Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-06 / 133. szám

""" "' 1,1 ■"' r i 10 -ff ‘Keíet-fyCaflifarorszáfl hétvégi meCCéfcCete 1992. június 6. A fiatal tábornok Nábrádi Lajos szintén, hihetően vallja: most is ezernyi szállal kö­tődik hazánk kele­ti szegletéhez. Sok ismerőssel, régi baráttal tart kapcsolatot Nyírbátorban, Záhonyban, végig a hármas határ mentén. Emberek, er- dők-mezők jó ismerője ő, szerte e vidéken. S nemcsak itt. Körbeszolgálta hazánk va­lamennyi határszakaszát. Nemcsak térképről tudja: azok a bizonyos trianoniak hol húzták meg a határokat. Mos­tanában sok álmatlan éjsza­kája van a jugoszláviai ese­mények miatt, mégis frissen, katonásan mozog. Olyan fia­talos, sőt fiatal, hogy a hadna­gyi váll-lap is illene egyenru­hájára. Pedig tábornoki nagy csillag ragyog váll-lapján. Kiss Kálmán március 15-étől tábor­nok. Hazánk legfiatalabb tábor­noka. A pontos titulusa: ve­zérőrnagy, a határőrség or­szágos parancsnokának első helyettese, a határrendészet főigazgatója. Felelősségteljes beosztás ez, főleg akkor érté­keljük így, ha eszünkbe jut, hogy mostanában a határőrök nem éppen békés és romanti­kus életet élnek... Kiss Kálmán hét esztendeig teljesített szolgálatot különbö­ző beosztásokban a Nyírbáto­ri Határőrkerületben. Azt vall­ja: jó iskola volt ez, életének egy érdekes és szép szaka­sza. De hogy is jutott idáig, s hogy futotta be ezt a szép ka­riert? Nem szereti ezt a szót használni, ő a szó igazi értel­mében vett szolgálatról be­szél. Nos, pesti fiú ő, emele­tes lakások, zsúfolt villamosok és autóbuszok rengetegében nevelkedett, nem pedig vala­melyik csendes határ menti faluban. De hát annak idején sorkatonaként határőrnek vit­ték, mégpedig kis hazánk déli vidékére. Akkor ott béke és csend honolt. Meg is szerette a csendet, a természetet, a határőrséget. Sorkatonaként jelentkezett a katonai főiskolá­ra. Végzés után hadnagyként a nyugati határra vezényelték. Elvégezte a katonai akadé­miát és századosként vezé­nyelték Nyírbátorba. Ekkor 1978-at mutatott a naptár. 1985-ben munkája, szakértel­me alapján alkalmasnak talál­ták arra, hogy még nagyobb felelősséggel járó beosztást kapjon az országos parancs­nokságon. Különböző beosz­tásokban dolgozott itt, többek között osztályvezetőként is teljesített szolgálatot. S ez év március 15-én köztársasági elnökünk átadta neki a tábor­noki előléptetést. íme egy rö­vid, felfelé ívelő karier rövid története. Kéri, hogy életútja, portréja ismertetésénél szóljunk a kö­zépiskolájáról is, mert ennek most külünös aktualitása van. Mint mondja, Pesten az I. Fiúk, ki jön az ágyamba? Színes, szinkronizált olasz filmvígjáték. Rendezte: Carlo Verdone. Főszerepben: Carlo Verdone, Ornella Muti, Sergio Castellito László (a rendszerváltás óta ismét Szent László) Gimná­ziumban érettségizett. Némi büszkeséggel említi, hogy most a lánya jár ebbe a kö­zépiskolába. Nos, a névadó, Szent László napját június 27- én ünnepeljük. S idén először ezen a napon rendezik meg a határőrség napját. Az illetéke­sek — az ő legnagyobb örö­mére is — azért nyilvánították épperi ezt a napot a határőr­ség napjává, mert Szent László szervezte meg igazán először a magyar határőrsé­get és a vámőrséget. Határ­őrispánokat nevezett ki, vám- rendeletei pedig elsősorban a magyar lótenyésztést, lóke­reskedelmet és a magyar me­zőgazdaságot védték. Hamarosan tehát külön ün­nepeljük a határőröket, köztül a fiatal tábornokot. Aki szim­patikus, fegyelmezett katona, ugyanakkor sokoldalú ember. Jóleső érzéssel jegyezzük le, hogy a zenét, a színházat és a sport több ágát-bogát éppen Nyírbátorban, illetve me­gyénkben szerette meg. Amikor a családja felől fag­gatom, azt mondja: a már em­lített lánya mellett van egy nagy fia is. S a feleségére bi­zonyára sokan emlékezhet­nek a nyírbátori könyvbarátok, a pedagógusok és mások is. Nos, a felesége is szép mun­kasikert ért el: pszichológiát, szociológiát tanít a Rendőr­tiszti Főiskolán. Megemlíti, hogy a határok másik oldalára is fűzik rokoni kapcsolatok. Beregszászon, az északi Ér­sekújváron és Erdélyben is élnek rokonai. (A közeli hetek­ben a beregszászi rokonokat látogatja meg, megyénket is érintve — jegyzi meg zárójel­ben.) Kikre is emlékszik me­gyénkben? Tanácselnökökre, tsz-elnökökre, különböző beosztásban dolgozott önkén­tes határőrökre, a határőr községek lakóira. Közli, hogy a rendszerváltás óta hivatalo­san nem létezik már határőr község, de a testület ma is jó kapcsolatban áll a lakosság­gal, s ezt a jó kapcsolatot a jövőben is igyekszik meg­tartani. Egy­más munkájá­nak segítése elengedhetet­len. A lakos­ságnak is érde­ke, hogy segít­séget nyújtson a határőrök­nek. S itt már a szakmai dol­gokra tereli a szót. A súlyos­sági fokozat szerint sorolja, hogy Békés, Hajdú és Sza­bolcs megyé­ben mostaná­ban is élénk, sőt egyre élén- kebb a zöldha­tár, sok az embercsempész. Munkája egy jelentős részét ez a határszakasz köti le. S persze a jugoszláv határ. Di­csekvés nélkül mondja: a ma­gyar határőrség és a magyar Külügyminisztérium higgadt és összehangolt munkájának köszönhető, hogy a szerb provokáció ellenére a határon nem volt nagyobb incidens. Határőreink megnövekedett munkáját néhány számmal is illusztrálja. A régi, szép idők­ben évente átlagosan kettő­ezer határsértőt regisztráltak, tavaly már 30 ezret. Idén sem jobb a helyzet. Tavaly kis ha­zánk átkelőhelyein százmilliós határforgalmat regisztráltak. A forgalom csak növekedhet, hiszen északon és keleten újabb átkelőhelyeket nyitnak meg. Remény van arra, hogy ez év második felétől Tisza- becsnél és Beregsuránynál vi­lágútlevéllel is át lehet majd lépni a határt. E témánál emlí­ti: Az ukrán és a román határ­őrökkel jó a kapcsolatunk. Ők is tudják: nem lenne jó, ha fel­égetnénk az egymást össze­kötő hidat. Hozzáteszi: a Ma­gyar Vám- és Pénzügyőrség­gel a közelmúltban kötöttek szerződést a még jobb együtt­működésre. Külön szól arról, hogy a je­lenlegi belügyminiszter lelke­sen és eredményesen segíti a határőrség átalakulását. Ez év végétől Szabolcs és Hajdú megye átkelőhelyein már csak hivatásos határőrök teljesíte­nek szolgálatot. S Körmenden már megkezdték a hivatásos határrendészek kiképzését. Megyénkből is sok érettségi­zett fiú jelentkezett az egy­éves iskolára, ahol nyelveket is tanulnak. A megyénkbe kés rülők egy része ukránul vagy románul tanul. 1994-ben már megyénk egész szakaszán } hivatásos határőrök teljesíte­nek majd szolgálatot. A testü­let új feladata lesz az idegen- rendészet és a környezetvé­delem. E sokrétű feladat egyik legfőbb irányítója Kiss Kálmán tábornok, aki mifelénk szíve­sen látott vendég. A jelenség neve: Woody Allen Zelig — fricska a dokumentumfilmnek Gombás Sándor Ki ne ismerné a mozira­jongók táborában ezt az apró, szemüveges kis fő­hőst, aki esendően cset- lik-botlik kitérdelt nadrág­jában a világvárosi forga­tagban? Sajátos egyéni­ség, aki szembeszáll korá­val, mégis képviseli azt. Ez a paradoxon jellemző egész munkásságára. Ha­tásának titkát kutatva a kritikusok második Chap­linként emlegetik. A magyar nézők találkoz­hattak vele filmíróként, író­ként, rendezőként és szí­nészként egyaránt. Nap­jainkban a nagyvárosi kis­ember gondjait, gondolatait hozzá hasonlóan senki nem tudja bemutatni. Humora ér­telmiségi humor, mindig a miérteket keresi és próbálja megérteni kiszámíthatatlan környezetét. Komikuma azért megragadó, mert dra­matizálni tudja legintimebb feszültségeinket, eltúlozva azt a komikum kedvéért. Megosztja saját neurózisát közönségével, s ezáltal csal ki nevetést belőlünk. A Narancszselé Filmklub jóvoltából alkalmunk volt megtekinteni Magyarorszá­gon eddig ismeretlen alkotá­sait. Különösen emlékeze­tes marad és gondolat- ébresztő a Zelig c. film, a sorozat záródarabja. Woody Allen ezzel a rendezéssel alapos fricskát adott a doku­mentumfilmnek. Olyan do­kumentumfilmet készített, aminek minden kockája sze- menszedett fikció. Leonard Zelig kitalált figura, akit bele­helyezett a 20-as évek gaz­dasági válsággal küzdő Amerikájába. Még emlékező szemtanúkat is talált Saul Bellow és Susan Sontag személyében, hiszen az ő szavahihetőségük gyanún felül áll. Ettől kezdve Zelig élni kezd, s a néző elhiszi a történteket. Ezzel a valóság fikcióvá, a fikció valósággá válik, szinte a sci-fi határát súrolva. Tulajdonképpen ki is ez a Zelig? Ezt ő maga sem tud­ja, hiszen nincs azonosság- tudata, elvesztette szemé­lyiségét és ún. kaméleon­emberré vált. Különleges betegsége gyermekkorából ered, amikor is szeretethi- ány és bizalmatlanság vette körül. Kétségbeesve vágyik arra felnőttként, hogy min­denütt kedveljék és befo­gadják, ezért kényszerül át­változások sorozatára. Né­gerek között feketévé, sportolók közt sportolóvá, kínaiak társaságában ferde szemű sárgává és pszichiá­terek társaságában pszi­chiáterré válik. Kezelőorvo­sa Eudora Fletcher segítsé­gével — akibe végül szerel­mes lesz — gyógyulni kezd, ami újabb traumákhoz ve­zet. Visszamenekülve be­tegségébe, a zsidó Zelig a barna ingesek között találja magát, fasisztává válik. Idáig fajul a konformizmusa. Menyasszonya segítségé­vel és átváltozó képessége felhasználásával — pilótává válva — végül visszatalál az őt hősként ünneplő Ameri­kába, hogy a házasság bol­dog révébe evezzen. Igazi happy end. A film fekete-fehér techni­kával készült, alkalmazkod­va a századelő dokumen­tumfilmjeihez. A fényképe­zés káprázatos, Gordon Willis operatőr önmagát is felülmúlta. Minden ugyan­olyan, mint a dokumentum­filmekben, a technika csúcs­teljesítményeként tökélete­sen beiemontírozta hősün­ket a valós környezetbe, va­laha élt emberek közé. A film zenéjét Dick Hyman állí­totta össze, néhányat kom­ponált is, de Woody ragasz­kodott a századelő kompo­zícióihoz. Zelig szerepét ter­mészetesen Woody Allen játssza, a doktornőt pedig hűséges partnernője, Mia Farrow. A tökéletesen összeállított filmkockák mögé nézve Ze­lig ürességét érezzük, nem a valóság látszatát. A ren­dező azt sugallja, hogy min­den híres ember üres, aki­nek társadalmi rangja ma­gasabb a megérdemeltnél. Woody Allent a kaméleo­nembernél is jobban izgatja a kaméleontársadalom, hi­szen a tömegesen jelentke­ző konformizmus a diktatú­rák kitűnő táptalaja. Szá­momra is ez volt a film leg- megrendítőbb tanulsága. Fondormagyar fjordítás Kállai János 11 - gazi Joyce-kalauzt 17 vehetünk kézbe ez év tavaszától A Hol­nap Kiadó — végre! — megjelentette a huszadik századi próza legzseniálisabb megújítójának, az epikai mag­robbanás halhatatlanná vált túlélőjének és egyik legkaci- fántosabb nyelvteremtőjének leghosszabb ideig érlelt, és mégis — talán szándékoltan — töredékben hagyott művét. James Joyce, ír származású angol regényíró, költő és kriti­kus Finnegan ébredése (Fin­negans Wake) című, London­ban, 1939-ben publikált regé­nyéről (?), pontosabban an­nak át-megmagyarított részle­teiről van szó. Bíró Endre, a fordító, szi­porkázó nyelvi leleményeinek, a szerzőre azonosulásig rá­hangolódni kívánó empátiájá­nak köszönhetően most már mondhatjuk: ha csak szemel­vények szintjén is, megszüle­tett a magyar Finnegan! És hogy miért beszélhetünk „ka- lauz”-szerűségről. Erre a vá­laszt a vékonyka könyv belső arányai azonnal megadják. A száz oldalnyit alig meghaladó terjedelem egyharmadát teszi ki a bevezető és a fordító apo­lógiája, ezt követi a tíz, felcím­zett (az eredeti műben ezek nincsenek) szemelvény vagy, ha úgy tetszik: fejezet. Ezek a segítségek, gondolati-értel­mezési mankók, persze, na­gyon szükségesek, mert Joy­ce, mint minden írásával, a Finnegan-nel is rendkívül ma­gas követelményeket támaszt mindenkori olvasóival szem­ben. Ez az utolsó regénye alap- szükségletként feltételezi a teljes életmű ismeretét. Szép­prózai műveit ugyanis szoros egység fűzi egymáshoz: kö­zülük mindegyik ott fejezi be az elbeszélés technikájának átalakítását, ahol a következő mű megkezdi a továbbfejlesz­tést. Sokak szerint a másik gigantikus regény, az Ulysses (1922) mintegy hatvan oldal­nyi terjedelmű, szürrealiszti- kus-hagymázos tudatfolyama (a mű végén a főszereplő fe­leségének, Molly Bloomnak az álma) már a Finnegan el­beszéléstechnikáját vetíti elő­re. Joyce szakít a vonalszerű, valahonnan valahová tartó cselekményvezetéssel, kiötli az „epiphania” fogalmát és módszerét, ami olyan láto­másszerű pillanatot jelent, amikor az ember a tér és az idő legkülönbözőbb pontjainak van egyszerre a tudatában. A Finnegan ébredése voltakép­pen egy ilyen pillanat felnagyí­tása. Az eligazító-irányító kalau­zolást indokolja még, hogy a mítoszok világát, az emberi­ség egyetemes kultúrtörténe­tét, Vico elméletét a történe­lem körforgásáról, Freud és C. G. Jung álomtanát leg­alább sejteni kell még a leg­alapvetőbb befogadáshoz is, nem beszélve a modem nyel­vészet meghatározó irányai­ban való tájékozottságról. Ezek által tágul a hagyomá­nyos regény enciklopédikus műfajjá. Persze, még mielőtt bárki elrettenne ettől az elképesztő műveltségigénytől, elárulhat­juk: éppen a fejezetekre tago­lás, a címadások miatt az „ébredés” mégis szól valami­ről (a hagyományos értelem­ben). Van például néven ne­vezhető „főhőse”, Humphrey Chimpden Earwicker, azono­síthatóak HCE családtagjai is. De mivel az anagrammatikus társítás a regényszöveg ren­dezőelve, a HCE azt is jelenti, sok más dolgon kívül, (H)ere (C)omes (E)verybody (itt jön a mindenki.) A hatalmas álom­má kiteljesített regényben ép­pen az általánosításnak kö­szönhetően válik lehetővé, hogy HCE személyében az egész emberiség álmodja az egész emberiség közös ál­mát, az örökkévalóságot. A valójában minden akadé­mikus komolykodástól mentes Finnegan ébredése egysége­sebb, mint az Ulysses, és amit fontos hangsúlyozni: egyértelműen ironikus mű. Joyce munkája nem egy őrült játéka, hanem tudatos láza­dás a „történelem lidércnyo­mása” alóli felszabadulásért. És aki kézbe veszi ezt az igazi irodalmi csemegét, rádöbben­het: lázadása-támadása első­sorban a nyelv konvencionális használata ellen irányul. ■■[ zért óriási fordítói fel­E készültséget, me­részséget és elszánt­ságot igényel Joyce- hoz még csak közelíteni is. A Finnegan utolsó szemelvé­nyében olvashatjuk a követke­zőket: „Megtettem, ami tőlem tellett, mikor engedték. Száz gond, tízesével a bajok, és van valaki, aki értett engem?” Válaszoljuk, halálának félszá­zados évfordulóján tisztelgőén fejet hajtva, az írónak: megkí­séreljük megérteni. (James Joyce: Finnegan ébredése. Holnap Kiadó. 1992) »f- «■»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom