pál veszi át az irányítást. Az innen ki­nőtt, megerősödött barátok majd 1930-ban, a közben megélénkült aktivitású Besse­nyei Körnek immár irodalmi szakosztálya cím alatt Besse­nyei Almanach elnevezésű irodalmi kötetet adnak ki. A sokoldalú, tevékeny férfiú 1929. május elsején hunyt el, a városháza dísztermében ravatalozták fel. Az egykori riporter a város szíve elvesz­téséről ír az elhunyt nekrológ­jában. A képviselő-testület 5000 pengős alapítványt külö­nít ki emlékének őrzésére: a város középiskolai tanulóinak kiírt irodalmi versenypályáza­tok évenkénti díjazására. Majd 11 évvel később, főleg közadakozásból, állíthatják fel szép síremlékét az Északi te­metőben. Ez a ravatalozó kö­zelében, a főút mentén áll ma is. Sajnos, nem mondhat­juk, hogy az a bizonyos hálás utókor folyamatosan gondoz­ná Kardos István sírját... 1992. június 6. _^ _'__________ _ ____________________Ä Kjeiét MofwaroTSzciß hétvé/ji melléf&te 9

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom